FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Captain America: The Winter Soldier (Henry Jackman)    CAPTAIN AMERICA: THE WINTER SOLDIER   (2014)
       Amerika Kapitány: A tél katonája


      

       zene: Henry Jackman
       vezényel: Gavin Greenaway
       kiadás éve: 2014
       kiadó: Hollywood Records
       játékidő: 74:51




         A filmes adaptálás szempontjából a Bosszúállók csapatának talán legneccesebb tagja Amerika Kapitány, hiszen egy valódi régi vágású szuperhős ő, akinek képessége abban merül ki, hogy olyan, mint egy átlagember, csak mindenben jobb, gyorsabb és erősebb, ez pedig Thor, Vasember és pláne Hulk mellett kissé kevésnek tűnik. Ráadásul nemcsak az adottságok terén mutatkoznak vele problémák, hanem a jellemét tekintve is, hiszen egy más kor szülötte, és amíg az általa képviselt ódivatúság a képregényekben eladható, egy filmben már kevésbé állja meg a helyét. A Marvelnél is érezték mindezt, amire a megoldás egy modernizált Amerika Kapitány lett, aki csak nyomokban hasonlít az eredetire, de azt hiszem, ezt a menthetetlen képregényrajongókon kívül senki sem bánja. A 2011-es első felvonás a második világháborús kalandfilmek stílusában született meg, korrektül felvonultatva a zsáner kötelező elemeit, és bár eleinte úgy tervezték, hogy flashbackek formájában ismét megidézik a világháborús időszakot, ám végül a történet teljes mértékben napjainkban játszódik. A Marvelnél bevett gyakorlat, hogy különböző filmes típusokat próbálnak ki az egyes moziknál, és ezt az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló folytatása esetében is alkalmazták - apró érdekesség, hogy a Pixar is hasonló módszerrel viszi sorra sikerre alkotásait.
        A forgatókönyvírók és Kevin Feige (a Marvel vezetője) az Ed Brubaker jegyezte Tél katonájáról szóló képregényeket szánták a második rész alapjának, s mindezt a hetvenes évek összeesküvés-elméletes filmjeinek, politikai thrillerjeinek zsánerében kívánták feldolgozni, természetesen úgy, hogy a látvány se maradjon alul. A rendezői posztra, némileg meglepő módon, Anthony és Joseph Russo került, akiknek filmográfiájában szinte kizárólag vígjátéksorozatokat találunk, igaz, a jobbik fajtából (Balfékek, Happy Endings). A főszerepre természetesen visszatért Chris Evans, aki felnőve a feladathoz hihetően ábrázolja a világban helyét kereső szuperembert, mellette pedig szinte főszereplővé, de legalábbis a korábbi mozikhoz képest tartalmasabb karakterré lépett elő a Scarlett Johansson alakította Fekete Özvegy, és Nick Fury (Samuel L. Jackson). A tél katonáját Sebastian Stan alakította, akinek a neve ismerős lehet az első részből is, bár ott - talán nem lövök le nagy poént - nem ebben a szerepben láthattuk, s ha már újrázók, akkor Toby Jones nevét is meg kell említeni, aki testben nem, csupán hangban tért vissza Armin Zola szerepében. A mozi egy új Marvel-karaktert is bevetett, feltűnik ugyanis Sólyom, akit Anthony Mackie alakításában láthatunk. A filmhez egy igazi hollywoodi veteránt is sikerült még megnyerni, mivel a S.H.I.E.L.D.-et felügyelő miniszter, Alexander Pierce szerepére Robert Redford mondott igent. Szerencsére megbízását komolyan vette, és nemcsak úgy letudta, mint a hozzá hasonló ikonok, amikor egy nyári blockbusterben kapnak szerepet.

        Mivel alapvetően mégiscsak egy szuperhősfilmről van szó, így az összeesküvés-mozik jellegzetességei csupán annyira vannak jelen, amennyire egy képregény-adaptáció keretei engedik, de tény, hogy a történet és a képi világ jól idéz meg olyan alkotásokat, mint a Maraton életre-halálra, A ParalIax-terv vagy Az elnök emberei. A helyét a világban kereső, kissé kiégett Steve Rogers, alias Amerika Kapitány jobb híján a S.H.I.E.L.D.-nél marad, s a szervezet keretei között aprítja az ellent. Egy tengeri akció során egy flash meghajtót kell megszereznie, amelyről kiderül, hogy még a főnök, Nick Fury számára is feltörhetetlen, noha ő titkosította. A bonyodalmak akkor indulnak be, amikor Furyt egy látványos utcai akció során kommandósok és a Tél katonája megpróbálja elfogni. A S.H.I.E.L.D.-vezér, kicselezve támadóit, végül a Kapitánynál talál menedéket, és neki adja át a meghajtót, aki ettől csakhamar a szervezet első számú célpontjává válik. A szövevényes ügybe nyakig elmerülő Amerika Kapitányhoz és a társául szegődő Fekete Özvegyhez csatlakozik még egy speciális szárnyas repülő alkalmatosságot kezelő veterán katona, Sam Wilson, vagyis a későbbi Sólyom.

        A Marvelnél bevett gyakorlat, hogy az egyes filmjeikhez más és más zeneszerzőt szerződtetnek. Ez a koncepció a Bosszúállókig tartott, ahol is Alan Silvestrinek sikerült dupláznia, majd következett Brian Tyler a Thor második részével, noha eredetileg nem ő lett volna a komponista. Amerika Kapitány esetében azonban nem hozták vissza az első részhez hozzávetőleg jó zenét író Silvestrit, noha a szerző tehetsége és stílusa sokkal jobban passzolt volna a mozi és a történet világához. Helyette eléggé megfejthetetlen okból kifolyólag Henry Jackmanre bízták a score megalkotását. Megfejthetetlen, hiszen Jackman minden túlzás nélkül állíthatóan csupán egy film, az X-Men: Az elsők alá volt képes a feledhetőség jelzőjét elkerülő aláfestést komponálni, s talán a Rontó Ralph chiptune-os főtémája említhető meg még tőle mint zenei teljesítmény. Mivel azonban Jackman a Hans Zimmer Zeneszerző Tanoda mára már kétes hírű „diplomájával” rendelkezik, így ez bőven elégséges, hogy producerek azt higgyék, Jackman a mester, illetve jobb képességű korábbi tanítványainak szintjén tud komponálni. A valóság persze nem ez, hiszen a szerző a Zimmer közeléből kikerült nevesebb „ifjoncok” legpocsékabbika, legalábbis alkotásaival ezt a képet igyekszik lefesteni magáról. Hosszasan lehetne taglalni, hogy miért nem jó zene az, ami az Amerika Kapitány: A tél katonája alá született, ám sokkal fontosabb annak a megfejtése, hogy miért nem képes Jackman ennél többre.
        A komponista beállt egy nagyon egysíkú biztonsági munkamódszerre, és mostanra már egészen jól érezhető is, hogy nem képes, pontosabban nem akar ebből kilépni. Ebből kifolyólag teljesen mindegy is, hogy miről szól a film, vagy mi a műfaja, Jackman ugyanazt az elektroszimfonikus, enyhén indusztriális, leginkább a szó legszorosabb értelmében hangi aláfestést gyártja. Vagyis ami egyszer bejött, azon nem változtat, s ehhez sajnos ráadásul társul a tehetség hiánya is, ugyanis amikor cizellálni akarja a score-jait, akkor vagy ezerszer hallott sablonokat használ, vagy más szerző stílusában próbál alkotni valamit, azonban adottságok híján ezekből sem sül ki sok jó. Így aztán az egész eddigi életműve olyan, mintha Hans Zimmer alkotófolyamata közepette lehullott zenei forgácsdarabkákból építette volna fel. Ebben az egészben pedig az a legfurcsább, hogy ez a filmzenerajongóknak már réges-rég feltűnt, ám Hollywoodban valamiért még mindig van igény Jackmanre. Az elmúlt években annyi megbízást kapott, hogy már nem lehet arról beszélni, hogy ez az ember egyszerűen csak túlfoglalkoztatott, ez már sajnos a túlértékelés esete.

        A nyitány ("Lemurian Star") eleinte még ígéretesnek is mondható. A tétellel a második percben kezdődik a probléma, amikor belibben Jason Bourne, pontosabban zenei alteregója - ráadásul a világ első számú amnéziás exügynöke elég sokszor képviseli is magát a score-ban. Amerika Kapitány karakteréből fakadóan hősies muzsikát igényelne, ezt néhány esetben meg is kapta. A fanfáros főtéma kielégítő, ugyan tipikus Remote Control-os dallam, ám legalább passzol a főszereplőhöz. A szerző a score bizonyos pontjain jól helyezte el a Kapitány motívumát, párszor hatásos is a felbukkanása, ám amikor már a hangdizájn elemekkel vegyíti, akkor a koncepciótlan zenei vagdalkozásban elsikkad a főtéma, s sajnos a legtöbb esetben ez a helyzet áll elő. A kevéske pozitívumok egyike a "The Smithsonian" című tétel, mely esetében elég rendesen meg lettek dolgoztatva a hangszerelők, hiszen egy hősies, Aaron Copland-es stílusú tétellé faragták a főtémát, megteremtve ezzel az album legjobb trackjét. A lassúbb részek közül szintén ki lehet emelni még pár olyan tételt, melyekről nem válogatott negatív jelzők jutnak először a hallgató eszébe, ám sajnos ezek pedig a jól ismert Remote Control-os drámai muzsikák harmóniáit idézik, ami azért megint csak zavaró.

        Az első mélypont a "Fury" című tétellel érkezik el, melynek valamelyik recsegése Nick Fury témája akarna lenni, ám két lábas leejtéséből izgalmasabb dallam tudna kikerekedni. Egy követhetetlen, káoszos indusztriális katyvaszt hallunk, melyben vonathangok, torzított beszéd, vonyítás, pulzáló effektek, kattogás, ócska dobeffektek és egyéb idegesítő elemek bukkannak fel. Dallam itt nincs, kizárólag a ritmussal operál a szerző, és a John Powell stílusában erőltetett tempó ráadásul a film alatt is rendkívül zavaró, mivel azon ritka alkalmak egyike ez a jelenet, ahol előtérbe engedték a score-t. A lejtőn való száguldás első állomásán épp csak túl vagyunk, máris itt a "The Winter Soldier" tétel, mely a filmzene elleni merénylet. Dallam természetesen megint nincs, ám itt már az a bravúr is összejött Jackmannek, hogy a ritmust is elrontotta, mivel a torzítások itt már olyan szintre érnek, hogy az ütemeket sem hallani a körfűrész és a fűkasza nászából született zajok közepette. S ha már hangdizájn, akkor muszáj megjegyezni, hogy természetesen alapvetően nem amiatt rossz ez a score, mert elektronikus megoldások dominálják, hanem ezek minőségével van gond. Ebben a stílusban az elmúlt években meghatározó muzsikák születtek olyan feltörekvő zeneszerzőktől, mint Ryan Amon (Elysium - Zárt világ), Steven Price (Gravitáció), Clinton Shorter (Csempészek), Paul Leonard-Morgan (Dredd) vagy az Anthony Gonzalez és Joseph Trapanese páros (Feledés), ám ezen komponistákhoz képest Jackman a hangdizájnos tákolmányaival rendkívül fantáziátlan alkotó benyomását kelti.
        A lejtő következő állomása egyébként a "Hydra", amelynél már konkrétan jobbat alkotnak a Youtube-ra és más hasonló közösségi megosztókra komponáló amatőr zeneszerzők. Ezekhez a búgásokhoz, ciripelésekhez, beerőszakolt műhangszerekhez, ide-oda kúszó hanghatásokhoz már tényleg csak egy jó szoftver és némi szabadidő kell. A valódi mélység azonban a "The Causeway" formájában érkezik el, ahol a káosz már totálisan eluralkodott a szerzője agyán. Mivel olvasóink már többször is találkozhattak írásainkban azzal, hogy a Remote Control berkeiben mennyire megszokott egymás munkáinak, leginkább Zimmer alkotásainak másolása, így ennél a score-nál erre már ki sem térnék. Elég meghallgatni például a "Fallen" vagy az "End of the Line" című tételeket, és egyből egyértelmű lesz, mire gondolok, hiszen a hallgató Az acélember aláfestésébe is belehallgathat egyúttal. A score fináléja, a "Captain America" pedig a lehető legpofátlanabbul ismétli meg Zack Snyder tavalyi mozijának epikus zenei lezárását.

        Jackman kompozíciói általában, így ebben az esetben sem nőnek hozzá a filmhez, nem élnek együtt a történettel, pláne nem viszik előre azt, szimplán szólnak alatta. Jól példázza ezt, hogy a politikai thrillerek, összeesküvés-mozik világát is meg kellett (volna) jelenítenie zeneileg, amire ugyan tett pár kósza kísérletet, így mélyen búgó rezesek, szintén ebben a tartományban mozgó nagybőgősök és szolidan szóló üstdobok is megjelennek a score-ban, azonban ez még kevés ahhoz, hogy a score karaktert kapjon. Ilyen tétel Alexander Pierce dallama ("Alexander Pierce"), illetve a bourne-os osztinátókkal nyakon öntött "Time to Suit Up". A Fekete Özvegy is kapott egy motívumot, pontosabban egy jellegtelen ambientes merengést, melyet a "Natasha" tár a hallgató elé. Az értékelhető részek sorát gyarapítja az "An Old Friend", mely megható, drámai tónust kapott, nincs vele baj, hozta vele a szerző a kötelezőt. Ám ezeknek a konzervatívabb stílusú tételeknek a szerepe elenyésző, ráadásul a hangulatfestésen kívül semmi többet nem tudtak az adott jelenethez hozzátenni.  

        A zenével kapcsolatban számos bosszantó dolgot lehet megállapítani. Először is, az egyik legjobb Marvel-mozi ennél különb muzsikát érdemelt volna. Másodszor, elszomorító, hogy hányadik alkalommal lehet ugyanazt eladni a nézőknek úgy, hogy még örülnek is neki, miszerint: de jó zenéje van ennek a filmnek. Harmadszor, miként lehet egy 170 millió dolláros költségvetésű produkciónak olyan zenéje, amelynek nagy részétől amatőrök különbet alkotnak saját szórakoztatásukra. Negyedszer, miért nem érzik a producerek, hogy Jackmannél tucatnyi komponista képes ebben a stílusban jobbat, egyedibbet alkotni? Összegezve, egy ilyen score-nál egy filmzenerajongó nem tehet mást, mint hogy széttárja a kezét, és felteszi a kérdést: hogy juthatott el szeretett műfaja idáig?


    Gregus Péter
    2014.04.29.




    Tracklista:

      1. Lemurian Star (3:06)
      2. Project Insight (1:29)
      3. The Smithsonian (1:36)
      4. An Old Friend (3:05)
      5. Fury (4:07)
      6. The Winter Soldier (6:24)
      7. Fallen (2:51)
      8. Alexander Pierce (2:59)
      9. Taking A Stand (2:07)
    10. Frozen In Time (3:52)
    11. Hydra (6:47)
    12. Natasha (1:12)
    13. The Causeway (2:42)
    14. Time to Suit Up (2:05)
    15. Into the Fray (6:05)
    16. Countdown (4:26)
    17. End of the Line (2:51)
    18. Captain America (9:41)
    19. It's Been A Long Long Time - Harry James & His
          Orchestra (3:24)
    20. Trouble Man - Marvin Gaye (3:48)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás           nem értékelte

    Emesz Csaba           nem értékelte

    Kulics László

    Szabó Csaba           nem értékelte

    Tihanyi Attila           nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:
    A Bosszúállók zenéi

    The Avengers

    Captain America:
    The First Avenger


    Iron Man 3


    További kritikáink
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam