FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    The Mummy  Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Dolores Claiborne (Danny Elfman)    DOLORES CLAIBORNE   (1995)

     

      

       zene: Danny Elfman
       vezényel: Richard Stone
       kiadás éve: 1995
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 30:06




         Stephen King (lehetetlen nem vele kezdeni az ismertetőt) személye és munkássága nem csak az olvasók körében kiismerhetetlen, de a filmipar is számos esetben nehezen birkózik meg vele. A rémületkeltés nagymestere ez idáig 33 regényével vagy novellájával állította nehezen leküzdhető feladat elé a rendezőket és forgatókönyvírókat, leginkább akkor, amikor kicsit eltávolodva a misztikum és klasszikus horror műfajától, olyan szívszorítóan fájdalmas és kőkemény drámákat szült tolla, mint a 'Dolores', leghíresebb novellája, 'A Remény rabjai', vagy a hatrészes zsebkönyv-sorozatban megjelent 'Halálsoron'. Természetesen a széles rajongótábor sem mindig képes teljes mértékben befogadni az ilyen jellegű kilengéseket, s erre a szóban forgó 'Dolores' kiváló példa. Egy, az életétől már rég megkeseredett, de elveiből jottányit sem engedő asszony tulajdonképpeni tanúvallomása (vagy védőbeszéde) a történet, akit munkaadója, a kibírhatatlan személyiségű rokkant özvegyasszony meggyilkolásával vádolnak. Dolorest nem először kiáltják ki gyilkosnak: 30 évvel a mostani esetet megelőzően rejtélyes körülmények között halt meg kegyetlen és alkoholista férje, s az ügy nem vetett éppen jótékony fényeket az amúgy is nehéz természetű asszony személyére. A kilátástalannak tűnő helyzetről gondoskodik a Kingtől jól megszokott kisvárosi milliő; a Dolores-t kihallgató kiöregedett vadászkopó, kinek makulátlan rendőri múltján esne csorba, ha nem tálalhatná Dolores-t végre bűnösként a vádló közvélemény elé; és a hosszú évek után ismét felbukkanó lánya, aki apja elvesztését követően a nagyvárosba menekült, s bár jónevű újságírónak mondhatja magát, valójában képtelen a lelki traumától megszabadulni. Dolores vallomása során sorra kerülnek elő a sötétebbnél sötétebb titkai, melyek új megvilágításba helyezik mind a férjével, mind a házsártos vénasszonnyal való kapcsolatát, s azoknak különös halálát.
         A fájdalmas fordulatokban bővelkedő lélektani drámát Taylor Hackford vitte filmre, akinek e stílusban a 'Dolores' volt az első próbálkozása (ezt követte két évre rá a félelmetes misztikumban ezzel hasonszőrű filmje, 'Az Ördög ügyvédje'). Meg kell hagyni, nem bízta a véletlenre, hiszen a címszerepet arra a Kathy Bates-re osztotta, aki az öt évvel korábbi, szintén King-regényből készült film, a 'Tortúra' szerepéért megkapta a legjobb női főszereplő kategóriáért járó aranyszobrocskát az Akadémiától. Bates ezúttal is bámulatos színészi játékkal uralta a vásznat a Hollywood szuperprodukcióiból méltánytalanul hanyagolt, de drámai és művészi szerepekben brillírozó Jennifer Jason Leigh mellett, aki lányát testesíti meg a filmben. David Strathairn tobzódik a részeges apa szerepében, s üde színfoltként jelenik meg a Dolores bűnösségének kétségbevonhatatlan tényére piócaként tapadó nyomozótisztként Christopher Plummer (akire jómagam leginkább "A Muzsika hangja" c. filmből emlékszem, mint Von Trapp, a héttagú Trapp-család kemény és rideg apja, kinek szívét a csodálatos hangú Julie Andrews-nak végül sikerül meglágyítania).

         Némiképp meglepő módon a film zenéjének megkomponálására Hackford Danny Elfmant kérte fel, annak ellenére, hogy ő is tisztában volt a komponista nem éppen e filmhez illeszkedő stílusával. Bízott Elfman tehetségében, s jó pár komolyzenéről átbeszélgetett találkozó után megbizonyosodott kettejük zenei összhangjáról. A zeneszerző Topanga Canyon-i stúdiójában nekiláttak, hogy kicsit kikalandozzanak a cirkuszi csindadratták és játékosan félelmetes zenék elfmani világából. Miután elkészültek a közös elképzelés alapján megkomponált vázlatok, egy katasztrofális kaliforniai esőzés sártengerré változtatta a szerző stúdióját. Ez azonban nem gátolta meg Elfmant, s egy gyors stúdióújraépítést követően csodálatos és szívbemarkoló zenét alkotott a Hackford által megálmodott Castle Rock-i környezethez. A depresszív, szürke hangvételű mű egy pillanatig sem enged a nyomasztó harmóniákból, félelmetesen felhördülő mély vonósai a timpani masszív kíséretében ragyogóan ölelik körbe a hegedű magas, elnyújtott hangú sírását. Zseniális érzékkel váltogatja az egyes szólamok fő-, illetve mellékszerepeit, a bőgő és cselló néha meglepő módon enged teret a halk zongorajátéknak, hogy aztán újra és újra mélyen feldübörögjön, méltóságot és tekintélyt parancsolóan, ezzel is kifejezve a Dolores személyiségében megbújó szeretet és alázat, illetve szívből jövő düh és gyűlölet keserű kettősségét.
         A főtéma ("Main Titles") megpendíti a mű alaphúrját, kifejezve a mélyen elnyomott és rejtett feszültségeket, s megad egy rossz előérzettel vegyített alaphangulatot. A film képei maximálisan felidéződnek a halkan indító zenekari játék alatt: szürke ködbe bújt sziget, zavaros vízű tó, nehéz, rideg komp, s egy ház a tó partján, betört üvegű, deszkázott ablakokkal, gyalázó feliratok a házfalon. A zenekar minden szólama bemutatkozik, de a dominanciát egyelőre sem a magas, sem a mély vonósok nem vállalják magukra. A zongora is épphogy csak leteszi névjegyét, megjelennek Elfman jellegzetes csilingjei, épp csak minimálisan emlékeztetve arra, hogy ezek a csengők, melyek korábbi műveiben vidáman tréfálkozva játszadoztak a zenekarral, most csupán fáradtan és fájdalmasan vannak jelen. A második "Vera's World" főszerepét átveszi a zongora, játékára eleinte pizzicatoval reagálnak a vonósok, aztán egy szólista átveszi a kezdeményezést, baljóslatú virgázása ritkán használt eleme a filmzenéknek. A halk tétel a szívszorító melódiák egyszerű képviselője, csak egyre nagyobb súlyt helyez a gyomrunkra. A "Flashback" már bátrabban belehúz, de címéből is adódóan épp csak visszahangol a régmúlt sebeinek fájó felszakítására, érezni, hogy a drámai megoldás még várat magára.
         Nem sokáig, az ezt követő "Getting Even" című tétel ugyanis olyan viharos összevisszasággal indít, hogy önkénytelenül is mocorog az ember a székében. Félelmetes, mélyen zúduló zongorajáték, magas hangon vészt hirdető hegedű, valamint a hárfa disszonáns összessége kétségkívül semmi nyugalmat nem enged, már-már görcsösen ragaszkodik a fájdalomhoz és kétségbeesettséghez. A "Ferry Ride" horrorisztikus kavalkádja rövid tétel ugyan (nincs egy perc sem), de csak tetézi a végkifejlet utáni vágyakozást. Őt követi egy szintén egy perc alatti időtartamú tétel, a "Sad Room", ami szinte szöges ellentéte az imént hallottaknak. Visszaidéz a nyitótéma leginkább szomorúságot és kilátástalanságot idéző zongorajátékát.
         Az album leghosszabb, egyszersmind legsokoldalúbb és legfélelmetesebb tétele a hetedik "Eclipse". A filmben ez (hogy, hogy nem?) a napfogyatkozás jelenete, s a hétpercnyi muzsika pillanatról pillanatra végigkíséri a kiemelkedő cselekménysort. A sötét, baljós hangulatban született terv, melynek végkifejlete még bizonytalan, remekül érződik az egyes szólamok hirtelenszerű váltakozásaiban. Akár a zongora dallamkeresését, akár a vonósok káosz-szerű válaszolgatását vesszük, egyre inkább tisztul a terep az őrült timpanijátéknak, s végre a fúvós hangszerek is szerepet kapnak. A kürt és harsona egyvelegéből született hátborzongató kíséret félretolja a vonósok eddigi folyamatos, egyhelyben toporgó, tépelődő hangulatát, s drasztikusan növelve az adrenalint és a hangerőt, befejezik, amit a többi szólam eddig felépített. A fúvósok elhalkulását követi a váratlanul felcsendülő, ünnepélyes hatású női kórus, illetve a visszatérő, megkönnyebbülést sugalló hegedű, ezzel lezárva egy majd húsz percen át tartó fájdalmas állapotot. A mű befejezése a nyolcas "Finale", Dolores megkeseredetten, fáradtan leül a székére, a halk zongora és a háttérben finoman felsejlő bőgő kettőse a tehetetlenséget, visszavonhatatlan állapotot zseniálisan érzékelteti: ez már a vége. Csodálatos, csendes tétel, az album kétségkívül leggyönyörűbb része. Semmi csimbum, csak lenyugodott harmóniák, a tétel végére pedig kiteljesedik a régóta várt és áhított megoldás, az egész dráma méltóságteljes lezárása. Ezt követi szinte azonnal szinte ráadás gyanánt az "End Credits", mely egy összegzése az eddig eltelt 25 percnek, s amelyben visszaidéződik az összes elhangzott téma: a csendes merengésen át a női kórusig, a hegedű virgázásától a dübörgő timpaniig és mély, káoszszerű bőgők játékáig. Mivel az album kompozíciója tulajdonképpen a "Finale" tétellel lezárult, némiképp feleslegesnek érzem a stáblista alatt felcsendülő muzsika szerepeltetését az albumon, bár való igaz, ezen ötperces tétel nélkül megrázóan rövidnek tűnhetne az élmény egy külső szemlélő számára.

         A "Dolores Claiborne" sötét, baljóslatú, tragikus drámai darab. Melankolikus mestermunka, Elfman igazi, klasszikus értelemben vett zeneszerzői tehetségét dicséri. Sajnálatos, hogy a 90 fős zenekar részvételével felvett több, mint 100 percnyi anyagból mindössze fél óra maradt meg a közönség számára (a teljes verzió, mely 18 tételben foglalva 63 perc játékidő, összesen talán 40 példányban jelent meg, promóciós célból, többségük írható CD-n). Szintén csúfos negatívum a fantáziátlan és szegényes CD-borító, melynek belső, egy részben kihajtható lapja négy fekete-fehér képet tartalmaz a filmből, a zenével kapcsolatos összes technikai tudnivalót pedig a hátlapra nyomták, 17 szegényes, rövid sorba. Ennél talán nívósabb külsőt is megérdemelt volna ez a mű.


    Tihanyi Attila
    2004.04.03.




    Tracklista:

      1. Main Titles (2:46)
      2. Vera's World (3:42)
      3. Flashback (1:54)
      4. Getting Even (1:48)
      5. Ferry Ride (0:55)
      6. Sad Room (0:53)
      7. Eclipse (7:16)
      8. Finale (5:35)
      9. End Credits (5:16)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba

    Gregus Péter

    Kulics László          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    House of Sand and Fog

    The Quiet American

    The Village

    További kritikáink
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam