FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Dressed to Kill (Pino Donaggio)    DRESSED TO KILL   (1980)
       Gyilkossághoz öltözve


      

       zene: Pino Donaggio
       vezényel: Natale Massara
       kiadás éve: 1991
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 41:05




         Brian De Palma első jelentős moziját, az 1973-as "Nővérek"-et nem titkoltan Alfred Hitchcock thrillerjeinek mintájára próbálta faragni. Forgatókönyvében a hitchcocki alaphelyzet és fordulat ugyan benne volt, azonban a hangulat megteremtéséhez kellett valami hamisítatlan Hitchcockra emlékeztető. Ez pedig a zene lett, aminek a megírását a direktor művei alá gyakran komponáló Bernard Herrmannre bízta. De Palma a pályafutása későbbi szakaszaiban sem tudott szabadulni a példaképtől, és több művében is alkalmazott valamilyen hitchcocki elemet, megoldást, vagy utalt valamely filmjére – az 1976-os "Megszállottság"-ban például egy kissé átalakított történettel a "Szédülés"-t forgatta le gyakorlatilag újból. Ennek zeneszerzője szintén Herrmann volt, ám a komponista a premiert már nem érte meg. De Palma így zeneszerző nélkül maradt, ezért a nagy áttörést hozó következő alkotásához, a "Carrie"-hez másik után kellett néznie. A posztra egy új tehetség került kiválasztásra, Pino Donaggio, akinek szintén a "Carrie" volt az ugródeszka Hollywoodba. De Palma figyelmébe a Time magazin filmkritikusa, Jay Cocks ajánlotta a fiatal olasz komponistát, méghozzá a "Ne nézz vissza!" című brit pszichothrillerhez írt muzsikája okán, amiben De Palma szerint a szerző úgy használta a hegedűt, mint egykoron Herrmann. A két alkotó pedig tulajdonképpen úgy talált egymásra, mint annak idején Herrmann és Hitchcock.

         Az 1980-ban bemutatott "Gyilkossághoz öltözve" egy hamisítatlan De Palma-thriller volt. A korhatár-besorolást tekintve igen magas kategóriába rakott mozi komoly sikert aratott, s nem mellesleg beindította a nyolcvanas évek jellemző filmes zsánere, a minőségi erotikus krimik műfaját. A több országban X-kategóriát kapó alkotás jól jelzi a kor bevállalós légkörét, hiszen egy mainstream produkcióban egyesítette az erotikus filmek világát a krimivel. Persze sokaknál kiverte a biztosítékot a történetet keretező nyitó és záró zuhanyzós jelenetsor, ahol előbb Angie Dickinson, majd a fiatal Nancy Allen kényeztette magát a tus alatt. Ám a "Gyilkossághoz öltözve" nemcsak a két színésznő meztelenkedése, hanem az igen obszcén dialógusok okán is zajos nemtetszést váltott ki bizonyos körökből, nőszervezetek például egyenesen a női nem elleni támadásnak kiáltották ki. Érdemes a magyar nyelvű változatot is megnézni, mert a mai finomkodó szinkronokban olyat már nem hallunk, mint ami ennél a filmnél a színészek száját elhagyja. Meg aztán az sem volt egy megszokott dolog annak idején, hogy egy ötvenéves megbecsült színésznő dobálja le magáról a ruhát, illetve játsszon el egy olyan fura szerepet, mint amilyet Dickinson (bár évekkel később beismerték, hogy a film miatt szexszimbólummá váló Dickinson voltaképpen nem is szerepelt meztelenül a zuhany alatt, hanem a Penthouse magazin egyik modellje testdublőrködött helyette). A "Gyilkossághoz öltözve" emellett a transzneműek ellenszenvét is kiváltotta, mondván a valóságtól távol áll a filmben róluk ábrázolt kép, sőt kifejezetten káros hatást véltek felfedezni benne.
         De Palma a saját maga által írt filmjét egy szexuálisan kissé frusztrált, New York-i háziasszony történetével indítja, aki problémáinak orvoslására egy pszichiáter szolgáltatásait veszi igénybe, az egyik napon pedig ő ajánl bizonyos szolgáltatásokat a férfinak, aki ezt köszönettel visszautasítja, így a nő máshol keres egy kis kalandot magának. S nagyjából eddig lehet a sztorit úgy ismertetni, hogy ne lőjem le az egyébként kiszámítható fordulatot, vagyis aki még a film megtekintése előtt áll, annak ajánlott a következő bekezdéssel folytatni. Szóval a jól szituált nő végül talál egy partnert, ám a pásztoróra után eddigi főhősünk élete egy liftben csúnya véget ér, de a gyilkosságnak egy luxus call girl személyében szemtanúja is akad. A lány az áldozat fiával kezd nyomozásba a titokzatos magas szőke nő, vagyis a liftes gyilkos után. De Palma a feszültségkeltés terén itt is jól vizsgázik, bár napjainkra ez a történet már eléggé kiszámíthatónak mondható ám a "Gyilkossághoz öltözve" ettől még egy stílusos thriller, amit nem feltétlenül a logika, hanem a nézők érzelmi manipulációja visz előre.

         A filmmel kapcsolatban sok kritika megemlékezett pozitív tartalommal a zenéről is. Donaggio egyfajta stílusteremtő lett, hiszen a fülledt, vészjósló thrillerzenék alapmotívumait ő hintette el ebben a művében. De Palma megadta neki a lehetőséget, hogy jó score-t írjon, és pont ezért tudta életművének legjobbjait a rendezőnek szállítani. Donaggio így emlékszik vissza kapcsolatukra: "Zenéim közül a legmaradandóbbaknak a De Palmának írottakat tartom, ő adott nekem időt és lehetőséget a komponálásra, és neki is fontos volt, hogy mit hall a filmje alatt. Szereti a zenét, és élvezi, ha a filmjét impozáns, klasszikus hatású muzsika viszi előre. Amikor ír és rendez, már tudja, hogy milyen zenét akar."
         A szerzőnek ennél a mozinál is megadatott, hogy szabadon engedje fantáziáját, s ennek köszönhetően azon jelenetekhez, melyek esetében nem cselekménykövető muzsika szükségeltetett, nagyon erős zene született. Ilyen a nyitó zuhanyzós képsorok alatt hallható, jó szerkezetű "The Shower" is, mely a fülledt, érzéki főtémát álomszerű, lebegéses, női sóhajos körítéssel vezeti fel. Ennek párdarabja a "The Museum", melyen jól felfedezhető De Palma és Donaggio Hitchcock és Herrmann iránti rajongása, mivel ez a jelenet és a hozzá íródott zene tulajdonképpen egy, a legendás alkotópáros műveit alapul vevő pastiche. A score szerepe itt a képpel válik egyenrangúvá - csakúgy, mint a "Szédülés" temetői jelenetében -, a szereplők érzéseit, illetve azt, hogy a szituációkról mit gondoljunk, a zene közvetíti a néző felé, hiszen értékelhető dialógus közel tíz percig nincs. Ebben a csodás tételben, ahogy a főhős kóborol a múzeum termeinek labirintusában, úgy tekereg és vonaglik a zene is. Ez a megoldás a későbbiekben is előjön ("The Storm - The Transformation - The Revelation"), és ebben Donaggio mindvégig kiemelkedően teljesít. A komponista több tételben visszahozza a "Carrie"-ben is már alkalmazott finom, érzéki, ám mégis nyugtalanságot árasztó hangulatot, erre találunk példát a "The Note"-ban.
         A buja főtéma több tételben is visszatér, a szerző amennyire tudja, variálja is, bár ez tipikusan az a dallam és hangulat, ami nem igényli a túl sok díszítést és alakítást. Halljuk még a "Kate's Confession" vagy a "Finale" esetében is, a "The Erotic Story"-ban pedig – a track címéhez illően – csúcsra járatódik a fülledtség. Ezekben szépen egyesül a vágy és a veszély érzése, a motívumban rejlő bujaságot pedig John Moses klarinétjátéka hozza a felszínre. Emlékezzünk még meg a mozgalmasabb részekről is, melyek közül a szintén herrmannes "Death in the Elevator", a "Flight from Bobbi" vagy a feszültséget csúcsra járató "The Asylum - The Nightmare" a legjobb.

         A páros talán ennél a mozinál tudta a legjobban megmutatni a Hitchcock-Herrmann-filmek nyomán kialakított stílusát. A kettős játék, vagyis a score és a történet zenei ellenpontozása, csakúgy, mint a két példaképnél, tökéletesen előjön az ő munkájuknál is. Egy tragikus gyilkosság, egy őrült gyilkos, egy árván maradt tinédzser és egy nehéz sorsú prosti történetét látjuk, a zene azonban ennek sok helyen ellentmondva könnyed és légies, ám rejtetten mindvégig feszült. Ezt a paradox játékot De Palma és Donaggio tudta a legjobban művelni Hitchcockék óta, és a későbbiekben olyan filmek esetében csiszolgatták még, mint a "Halál a hídon", az "Alibi test" vagy a "Káin ébredése". A rendező és a direktor útjai a kilencvenes évek elején elváltak egymástól, ám a 2012-es, sok országban még be sem mutatott "Passion" esetében De Palma újra Donaggióval dolgozott. A hamarosan kiadásra kerülő score esetében pedig majd azt is meghalljuk, hogy sikerült-e a régi hangulatot feleleveníteniük.


    Gregus Péter
    2013.02.15.




    Tracklista:

      1. The Shower (4:09)
      2. The Museum (6:19)
      3. The Note (3:48)
      4. Flight from Bobbi (2:42)
      5. Death in the Elevator (2:15)
      6. Liz and Peter - A Romantic Interlude (1:36)
      7. The Erotic Story (2:48)
      8. The Storm - The Transformation - The Revelation (4:02)
      9. Kate's Confession (0:49)
    10. The Forgotten Ring - The Murder (3:51)
    11. The Cab (1:56)
    12. The Asylum - The Nightmare (4:12)
    13. Finale (2:38)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Basic Instinct

    The Black Dahlia

    Brian De Palma filmjeinek zenéje

    Jagged Edge

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam