FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Breakfast at Tiffany's (Henry Mancini)    BREAKFAST AT TIFFANY'S  (1961)
       Álom luxuskivitelben


      

       zene: Henry Mancini
       vezényel: Henry Mancini
       kiadás éve: 1998
       kiadó: RCA Records
       játékidő: 38:47




         A hatvanas évek során forgatott, s a mai napig maradandónak, egyszersmind etalonnak számító romantikus alkotások között olyan mozikat szokás említeni, mint a My Fair Lady, a Cherbourgi esernyők, a Franco Zeffirelli-féle Rómeó és Júlia, valamint az Álom luxuskivitelben. Utóbbi, Truman Capote 1958-as regényén alapuló produkció nemcsak a közönséget és a kritikusokat, hanem a rangos díjkiosztók bizottságainak tagjait is lenyűgözte, aminek eredményeként megannyi kategórián belül nyílt lehetősége ringbe szállni a Grammy- és az Oscar-díjakért. Az alkotógárdából Henry Mancini részesült a legnagyobb elismerésben, mivel a fenti két elismerés szobrainak átadóján nemcsak a score-ral tarolt, hanem a Johnny Mercer dalszerzővel közösen jegyzett "Moon River"-rel is - ráadásul a párost egy évvel később ismét felhívták az Oscar-porondra, mely duplázást a Míg tart a bor és friss a rózsához íródott "Days of Wine and Roses" című számnak köszönhették.

         A romantikus komédia főszerepében a már említett My Fair Ladyben, vagy éppen a Római vakációban is felbukkanó Audrey Hepburn látható, aki pályafutásának egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtotta: a bohókás, naiv és különc Holly olyannyira jól állt a színésznőnek, hogy ő és karaktere szinte teljes mértékben egybeolvadtak az emberekben. Pedig a valóság ettől merőben eltért, hiszen Hepburn közismert volt zárkózott természetéről, Holly viszont ezzel szemben egy extrovertált, zsibongó, a figyelem középpontjában lévő és azt élvező lány, ami a művésznőnek komoly nehézséget okozott, hiszen önmaga ellenpólusát kellett alakítania. Noha Capote bevallása szerint karakterét Carol Grace-ről (Mikey és Nicky) mintázta, a filmjog értékesítését követően azt szerette volna, ha Marilyn Monroe személyesítené meg azt, a szőke szépség azonban ügynöke javaslatára elállt a szereptől: attól tartott, hogy a könnyűvérű Holly eljátszása nem tesz majd jót karrierjének. A rendező kiválasztása sem volt egyszerű, hiszen több fiatal direktor neve szóba került - többek között John Frankenheimeré (A mandzsúriai jelölt, Ronin) is -, végül azonban a film megtalálta a legmegfelelőbb embert, Blake Edwardsot.

         A produkció halhatatlanságában komoly szerepe van Mancininek, aki nemcsak a valaha készült legdallamosabb filmzenék egyikét tette le az asztalra, hanem a korszak meghatározó stílusjegyeinek lenyomatát is. A szerző az ötvenes évek végére már számos sikerrel büszkélkedhetett, ezzel párhuzamosan viszont egyre jobban törekedett az önállóságra, ezért kilépett az ekkoriban még Universal-International Studiosnak nevezett társaság kötelékéből. Váltásának első jelentősebb fordulópontját az 1958-tól útjára indult Peter Gunn című tévésorozat hozta meg számára, ekkor találkozott ugyanis először Edwardsszal, akivel aztán több évtizedes, barátsággal átszőtt munkakapcsolatot sikerült kialakítania. Az író-rendezővel mintegy harminc alkotást jegyeztek, melyek között a legnépszerűbbnek tartott A Rózsaszín Párduc-folyam mellett olyanokat találunk, mint az Estély habfürdővel, a Bombanő, a Nem látni és megszeretni, a Verseny a javából vagy a Párbaj a városban.
         A hatvanas évek során a filmzenei világban a pop irányzata mellett a jazz is egyre nagyobb szeletet tudott kihasítani magának, amiben hatalmas közreműködőnek számított Quincy Jones, John Barry és persze Mancini. A populárisabb műfajok és a dalok révén új fejlődésnek induló instrumentális darabok hamar közkedveltté váltak, nem mellesleg pedig a narratíva szempontjából is új színt vittek a produkciókba. Az Álom luxuskivitelben kíséretének ikonikussága döntően a "Moon River"-re keresztelt dalnak tudható be, melyről Martin Jurow és Richard Shepherd producerek eleinte hallani sem akartak, e szám vonatkozásában ugyanis azt az álláspontot képviselték, miszerint a filmnek a manhattani helyszín okán egy vérbeli Broadway-anyagra van szüksége. Ám ennek elkészítésére nem tartották alkalmasnak Mancinit, ezért zenészkeresésbe fogtak. A komponista azonban nem adta fel ilyen könnyen: míg a producerek kutakodtak, addig ő elkészült a dallal, melyet úgy alkotott meg, hogy az illeszkedjen Hepburn korlátozottnak tartott hangterjedelméhez - ebből ered, hogy ennyire halkká és csordogálóvá, szinte monotonná vált. Ezt hallván a producerek elismerően emelték meg kalapjukat Mancini előtt, a dallal kapcsolatos kálvária viszont csak egy időre ült el, a bemutató közeledtével ugyanis a stúdió vezetője, Martin Rackin nem látott benne nagy fantáziát, s előhozakodott a dalcsere lehetőségével, amire Hepburn így reagált: "Csak a testemen keresztül!" Végül a színésznőnek lett igaza, hiszen a "Moon River" egy igazi klasszikussá nőtte ki magát, nem mellesleg pedig az Amerikai Filmintézet az elmúlt évszázad negyedik legjobb betétdalának is megválasztotta. Mindezeken felül, napjainkig bezárólag, Frank Sinatrától Louis Armstrongon, Barbra Streisandon, Karel Gotton vagy az R.E.M.-en át az ír Westlife-ig több mint ötszáz előadó dolgozta fel a dalt (Mancini szerint azonban egyik általa ismert verzió sem lett olyan bensőséges, mint Hepburn előadásában), kottái pedig milliós példányszámban keltek el.

         Az első bakelitváltozattól kezdve a kislemezeken és az újrakiadásokon át a válogatáskorongokig bezárólag számtalan filmzenealbum köthető az alkotáshoz - amennyiben a játékidőt, valamint a hanghordozók és a borítók fajtáit egyaránt figyelembe vesszük, akkor elmondható, hogy eddig harmincötnél is több verzió látott napvilágot. A legismertebbnek az írásom alapját is képező RCA-verzió tekinthető, melynek érdekessége nemcsak az, hogy anno a Billboard popalbumokat rangsoroló listájának élére került, hanem az is, hogy nem teljesen az hallható rajta, mint a film alatt. Mancini a Peter Gunn kapcsán folyamodott először ahhoz, hogy a filmzenealbum szélesebb közönségre találása érdekében belepiszkáljon a művébe, amivel rendkívüli sikert aratott, így e folyamat jó ideig szokása maradt: A Rózsaszín Párduchoz, az Állatfogó kommandóhoz és az Amerikai fogócskához köthető lemezekre például éppúgy érvényes az átírás és az újrafelvétel, mint az Álom luxuskivitelbenére. Később életrajzi kötetében, a Did They Mention the Music?-ban a művész így vallott erről: "A mai napig szeretnék olyan albumokat ezekből a score-okból, amelyekre a filmekben hallott darabok kerülnének fel." Jelen esetben azonban ennek bekövetkeztét már nem élhette meg, álma ugyanis csak 2013 novemberében vált valóra az Intrada közreműködésével, mely társaság emellett az Állatfogó kommandóval és az Amerikai fogócskával is hasonlóan járt el.

         A film alatt felcsendülő muzsikák 1961 márciusában keltek életre a Paramount Pictures Scoring Stage falai között, az RCA kiadványán hallható darabok pedig nem sokkal később, az RCA Victor stúdiójában, a Music Center of the Worldben kerültek rögzítésre. Mancini a filmzenealbum megtervezése során először az érzelmesebb, líraibb tételek többségétől, illetve a Hepburn tolmácsolásában hallható "Moon River"-változattól vált meg, majd a fennmaradt tételek megnyirbálásába, kis mérvű áthangszerelésébe fogott, s bár az így kapott végeredmény eltért az eredetitől, nagy mértékben járult hozzá a lemez sikeréhez. A korong a nyitányként szolgáló "Moon River"-rel indít, mely során Hollyt látjuk kiszállni egy taxiból és megreggelizni a Tiffany áruház előtt. E tétel nemcsak a film főcímzenéje, hanem a karakter vezértémája is, amelyet Mancini úgy alkotott meg, hogy Holly múltját éppúgy érzékeltesse, mint a vágyát: míg a harmonikaszólam a vidéki származását, addig a lassú vonósszólamokkal ötvözött vegyeskórus a nagyvárosi úri létre való törekvését sugallja. A komponista azonban nemcsak a hódolók kereszttüzében élő nőnek szállított önálló témát, hanem az általa csütörtökönként meglátogatott elítélt, Sally Tomato (a Viva Zapatá!-ból ismert Alan Reed), valamint a szomszéd Mr. Yunoishi (Mickey Rooney) részére is. Míg az utóbbihoz köthető "Mr. Yunioshi" esetében a rendkívül ritmusos művet szerzője keleties utalással fűszerezte, a Tomato ihlette "Sally's Tomato"-t visszafogott, jazzes alapokon nyugvó, érzelmi szálakról árulkodó darabként álmodta meg.
         Mancini imádta a dallamorientált megközelítést, mely itt a jazzesített bossa novából, csacsacsából és mambóból építkezik. Ezek alapja pedig egyfajta lounge megközelítés volt, sőt Les Baxter stílusa is felemlegethető a szerző e muzsikájával kapcsolatban. Ennek köszönhetően a score egy kellemes bármuzsika, illetve vokál nélküli, hatvanas évekbeli tánczene jellegét ölti (remek példák erre a "Something for Cat", a "The Big Blow Out", a "Latin Golightly", illetőleg a "Loose Caboose" című tételek), amit manapság minden bizonnyal a show-muzsika címkével látnánk el. A bulizós hangulatból a főcímzene mellett a "Holly", a mély fúvósszólammal operáló, lassú tempójú, jazzközpontú "Hub Caps and Tail Lights", valamint A Rózsaszín Párduc muzsikájának előfutáraként is megnevezhető "The Big Heist" zökkenti ki a hallgatóságot.

         "A mozi zene nélkül egy kicsit olyan, mint a repülőgép üzemanyag nélkül" - vélekedett Audrey Hepburn, aki emellett olyan produkciókban fakadt még dalra, mint például a My Fair Lady, a Sabrina vagy a Mókás arc. Az Álom luxuskivitelben kapcsán tett megnyilatkozása rendkívüli módon érvényes erre a produkcióra, amely Henry Mancini munkája nélkül minden bizonnyal kevesebb lett volna. Filmzenerajongóként azt javaslom, hogy mind az RCA, mind pedig az Intrada korongjával ismerkedjünk meg, mert bár az összhatás eltérő, a tartalom mindkét esetben kellemes kikapcsolódást nyújt, nem mellesleg pedig remek, nosztalgikus hangulatot ébreszt.


    Kulics László
    2016.02.14.




    Tracklista:

      1. Moon River (2:41)
      2. Something for Cat (3:07)
      3. Sally's Tomato (3:05)
      4. Mr. Yunioshi (2:29)
      5. The Big Blow Out (2:26)
      6. Hub Caps and Tail Lights (2:24)
      7. Breakfast at Tiffany's (2:45)
      8. Latin Golightly (2:57)
      9. Holly (3:18)
    10. Loose Caboose (3:08)
    11. The Big Heist (3:07)
    12. Moon River Cha Cha (2:35)





    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Pavlics Tamás          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Liquidator

    Out of Africa

    The Pink Panther Strikes Again

    Romantikus filmzenék

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam