FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Crow (Graeme Revell)    THE CROW   (1994)
       A holló


      

       zene: Graeme Revell
       vezényel: Tim Simonec
       kiadás éve: 1994
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 49:13




         Eric Dravent (Brandon Lee) és menyasszonyát röviddel az esküvőjük előtt meggyilkolják. Évente egyszer, az Ördög éjszakáján a Holló visszahoz egy lelket a túlvilágról azok közül, akik igazságtalanul haltak meg. A merénylet utáni évben Dravenre esett a választás, így ő térhet vissza, mindaddig, míg bosszút nem áll gyilkosain. A hollóval a vállán járja a várost, hogy igazságot szolgáltasson...
         Mikor Alex Proyas elkezdte celluloidra rögzíteni ezt a képregény-adaptációt, nem sejthette, hogy a Brandon Lee karrierjének beindulását jelző produkció végül a főszereplő halálával végződik. Brandont ugyanis a forgatás alatt lelőtték. A filmet befejezték, a végeredmény pedig egy roppant sötét, keserű történetet lett, ami mostanra kultalkotásnak számít. Azt kell mondjam, a forgatókönyvíró, a szereplők illetve a rendező remek munkát végzett.

         A filmhez Graeme Revellt kérték fel, ami az akkor még nem igen ismert, többnyire B-kategóriás filmekhez szerződött zeneszerzőnek szintén kiugrási lehetőséget adott. Bár már előtte megírta "A kéz, amely a bölcsőt ringatja" zenéjét, amire a legtöbben felfigyeltek, mégis inkább Van Damme "csihi-puhi" filmjei és más, kevésbé fontos alkotások tették ki filmográfiájának jelentős részét.

         Duduk, férfi vokál és különféle ütős hangszerek játékával indul a "Birth of the Legend". A hangszerek érdekes összhatását a később csatlakozó trombitaszóló vezeti mindaddig, míg a nagyzenekar be nem kapcsolódik, hogy komplexé tegye a főtémát. Lassú vonósok, halkan dobogó üstdob és mindezek összekötője, a zongora fájdalmas hangulatot áraszt magából. Ez a fájdalmasság nem szívfacsaró, sokkal inkább melankóliával, misztikával átitatott. Ritkán írok ilyet, de ez a hat perc simán megéri az album árát. Morajlással és dübörgő hangokkal vezetődik fel a "Resurrection", melyben a duduk és az ütős hangszerek mellett egy pici - mondhatni cameo - szerep jut az elektromos gitárnak is.
         A "The Crow Descends"-ben egy maréknyi akcióelemet találhatunk, mely nem a zenekar teljes belendülésével jelenik meg, hanem az ütős hangszerek, csörgők szolgáltatta hangkavalkáddal. Nem biztos, hogy ez a tétel mindenkinek kellemes élményt nyújt, viszont a film alá korrektül passzol. Szintetizátorhangokon keresztül váltja valóra Revell az atmoszférikus hatást a "Remembrance" című tételben, ami végül az album elején megismert főtémába torkollik. Draven éppen régi lakásukban sétál, miközben felidéződnek benne az emlékek, melyek alá Revell eme dallamsort szánta. A "Rain Forever"-ben ismét atmoszférikus hangzások vannak jelen, melyeket kiegészít a női vokál, illetve néhol a duduk.

         Eric Draven és zenekarának slágerével indít a "Tracking the Prey". A mintegy 40 másodperces, betétdalnak szánt rockzene után Revell kéri vissza a mikrofonokat saját zenészei számára, akik kopogtatnak. Gonosz énem mondhatná, hogy mivel a zenének nem látni értelmét, talán a morze szakértők kiszednek valami rendszerességet a sok kopogásból, de nem szabad tiszteletlennek lenni, maximum továbbléptetjük a lejátszónkat. Bár én nem tettem, mert a kusza dallamokat is kedvelem. Ha valakit mégis kiakaszt Revell ezen víziója, talán a következő számmal - "Pain and Retribution" - kiengesztelődik. A női vokálok hullámszerűen váltogatják egymást, miközben a kórus valahol nagyon hátul szépen, egyenletesen fokozza hatásukat. Két és félpercnyi fájdalmas, kissé borzongató éneket hallhatunk nagyon minimális hangszereléssel alátámasztva. A nyitótéma után ez a második, számomra kifogástalan zene az albumon, és ezen véleményem a következő, "Believe In Angels"-re szintén igaz. A nagyzenekar itt sem hallat magáról, mintha elmentek volna máshová. Ám az itt maradt tagok mégis olyan világot keltenek életre, amelyből cseppet sem hiányolom a vonósok és fúvósok garmadáját. A zongorista szépen megfontoltan nyomja le a billentyűket, és lám, pár vonós mégiscsak maradt, hogy mindezt nyomatékosítsa.
         "Captive Child": itt már nem szimplán beugró hangokat játszik a gitáros, hanem egy teljes témát szolgáltat szólóban. Aztán megint felélednek az ütős szekció tagjai, és a szintetizátornál álló zenész morgó, kavargó hangokat csal ki hangszeréből. A "Devil's Night" megint kopogtat, hasonlóképpen a "Tracking the Prey"-hez, ám annyiban eltér az előbb említett részlettől, hogy jelen esetben az elektromos gitár agresszív jelenléte "színesíti" mindezt. Ezt lehagyhatták volna az albumról.

         Zeneszerzőnk a "kopácsolásokat" megelégelve visszahívta nagyzenekarát az "On Hallowed Ground" feljátszásához. Ez a track folyamatos, szomorkás hangulatot sugall, s néhol a reménytelenség is kifejeződik. Egy kellemes kis "szigetecske", ahol elmélázhatunk, magunkba roskadhatunk. Ennyit áldoztak az érzelmek oltárán, mivel az "Inferno"-ban ismét az elektromos gitár szolgáltatta dallam jelenik meg (mint a "Captive Child"-ban), és ugyanazzal a torzított hangzással zárul, melyet Draven is alkalmaz, amikor a tetőn játssza eme dallamsort, s végül széttöri hangszerét. Lánccsörgés, fémes kopogások keltenek feszültséget, mindez pedig a tempósabb "akciómotívumokba" torkollik. Ezzel véget is ért a lemez sötét oldala.
         A "Return to the Grave"-vel kellemesebb vizekre evezhetünk. Jé, az elektromos gitárral Revell szép hangokat is tud hallatni? Nagyszerű! A precízen összehangolt és felépített téma első felének alapütemét a dob adja, magát a zenét pedig zongora, gitár, illetve a shakuhachi névre hallgató fúvós hangszer szolgáltatja. A tétel második felét viszont a nagyzenekarra bízza. Egyre szabadabban hagyják el a hangok a hangszereket, ezzel is azt jelzik, hogy főhősünk lelke megnyugvással tér vissza a túlvilágra. Ez az a szám, ahol a lejátszó önmagától is szívesen repeat üzemmódba állna. Vitathatatlan tény, hogy lejátszómban Revell hullámzó teljesítményének egyik csúcspontja pörög. Az albumot záró "Last Rites"-ben vonósok vezetik fel a kórust és az ütős hangszereket. A vokál duduk kíséretében hagyja el a hangfalakat, mindezt szintetizátor vezeti. Ez már nem a felszabadultságról szól, hanem a fájdalomról. A két utolsó tétel alkotta hét perc mindent elárul arról, miként is látja Revell a fájdalmat, a szenvedést és a megváltást. A maguk műfajában nagyon kellemes zenék ezek, így - mintegy koronaként - zárják az albumot.

         A komponista érdekes módját választotta a sötétség, a borzongás és bosszúvágy zenei megjelenítéseinek. Ugyan a hagyományos nagyzenekari elemeket igencsak háttérbe szorító mű legtöbbször "csak" kopog, csörög, zörög, mégis, ha valaki kellő elvontsággal rendelkezik, egy érdekes világba nyerhet betekintést. S akkor még a kommerszebbnek számító gyönyörű, érzelmi töltetekkel ellátott főtémáról, illetve motívumokról nem is beszéltem. Egyedül az elektromos gitár használatával nem vagyok megelégedve. Azt felőlem ki is hagyhatták volna. Ám ezzel valószínűleg Revell Draven rockzenei érdeklődését kívánta tükrözni.
         Úgy érzem, kellően megragadta az alkalmat Revell és a filmhez jól idomuló, korrekt aláfestést komponált. A szokványostól eltérő score-t, elsősorban a misztikus zenékre fogékony hallgatóknak, illetve a "Holló"-mítosz rajongóinak ajánlom.


    Kulics László
    2005.04.25.




    Tracklista:

      1. Birth of the Legend (6:16)
      2. Resurrection (2:10)
      3. The Crow Descends (2:30)
      4. Remembrance (2:54)
      5. Rain Forever (2:32)
      6. "Her eyes... so innocent" (2:45)
      7. Tracking the Prey (3:35)
      8. Pain and Retribution (2:34)
      9. Believe in Angels (3:31)
    10. Captive Child (2:32)
    11. Devil's Night (2:30)
    12. On Hallowed Ground (2:42)
    13. Inferno (5:02)
    14. Return to the Grave (3:45)
    15. Last Rites (3:55)


    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás

    Emesz Csaba

    Gregus Péter

    Szabó Csaba

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Assault on Precinct 13

    Below

    Freddy vs. Jason

    Graeme Revell:
    A hollótól Sin City világáig (interjú)


    További kritikáink
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam