ERASER (1996)
Végképp eltörölni

zene: Alan Silvestri
vezényel: Alan Silvestri
kiadás éve: 1996
kiadó: Atlantic Records
játékidő: 43:12
Valaki egyszer azt mondta, ha egy film főszerepét Arnold Schwarzenegger jegyzi, akkor az indulásnak 5 pont a 10-ből. Charles Russell is hasonlóképpen vélekedhetett, amikor az egészen egyedülálló "Maszk" után belevágott egy akciófilm rendezésébe. Tudta, ki az az ember, aki leginkább képes lesz John Krugert, az amerikai kormány tanúvédelmi programjának legképzettebb tagját megtestesíteni. Arnold a "Terminator", a "Total Recall", vagy a "Két tűz között" után ezúttal egy titkosügynök szerepébe bújik, aki nemes egyszerűséggel eltörli a veszélyeztetett tanúk múltját, addigi életét, s új személyazonossággal áttelepíti őket egy másik életbe, hogy aztán senki (beleértve Kruger saját embereit) ne találhasson rájuk. A hivatásában legjobbnak számító magányos hős azonban hamarosan szembekerül saját feletteseivel, miután egy csinos hölgy védelmére kel, aki nem mellékesen Amerika egyik legnagyobb fegyvergyárának munkatársa. Cullen (akit a gyönyörű Vanessa Williams testesít meg, ezzel debütálva Hollywoodban) rájön, hogy gyára egy olyan szupertitkos fegyvert fejleszt, melyet később a terroristák kezére adna. Az FBI-nál persze ezt korántsem nézik jó szemmel, s a lehető leggyorsabban el kívánják tenni láb alól a lányt. Pechjükre ő addigra már belebotlik Krugerbe, aki természetesen mindent megtesz, hogy mentse a lány életét. A bonyodalom nem marad el, Krugert összeesküvéssel vádolják, s innentől kezdve a játszma tétje nemcsak a nő, hanem a saját élete is. A kellemes akciófilmben olyan hollywoodi klasszikus arcok is főszerepet játszanak, mint James Caan, Kruger mentoraként, kinek számára azonban jóval fontosabb a fegyver eladása, mint legjobb tanítványa élete; vagy James Coburn, mint a tanúvédelmi program vezetője.
Az akciófilmek tekintetében már több ízben is bizonyított, s egykét örökzöld témával is maradandót alkotott Alan Silvestri, aki Schwarzenegger alá a "Predator" után másodízben komponált klasszikus, hamisítatlan akcióhős-zenét. A feledhetetlen "Back To The Future"-trilógia, a "Delta Force", vagy a "Judge Dredd" után egy talán nem annyira maradandó, de szintén ütős, remek darab az "Eraser". Első hallásra úgy tűnhet, mintha az utolsó pillanatban íródott volna meg, tekintve, hogy a zene egy főtéma köré épül, de annak variánsai épp annyi fordulatot és változatosságot hoznak, hogy a 43 percnyi anyag igen kellemes élményt nyújt. A filmben szereplő "Main Theme" nem szerepel a CD-n, ezt egy csendes, az alaphangulatra felkészítő, s zajeffektekkel tarkított tétel váltotta fel, amely halk részleteiben hangol rá az albumra, azonban nem feltétlenül passzol a kompozícióhoz. Mitöbb, szinte egyáltalán nem állja meg a helyét, tulajdonképpen a főmotívumokat a második, "She's In" című tétel vonultatja fel. Ez egyébként meg is adja az egész album alaphangulatát. Indul a megállás nélküli, ritmikus, feszültséggel teli akció, az ismétlődő csellóalaphoz szépen felépíti a teljes zenekart, félelmetes és ellentmondást nem tűrő atmoszférát teremtve ezáltal. Minden, ami a második tételben szerepel, voltaképpen előzetes összegzése az egész albumnak.
Az első igen komoly, menetelős akciózene az ötödik tétel, "Kruger Escapes". A fúvós szekció kíméletlenül játssza a főtémát, melyet a virtuóz hegedű végigkísér, a feszültség teljes megjelenését pedig a pergődob alapú ritmika teszi teljessé. Igazi, teljes zenekari, amolyan hangrendszerszétverő tétel ez. Ezt aztán a "Your Luggage"-ben némi "Predator"-os jellegű, törzsi dobütemekkel, és atmoszférikus hangzású effektekkel tovább fokozza, olykor-olykor belecsempészve a felsíró elektromos gitárt, mellyel az egész album során remekül játszik, csakúgy, mint a ritkán megjelenő basszusgitárral. A halkabb "When I Have Proof" kicsit jellemzi a '90-es évek korai akciófilmjeinek hangulatát, emlékeztet a "The Fugitive", vagy a "Primal Fear" egyes tételeire.
Ahogy közeledünk az album végéhez, úgy lesz egyre tántoríthatatlanabb a zene, vadabb, ellenállhatatlanabb a hangzás. A nyolcadik "Cyrez Break In"-ben a főtéma jóval pergősebb ütemben, hangzatosabb fúvós beütésekkel jelenik meg, az "Union Trouble" végén egészen felfokozott a hangulat, zenekari csattanásokkal vegyített zárótaktusokkal vezet át a "Dock Fight"-ba, amely az album másik leghangosabb akciódarabja. Itt Silvestri már az egész zenekarhoz kegyetlenül hozzányúl, nem csak a hegedű, de a trombita-, és harsonaszólamok is virtuózkodnak, a dobalapok, a felerősödő cintányéros csattanások már a végjátékot játsszák, mindent beleadva. Az utolsó előtti "Re-union" csendesebb levezetése az albumnak, a szólamok a főtémát jóval finomabban, kifáradtabban érintik, tényleges "happy end" jelleget adva ezáltal. A zárótétel pedig az ismét megjelenő elektromos gitárral, a modernebb felfogású, basszgitáros, dobos alappal, majd az azt követő zenekari átváltással, s csattanós lezárásával felteszi a koronát erre a kiváló kompozícióra.
Hogy Silvestri fantasztikus zenét komponált, ahhoz semmi kétség sem fér, noha ténylegesen - akárcsak a filmet - kevésbé jegyzik, mint nagyobb kaliberű alkotásait. Az akciófilmek zenéit kedvelők számára abszolút kihagyhatatlan a darab, számomra az egyik legmeghatározóbb témával bíró, B-kategóriás filmzene.
Tihanyi Attila
2004.01.29.
Tracklista:
1. Eraser Original Main Title (2:38)
2. Shes In (6:11)
3. Krugers Story (1:56)
4. Cabin Raid (4:41)
5. Kruger Escapes (4:23)
6. Your Luggage (3:18)
7. When I Have Proof (3:15)
8. Cyrez Break In (6:52)
9. Union Trouble (3:21)
10. Dock Fight (3:13)
11. Reunion (1:39)
12. The Eraser (1:45)
|
|