FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Drawing Restraint 9 (Björk, Matthew Barney)    DRAWING RESTRAINT 9   (2005)

     

      

       zene: Björk, Matthew Barney
       kiadás éve: 2005
       kiadó: One Little Indian / Universal
       játékidő: 52:11





         Björkkel, a "Drawing Restraint 9" egyik szerzőjével valahogy úgy van az emberek többsége, hogy nyugodtan játszadozzon csak a saját világában, ám egy adott távolságon belül ne közelítse meg a környezetében lévőket. Nem véletlen, hiszen néhány szerzeményén kívül munkássága tulajdonképpen olyan darabokból áll, amelyek nincsenek tekintettel senkire és semmire sem. A hölgy dalai ezért egy meglehetősen szűk réteg kedvencei, de az nem tagadható le, hogy ő maga elévülhetetlen érdemeket szerzett az abnormalitás zenei megjelenítésében.
         Bő tíz éve, hogy a remekül megkomponált, bizarr látványvilágú videoklipjein keresztül megismerkedtem az izlandi énekesnővel, de már akkor is vitattam épelméjűségét - véleményemmel feltehetően nem voltam / vagyok egyedül. Ha már valaki unja a hagyományos, könnyen befogadható muzsikákat, annak azért érdemes Björk stílusával próbát tennie, mert a sok extremitás közt akad elég értékes kompozíciója ahhoz, hogy biztosítsa számára a stabil helyet a zenevilágban. Azt viszont most szeretném leszögezni: a "Drawing Restraint 9" nem tartozik ezen munkái közé, ahogy az már a fenti lemezképből és a kiadvány - goth-metál bandák lemezének elfuserált borítóját idéző - grafikáiból is sejthető.

         Már maga a film is fura produkciónak ígérkezik - habár csodálkoznék, ha eljutna hozzánk. Matthew Barney, a rendező-társzeneszerző Björk férje, ezért sikerült hát rávennie az énekesnőt arra, hogy az őt testileg-lelkileg megtörő "Táncos a sötétben" bemutatója után tett kijelentései ellenére újból feltűnjön a filmvásznon. A közel háromórás, kísérleti és egyben avantgárd jellegű alkotás főszerepében a hanganyag két megalkotóját láthatjuk. Történetüket a művészfilm műfajából és a meglehetősen kusza leírásokból adódóan letudnám annyival, hogy az egy bálnavadász hajó fedélzetén játszódik, ahol Mr. és Mrs. Björk egy jót merít a japán tradíciók feneketlen kútjából, hogy végezetül ők maguk is átalakuljanak bálnává. Hát igen. Irány a mozi...
         A művésznő annak idején Lars von Trier fent említett rendezésében mutatkozott be színésznőként, de a zenéért is ő felelt. A "SelmaSongs" fedőnevű soundtracken speciálisan ötvözte látásmódját a musicalekre jellemző manírokkal: a szimfonikus hangszerek, ipari zajok, elektromos kisülések és vonatzakatolás kombinációi nagyon jól megfértek egymás mellett a lemezen. Olyannyira, hogy a Radiohead énekesével, Thom Yorke-kal közös (a filmben valójában Peter Stormare-rel előadott) "I've Seen It All"-ból még videoklip is született. A "Drawing Restraint 9" kapcsán viszont nem sikerülhetne olyan tévécsatornát találni, mely akárcsak egy hangot is leadna a belőle esetlegesen készített videóból.

         Rögvest kiemelném a trackek közül az "Ambergis March"-ot, mivel ez az egyetlen olyan a CD-n, amely erre érdemes. Kedves csilingelésekkel indít, amelyekről rögtön Emilie Simon pingvinjei ("The Emperor's Journey") jutottak eszembe, főleg, hogy hasonló ritmikus alap kíséri a csembalóra hajazó hangszer alkalmazását. És akkor most írásomnak ezt a részét jól el is különíteném, mint a lemez egyetlen olyan pontjáról szólót, amit még ki lehet bírni, sőt talán jónak is mondható. A maradék szűk egy órában őrizzük meg emlékét, szükség lesz rá.

         Bevallom, a lemezindító "Gratitude" (a countrymuzsikus Will Oldham énekével) még nem hallgathatatlan, csak a hárfa és a csilingelések hangjai még véletlenül sem fonódnak össze az énekes nyekergésével - magyarán közük nem sok van egymáshoz. A "Pearl"-ben egy Tanya Tagaq névre hallgató lény torokéneke (hivatalos megnevezés!) kap főszerepet. A primitív "nótát" hallgatva rájöhetünk, hogy minden egyes pornófilm női szereplője egyben torokénekesnő is lehet, mivel a vékony, orgonaszerű hangok - melyeket a sho nevű tradicionális ázsiai hangszernek köszönhetünk - hátterében hallható nyögésekről és lihegésekről nem éppen a Grammy-díj átadóünnepsége fog eszünkbe jutni, az biztos. Próbaképp bele lehet hallgatni a nő (hadd mellőzzem az "énekes" előtagot) weboldalán található darabokba: az elmebetegség olyan felsőfoka ez, aminek megfejtésén valószínűleg orvosok sokasága dolgozhatna éveken keresztül, de hasztalan - gyógyírt nem lelne rá.
         A "Bath"-ben csak Björk - nincs jobb szavam rá - vinnyog. Kellemetlen felvétel, de legalább rossz: ritkán hallottam még olyan számot, ami ekkora mértékű dühöt váltott volna ki belőlem. Kéretik értékelni a Tisztelt Olvasó részéről, hogy a hiteles tájékoztatás kedvéért végighallgattam. Persze értelme nem volt sok.

         Reménysugárként bukkan fel a "Hunter Vessel", hogy aztán villámgyorsan lehűtse a kedélyeket: a kezdése alapján a "Dancer in the Dark"-lemezre is ráhelyezhető, színvonalasnak ígérkező track másfél perc múlva rézfúvósok monoton, horrorfilmbe illő közreműködésével válik értelmetlenné (kicsivel később ugyanezt megkapjuk "Vessel Shimenawa" címen is). A szimplán "Shimenawa" elnevezésű dolog nagyjából olyan, mint a "Pearl", csak a torokénekesnő (pfff...) nélkül. Így is rossz. Aztán már csak a Björk énekével, és bosszantó effektekkel megtoldott "Storm"-ot kell túlélni, hogy elérkezzünk a "Holographic Entrypoint"-ig. Ebben bizonyos Hiro Nomura nem ura az indulatainak. A "dal" szövege nagyjából ez: "Hjjjóó-heeeiii-jaaaaaaóóóóóó-hjööööööeeeee-jaaaaóóóóóhiiiiiii-jajjóóóósej-jasijajóóóó-óóóóójjjjj", amit japánul hörögve ad elő, háttérben "vokálozó", farudakat tetszőlegesen csapkodó cimborájával. Két újabb torokénekes indult a világhírnév felé hát? Az eredményből arra lehet következtetni, hogy ennek az izének a felvétele úgy történhetett, hogy az egyik delikvens magától vonyított, a másik meg akkor, midőn rávágott ujjára a hangszerével. Egyebet nem is tartalmaz, ám mindezt úgy tíz percen át lehet élvezni. Amikor ez következett a sorban, családtagom már komplett hülyének nézett (a "Pearl"-nél még csak aggódott mentális állapotomért). Közel járhatok az igazsághoz, ha azt írom, hogy ennél szánalmasabb "zenét" még nem készített senki. Ezen a lemezen nincs több ilyen, igaz, alulmúlni lehetetlen lett volna. A förmedvény után szinte felfrissülés az újból Björk énekével kísért "Cetacea", ami alatt már csak a tenyerembe temettem arcom. A lemez lezárásaként még gyönyörködhetünk a sho továbbra is kellemetlen orgonához hasonló hangjában ("Antarctic Return").
         Megindító volt, köszönjük szépen meg Björkéknek! Végre mehetünk az aszpirinért...

         A bevezetőben igyekeztem egyértelművé tenni, hogy nincsenek (pontosabban nem voltak) hatalmas ellenérzéseim Björkkel szemben, bár amit eme CD meghallgatása után gondoltam, abból nem kevés harag szűrődhetne ki - már ha látnám értelmét kicsillagozott mondatok beírásának. A kiadvány hallgathatatlansága ellenére alternatív művészlelkektől bizonyosan megkapom majd, hogy nem értem meg a mondanivalót, mert a produkció film alatt milyen jól megállja helyét, de ezt a felháborító és hallójáratgyötrő szerzemények ismeretében lehetetlen elhinni. Hiszen ha ezt a valamit a "filmzenelemez" elnevezéssel illetjük, megsértünk rengeteg, a műfajban jeleskedő művészt.
         A "Drawing Restraint 9" eltorzult elmék teremtette edzettségi fokmérő, amelynél nem az a kérdés, hogy miért csak egyesre lett értékelve, hanem az, hogy biztosan eléggé megindokoltam-e, mivel érdemelte ki egyáltalán ezt az egy pontot?


    Bíró Zsolt
    2005.12.22.




    Tracklista:

      1. Gratitude (4:59)
      2. Pearl (3:43)
      3. Ambergris March (3:57)
      4. Bath (5:07)
      5. Hunter Vessel (6:36)
      6. Shimenawa (2:48)
      7. Vessel Shimenawa (1:54)
      8. Storm (5:32)
      9. Holographic Entrypoint (9:57)
    10. Cetacea (3:12)
    11. Antarctic Return (4:18)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Boogeyman

    The Cave

    The Emperor's Journey
    [La Marche De L'Empereur]


    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam