FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Coma (Jerry Goldsmith)    COMA   (1978)
       Kóma


      

       zene: Jerry Goldsmith
       vezényel: Jerry Goldsmith
       kiadás éve: 1992
       kiadó: Bay Cities
       játékidő: 36:29




         Robin Cook neve hallatán nyilván mindenkinek napjaink egyik legolvasottabb, orvosi eseteket vérfagyasztó krimi formájában tálaló írója jut eszébe. Dacára annak, hogy szinte évente új regénnyel jelentkezik, a megfilmesítésekkel nincs szerencséje, ugyanis alig tíz könyvéből készült eddig adaptáció, azok is többnyire tévéfilm formájában. Az 1978-as "Kóma" nem csupán számára debütálás, de a rendező, Michael Crichton (aki később ezen orvosi vonalon maradva megalkotja minden idők egyik legsikeresebb tévésorozatát, a "Vészhelyzet"-et) karrierje kezdetén van, ráadásul a férfi főszereplő Michael Douglas-t is csak a "San Francisco utcáin" című tévésorozatból ismerték akkor még. A feszült krimi középpontjában egy bostoni sebésznő, Susan Wheeler (Geneviéve Bujold) áll, kinek legjobb barátnője egy abortusz-műtét során kómába esik és egy másik intézetbe szállítják. Susan rövid nyomozást követően rájön, hogy a kórházból számos, apró beavatkozást követően kómába került beteg került már át oda, hogy ott testüket gépekre kapcsolva tartsák tovább életben. Mindenképpen végére akar járni a dolgoknak, még akkor is, ha a visszataszítóan rideg intézetbe nem engedik be csak úgy, sőt, barátja sem annyira támogatja a természetesen hátborzongató végkifejletű magánnyomozást. A klasszikus, régimódi hatású thriller-ben olyan arcok is feltűnnek még, mint például Tom Selleck, Ed Harris vagy Rip Torn.
         Crichton egy alig ismert tévéprodukció idején már dolgozott együtt Jerry Goldsmith-szel, így a "Coma" zenéjének megkomponálására is őt kérte fel. A mester addigra már számos zenei stílusban kipróbálta magát, mégis az abszolút elismerést a két évvel korábbi, Oscar-díjjal is jutalmazott "The Omen" hozta meg számára. Olyan félelmetes és szó szerint ördögi muzsikát azóta sem komponált senki, és ezzel a klasszikus értelembe vett filmzeneszerzés egyik meghatározó fejezetét nyitotta meg. A "Coma" azonos évben íródott az Omen-trilógia folytatásával, a "Damien: Omen II"-vel, de hangulatában leginkább az egy évvel későbbi, szintén klasszikus "Alien" bevezetőjének tekinthető. A számos kibogozhatatlan, disszonáns harmóniából, az ijesztően dallamtalan zongorafutásokból, és a fel-felsikító hegedűkből összegyúrt gyomorszorongató mű furcsamód csak a film második felében kezdi félelmetes játékát. Addig marad a feszült csend, mint félelemkeltő eszköz, s a zene első megszólalása így válik még rémísztőbbé. A közel negyven percnyi, semmiképp sem fülbemászó vagy léleknyugtató "Coma" összhatását sajnos két helyen is csúfosan megszakítja egy-egy, a hetvenes évek végére jellemző diszkó stílusú szám, melynek semmi köze Goldsmith munkájához. A négyes "Disco Strut"-ot és a hatos "Love Theme From Coma (disco version)"-t tehát eleve ki kell hagyni, s programozott üzemmódban érdemes az albumot hallgatni, ezek ugyanis teljesen érthetetlen módon kerültek fel az albumra. Az így megmaradt szűk fél órára pedig legjobb félhomályba burkolni a szobát, és olyan helyre ülni, ahonnan minden szegletet szemmel lehet tartani. Még így sem lehetetlen, hogy a függöny gyanús táncba kezd majd.

         A helyezkedésre az indító "Love Theme From Coma" tökéletes háttérmuzsika. Finom dobalapra helyezett, könnyed kézen fogva sétálós romantika, széles vonós motívumokkal, klasszikus basszusgitárral, ahogy azt a korszak megkívánta. A közel három perc bőven elég, hogy mindent elrendezzünk magunk körül, és felkészüljünk egy jókora adag feszültségre. A második "Study In Anatomy" ugyanis elementális erővel indít, mélyen dübörgő bőgő, őrült módon cibált hegedűk és vadul tomboló zongorajáték adja meg a karosszékbe gyökerező alaphangulatot. Nincs dallam, csak félelmetes összevisszaság. Nagyjából fél percnyi káosz után csendesedik a tétel, és kapunk két percet, amíg rendezhetjük a sorainkat. Lassú klarinét és ütemesen ismétlődő zongorahang tartja a feszültséget, majd kígyóként egyre feljebb tekergő és hangosabbá duzzadó hegedű hozza ránk a frászt. Épp csak feltesszük magunknak a kérdést, hogy mit keresünk itt, miért hallgatjuk egyáltalán, amikor a mester válaszol helyettünk is. Tompa dobbal bevezetett felsikító hegedűk szaggatják a dobhártyát, az egész zenekar, de legfőképp a zongora és a vonósok őrült játékba kezdenek, melyeket vinnyogó szintetizátorral támogat meg. Lélegzetgyorsító pillanatok ezek, a nap legrosszabb momentumai is jelentősen felértékelődnek. A hármas "Jefferson Institute" indítása a "The Omen"-t idézi vissza lassú, félelmetes harmóniákkal, melyek alatt önkéntelenül is bevillan lelki szemeink elé Crichton megálmodott fehér téglaépülete az erdő közepén, ébenfekete ablakokkal. Vészjósló zongora- és vonóstrillázások szélesítik az állandó mély tónust. Éppen elfogadható mértékben váltogatja a lassabb és az őrültebb tempót, az egyébként abszolút zavaró hangulat így válik tökéletessé.
         A négyes "A Chance Encounter" csendesen indul, apránként csepegteti a félelmet, hol egy magas szintihanggal, hol halkan pengetett hegedűkkel. A Goldsmith-fémjelezte különös ritmuskép ezután itt is hoz valami alig követhető, mégis szabályos lüktetésű káoszt. Az elképesztő erejű zenekari játék mellett olykor teljesen elhalkulnak a szólamok, és az egymásba olvadó halk, kitartott hangok, illetve a véletlenszerű gurgulázás együtt fut végig hátunkon a hideggel. Az ezt követő "A Free Ride" zongorával nyit, a lassanként szokásossá váló módon építkezik, a tétel közepén teljesen elcsendesedik, majd a végére ismét teljes erőbedobással szólaltatja meg a teljes zenekart. A zene abszolút félelmetességét az adja, hogy a folyamatosan mély alapú és lassú tempóban játszott szólamok közé néha beékelődik egy-egy villámgyorsan pergő hangsor, akár a zongora, akár a magas hegedű, akár a mély bőgő részéről. Ettől az egész, nagy tömegű zene fürgévé és még félelmetesebbé válik.
         Az érzet marad az "O.R. 8" tételénél is, hangszerelést tekintve teljesen megegyezik az Omen-hangzással, Jerry Goldsmith utánozhatatlan védjegye. Az eddig megismert szólamok mellett egyre több szerepet kap a harang csúcsponti megszólalása, fokozva az ördögi diszharmóniát. A "The Long View" talán több és fájdalmasabb hegedűjátékot enged meg magának, és a zongoraalap is hosszabb lélegzetvételű. Az album végére néha már teljesen kihangsúlyozódnak az egyes főszerepet játszó hangszerek, feszültségfokozó jelleggel lényegesen jobban meg vannak emelve az eddigiekhez képest. A záró "Lucky Patient" címén kívül semmi másban nem különbözik elődeitől, ugyanazt a borzalmas, idegtépő hangulatot hozza magával, s az utolsó másfél percre enged csak megnyugvást. Egy éles felfutást követően a hegedűk ugyan szomorkásabbra váltanak, de a szerelmi téma rövid ismétlése után azonnal visszatér a disszonancia. Az album során megismert egyes szólamok és effektek egymás után egy-egy rövid, meghajlás-szerű hangsort játszanak, legvégül pedig a mester jellegzetes, tekintélyt parancsoló akkordjával még egy utolsót ráijeszt az időközben karosszéke alá összekuporodott hallgatóra, s lezárul a félórás, kómás állapotnak egyáltalán nem nevezhető "Coma".

         A horror műfaján belül Jerry Goldsmith ehhez hasonló zenei megközelítését tanítani kellene. A manapság olyannyira jellemző, mindenféle elektronikus töltetű csindadratták mögött sehol sem lehet érezni azt a fajta, modern klasszikus zenére jellemző precízitást, ami Goldsmith minden egyes, kottára vetett hangjegyéből árad. Bár a "Coma" korántsem a könnyed, hallgatható filmzene, páratlan fél órát eredményez (a két diszkószám agresszív kivonásával) a hátborzongatás jegyében. S ami nem mellékes, ez az mű adta meg "A nyolcadik utas a Halál" egészen fantasztikus alaphangulatát. Nehéz felkutatni, a "Coma" ugyanis régóta nincs piacon. Ha mégis belebotlanánk egy olyan változatba, melyen a "Logan's Run" zenéje is szerepel, ne ijedjünk meg, a Chapter III nevű kiadó a két művet egy albumon szerepeltette. Aki szereti az Omen-trilógiát, az "Alien"-t, vagy a "Basic Instict" keményebb pillanatait, és nem tiltakozik a fülbemászó motívumtól mentes káosz-zenétől, annak feltétlenül érdemes beszerezni egy példányt.


    Tihanyi Attila
    2004.10.21.




    Tracklista:

      1. Love Theme (2:40)
      2. Study in Anatomy (3:13)
      3. Jefferson Institute (1:59)
      4. Disco Strut (2:33)
      5. A Chance Encounter (5:02)
      6. Love Theme (disco version) (4:30)
      7. A Free Ride (3:00)
      8. O.R. 8 (4:55)
      9. The Long View (3:44)
    10. A Lucky Patient (5:05)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Alien

    Music from the Films of David Cronenberg

    Papillon

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam