FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    The Crimson Rivers  Twister  xXx: Return of Xander Cage  The Lego Batman Movie  Shaft  Living in the Age of Airplanes  La La Land  Immortal Memories  Spirit: Stallion of the Cimarron  Scream: The TV Series
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Doctor Strange (Michael Giacchino)    DOCTOR STRANGE  (2016)
       


      

       zene: Michael Giacchino
       vezényel: Cliff Masterson
       kiadás éve: 2016
       kiadó: Hollywood Records
       játékidő: 66:19




         A Marvel filmes univerzuma 2016-ban újabb állomásához ért, hiszen az Amerika Kapitány: Polgárháborúval a gigászi franchise a harmadik fázisba érkezett. A stúdió másik nagy kiugró sikere a Doctor Strange lett, amellyel új hőst és - szó szerint - új dimenziókat vezetett be a széria életébe. A középpontban az arrogáns, de egyben zseniális idegsebész, Dr. Stephen Strange (Benedict Cumberbatch) áll, akinek egy autóbalesetet követően súlyosan megsérülnek a kezei. Ahelyett azonban, hogy kényszerűen feladná hivatását, ahogy azt mindenki javasolja neki, megoldást keres a problémára, és végső kétségbeesésében eljut Nepálba, ahol az Ősmágus (Tilda Swinton) felnyitja a szemét, miszerint számtalan dimenzió létezik a miénken túl, Strange-ben pedig legalább ugyanennyi lehetőség rejtőzik, amit ki is kell aknázni a Föld védelmében. Erre pedig szükség is van, hiszen egy renegát tanítvány (Mads Mikkelsen), valamint egy dimenziófaló entitás (eredetiben szintén Benedict Cumberbatch) fenyegeti a világot, Strange-nek pedig a saját egóját is legyőzve kell az élre állnia az emberiség védelmében.
         A jobbára horrorokban utazó Scott Derrickson (Sinister, Ördögűzés Emily Rose üdvéért) mozija kétségtelenül a Marvel egyik leglátványosabb filmje, amelyben úgy tekerednek a városképek egymásra, hogy Christopher Nolan Eredet című mozija is olcsó origaminak tűnik mellette. Ugyanakkor a kritikák leginkább azzal illették, hogy olyan, mintha az első Vasember-filmet néznénk LSD hatása alatt, és noha valóban van ráció eme leegyszerűsítésben, tisztán érezhető, hogy a Marvel a Robert Downey Jr. nevével fémjelzett "one-man-show" óta mennyit fejlődött. A Doctor Strange egy lényegesen érettebb dolgozat annál, a színészi (és nem sztár-) felhozatal a stúdió eme filmjében a legerősebb, és a készítők sem az ő nevükkel, improvizatív képességeikkel, valamint a látvánnyal kívántak egy félkész forgatókönyvet eladni, hanem valóban van egy jól behatárolható íve az egésznek, amely mindezek ellenére sem mer elég bátor lenni és kilépni az egyszeri szórakozás skatulyájából.

         A filmzenerajongók nagyon sokáig reménykedtek abban, hogy a zenéért a Derricksonnal többször is együtt dolgozó Christopher Young fog felelni. Young ráadásul - olyan zseniális horrordarabok mellett, mint a már említett Sinister vagy az Ördögűzés Emily Rose üdvéért - a szuperhősmozik világába is belekóstolt A szellemlovassal, valamint a Pókember 3.-mal, viszont utóbbi filmek negatív visszhangja az ő munkáira is rányomta a bélyeget. Helyette viszont nem kisebb névre esett a készítők választása, mint korunk egyik legjobb klasszicista stílusú zeneszerzőjére, Michael Giacchinóra, aki - a rendezőhöz hasonlóan - gyerekkora óta hatalmas rajongója a képregényeknek. A komponistának 2004-ben pont a zsáner egyik klasszikus darabja, A hihetetlen család aláfestése hozta meg a nagy áttörést, és azóta váratott magára, hogy ismét egy hasonló jellegű filmhez szerezzen zenét. 2011-ben ez majdnem összejött, mivel az Amerika Kapitány - Az első bosszúálló kapcsán sokáig közszájon forgott a neve, végül a befutó a veterán Alan Silvestri lett. Giacchino kiválasztásának azonban volt egy másik, sokkal prózaibb oka is.
         Az első fázis filmjei alá - a Vasembertől a Bosszúállók első részéig - inkább olyan klasszikus komponistákat alkalmaztak a producerek, mint Silvestri, John Debney (Vasember 2.) vagy Patrick Doyle (Thor), akik ugyan kicsit a tömegigényhez igazították stílusukat, de így is érződött munkáikon a klasszikus zenei múlt. A második fázisban (a Vasember 3.-tól A Hangyáig) azonban a producer Kevin Feige érezhetően spórolni próbált inkább a score-on, és olyan szerzőket alkalmazott, mint az indokolatlanul felkapott Henry Jackman (Amerika Kapitány: A tél katonája), a James Gunn rendezővel is többször együtt dolgozó Tyler Bates (A galaxis őrzői), a vígjátékzenékből kitörni képtelen Christophe Beck (A Hangya), vagy a szuperprodukciókhoz a középszerű, esetleg annál valamivel jobb aláfestéseket szállító Brian Tyler. Utóbbi sokáig a producer személyes preferáltja volt, hiszen a Vasember 3. után a Thor: Sötét világ bombasztikus score-jával hálálta meg a belé fektetett bizalmat (hovatovább a Marvel Studios ekkor debütált új logója alatt is az ő dallamai szóltak), így kaphatta meg a Bosszúállók: Ultron kora zenéjét is. Azonban Tyler a Halálos iramban-széria zenei felelőse is már hosszú évek óta, és Paul Walker tragikus halála miatt a hetedik rész munkálatai csúnyán megcsúsztak, így 2014-ről 2015-re vándorolt át a bemutató, nem sokkal megelőzve a Marvel gigaprodukcióját. Ezzel együtt a két munka ütötte is egymást, ami a képregényfilmek veteránjának, Danny Elfmannek is a fedélzetre hívását vonta magával, Tyler pedig be tudta fejezni a benzingőzös akciófilm score-jának munkálatait. Csakhogy ez nem nyerte el a Marvel tetszését, mivel ez idő alatt Tyler nem foglalkozhatott volna másik filmmel (ráadásul az Ultron kora zenéjének a minőségét rengeteg támadás is érte), feltehetően ezért néztek új komponista után. Így jött a helyére Giacchino, akit a Disneynél (amely alá a Marvel Studios is tartozik) hosszú évek óta kiemelt szakemberként tartanak számon. Elsősorban az olyan Pixar-moziknak, mint a L'ecsónak vagy a neki Oscar-díjat hozó Fel!-nek köszönhetően vívott ki nem kevés szakmai presztízst az egeres cégnél, de nemrég a Disney aktuális meséje, a Zootropolis alatt is az ő dallamai szóltak, és a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet élén is ő váltotta az utolsó pillanatban távozó Alexandre Desplat-t. Hogy Giacchino pedig nem csak egyszerű zeneszerzői minőségében csatlakozott a stúdióhoz, azt az is bizonyítja, hogy a Doctor Strange előtt debütált új Marvel-intró alatt is az ő szerzeménye szól.
         És ebben a kis egyperces szerzeményben - amely sajnos nem foglalt helyet jelen albumon - kiütközik a legfőbb problémám Giacchino ezen munkájával: túlságosan nagyszabású. Tegyük hozzá, hogy a szerző alapvetően valóban a minél nagyobb zenekari csinnadrattákban mozog otthonosan, de az elmúlt időszakban mintha már nem lenne képes másban gondolkodni, és ez a Doctor Strange-nél a leginkább szembeötlő. A 66 perces játékidő nemegyszer töménynek hat, és az album végére hajlamosak vagyunk belefáradni a hallottakba. Pedig - ahogy az Giacchinótól elvárható - egy igencsak igényes zenéről van most is szó, valóban remek pillanatokkal. A score pszichedelikus hatásában az indiai hangszereknek végig kiemelt szerep jut, mint például a szitárnak, vagy a jellegzetes dobnak, a khanjirának. Például az is nagyon igényes koncepcióra vall, hogy a főhős ilyenkor elengedhetetlennek számító motívumát csupán a végén hallhatjuk teljes pompájában ("Strange Days Ahead"), ezzel is jelezve, hogy addigra érdemelte ki azt. Variánsai többször is felbukkannak a játékidő alatt, mint például a "Mystery Training"-ben vagy az "Inside the Mirror Dimension"-ben. Ehhez hasonló megoldással legutóbb James Horner A csodálatos Pókemberhez írt score-jában találkozhattunk. Ráadásul Giacchino a "pszichedelikus" főtéma több variánsát is megmutatja, például erősen barokkos hatással, a cimbalom kiemelt játékát előtérbe helyezve, ahogy azt a " Go for Baroque" című track is mutatja, de a "The True Purpose of the Sorcerer"-ben is hallhatjuk ezt a fajta megközelítést.
         Strange mellett a Mads Mikkelsen alakította Kaecilius és követői is kaptak egy kórussal tarkított motívumot, amely már rögtön a nyitótrackben, az "Ancient Sorcerer's Secret"-ben bombasztikusan dübörög, de erejét először a "The Eyes Have It"-ben hallhatjuk igazán, hogy az "Astral Worlds Worst Killer"-ben teljes egészében kibontakozhasson. A két motívum ütköztetése a karakterek első konfrontációjával veszi kezdetét a monstre "Sanctimonious Sanctum Sacking"-ban, amelynek közepén egy hirtelen váltásnál mintha Danny Elfman szelleme idéződne meg, annyira könnyed és groteszk a cimbalom játéka. Ezzel a trackkel pedig a szerző keze mintha meglódult volna a kották felett, mivel innentől egyik nagyszabású tétel követi a másikat. Ezek közül a "Smote and Mirrors" emelkedik ki igazán, amelyben a basszusgitár is jobban előtérbe kerül, de a rezesszekció vagy a kórus is minden tőle telhetőt megtesz, hogy elvarázsolja a hallgatót.
         Giacchino azért a lágyabb dallamokról sem feledkezett meg, de a zenekari csörték fényében ezek a trackek inkább elsikkadnak. Pedig az "Ancient History" meghittsége igencsak jól tud esni, míg a "The Hands Dealt" zongorafutamai annyira ismerősen hatnak a szerző Star Trek-zenéiből, hogy az ember ösztönösen várja az Enterprise űrhajó felbukkanását.

         A score felvételei a londoni Abbey Road stúdióban történtek, ahova Giacchino jó barátja, az egykori The Beatles-tag, Paul McCartney is kilátogatott, ami nem véletlen, hiszen a zenére nagy hatást gyakoroltak az 1960-as évek jellegzetes slágerei is. McCartney szerint Giacchino score-ja nagyban emlékeztet a The Beatles "I am the Walrus" című számára. Kétség sem férhet hozzá, hogy Giacchino zenéje egy igazi stíluskavalkád, amelyben a klasszikus nagyzenekari megoldásokon kívül nemcsak a pszichedelikus rockzenék vagy a barokk kor műveinek hatása fedezhető fel, hanem a westernmuzsikáké is - utóbbi a " The Master of the Mystic (End Credits)"-ben érvényesül igazán. Sokan a Marvel-filmek eddigi legjobb zenéjét köszöntötték benne, személy szerint én mégis úgy gondolom, hogy a kevesebb jelen esetben tényleg több lett volna. Ugyanis míg Giacchino szintén grandiózus score-ja a Jupiter felemelkedésében lényegesen egyenletesebben oszlik el, itt a hallgatónak - mint jelen sorok írójának is - könnyedén a torkán akadhat ez az elemeiben mégiscsak nagyszerű mű, amely minden érdeme ellenére sem lett egy újabb, A hihetetlen család muzsikájához hasonlatos kultuszdarab. Mindenesetre Giacchinónak még bőven lesz alkalma megörvendeztetni hasonló darabokkal a rajongókat, hiszen 2017-ben (Danny Elfman, Christopher Young, James Horner és Hans Zimmer után) ő is az aktuális Hálószövő-mozihoz, a Pókember: Hazatéréshez szolgáltathatja a talpalávalót, 2018-ban pedig A hihetetlen család régóta esedékes folytatását láthatja el aláfestéssel.


    Pavlics Tamás
    2017.01.01.




    Tracklista:

      1. Ancient Sorcerer's Secret (2:37)
      2. The Hands Dealt (2:56)
      3. A Long Strange Trip (2:28)
      4. The Eyes Have It (1:23)
      5. Mystery Training (1:53)
      6. Reading Is Fundamental (1:39)
      7. Inside the Mirror Dimension (4:04)
      8. The True Purpose of the Sorcerer (2:09)
      9. Sanctimonious Sanctum Sacking (7:27)
    10. Astral Doom (3:41)
    11. Post Op Paracosm (1:15)
    12. Hippocratic Hypocrite (1:34)
    13. Smote and Mirrors (6:29)
    14. Ancient History (4:08)
    15. Hong Kong Kablooey (3:35)
    16. Astral Worlds Worst Killer (6:17)
    17. Strange Days Ahead (5:59)
    18. Go for Baroque (2:55)
    19. The Master of the Mystic (End Credits) (3:50)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Amazing Spider-Man

    Inception

    The Incredibles

    Thor: The Dark World

    További kritikáink
  • London Has Fallen
  • Don't Breathe
  • Doctor Strange
  • The Hobbit: The Battle of the Five Armies
  • Blair Witch
  • Aladdin
  • Love Actually
  • L'Intégrale: Bandes Originales des Gendarmes
  • Sully
  • Fantastic Beasts and Where to Find Them
  • Frozen
  • Miss Pelegrine's Home for Peculiar Children
  • Allied
  • Cell
  • Inferno

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja
  • Edmund Choi: A kezdetektől az Apolló 11-ig
  • Tina Guo: Mindig változó egyensúly

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam