FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Dolores Claiborne (Danny Elfman)    DOLORES CLAIBORNE   (1995)

     

      

       zene: Danny Elfman
       vezényel: Richard Stone
       kiadás éve: 1995
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 30:06




         Stephen King (lehetetlen nem vele kezdeni az ismertetőt) személye és munkássága nem csak az olvasók körében kiismerhetetlen, de a filmipar is számos esetben nehezen birkózik meg vele. A rémületkeltés nagymestere ez idáig 33 regényével vagy novellájával állította nehezen leküzdhető feladat elé a rendezőket és forgatókönyvírókat, leginkább akkor, amikor kicsit eltávolodva a misztikum és klasszikus horror műfajától, olyan szívszorítóan fájdalmas és kőkemény drámákat szült tolla, mint a 'Dolores', leghíresebb novellája, 'A Remény rabjai', vagy a hatrészes zsebkönyv-sorozatban megjelent 'Halálsoron'. Természetesen a széles rajongótábor sem mindig képes teljes mértékben befogadni az ilyen jellegű kilengéseket, s erre a szóban forgó 'Dolores' kiváló példa. Egy, az életétől már rég megkeseredett, de elveiből jottányit sem engedő asszony tulajdonképpeni tanúvallomása (vagy védőbeszéde) a történet, akit munkaadója, a kibírhatatlan személyiségű rokkant özvegyasszony meggyilkolásával vádolnak. Dolorest nem először kiáltják ki gyilkosnak: 30 évvel a mostani esetet megelőzően rejtélyes körülmények között halt meg kegyetlen és alkoholista férje, s az ügy nem vetett éppen jótékony fényeket az amúgy is nehéz természetű asszony személyére. A kilátástalannak tűnő helyzetről gondoskodik a Kingtől jól megszokott kisvárosi milliő; a Dolores-t kihallgató kiöregedett vadászkopó, kinek makulátlan rendőri múltján esne csorba, ha nem tálalhatná Dolores-t végre bűnösként a vádló közvélemény elé; és a hosszú évek után ismét felbukkanó lánya, aki apja elvesztését követően a nagyvárosba menekült, s bár jónevű újságírónak mondhatja magát, valójában képtelen a lelki traumától megszabadulni. Dolores vallomása során sorra kerülnek elő a sötétebbnél sötétebb titkai, melyek új megvilágításba helyezik mind a férjével, mind a házsártos vénasszonnyal való kapcsolatát, s azoknak különös halálát.
         A fájdalmas fordulatokban bővelkedő lélektani drámát Taylor Hackford vitte filmre, akinek e stílusban a 'Dolores' volt az első próbálkozása (ezt követte két évre rá a félelmetes misztikumban ezzel hasonszőrű filmje, 'Az Ördög ügyvédje'). Meg kell hagyni, nem bízta a véletlenre, hiszen a címszerepet arra a Kathy Bates-re osztotta, aki az öt évvel korábbi, szintén King-regényből készült film, a 'Tortúra' szerepéért megkapta a legjobb női főszereplő kategóriáért járó aranyszobrocskát az Akadémiától. Bates ezúttal is bámulatos színészi játékkal uralta a vásznat a Hollywood szuperprodukcióiból méltánytalanul hanyagolt, de drámai és művészi szerepekben brillírozó Jennifer Jason Leigh mellett, aki lányát testesíti meg a filmben. David Strathairn tobzódik a részeges apa szerepében, s üde színfoltként jelenik meg a Dolores bűnösségének kétségbevonhatatlan tényére piócaként tapadó nyomozótisztként Christopher Plummer (akire jómagam leginkább "A Muzsika hangja" c. filmből emlékszem, mint Von Trapp, a héttagú Trapp-család kemény és rideg apja, kinek szívét a csodálatos hangú Julie Andrews-nak végül sikerül meglágyítania).

         Némiképp meglepő módon a film zenéjének megkomponálására Hackford Danny Elfmant kérte fel, annak ellenére, hogy ő is tisztában volt a komponista nem éppen e filmhez illeszkedő stílusával. Bízott Elfman tehetségében, s jó pár komolyzenéről átbeszélgetett találkozó után megbizonyosodott kettejük zenei összhangjáról. A zeneszerző Topanga Canyon-i stúdiójában nekiláttak, hogy kicsit kikalandozzanak a cirkuszi csindadratták és játékosan félelmetes zenék elfmani világából. Miután elkészültek a közös elképzelés alapján megkomponált vázlatok, egy katasztrofális kaliforniai esőzés sártengerré változtatta a szerző stúdióját. Ez azonban nem gátolta meg Elfmant, s egy gyors stúdióújraépítést követően csodálatos és szívbemarkoló zenét alkotott a Hackford által megálmodott Castle Rock-i környezethez. A depresszív, szürke hangvételű mű egy pillanatig sem enged a nyomasztó harmóniákból, félelmetesen felhördülő mély vonósai a timpani masszív kíséretében ragyogóan ölelik körbe a hegedű magas, elnyújtott hangú sírását. Zseniális érzékkel váltogatja az egyes szólamok fő-, illetve mellékszerepeit, a bőgő és cselló néha meglepő módon enged teret a halk zongorajátéknak, hogy aztán újra és újra mélyen feldübörögjön, méltóságot és tekintélyt parancsolóan, ezzel is kifejezve a Dolores személyiségében megbújó szeretet és alázat, illetve szívből jövő düh és gyűlölet keserű kettősségét.
         A főtéma ("Main Titles") megpendíti a mű alaphúrját, kifejezve a mélyen elnyomott és rejtett feszültségeket, s megad egy rossz előérzettel vegyített alaphangulatot. A film képei maximálisan felidéződnek a halkan indító zenekari játék alatt: szürke ködbe bújt sziget, zavaros vízű tó, nehéz, rideg komp, s egy ház a tó partján, betört üvegű, deszkázott ablakokkal, gyalázó feliratok a házfalon. A zenekar minden szólama bemutatkozik, de a dominanciát egyelőre sem a magas, sem a mély vonósok nem vállalják magukra. A zongora is épphogy csak leteszi névjegyét, megjelennek Elfman jellegzetes csilingjei, épp csak minimálisan emlékeztetve arra, hogy ezek a csengők, melyek korábbi műveiben vidáman tréfálkozva játszadoztak a zenekarral, most csupán fáradtan és fájdalmasan vannak jelen. A második "Vera's World" főszerepét átveszi a zongora, játékára eleinte pizzicatoval reagálnak a vonósok, aztán egy szólista átveszi a kezdeményezést, baljóslatú virgázása ritkán használt eleme a filmzenéknek. A halk tétel a szívszorító melódiák egyszerű képviselője, csak egyre nagyobb súlyt helyez a gyomrunkra. A "Flashback" már bátrabban belehúz, de címéből is adódóan épp csak visszahangol a régmúlt sebeinek fájó felszakítására, érezni, hogy a drámai megoldás még várat magára.
         Nem sokáig, az ezt követő "Getting Even" című tétel ugyanis olyan viharos összevisszasággal indít, hogy önkénytelenül is mocorog az ember a székében. Félelmetes, mélyen zúduló zongorajáték, magas hangon vészt hirdető hegedű, valamint a hárfa disszonáns összessége kétségkívül semmi nyugalmat nem enged, már-már görcsösen ragaszkodik a fájdalomhoz és kétségbeesettséghez. A "Ferry Ride" horrorisztikus kavalkádja rövid tétel ugyan (nincs egy perc sem), de csak tetézi a végkifejlet utáni vágyakozást. Őt követi egy szintén egy perc alatti időtartamú tétel, a "Sad Room", ami szinte szöges ellentéte az imént hallottaknak. Visszaidéz a nyitótéma leginkább szomorúságot és kilátástalanságot idéző zongorajátékát.
         Az album leghosszabb, egyszersmind legsokoldalúbb és legfélelmetesebb tétele a hetedik "Eclipse". A filmben ez (hogy, hogy nem?) a napfogyatkozás jelenete, s a hétpercnyi muzsika pillanatról pillanatra végigkíséri a kiemelkedő cselekménysort. A sötét, baljós hangulatban született terv, melynek végkifejlete még bizonytalan, remekül érződik az egyes szólamok hirtelenszerű váltakozásaiban. Akár a zongora dallamkeresését, akár a vonósok káosz-szerű válaszolgatását vesszük, egyre inkább tisztul a terep az őrült timpanijátéknak, s végre a fúvós hangszerek is szerepet kapnak. A kürt és harsona egyvelegéből született hátborzongató kíséret félretolja a vonósok eddigi folyamatos, egyhelyben toporgó, tépelődő hangulatát, s drasztikusan növelve az adrenalint és a hangerőt, befejezik, amit a többi szólam eddig felépített. A fúvósok elhalkulását követi a váratlanul felcsendülő, ünnepélyes hatású női kórus, illetve a visszatérő, megkönnyebbülést sugalló hegedű, ezzel lezárva egy majd húsz percen át tartó fájdalmas állapotot. A mű befejezése a nyolcas "Finale", Dolores megkeseredetten, fáradtan leül a székére, a halk zongora és a háttérben finoman felsejlő bőgő kettőse a tehetetlenséget, visszavonhatatlan állapotot zseniálisan érzékelteti: ez már a vége. Csodálatos, csendes tétel, az album kétségkívül leggyönyörűbb része. Semmi csimbum, csak lenyugodott harmóniák, a tétel végére pedig kiteljesedik a régóta várt és áhított megoldás, az egész dráma méltóságteljes lezárása. Ezt követi szinte azonnal szinte ráadás gyanánt az "End Credits", mely egy összegzése az eddig eltelt 25 percnek, s amelyben visszaidéződik az összes elhangzott téma: a csendes merengésen át a női kórusig, a hegedű virgázásától a dübörgő timpaniig és mély, káoszszerű bőgők játékáig. Mivel az album kompozíciója tulajdonképpen a "Finale" tétellel lezárult, némiképp feleslegesnek érzem a stáblista alatt felcsendülő muzsika szerepeltetését az albumon, bár való igaz, ezen ötperces tétel nélkül megrázóan rövidnek tűnhetne az élmény egy külső szemlélő számára.

         A "Dolores Claiborne" sötét, baljóslatú, tragikus drámai darab. Melankolikus mestermunka, Elfman igazi, klasszikus értelemben vett zeneszerzői tehetségét dicséri. Sajnálatos, hogy a 90 fős zenekar részvételével felvett több, mint 100 percnyi anyagból mindössze fél óra maradt meg a közönség számára (a teljes verzió, mely 18 tételben foglalva 63 perc játékidő, összesen talán 40 példányban jelent meg, promóciós célból, többségük írható CD-n). Szintén csúfos negatívum a fantáziátlan és szegényes CD-borító, melynek belső, egy részben kihajtható lapja négy fekete-fehér képet tartalmaz a filmből, a zenével kapcsolatos összes technikai tudnivalót pedig a hátlapra nyomták, 17 szegényes, rövid sorba. Ennél talán nívósabb külsőt is megérdemelt volna ez a mű.


    Tihanyi Attila
    2004.04.03.




    Tracklista:

      1. Main Titles (2:46)
      2. Vera's World (3:42)
      3. Flashback (1:54)
      4. Getting Even (1:48)
      5. Ferry Ride (0:55)
      6. Sad Room (0:53)
      7. Eclipse (7:16)
      8. Finale (5:35)
      9. End Credits (5:16)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba

    Gregus Péter

    Kulics László          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    House of Sand and Fog

    The Quiet American

    The Village

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam