FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Evil Dead (Roque Banos)    EVIL DEAD   (2013)
       Gonosz halott


      

       zene: Roque Banos
       vezényel: Roque Banos
       kiadás éve: 2013
       kiadó: La-La Land Records
       játékidő: 71:28




         Néhány fiatal egy erdő mélyén álló kunyhóban szeretne eltölteni pár napot, ám pokoli erőkkel szembesülnek. Ennyi az 1981-es "Gonosz halott" sztorija, mégis történelmet írt. Vajon a feldolgozásáról is elmondható ez? Amikor manapság felmerül, hogy valamely klasszikus horrorból remake születik, akkor általában két eshetőséggel számolhatunk: vagy egy olyan verzió készül el, amelyet még nagymamák is nyugodtan megnézhetnek, ráadásul késő este és egyedül, vagy ugyan szinte tócsában áll a lábunk alatt a vászonról lefolyó vér, ahogy az a műfajtól mindig elvárható lenne, de színészpalánták érdektelen vergődését csodálhatjuk ásítozva másfél órán át. A "Gonosz halott" 2013-as feldolgozását lehetőség szerint ne ajánljuk a nagyinak, csak akkor, ha sosem voltunk vele túl jóban.
         Nem minden esetben szentségtörés egyes alapműnek számító alkotások újrázása, amit ez esetben is jól támaszt alá, hogy az első felhördülést követően, a trailer láttán már a felfokozott várakozás lett jellemző a horrorrajongók körében, főleg akkor, amikor kiderült, hogy Fede Alvarez rendező és csapata CGI mellőzésével, magas korhatárt megcélozva, valamint az eredeti direktor, illetve a főszereplő, Sam Raimi és Bruce Campbell támogatásával próbálkozik. Ha félretesszük a kultfilmeknél automatikusan felkerülő szemellenzőt, akkor el kell ismerni, hogy Raimi víziója több sebből is vérzik, hogy stílusosan fogalmazzak. A színészi játék olykor igencsak esetlen, ripacskodásba hajló, s a gyurmaszerű stop motion trükkök is meglehetősen elavultak már. Mégis valamit azért jelent, hogy hazánkban rengeteg harmincas-negyvenes éveiben járó emlékezhet vissza úgy velem együtt, hogy unott és monoton hangalámondás ide vagy oda, kamaszként életünk talán legkeményebb tortúrája volt végignézni "Az erdő szellemé"-t (mely címen a VHS-korszak gyermekei ismerték a produkciót), hogy aztán utána egy darabig rémálmainkat köszönhessük neki. Ugyan a mai tinik és az akkoriak horrorra vagy akár bármi másra is vonatkozó tűrésküszöbe között áthidalhatatlan lett a távolság, ám felnőttként újranézve meg kell állapítanom, hogy ha persze nem is minden pontjára kiterjedően, de azért még mindig hatásos a mű. Már a kezdetek kezdetén is baljós hangulat és erős atmoszféra uralja, ezenkívül a maszkok sem adnak komolyabb lefitymálásra okot ma sem, tehát a feldolgozás szükségessége vitatható.

         Számomra az a legzavaróbb, hogy az eredeti ismeretében filmünk háromnegyed része meglehetősen unalmas. A Raimi rendezte horrort azért kellett volna békén hagyni, mert valljuk be, ma már ez nagyon kevés lenne, többek közt épp az olyan produkciók miatt is, melyek a '81-es kultmoziból loptak. Emellett brutalitásból napjainkban egymást licitálják túl a horrorok, ezért egyre nehezebb dolguk van a készítőknek, mert a fősodort tekintve is majdnem mindent láttunk már. A hemoglobinfolyam pedig nem egyenlő automatikusan a feszültséggel, a remake-ben azonban utóbbi kevéssé van jelen, semmi más nem tartja egyben, csupán a fröcsögő vér, mintha csak egy trancsír-egyszeregy kerülne felmondásra. Pozitívum azonban, hogy a színészek, élükön Jane Levyvel, ezúttal nem mindannyian a hasonló jellegű alkotások irritáló ágyútöltelékeinek kategóriájába tartoznak, ráadásul az utolsó negyedóra, mely már jelentősen eltér az eredetitől, kifejezetten erős lett. A házat körülölelő erdő a nappali homályban is meglehetősen nyomasztó, ahogy a faház belseje, különös tekintettel a pincére, sem az a túl életvidám hely. Akad tehát értékelhető dolog itt, de ha a trancsírozások terén megnyilvánuló, a minél alacsonyabb korhatár-besorolást tiszteletreméltóan elutasító bátorság kiterjedt volna az alaptörténet nagyobb mértékű megváltoztatására is, jóval kevésbé fanyalognék.

         Egy remake zenéje esetében az szokott lenni az első kérdés, hogy vajon felhasználásra kerültek-e benne az eredeti verzióhoz komponáltak. 1981-ben Joseph LoDuca hozta létre a score-t, mely egy hibrid jellegű aláfestést jelentett. Kisebb mértékben a korszakban divatos szintetizátoros megközelítés jellemzi, míg igazi főszerepet a sikoltozó vonósok kapnak benne. A leginkább Wendy Carlos ("Tron") stílusára emlékeztető szintis puttyogások mellett disszonáns hegedűnyiszálások és őrült pizzicatók bevetése a jellemző LoDuca munkájára. Ugyan a kiadott lemezt nem nevezném valami épületes hallgatnivalónak, a zenére is ránehezedő visszafogott költségvetés terhének, valamint a korszak hasonló jellegű mozijai aláfestésének figyelembevételével elmondhatjuk, hogy a filmet tulajdonképpen megfelelően kiszolgáló kreálmányokról beszélhetünk. A 2013-as verzió hangjegyfelelőse Roque Banos lett, akinek munkásságát legutóbb az "Egy őrült szerelem balladája - Balada Triste De Trompetá"-ről készült írásunkban tekintettük át pár szó erejéig. Hogy a fentebb emlegetett kérdésre válaszoljak: nem észlelhető, hogy LoDuca elmeszüleményének egyes részét, afféle tiszteletadásból átemelte volna az utód. Noha a csendes nyitány hangulata hasonló mindkét produkcióban, átemelésre amiatt sem volt szükség, mert a korábbi komponista műve komolyabb jellegzetességgel vagy közismert főtémával nem rendelkezik.
         A horrorzenék speciális hozzáállást kívánnak értékelés szempontjából, hiszen csak azért, mert az adott mű közel vagy éppen teljesen hallgathatatlan lemezen, jó esetben a jelenetekhez mégis hozzátehet annyit, hogy a vér megfagy a néző ereiben. Erre példát az "Ördögűzés Emily Rose üdvéért - The Exorcism of Emily Rose" alatt hallhatunk Christopher Young tudása révén, és érdekes módon a hallgathatóbb, de másféle módon beteges irányzattal is Young hozakodott elő a "Sinister"-hez. Vagy esetleg a "Dexter" komponistájaként hírnevet szerző Daniel Licht egyes horrorzenéi is megmutatják, hogy lehet ezt jól is csinálni, túllépve azon szokványos paneleken, amikor egy adott horror nem feszültségkeltéssel, hanem jórészt hirtelen ijesztgetésekkel próbál eredményt elérni, a zene pedig kénytelen ebben partner lenni.

         Banos munkáját pont középre helyezném el a sikerességi skálán. A film alatt egyszer sem éreztem azt, hogy egy olyan aláfestéssel van dolgom, mely megoldásai hallatán leesik az állam, hiszen egy kétségkívül feszült, de tulajdonképpen szokványos, igen aktív rézfúvósokkal teli szimfonikus horrorzenéről van szó. Ha valamely pontját ki kéne elsőként emelnem, akkor az egy kísérteties hang lenne. A sziréna, az ajtónyikorgás és a nyöszörgés különleges elegyét Banos a gonosz hangjának szánta, és minden esetben a démonok színrelépésekor halljuk, olyan trackekben, mint az "I'll Rip Your Soul Out", a "Bloody Kiss" vagy a "Get Me Out of Here". Ezt egy elég hatásos ötletnek nevezném, még ha kissé emlékeztet is a "Silent Hill"-mozikból ismerős szirénára, mely felharsanásakor tudjuk, már csak másodperceink vannak hátra az életünkből, ha nem keresünk gyorsan valami búvóhelyet. Banos kompozíciói bőséggel tartalmaznak hirtelen felcsattanásokat, illetve olyan zenekari csörtéket (például az "I'll Do What I Gotta Do"-ban), melyekhez hasonlókat akkor hallunk filmekben, amikor például egy lövés hangjára felrebben rengeteg madár. Kifejezetten félresikerült viszont a mosdókagylós incidens végére pontot tevő, a CD-n a "She Tried Kill Me"-ben felharsanó rézfúvós felkiáltás (de hallhatjuk a "Three Ways of Saving Her Soul"-ban is), mely hatásvadászata már a jelenet alatt is olyan nevetséges volt, hogy arra számítottam, mindjárt befut Frank Drebin hadnagy, aki felszólítja az egybegyűlteket: menjenek arrébb, nincs itt semmi látnivaló.
         A befogadhatóság tekintetében meglehetősen experimentális darabok közül a démonidézés alatt szóló "Don't Say It, Don't Write It, Don't Hear It" kiemelkedő a maga lopakodó feszültségével, a menetelős "Natalie Hunting", valamint a "He's Coming" pedig rendkívül jól érzékelteti a veszélyt. Kifejezetten szép lett a második track, a "Sad Memories" (épp ezért itt a legütősebb, amikor váratlanul felbukkan a sziréna), ahogy a harsány szerzemények közt pillanatnyi megnyugvást kínáló "Come Back to Me" is, és hatásos a depresszív zongorás felvezetés a kiadvány végére került "The Evil Dead Main Theme"-ben. A több helyen is felcsattanó, sátáni erejű, kántáló kórust hagyományosabb formában a stáblista alá került "The Pendant/Evil Tango"-ban élvezhetjük, és utóbbi szó nem irónia, hiszen a lemez egyik legjobb, legbefogadhatóbb pontja ez.

         Bár fordítva szokott lenni, ezúttal a CD megvásárlói kapták a többet: a digitális albumhoz képest a fizikain több zene lapul (más kérdés, hogy vajon bő 70 percen keresztül van-e értelme jórészt jelenetfüggő horrormuzsikát hallgatni). Ezenkívül most a borító is megemlítendő, mert egy igényes, kimaradt jelenetekre is utaló fotókat tartalmazó, szöveges füzetet kapott, benne Banos szavaival (aki például a szirénáért köszönetet mond a rendőrségnek), de Fede Alvarez, illetve a három producer, Sam Raimi, Bruce Campbell, valamint Rob Tapert egy-egy oldalas, a zenét illető dicséretének is jutott hely. Noha nem spóroltam fent a bírálattal, a kiadványon elismerésre méltóan látszik, hogy az egész vállalkozás, ebbe beleértve a filmet és a score-t egyaránt, mennyire szívügye volt az alkotóknak. S ugyan Roque Banos munkája messze nem lesz klasszikus, egy kis hallgatói nyitottsággal párosulva a horrorzenék rajongói megtalálhatják benne a különlegességet.


    Bíró Zsolt
    2013.07.16.




    Tracklista:

      1. I'll Rip Your Soul Out (4:50)
      2. Sad Memories (5:21)
      3. Don't Say It, Don't Write It, Don't Hear It (4:42)
      4. Demon Possession (4:21)
      5. Get Me Out of Here (5:24)
      6. She Tried to Kill Me (02:31)
      7. He Won't Let You Out (2:45)
      8. Bloody Kiss (2:23)
      9. Three Ways of Saving Her Soul (4:02)
    10. Natalie Hunting (5:34)
    11. I'll Do What I Gotta Do (8:42)
    12. Come Back to Me (3:02)
    13. He's Coming (3:21)
    14. Abominations Rising (6:58)
    15. The Pendant/Evil Tango (3:21)
    16. The Evil Dead Main Theme (1:41)
    17. Come Back to Me (2:01)





    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Balada Triste De Trompetá

    Exorcism of Emily Rose

    Sinister

    Silent Hill

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam