FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Doctor Strange (Michael Giacchino)    DOCTOR STRANGE  (2016)
       


      

       zene: Michael Giacchino
       vezényel: Cliff Masterson
       kiadás éve: 2016
       kiadó: Hollywood Records
       játékidő: 66:19




         A Marvel filmes univerzuma 2016-ban újabb állomásához ért, hiszen az Amerika Kapitány: Polgárháborúval a gigászi franchise a harmadik fázisba érkezett. A stúdió másik nagy kiugró sikere a Doctor Strange lett, amellyel új hőst és - szó szerint - új dimenziókat vezetett be a széria életébe. A középpontban az arrogáns, de egyben zseniális idegsebész, Dr. Stephen Strange (Benedict Cumberbatch) áll, akinek egy autóbalesetet követően súlyosan megsérülnek a kezei. Ahelyett azonban, hogy kényszerűen feladná hivatását, ahogy azt mindenki javasolja neki, megoldást keres a problémára, és végső kétségbeesésében eljut Nepálba, ahol az Ősmágus (Tilda Swinton) felnyitja a szemét, miszerint számtalan dimenzió létezik a miénken túl, Strange-ben pedig legalább ugyanennyi lehetőség rejtőzik, amit ki is kell aknázni a Föld védelmében. Erre pedig szükség is van, hiszen egy renegát tanítvány (Mads Mikkelsen), valamint egy dimenziófaló entitás (eredetiben szintén Benedict Cumberbatch) fenyegeti a világot, Strange-nek pedig a saját egóját is legyőzve kell az élre állnia az emberiség védelmében.
         A jobbára horrorokban utazó Scott Derrickson (Sinister, Ördögűzés Emily Rose üdvéért) mozija kétségtelenül a Marvel egyik leglátványosabb filmje, amelyben úgy tekerednek a városképek egymásra, hogy Christopher Nolan Eredet című mozija is olcsó origaminak tűnik mellette. Ugyanakkor a kritikák leginkább azzal illették, hogy olyan, mintha az első Vasember-filmet néznénk LSD hatása alatt, és noha valóban van ráció eme leegyszerűsítésben, tisztán érezhető, hogy a Marvel a Robert Downey Jr. nevével fémjelzett "one-man-show" óta mennyit fejlődött. A Doctor Strange egy lényegesen érettebb dolgozat annál, a színészi (és nem sztár-) felhozatal a stúdió eme filmjében a legerősebb, és a készítők sem az ő nevükkel, improvizatív képességeikkel, valamint a látvánnyal kívántak egy félkész forgatókönyvet eladni, hanem valóban van egy jól behatárolható íve az egésznek, amely mindezek ellenére sem mer elég bátor lenni és kilépni az egyszeri szórakozás skatulyájából.

         A filmzenerajongók nagyon sokáig reménykedtek abban, hogy a zenéért a Derricksonnal többször is együtt dolgozó Christopher Young fog felelni. Young ráadásul - olyan zseniális horrordarabok mellett, mint a már említett Sinister vagy az Ördögűzés Emily Rose üdvéért - a szuperhősmozik világába is belekóstolt A szellemlovassal, valamint a Pókember 3.-mal, viszont utóbbi filmek negatív visszhangja az ő munkáira is rányomta a bélyeget. Helyette viszont nem kisebb névre esett a készítők választása, mint korunk egyik legjobb klasszicista stílusú zeneszerzőjére, Michael Giacchinóra, aki - a rendezőhöz hasonlóan - gyerekkora óta hatalmas rajongója a képregényeknek. A komponistának 2004-ben pont a zsáner egyik klasszikus darabja, A hihetetlen család aláfestése hozta meg a nagy áttörést, és azóta váratott magára, hogy ismét egy hasonló jellegű filmhez szerezzen zenét. 2011-ben ez majdnem összejött, mivel az Amerika Kapitány - Az első bosszúálló kapcsán sokáig közszájon forgott a neve, végül a befutó a veterán Alan Silvestri lett. Giacchino kiválasztásának azonban volt egy másik, sokkal prózaibb oka is.
         Az első fázis filmjei alá - a Vasembertől a Bosszúállók első részéig - inkább olyan klasszikus komponistákat alkalmaztak a producerek, mint Silvestri, John Debney (Vasember 2.) vagy Patrick Doyle (Thor), akik ugyan kicsit a tömegigényhez igazították stílusukat, de így is érződött munkáikon a klasszikus zenei múlt. A második fázisban (a Vasember 3.-tól A Hangyáig) azonban a producer Kevin Feige érezhetően spórolni próbált inkább a score-on, és olyan szerzőket alkalmazott, mint az indokolatlanul felkapott Henry Jackman (Amerika Kapitány: A tél katonája), a James Gunn rendezővel is többször együtt dolgozó Tyler Bates (A galaxis őrzői), a vígjátékzenékből kitörni képtelen Christophe Beck (A Hangya), vagy a szuperprodukciókhoz a középszerű, esetleg annál valamivel jobb aláfestéseket szállító Brian Tyler. Utóbbi sokáig a producer személyes preferáltja volt, hiszen a Vasember 3. után a Thor: Sötét világ bombasztikus score-jával hálálta meg a belé fektetett bizalmat (hovatovább a Marvel Studios ekkor debütált új logója alatt is az ő dallamai szóltak), így kaphatta meg a Bosszúállók: Ultron kora zenéjét is. Azonban Tyler a Halálos iramban-széria zenei felelőse is már hosszú évek óta, és Paul Walker tragikus halála miatt a hetedik rész munkálatai csúnyán megcsúsztak, így 2014-ről 2015-re vándorolt át a bemutató, nem sokkal megelőzve a Marvel gigaprodukcióját. Ezzel együtt a két munka ütötte is egymást, ami a képregényfilmek veteránjának, Danny Elfmannek is a fedélzetre hívását vonta magával, Tyler pedig be tudta fejezni a benzingőzös akciófilm score-jának munkálatait. Csakhogy ez nem nyerte el a Marvel tetszését, mivel ez idő alatt Tyler nem foglalkozhatott volna másik filmmel (ráadásul az Ultron kora zenéjének a minőségét rengeteg támadás is érte), feltehetően ezért néztek új komponista után. Így jött a helyére Giacchino, akit a Disneynél (amely alá a Marvel Studios is tartozik) hosszú évek óta kiemelt szakemberként tartanak számon. Elsősorban az olyan Pixar-moziknak, mint a L'ecsónak vagy a neki Oscar-díjat hozó Fel!-nek köszönhetően vívott ki nem kevés szakmai presztízst az egeres cégnél, de nemrég a Disney aktuális meséje, a Zootropolis alatt is az ő dallamai szóltak, és a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet élén is ő váltotta az utolsó pillanatban távozó Alexandre Desplat-t. Hogy Giacchino pedig nem csak egyszerű zeneszerzői minőségében csatlakozott a stúdióhoz, azt az is bizonyítja, hogy a Doctor Strange előtt debütált új Marvel-intró alatt is az ő szerzeménye szól.
         És ebben a kis egyperces szerzeményben - amely sajnos nem foglalt helyet jelen albumon - kiütközik a legfőbb problémám Giacchino ezen munkájával: túlságosan nagyszabású. Tegyük hozzá, hogy a szerző alapvetően valóban a minél nagyobb zenekari csinnadrattákban mozog otthonosan, de az elmúlt időszakban mintha már nem lenne képes másban gondolkodni, és ez a Doctor Strange-nél a leginkább szembeötlő. A 66 perces játékidő nemegyszer töménynek hat, és az album végére hajlamosak vagyunk belefáradni a hallottakba. Pedig - ahogy az Giacchinótól elvárható - egy igencsak igényes zenéről van most is szó, valóban remek pillanatokkal. A score pszichedelikus hatásában az indiai hangszereknek végig kiemelt szerep jut, mint például a szitárnak, vagy a jellegzetes dobnak, a khanjirának. Például az is nagyon igényes koncepcióra vall, hogy a főhős ilyenkor elengedhetetlennek számító motívumát csupán a végén hallhatjuk teljes pompájában ("Strange Days Ahead"), ezzel is jelezve, hogy addigra érdemelte ki azt. Variánsai többször is felbukkannak a játékidő alatt, mint például a "Mystery Training"-ben vagy az "Inside the Mirror Dimension"-ben. Ehhez hasonló megoldással legutóbb James Horner A csodálatos Pókemberhez írt score-jában találkozhattunk. Ráadásul Giacchino a "pszichedelikus" főtéma több variánsát is megmutatja, például erősen barokkos hatással, a cimbalom kiemelt játékát előtérbe helyezve, ahogy azt a " Go for Baroque" című track is mutatja, de a "The True Purpose of the Sorcerer"-ben is hallhatjuk ezt a fajta megközelítést.
         Strange mellett a Mads Mikkelsen alakította Kaecilius és követői is kaptak egy kórussal tarkított motívumot, amely már rögtön a nyitótrackben, az "Ancient Sorcerer's Secret"-ben bombasztikusan dübörög, de erejét először a "The Eyes Have It"-ben hallhatjuk igazán, hogy az "Astral Worlds Worst Killer"-ben teljes egészében kibontakozhasson. A két motívum ütköztetése a karakterek első konfrontációjával veszi kezdetét a monstre "Sanctimonious Sanctum Sacking"-ban, amelynek közepén egy hirtelen váltásnál mintha Danny Elfman szelleme idéződne meg, annyira könnyed és groteszk a cimbalom játéka. Ezzel a trackkel pedig a szerző keze mintha meglódult volna a kották felett, mivel innentől egyik nagyszabású tétel követi a másikat. Ezek közül a "Smote and Mirrors" emelkedik ki igazán, amelyben a basszusgitár is jobban előtérbe kerül, de a rezesszekció vagy a kórus is minden tőle telhetőt megtesz, hogy elvarázsolja a hallgatót.
         Giacchino azért a lágyabb dallamokról sem feledkezett meg, de a zenekari csörték fényében ezek a trackek inkább elsikkadnak. Pedig az "Ancient History" meghittsége igencsak jól tud esni, míg a "The Hands Dealt" zongorafutamai annyira ismerősen hatnak a szerző Star Trek-zenéiből, hogy az ember ösztönösen várja az Enterprise űrhajó felbukkanását.

         A score felvételei a londoni Abbey Road stúdióban történtek, ahova Giacchino jó barátja, az egykori The Beatles-tag, Paul McCartney is kilátogatott, ami nem véletlen, hiszen a zenére nagy hatást gyakoroltak az 1960-as évek jellegzetes slágerei is. McCartney szerint Giacchino score-ja nagyban emlékeztet a The Beatles "I am the Walrus" című számára. Kétség sem férhet hozzá, hogy Giacchino zenéje egy igazi stíluskavalkád, amelyben a klasszikus nagyzenekari megoldásokon kívül nemcsak a pszichedelikus rockzenék vagy a barokk kor műveinek hatása fedezhető fel, hanem a westernmuzsikáké is - utóbbi a " The Master of the Mystic (End Credits)"-ben érvényesül igazán. Sokan a Marvel-filmek eddigi legjobb zenéjét köszöntötték benne, személy szerint én mégis úgy gondolom, hogy a kevesebb jelen esetben tényleg több lett volna. Ugyanis míg Giacchino szintén grandiózus score-ja a Jupiter felemelkedésében lényegesen egyenletesebben oszlik el, itt a hallgatónak - mint jelen sorok írójának is - könnyedén a torkán akadhat ez az elemeiben mégiscsak nagyszerű mű, amely minden érdeme ellenére sem lett egy újabb, A hihetetlen család muzsikájához hasonlatos kultuszdarab. Mindenesetre Giacchinónak még bőven lesz alkalma megörvendeztetni hasonló darabokkal a rajongókat, hiszen 2017-ben (Danny Elfman, Christopher Young, James Horner és Hans Zimmer után) ő is az aktuális Hálószövő-mozihoz, a Pókember: Hazatéréshez szolgáltathatja a talpalávalót, 2018-ban pedig A hihetetlen család régóta esedékes folytatását láthatja el aláfestéssel.


    Pavlics Tamás
    2017.01.01.




    Tracklista:

      1. Ancient Sorcerer's Secret (2:37)
      2. The Hands Dealt (2:56)
      3. A Long Strange Trip (2:28)
      4. The Eyes Have It (1:23)
      5. Mystery Training (1:53)
      6. Reading Is Fundamental (1:39)
      7. Inside the Mirror Dimension (4:04)
      8. The True Purpose of the Sorcerer (2:09)
      9. Sanctimonious Sanctum Sacking (7:27)
    10. Astral Doom (3:41)
    11. Post Op Paracosm (1:15)
    12. Hippocratic Hypocrite (1:34)
    13. Smote and Mirrors (6:29)
    14. Ancient History (4:08)
    15. Hong Kong Kablooey (3:35)
    16. Astral Worlds Worst Killer (6:17)
    17. Strange Days Ahead (5:59)
    18. Go for Baroque (2:55)
    19. The Master of the Mystic (End Credits) (3:50)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Amazing Spider-Man

    Inception

    The Incredibles

    Thor: The Dark World

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam