FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Coma (Jerry Goldsmith)    COMA   (1978)
       Kóma


      

       zene: Jerry Goldsmith
       vezényel: Jerry Goldsmith
       kiadás éve: 1992
       kiadó: Bay Cities
       játékidő: 36:29




         Robin Cook neve hallatán nyilván mindenkinek napjaink egyik legolvasottabb, orvosi eseteket vérfagyasztó krimi formájában tálaló írója jut eszébe. Dacára annak, hogy szinte évente új regénnyel jelentkezik, a megfilmesítésekkel nincs szerencséje, ugyanis alig tíz könyvéből készült eddig adaptáció, azok is többnyire tévéfilm formájában. Az 1978-as "Kóma" nem csupán számára debütálás, de a rendező, Michael Crichton (aki később ezen orvosi vonalon maradva megalkotja minden idők egyik legsikeresebb tévésorozatát, a "Vészhelyzet"-et) karrierje kezdetén van, ráadásul a férfi főszereplő Michael Douglas-t is csak a "San Francisco utcáin" című tévésorozatból ismerték akkor még. A feszült krimi középpontjában egy bostoni sebésznő, Susan Wheeler (Geneviéve Bujold) áll, kinek legjobb barátnője egy abortusz-műtét során kómába esik és egy másik intézetbe szállítják. Susan rövid nyomozást követően rájön, hogy a kórházból számos, apró beavatkozást követően kómába került beteg került már át oda, hogy ott testüket gépekre kapcsolva tartsák tovább életben. Mindenképpen végére akar járni a dolgoknak, még akkor is, ha a visszataszítóan rideg intézetbe nem engedik be csak úgy, sőt, barátja sem annyira támogatja a természetesen hátborzongató végkifejletű magánnyomozást. A klasszikus, régimódi hatású thriller-ben olyan arcok is feltűnnek még, mint például Tom Selleck, Ed Harris vagy Rip Torn.
         Crichton egy alig ismert tévéprodukció idején már dolgozott együtt Jerry Goldsmith-szel, így a "Coma" zenéjének megkomponálására is őt kérte fel. A mester addigra már számos zenei stílusban kipróbálta magát, mégis az abszolút elismerést a két évvel korábbi, Oscar-díjjal is jutalmazott "The Omen" hozta meg számára. Olyan félelmetes és szó szerint ördögi muzsikát azóta sem komponált senki, és ezzel a klasszikus értelembe vett filmzeneszerzés egyik meghatározó fejezetét nyitotta meg. A "Coma" azonos évben íródott az Omen-trilógia folytatásával, a "Damien: Omen II"-vel, de hangulatában leginkább az egy évvel későbbi, szintén klasszikus "Alien" bevezetőjének tekinthető. A számos kibogozhatatlan, disszonáns harmóniából, az ijesztően dallamtalan zongorafutásokból, és a fel-felsikító hegedűkből összegyúrt gyomorszorongató mű furcsamód csak a film második felében kezdi félelmetes játékát. Addig marad a feszült csend, mint félelemkeltő eszköz, s a zene első megszólalása így válik még rémísztőbbé. A közel negyven percnyi, semmiképp sem fülbemászó vagy léleknyugtató "Coma" összhatását sajnos két helyen is csúfosan megszakítja egy-egy, a hetvenes évek végére jellemző diszkó stílusú szám, melynek semmi köze Goldsmith munkájához. A négyes "Disco Strut"-ot és a hatos "Love Theme From Coma (disco version)"-t tehát eleve ki kell hagyni, s programozott üzemmódban érdemes az albumot hallgatni, ezek ugyanis teljesen érthetetlen módon kerültek fel az albumra. Az így megmaradt szűk fél órára pedig legjobb félhomályba burkolni a szobát, és olyan helyre ülni, ahonnan minden szegletet szemmel lehet tartani. Még így sem lehetetlen, hogy a függöny gyanús táncba kezd majd.

         A helyezkedésre az indító "Love Theme From Coma" tökéletes háttérmuzsika. Finom dobalapra helyezett, könnyed kézen fogva sétálós romantika, széles vonós motívumokkal, klasszikus basszusgitárral, ahogy azt a korszak megkívánta. A közel három perc bőven elég, hogy mindent elrendezzünk magunk körül, és felkészüljünk egy jókora adag feszültségre. A második "Study In Anatomy" ugyanis elementális erővel indít, mélyen dübörgő bőgő, őrült módon cibált hegedűk és vadul tomboló zongorajáték adja meg a karosszékbe gyökerező alaphangulatot. Nincs dallam, csak félelmetes összevisszaság. Nagyjából fél percnyi káosz után csendesedik a tétel, és kapunk két percet, amíg rendezhetjük a sorainkat. Lassú klarinét és ütemesen ismétlődő zongorahang tartja a feszültséget, majd kígyóként egyre feljebb tekergő és hangosabbá duzzadó hegedű hozza ránk a frászt. Épp csak feltesszük magunknak a kérdést, hogy mit keresünk itt, miért hallgatjuk egyáltalán, amikor a mester válaszol helyettünk is. Tompa dobbal bevezetett felsikító hegedűk szaggatják a dobhártyát, az egész zenekar, de legfőképp a zongora és a vonósok őrült játékba kezdenek, melyeket vinnyogó szintetizátorral támogat meg. Lélegzetgyorsító pillanatok ezek, a nap legrosszabb momentumai is jelentősen felértékelődnek. A hármas "Jefferson Institute" indítása a "The Omen"-t idézi vissza lassú, félelmetes harmóniákkal, melyek alatt önkéntelenül is bevillan lelki szemeink elé Crichton megálmodott fehér téglaépülete az erdő közepén, ébenfekete ablakokkal. Vészjósló zongora- és vonóstrillázások szélesítik az állandó mély tónust. Éppen elfogadható mértékben váltogatja a lassabb és az őrültebb tempót, az egyébként abszolút zavaró hangulat így válik tökéletessé.
         A négyes "A Chance Encounter" csendesen indul, apránként csepegteti a félelmet, hol egy magas szintihanggal, hol halkan pengetett hegedűkkel. A Goldsmith-fémjelezte különös ritmuskép ezután itt is hoz valami alig követhető, mégis szabályos lüktetésű káoszt. Az elképesztő erejű zenekari játék mellett olykor teljesen elhalkulnak a szólamok, és az egymásba olvadó halk, kitartott hangok, illetve a véletlenszerű gurgulázás együtt fut végig hátunkon a hideggel. Az ezt követő "A Free Ride" zongorával nyit, a lassanként szokásossá váló módon építkezik, a tétel közepén teljesen elcsendesedik, majd a végére ismét teljes erőbedobással szólaltatja meg a teljes zenekart. A zene abszolút félelmetességét az adja, hogy a folyamatosan mély alapú és lassú tempóban játszott szólamok közé néha beékelődik egy-egy villámgyorsan pergő hangsor, akár a zongora, akár a magas hegedű, akár a mély bőgő részéről. Ettől az egész, nagy tömegű zene fürgévé és még félelmetesebbé válik.
         Az érzet marad az "O.R. 8" tételénél is, hangszerelést tekintve teljesen megegyezik az Omen-hangzással, Jerry Goldsmith utánozhatatlan védjegye. Az eddig megismert szólamok mellett egyre több szerepet kap a harang csúcsponti megszólalása, fokozva az ördögi diszharmóniát. A "The Long View" talán több és fájdalmasabb hegedűjátékot enged meg magának, és a zongoraalap is hosszabb lélegzetvételű. Az album végére néha már teljesen kihangsúlyozódnak az egyes főszerepet játszó hangszerek, feszültségfokozó jelleggel lényegesen jobban meg vannak emelve az eddigiekhez képest. A záró "Lucky Patient" címén kívül semmi másban nem különbözik elődeitől, ugyanazt a borzalmas, idegtépő hangulatot hozza magával, s az utolsó másfél percre enged csak megnyugvást. Egy éles felfutást követően a hegedűk ugyan szomorkásabbra váltanak, de a szerelmi téma rövid ismétlése után azonnal visszatér a disszonancia. Az album során megismert egyes szólamok és effektek egymás után egy-egy rövid, meghajlás-szerű hangsort játszanak, legvégül pedig a mester jellegzetes, tekintélyt parancsoló akkordjával még egy utolsót ráijeszt az időközben karosszéke alá összekuporodott hallgatóra, s lezárul a félórás, kómás állapotnak egyáltalán nem nevezhető "Coma".

         A horror műfaján belül Jerry Goldsmith ehhez hasonló zenei megközelítését tanítani kellene. A manapság olyannyira jellemző, mindenféle elektronikus töltetű csindadratták mögött sehol sem lehet érezni azt a fajta, modern klasszikus zenére jellemző precízitást, ami Goldsmith minden egyes, kottára vetett hangjegyéből árad. Bár a "Coma" korántsem a könnyed, hallgatható filmzene, páratlan fél órát eredményez (a két diszkószám agresszív kivonásával) a hátborzongatás jegyében. S ami nem mellékes, ez az mű adta meg "A nyolcadik utas a Halál" egészen fantasztikus alaphangulatát. Nehéz felkutatni, a "Coma" ugyanis régóta nincs piacon. Ha mégis belebotlanánk egy olyan változatba, melyen a "Logan's Run" zenéje is szerepel, ne ijedjünk meg, a Chapter III nevű kiadó a két művet egy albumon szerepeltette. Aki szereti az Omen-trilógiát, az "Alien"-t, vagy a "Basic Instict" keményebb pillanatait, és nem tiltakozik a fülbemászó motívumtól mentes káosz-zenétől, annak feltétlenül érdemes beszerezni egy példányt.


    Tihanyi Attila
    2004.10.21.




    Tracklista:

      1. Love Theme (2:40)
      2. Study in Anatomy (3:13)
      3. Jefferson Institute (1:59)
      4. Disco Strut (2:33)
      5. A Chance Encounter (5:02)
      6. Love Theme (disco version) (4:30)
      7. A Free Ride (3:00)
      8. O.R. 8 (4:55)
      9. The Long View (3:44)
    10. A Lucky Patient (5:05)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Alien

    Music from the Films of David Cronenberg

    Papillon

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam