FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Dawn of the Planet of the Apes (Michael Giacchino)    DAWN OF THE PLANET OF THE APES  (2014)
       A majmok bolygója - Forradalom


      

       zene: Michael Giacchino
       vezényel: Tim Simonec
       kiadás éve: 2014
       kiadó: Sony Classical
       játékidő: 77:26




         Emberszabású legyen a talpán, aki képes elsőre megmondani, hogy A majmok bolygója-franchise hányadik eresztésnél tart éppen, így tekintsük is gyorsan át. Pierre Boulle 1963-as eredeti regénye öt esztendővel később került megfilmesítésre, majd ezt szinte évente követte a négy közvetlen folytatás, az 1973-ban forgatott ötödik epizód után jött egy egyetlen évadot megélt élő szereplős sorozat, utána pedig még egy animációs is. A nyolcvanas évek elején az említett élő szereplős széria részeiből összevágott tévéfilmekkel tesztelték a nézőket, mennyire igénylik a visszatérést a majmok bolygójára, de mivel úgy tűnt, nem különösebben, a már eleve lejtmenetre került folyamot két évtizedig senki sem piszkálta. 2001-ben Tim Burtonnel próbálták felmelegíttetni, a Boulle-sztorit kissé megbolygatva, ám mivel a mozik pénztárai nem dőltek egymásra a robbanásszerű siker következtében, újabb évtizedes szünet következett. Elérkeztünk 2011-hez, amikor a Lázadás alcímű rész azt mesélte el, miként indult el egy kísérleti stádiumban lévő, az Alzheimer-kór gyógyításához kifejlesztett, ám idő előtt elszabaduló szer révén a megállíthatatlan folyamat, mely révén az egyre intelligensebbekké váló főemlősök végül az emberek fölé kerekednek. A majmok bolygója: Forradalom a végkifejletig vezető következő lépcsőfokot mutatja be.

         A megkérdőjelezhetetlen tekintélyű vezetővé érett Caesar és társai ugyan megszöktek a fogságból, s az emberek elől bevetették magukat a vadonba, ám üldözők híján menekülésük hamar véget ér. Tíz év telt el, az embereknek híre-hamva sincs, hiszen jelentős hányaduk elpusztult attól a vírustól, melyet ugyan saját maguknak köszönhetnek, ők mégis a majmokat okolták miatta. Az elszigetelten élő erdei kolónia közben jelentősen felduzzadt, és békében élnének, amikor élőhelyükre betolakodók érkeznek: egy csapat ember. A vakmerő expedíció felfedezi, hogy áramhoz juthatnak, amennyiben beüzemelik azt a vízerőművet, melyre ráakadtak. A közeli, a civilizáció romjain alapított városban tengődő túlélők számára így egy új élet reménye nyílhat meg, mivel azonban az építmény a majmok területén található, a konfrontáció nem várat magára sokáig.
         A váratlan mértékű siker gyorsan újraindította az alaposan berozsdásodott gépezetet, azonban A majmok bolygója: Forradalom több lett, mint egy, a mielőbbi könnyű kereset végett összecsapott folytatás, hiszen nemcsak jól illeszkedik a Lázadáshoz, hanem hozza annak színvonalát, sőt még túl is szárnyalja elődjét. Míg az előző etapban James Franco képviselte a józanabb emberi oldalt, most Jason Clarke került a majmok és a Gary Oldman vezette emberek közötti ütközőzónába. A legtöbb kritika felrótta a filmnek, hogy az emberi karakterek kevésbé kidolgozottabbak, mint a majmok, azonban ennek oka, hogy egyértelműen utóbbiak szemszögéből láthatjuk az eseményeket, elvégre ők a címszereplők. Külön kiemelendő a vezetőjüket, Caesart játszó Andy Serkis, akit hiába tüntetett el a kész mozira az effektcsapat, nélküle nem lett volna teljes az illúzió. A film fő különlegessége abban rejlik, hogy tökéletesen mutatja be az elkerülhetetlen folyamat lezajlását. Amikor a békében élő, még nem emberi, de már nem állati közösségbe megérkezik a Föld egykori ura, s hozza magával fegyvereit és területfoglaló szándékát, a múlt kitörölhetetlen sérelmei és veszteségei, a félreértések, valamint az álnokság mindkét félből előhozza az állatot. Vagy az embert.

          A majmos széria első öt, a hatvanas-hetvenes években bemutatott epizódjához Jerry Goldmith és Leonard Rosenman (mindketten kétszer), valamint Tom Scott írt aláfestést. A Burton-féle átértelmezésnél természetesen a rendező állandó munkatársa, Danny Elfman volt jelen, míg a 2011-es verziónál Patrick Doyle-t találjuk a stáblistán. Mivel az ez utóbbi mozit rendező Rupert Wyattet Matt Reeves váltotta a poszton, a korábbi rész score-ját jegyző Patrick Doyle nem térhetett vissza, hiszen a komponista az az Oscar-díjas Michael Giacchino lett, akivel a rendező már az Engedj be! és a Cloverfield apropóján is együtt dolgozott. A művésznek minden képessége megvan arra, hogy továbbmenjen azon az úton, melyen annak idején Jerry Goldsmith járt. A Forradalom egy nagyszabású, szimfonikus, hetvenfős kórussal támogatott aláfestést kapott, mely bizonyos pontjait tekintve nem áll messze a Goldsmith által 1968-ban kialakított világtól, így annak ellenére megjelenít egyfajta kapcsot a régi szériához, hogy ez az aktuális epizód még mindig a legelső rész előzményének titulálható, és hogy az új sorozat nem szándékozik majd kifejezetten az elődhöz kapcsolódni.

         Míg Doyle-nál az afrikai, őserdei hangzás dominált, utódja egy valamivel vadabb, mogorvább és kísérletezőbb, olykor a hallgató részéről nehezebben befogadható, ám hasonlóképpen hatásos mű felé vette az irányt. Ám a sötétség mellett szükség volt az érzelmek megjelenítésére is, és Giacchino mindkét irányban azonos sikerrel állt helyt. A szomorkásabb vonalat már a nyitó tétel, a rendkívül intim hangzású "Level Plaguing Field" is tökéletesen hozza: az emberiség közel teljes kipusztulásához vezető epilógust lágy kórus és elmélázó zongoraszó kíséri. A bensőségesség felbukkan a tulajdonképpeni főtémában és variációiban is: a majmok nyugodt életét, érzéseit a "The Great Ape Processional", a "Past Their Primates", a "Caesar No Evil, Hear No Evil", valamint a "Monkey See, Monkey Coup" első fele mutatja be a zene nyelvén, leginkább hárfával, halk zongorával és vonósokkal, csöndes és lassú vibrafonnal, a hasonlóan induló "Along Simian Lines" pedig mesterien komorul el.
         A sötétség az olyan szerzeményekben üti fel fejét, mint például a vérfagyasztó kórusos "Look Who's Talking", a rendkívül harcias „Gorilla Warfare", a valóban dühös "The Apes of Wrath" és a "Close Encounters of the Furred Kind". Utóbbiban halljuk először Caesar ellenlábasa, Koba motívumát: ez a rézfúvósok és vonósok megszólaltatta, olykor vibrafonnal kísért néhány hang számtalanszor (így a "Monkey to the City"-ben vagy az "Enough Monkeying Around"-ban is) felbukkan fenyegetően, jelezve a veszélyt. Két szerzeményt emelnék még ki: a kórusos, katartikus, ám végül az emberek számára nem sok jóval kecsegtetően záruló "Primates for Life" a mozi végén, míg a legjellemzőbb pillanatokat összegző "Planet of the End Credits" a stáblista alatt hallható.

         A zenekari felvételeket illetően számos érdekesség említhető meg. A taiko és a klasszikus hangszerek közt a minél egyénibb megszólalás érdekében olyan, a nagyzenekarokban megszokottakon túlmutató eszközök is helyet kaptak, mint a zongora húrjaihoz erősített, hangzásmódosító csavarok, óriási fémcserepek és egy felfüggesztett, középen lyukas, vonóval megszólaltatott fémtál. Vagy éppen a Mahler Hammer, melynek nevében benne van a lényeg: ez a hatalmas kalapácsféle Mahler VI. szimfóniájának egyik csúcspontján bukkan fel, amikor a hozzáértők szerint a sors csapását szimbolizálva sóznak rá vele egy erre a célra szolgáló asztalra. A közreműködők egymást különféle majombábukkal és -maszkokkal szórakoztatva tették könnyedebbé a felvételek légkörét (egy Caesar-bábut például a keverőpult mögé is beültettek), ami egy hagyománynak is tekinthető, hiszen annak idején Jerry Goldsmith a széria első filmjénél majommaszkban vezényelte a zenekart.
         A közreműködők terén is akad néhány érdekesség. A kiadvány végén helyet kapó, komor "Ain't That a Stinger"-t Michael kilencéves (!) kisfia, Griffith Giacchino szerezte, aki zenészként is besegített apjának. A feljátszás során pedig nemcsak Matt Reeves direktor, de a 82 éves Emil Richards is közreműködött, aki a majmos széria eddigi összes filmjének muzsikájánál jelen volt ütőhangszeresként. Valamint a zenészek csapatát erősítette Dermot Mulroney színész (Álljon meg a nászmenet!, Fehér pokol) is, aki képzett csellista, és nem köztudott, de már a Sötétségben: Star Trek, illetve a Mission: Impossible 3. esetében is dolgozott Giacchino-zenén.

         A 115 perces zenei anyagból 77 perc került a CD-re, mellyel az albumhossz maximalizálva lett. Egy ilyen hosszú időtartam sok esetben fárasztó lehet, de ezúttal van annyira sokszínű a score, hogy ne váljon azzá. Bár egyes bírálatok szerint némi önismétlés hallható a szerzőtől, főleg a Lost és a két Star Trek-mozi muzsikáját idézően, ám mivel én ezeket csak egyszer-kétszer hallottam, ebben nem tudok állást foglalni. A legjobb filmzenéknek azokat tartom, melyek a mozitól függetlenül, önálló zenei műként is helytállnak, Michael Giacchino munkája pedig lemezen hallgatva sem válik életképtelenné. Helyenként ugyan nem egy könnyed falat, a filmet nem ismerőkön e momentumok bizonyára ki is fognak, azonban a jelenetek megismerését követően rögtön összeáll a kép (esetemben a fenti pontszám egyébként csak ezt követően ment fel nyolcra), s onnantól kezdve a legtöbben már bizonyára - kis képzavarral élve - más füllel tekintenek a score-ra.


    Bíró Zsolt
    2014.10.04.




    Tracklista:

      1. Level Plaguing Field (2:21)
      2. Look Who's Stalking (2:35)
      3. The Great Ape Processional (4:34)
      4. Past Their Primates (1:57)
      5. Close Encounters of the Furred Kind (4:38)
      6. Monkey to the City (1:16)
      7. The Lost City of Chimpanzee (3:46)
      8. Along Simian Lines (5:04)
      9. Caesar No Evil, Hear No Evil (2:27)
    10. Monkey See, Monkey Coup (5:12)
    11. Gorilla Warfare (7:37)
    12. The Apes of Wrath (4:28)
    13. Gibbon Take (2:55)
    14. Aped Crusaders (3:26)
    15. How Bonobo Can You Go (5:42)
    16. Enough Monkeying Around (3:35)
    17. Primates for Life (5:42)
    18. Planet of the End Credits (8:56)
    19. Ain't That a Stinger (1:10)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Pavlics Tamás

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Jerry Goldsmith életútja 1.

    Lost (Season 1)

    Star Trek

    Rise of the Planet of the Apes

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam