Az írók sorsa, jövője tulajdonképpen mindig egy jó sztorin áll vagy bukik. Ám hogy ez fiktív, esetleg megtörtént eseményeken alapszik, az már a cikk, vagy könyv publikálójára van bízva. Ezen fő játékszabályt szem előtt tartva 1959-ben a The New Yorker egy önelégült, de sikeres munkatársa, Truman Capote (Philip Seymour Hoffman) a kansasi Halcombba utazik, hogy tudósítást készítsen egy kegyetlen gyilkosságról, melynek egy négytagú család esett áldozatául. A rendőrség a tetteseket elfogja, s Capote-nak alkalma nyílik arra, hogy felvegye velük a kapcsolatot, így míg a bűnösök ítéletükre várnak, a folyton elismerésre éhes sajtóhiéna által végzett kutatómunka eredményeként a cikk lassan könyvanyaggá növi ki magát. Céljának elérése érdekében az egyik elkövetőnek különféle ígéreteket tesz (jó ügyvédet, ismertséget szerez neki), csak azért, hogy minél több részletet ismerjen meg az ügyről. Ezalatt az író fejében felmerül egy kérdés: mi lenne, ha könyve a tettesek méltó büntetésének elnyerésével végződne?
     Bennett Miller életrajzi drámája Truman Capote klasszikus regényének, a "Hidegvérrel"-nek születését dolgozza fel. Philip Seymour Hoffman alakításával nemcsak a film alkotóit, illetve a moziközönséget győzte meg, hanem az Oscar-díj bizottságát is, akik idén neki ítélték a legjobb férfi főszereplő kategória szobrocskáját. A produkciót egyébként további négy kategóriában is jelölték (legjobb film, legjobb rendezés, legjobb forgatókönyv és legjobb női mellékszereplő). Az alacsonynak számító, hétmillió dolláros gyártási költség maximálisan megtérült a készítőknek, és hogy a legrangosabbnak tartott filmes elismerések közül is magáénak tudhat egyet, az már csak hab a tortán.

     Mychael Danna score-ja kissé megosztja virtuális szerkesztőségünk csapatát: van, aki egyszer meghallgatta, és elég is volt neki belőle, van, aki jobban kedveli Danna zenéit, így munkásságának mélyebb ismeretével objektívabban képes megítélni a hanganyagot. Én csak azt tudom, hogy műveit alig ismerem, ám mikor ezt a lemezt végighallgattam, szinte azonnal magával ragadott. Hetekkel ezelőtt John Frizzell "The Prize Winner of Defiance, Ohio"-jánál emeltem ki két olyan tételt, melyek zseniálisan ábrázolják a letargia, a szomorúság hangulatát. Ha valakinek az tetszett, annak a "Capote" majdhogynem főnyeremény lesz.

     Mychael Danna és munkatársa, illetve karmestere Nicholas Dodd Torontóba utaztak, hogy a nagyjából három hónaposra nyúló zenei előkészületek megkoronázásaként a Glenn Gould Theatre-ben rögzítsék a film teljes score-ját, amiből az RCA Records gondozásában megjelent albumon sajnos alig több mint negyedóra található meg. Igazság szerint értetlenül állok ez előtt a filmzenealbum előtt. Nem is nevezném filmzenealbumnak, sokkal inkább hangoskönyvnek, mely abban különbözik a mostanában egyre jobban elterjedő társaitól, hogy a monológot olykor-olykor zene töri meg. De még milyen zene!
     A muzsika legfontosabb szerepét Eve Egoyan (aki Danna állandó alkotótársának, Atom Egoyan rendezőnek a testvére) zongorajátéka tölti be, amit nyugodt, hosszúra nyújtott vonóshangok támasztanak alá. Ebből az "Out There" című szám hallgatása során kapunk ízelítőt. Az ezt követő mintegy tíz perc során az igazi Truman Capote felolvasását hallgathatjuk, melyet 1966. január 31-én, és február 4-én rögzítettek. Az album játékidejének egy óráját a kissé pösze újságíró saját regényének felolvasása teszi ki.

     A "Spoon Feeding" című tétellel nyerünk először igazán betekintést a komponista víziójába. Egy meglehetősen egyszerűnek tűnő, iszonyatosan lassan folyó muzsika ez, melyben egy-egy billentyű lenyomásán kívül jobbára a magas és mély szólamú vonósszekcióval fejezi ki a család tragikus halálának tényét, és a főszereplők belső világának ürességét. A szégyenletesen rövid "If One Bird" éppen elég arra, hogy a főtéma - nevezzük inkább főbb motívumnak - végigérjen. Az instrumentális rész kurta játékidejének ellenére - ha beprogramozzuk lejátszónkat - hallani lehet, ahogy egyre jobban elkülönülnek egymástól a magas, illetve mély hangszínek: egyre több részletre derül fény, miközben az újságíró továbbra is a saját maga érdekeit tartja szem előtt.
     Az utolsó hármas blokk tökéletesen összefoglalja mindazt, amit Danna a hangjegyek segítségével kívánt közvetíteni. Az "I Thought He Was a Very Nice Gentleman" szinte felvezeti az album - és az egész filmzene - legszebb tételét, az "Epigraph"-ot. Az itt felcsendülő zongoraszóló hallgatása közben önkéntelenül is Philip Glass elvont, rendkívül hasonló előadásmódja jutott eszembe. Egoyan kellemesen melankolikus szólóját a szerző a különféle vonósok segítségével szépen lassan öltözteti fel. Az egész, eddigiekben előrevetített hangulat ekkor éri el tetőpontját, miközben a lejátszóm "automatikusan" repeat üzemmódba vált. Ha össze kellene állítanom egy "Minden idők tíz legszebb tétele"-válogatást, az itt felcsendülő zenerészlet biztosan szerepelne benne.

     Írásom első felében megjegyeztem, hogy alig több, mint negyedórányi zene található a korongon. De talán nem is baj, ugyanis ez meglehetősen erős dózisban adagolja a lelki sivárság, a borzalmak átélésének érzését. Csupán a zene-felolvasás arányain kellett volna változtatni.
     Az album borítása szintén a film hangulatát tükrözi a szürkésfehér háttérrel, és azzal a pár képpel, amin az igazi Capote, illetve az őt 50 évvel később megformáló Seymour Hoffman látható. Eme korongot annak ajánlom, akit megérint a film világa. Jómagam arra ébredtem rá, hogy meg kellene ismerkednem a szerző hasonló jellegű munkáival.

     Mychael Danna - elmondása szerint - ezzel az albummal Capote egyszerű gondolkodásmódját szerette volna kifejezni, illetve az ember belső magányosságát. Úgy vélem, a letisztult dallamai segítségével ezt a feladatot igazán szépen megoldotta. Zenéje egyszerű...mint egy ember belső világa.

Kulics László
2006.03.10.

Tracklista:   1. Out There (0:55)   2. "The village of Holcomb..." (5:51) *   3. "The two young men had little in common..." (4:56) *   4. Spoon Feeding (2:44)   5. "This is it, this is it, this has to be it..." (0:41) *   6. "Holcolmb is twelve miles east of the mountain time       zone border..." (6:51) *   7. N.Y. Reading (2:17)   8. "Eight non-stop passenger trains hurry through       Holcomb every twenty-four hours..." (8:46) *   9. If One Bird (0:43) 10. "It was midday deep in the Mojave Desert..." (2:31) * 11. "It was late afternoon..." (5:31) * 12. "Perry noticed them first - hitchhikers, a boy and       an old man..." (9:21) * 13. "At five that afternoon... the long ride came to       an end." (2:45) * 14. Not Much Time Left (3:04) 15. "Dewey had watched them die..." (13:56) * 16. I Thought He Was a Very Nice Gentleman (1:41) 17. Epigraph (2:19) 18. Answered Prayers (1:29) * felolvassa: Truman Capote

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK: Bíró Zsolt Dobrosi Tamás           nem értékelte Emesz Csaba Gregus Péter Szabó Csaba           nem értékelte Tihanyi Attila           nem értékelte KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: Mychael Danna Világzenék és zenei világok (interjú) The Prize Winner of Defiance, Ohio Shattered Glass Where the Truth Lies