FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    The Mummy  Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Day After Tomorrow (Harald Kloser)    THE DAY AFTER TOMORROW   (2004)
       Holnapután


      

       zene: Harald Kloser
       vezényel: Blake Neely
       kiadás éve: 2004
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 38:19




         A német popcorn-Spielberg úgy tűnik életcéljának az amerikai nagyvárosok szellősebbé tételét határozta meg (legalábbis filmen), mert idegenek ("A Függetlenség napja") és óriásgyíkok ("Godzilla") után az időjárást hívta segítségül újabb fázisba lépett rombolásmániája kielégítésére. Roland Emmerich rendező "A hazafi" visszafogott sikere után tért vissza a kaptafához. Feltehetőleg rosszul érezte magát, hogy abban a filmben még egy nyomorult kis sárkunyhót sem volt módja a föld színével egyenlővé tenni.
         Lehet-e jó ómen, ha egy magát tudományosnak álcázott háttérrel felvértezett alkotást a témában jártas tudósok egyszerűen kiröhögnek? A "Holnapután"-nal ugyanis pontosan ez történt: a klimatológusok, akiknek levetítették a 2004-es év egyik legbombasztikusabb sikerének szánt alkotást, egymást túllicitálva kuncogtak a vetítés során, "nem hiszem el, hogy ezt bárki beveszi majd" felkiáltásokkal. Az tény, hogy a filmben bemutatott felgyorsított időjárás-változás a valóságban nem történhet meg, legalábbis ezzel a sebességgel biztosan nem. Azonban Roland Emmerich muvija a tökéletes trükköknek, az ebből adódó izgalmaknak és a színvonalas szereplőgárdának köszönhetően pontosan azt nyújtja a vegytiszta akcióra vágyó nézőnek, amire az számit. A kritikusok szokásuk szerint természetesen fanyalogtak, tették mindezt annak ellenére, hogy valószínűleg elsőként futottak be a nézőtérre a premier napján, a jegyszedőket is félrelökve. A közönségnek bejött a sajnálatos módon egyre aktuálisabbá váló téma profi megjelenítése, és az idei év egyik kasszasikerévé változtatta a filmet, elnézve neki a folyamat dramaturgiai szempontból történő felturbózását. Elvégre mi lett volna a tét, ha egy, mondjuk 200 év múlva bekövetkező katasztrófa elkerüléséről lett volna szó?
         Értékei közt mindenekelőtt azt említeném, hogy Emmerich-et a speciális effektusok mellett szereplőinek sorsa is érdekli, de az sem elhanyagolható tény, hogy néhány embernek talán megváltozik a környezetvédelemhez való hozzáállása a megtekintés után, ebben az esetben meg már megérte elkészíteni. Botorság lenne persze úgy vélni, hogy egy hollywoodi film fogja majd megváltani a világot, de segíthet egy-két buta arcra némi megvilágosodást varázsolni.
         Lássuk a sztorit. Jack Hall professzor (a szerepválasztásait tekintve egyre inkább "megtáltosodó" Dennis Quaid) előre figyelmezteti az amerikai vezetést az emberi kapzsiság és felelőtlenség következtében előttünk tornyosuló veszélyekre, ám akkor ezt még senki nem veszi komolyan. Mire észbe kapnak, már túl késő. Amikor bekövetkezik a jéghegyek olvadása miatt a Golf-áramlat leállása, egy újabb jégkorszakkal kell szembenéznie az emberiségnek, és innentől nem marad hátra más teendő, mint az érintett területekről az emberek evakuálása. A tudós viszont nem kezdhet menekülésbe, mert saját bőre mentésén kívül még az egy New York-i tanulmányi versenyre érkező, ám a zord időjárás miatt egy könyvtárban rekedő fiát is meg kell találnia. Két társával útnak is indul a jégvárosba, hogy mentse, akit csak lehet.

         Zenéjét szerezte: Harald Kloser. Roland Emmerich már "A hazafi"-nál sem a korábban jól bevált David Arnoldot, az "Aranyszem" utáni James Bond-filmek komponistáját hívta, de nem is leltem rá sehol, hogy miért mellőzi mostanság. Akkor John Williams klasszikus stílusú dallamai feledtették Arnold hiányát, de a "Holnapután"-nál egyértelműen nem merül fel ilyen. Elvégre John Williams és Harald Kloser közt nem csak zongorázni lehetne a különbséget, de egy szimfonikus zenekar, kórus társaságában is kevés lenne ennek szemléltetésére. A rendező földije nem éppen a filmzenék koronázatlan királya, főleg tévéfilmekhez adta a nevét idáig, és csupán két ismertebb mozgókép bukkant fel a "Music Composed by Harald Kloser" címke alatt ("13. emelet", "Az alagút"). Emiatt a borítón lévő mutatós természeti csapás-képek, és a riadt arcok fotóinak megszemlélése után nem mondhatni, hogy izgalomtól remegő kezekkel helyeztem a cédét a lejátszóba.
         Az első tracknél viszont kellemes csalódás ért. A főtéma ("The Day After Tomorrow") ugyanis az év egyik legszebb tételeként kap kedvenceim közt helyet. A nyitóképben a jégmezők felett méltóságteljesen suhanó kamera képéhez tökéletesen passzol ez a himnikus szerzemény. Ígéretes, ám sajnos rövid női vokállal kezdődik. A hölgy nem érhetett rá sokáig, mert szerepe erre a két "hahára" korlátozódott, többször nem bukkan fel az albumon. Remélem, nem messziről fáradt be a stúdióba. A lassan hullámzó trackbe folyamatosan kapcsolódnak be a hangszerek, eközben halkan a háttérben egy titokzatos tikktakkolás hallható, melynek funkciója nem ismeretes, talán a közelgő pusztulás elkerülhetetlenségét jelzi. A nyitány dicsérete mellett meg kell említeni, hogy az kismértékben emlékeztet Nick Glennie-Smith "We Were Soldiers"-ának egyes részeihez, igaz, már az a szerző is Hans Zimmer "The Thin Red Line"-ját variálja (az óra hangja abban is szerepelt más formában). Az utolsó 30 másodpercet egyáltalán nem értem. A záró trombitaszót nagy hiba volt egy főtétel végére rakni, lévén, hogy ilyesmivel a hazafias filmek legutolsó percében futunk össze, mikor a kamera a felvont amerikai zászlóra közelít. Tényleg történik ilyesmi a filmben (maga Dennis Quaid is egy ilyen jelenetben szerepel a borítón), de érthetetlen egy filmzenekezdést így zárni.
         Baljós morajjal indul a "Tornado Warning". A Christopher Young ("Hellraiser") horrorműveinek main title-jeire hajazó tételben a hárfahúrok pengetései közt még egy farkasüvöltés is feltűnik. A "Sam!" végén lévő felkiáltójelet semmi sem indokolja, még akkor sem, ha az előzőleg már hallott tornádó-előrejelző dallamsor itt is feltűnik. Inkább a "Tidal Wave" után kellett volna, hogy következzen, mivel ezalatt egy óriási hullám közeledik Manhattan felé, és ez a vízfal nem áll meg a partoknál! Ebben az akciózenében kezdenek feleszmélni először az ütősök. Az ötös számot viselő "Body Heat" feltehetőleg alkalmas kell legyen a kihűlt test felmelegítésére a maga drámaiságával, amelyben az első trackben kezdő női hang szimfónikus átiratával lehetett volna mit kezdeni, de hiába, már véget is ért. Furcsa jármű bukkan fel NY utcáin, mely kényelmesen siklik a vízen ("Russian Ghost Ship"), sejtelmes hangzású, nyikorgásokkal felvértezett zene elhangzása mellett. A "Hall's Plan"-nél ismét a "mi lehetett volna belőle" gondolat futott át az agyamon, de a professzor nem túl sokáig gondolkozik a tervén, emiatt hallható csak 0:52-ig a score-nak ez a része. Az előbbi érzés a "Rio Grandé"-nél ismét előjön, de az az 1:11-es időtartamával kevés amerikait követhet át a mexikói "folyékony" határvonalon át a biztonságba. A "Body Heat" vonalát viszi tovább a "Bedtime Story", ez a kellemes kis romantikázás.
         Az idillt a rohanós "Blizzard" bontja meg (rontja el), de a zene a felénél megnyugszik, az előzőnél szóló hangulat újrájával. Szendergésünkből a 11-es "Superfreeze" riaszt fel, egy-két csattanással. Barátságtalan track, ami a közepénél menetelős stílusba folyik át, szörnyfilm-zajokkal. A "Cutting the Rope"-nál a filmbeli dráma emlékének foszlánya jut a nézők-hallgatók eszébe, amikor a Dennis Quaid vezette csapat alulmarad a kollégájuk megmentéséért vívott harcban. Rekviem egy barátért.
         A valamiért ismét a közepétől észrevehető "Because of You"-nál érezzük, hogy már közel van a felmentőcsapat a fagyhalál közelébe jutott túlélőkhöz. Utána a "President Speech" demonstrálja azt, hogy megfagyva bár, de törve nem, van még remény az emberiség számára, csak az összefogáson múlik minden. Elnök ilyen fantasztikus muzsika alatt még nem beszélt, még ha ez a főtéma variálása is. Itt már van helye a záró trombitának. Egy bökkenő van csak: ezek nem az utolsó percek voltak a cédén. A "The Human Spirit" helye még érthető, ebben a feljebb említett kitartás van zenei formába öntve, és a hegedűk a lassan alábbhagyó hószállingózást kísérhetik, de a "Burning Book" utolsó tételként való alkalmazása a kiadóra mindig jellemző hanyag tracklista-összeállítás miatt különösen irritáló, mert ezek a meleget adó könyvek még valamikor a túlélők megtalálása előtt lettek hamuvá a filmben, tehát mit keres utolsó darabként itt?
         Ahogy az a Varése-kiadványoknál már szokás, a zene hibái mellett a trackek hosszúsága is felmerülhet problémaként. Ez természetesen nem (ahogy a többi rövid szösszenet sem) Kloser hibája, Emmerich egyszerűen úgy gondolhatta, a természeti pusztítás hangjai miatt a zenének úgysem lenne jelentősége. A kérdés csak az, hogy egy nagyjából félórás, nem túl maradandó albumért ki ad ki 4000-5000 forintot. A filmben egyébként jóval több ideig szólt a score, igaz, ez a plusz főleg a nagyszerű főtéma variálgatásában merült ki (ezeket is felrakhatták volna a cédére). Talán szerzőnk is érezte a gondokat, így ahol csak lehetett, ezt a dallamot szólaltatta meg.

         Harald Kloser kapott egy nagyszerű lehetőséget, de nem úgy tűnik, mint aki ezt ki is használta. Score-ja a címadó track (és változatainak) kivételével cseppet sem emlékezetes, a megható (egyesek szerint giccses) jelenetek felidézésére meg bőven elegendő a repeat funkció alkalmazása a hibátlan main title-re. Néhány helyen érezni, hogy mi lett volna itt születőben, de 1 perc körüli számokban nincs idő kifejteni semmit sem. Ettől függetlenül fogunk még találkozni a nevével (bár nem hinném, hogy sokan várnák majd), mert új együttműködés szagát érzem a levegőben, már ami az Emmerich-kel való közös munkát illeti (a belső borítón hálálkodik is neki rendesen, hátha nem feledkezik el róla a későbbiekben sem).
         Kloser következő filmje, az "Alien vs. Predator" sem miatta lesz érdekes, mert ha a "Holnapután"-nál a szélzúgás, amott majd a diszkréten emberbarát szörnyek szörcsögése teszi feleslegessé személyét. Leírni még nem kell, az elfogadható szint megvan, kár, hogy ezt egy ekkora megaprodukciónál nem akarta bemutatni, illetve ha mégis, megelégedett egy korrekt főtémával.


    Bíró Zsolt
    2004.07.31.




    Tracklista:

      1. The Day After Tomorrow (3:27)
      2. Tornado Warning (2:00)
      3. Sam! (1:20)
      4. Tidal Wave (3:14)
      5. Body Heat (1:50)
      6. Russian Ghost Ship (1:24)
      7. Hall's Plan (:53)
      8. Rio Grande (1:11)
      9. Bedtime Story (2:03)
    10. Blizzard (2:18)
    11. Superfreeze (3:04)
    12. Cutting the Rope (3:29)
    13. Because of You (2:29)
    14. President's Speech (4:19)
    15. The Human Spirit (3:36)
    16. Burning Books (1:42)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás

    Emesz Csaba

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Alien vs. Predator

    "Holnapután" - Rövidfilm a zenéről (DVD)

    The Thin Red Line

    War of the Worlds

    További kritikáink
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam