Idén nyáron Jason Bourne hazatért. Igaz, nálunk érthetetlen módon csak az ősz második felében, de az biztos, hogy a külföldön kritikai- és közönségsikert elért bombasztikus harmadik, utolsó (?) epizód nálunk is sikeres fogadtatásban részesül. Paul Greengrass és Matt Damon ezúttal is mindent beleadtak, és még kevesebb cselekménnyel, de még több akcióval küldték a moziba a legújabb kalandot. A szakmának újabb leckét feladó angol direktor művét látva aligha sejtenénk, hogy a történelem megismételte önmagát, és az első Bourne-filmhez hasonlóan az "Ultimátum" is sok-sok szenvedés és találgatás után nyerte el végső formáját. Először is nem volt történetileg hova indulni a második film után. Az interneten a forgatás közben hamar elterjedtek a pletykák, hogy a forgatókönyv pocsék, és a film várhatóan csalódás lesz. Hogy így volt-e, vagy sem, már nem is lényeges. Matt Damon viszont maga nyilatkozta, hogy hosszú jelenetsorokat forgattak le anélkül, hogy tudták volna, milyen helye lesz a végső vágásban. De egy ilyen gerillafilmesnek, mint Greengrass, úgy tűnik, ez sem akadály, sőt, sokszor nyomás alatt születnek a legjobb művek, így "A Bourne-ultimátum" a sorozat méltó lezárása lett.

     A film egy óriási akció-hullámvasút, a hektikus vágást végig a zene fogja össze. Számos 10-15 perc hosszúságú akciójelenet van a filmben, mely alatt végig ott szól John Powell score-ja. Ha pálcát akarnék törni a szerző felett, rögtön ráfognám, hogy kényelmességből mennyire spórolt az új szerzeményekkel ezúttal, de másról van szó. A film vágása szinte megkívánja, hogy valamiféle vezérelvet kövessen a hatalmas kavalkádban, és ennek nagyszerűen megfelelhetett vágás közben "A Bourne-csapda", és helyenként még "A Bourne-rejtély" score-ja is. "Semmi újat" - volt Paul Greengrass első utasítása Powellnek. Szerencsére szerzőnk csak részben követte ezt a kérést, de így is néhol komplett átemelésekkel találkozhatunk a két korábbi epizód zenéjéből, itt-ott apró változtatásokkal az időzítésben, változtatásokkal a hangszerelésben, hogy a helyszínek atmoszféráját, kultúráját jobban kövessék.
     Két nagy akciójelenet és azok aláfestései szolgálnak ennek például. Az első a "Tangiers", mely adrenalinpumpáló, embertelen tempót diktáló, közel-keleties és bourne-os hangzású vonósjátékkal kezdődik, amit szinte csak a filmtől, a hangeffektektől különállóan élvezhetünk. A zene kétharmadánál az eredeti kompozíciókat felváltja a "Supremacy"-ből ismert "Berlin Foot Chase" - azaz szinte hangjegyről hangjegyre megtartott, és csak minimálisan áthangszerelt változata - hogy aztán némiképp csonkán lekeverve kihagyják a tétel végét a filmben lezáró őrült ütősfutamokat, melyek Bourne ablakokon való ki-be ugrálását festik alá. Bár aki ezt hiányolja, hallgassa meg a "The Bourne Identity" "At the Farmhouse" című trackjének második felét.
     Ezen a ponton el is érkeztünk az album legjobb tételéhez, a "Waterloo"-hoz, mely a film monstre akciószekvenciájához íródott. Sajnos egy-két megoldást itt sem kapunk meg a film alatti hosszabb változatból, de ne legyünk telhetetlenek. A darab rögtön a "Supremacy" "Gathering Datá"-jával indít, majd két perc után következnek az eredeti dallamok, és az alapjáratot hamar megadják a már oly jól ismert és szeretett marimba- és az erőteljes tempót diktáló konga-, illetve vonóshangzások. Hogy mindez ne legyen elég, Powell a "United 93"-ben kifejlesztett pulzáló, propellerhangszerű elektronikus megoldásokat is hozzáfűzi a kompozícióhoz. A szerző Media Ventures-ös időszakából néha beköszönő rezeshangzások és "zimmeres dobok" sem rontanak az összképen. Vájtfülű Bourne-fanok pedig - mint jelen cikk írója - felfedezhetik továbbá, amint később belép a pergő eredeti szerzemények és összekötő dallamok közé a "Moscow Wind Up" is, az előző film zenéjéből. Akárhogy is, nagyon sokat hallgatom a score-t, így elnézem ezeket. Ha a temp score másolására is volt késztetve a szerző, jól csinálta, amit csinált, és a "Waterloo" az év egyik akciózenéje.

     A "Supremacy" erényeit - akciótételei mellett - a változatosságot hozó nyugodtabb és/vagy szomorúbb szerzemények hozzák. Abból emlékszünk mindannyian a "Goa" című számra, mely abban a filmben a kezdeti indiai, vágyakkal teli állapotokat festette alá, majd később Franka Potente karaktere, Marie halála után Jason gyásztémája lett. Itt a "Thinking of Marie"-vel értelemszerűen ugyanezt a zenét kapjuk, ugyanebből a célból.
     Érdekes módon az "Assets and Targets" című másik nagyívű tétel kimaradt a moziból, és feltehetően egy kompletten kivágott jelenet alatt szerepelt. A CD-t viszont előbb kiadták, minthogy a zenei munkálatok a filmen befejeződtek volna. Végül a hagyományoknak megfelelően Moby zárja ismét az albumot külön a film számára remixelt "Extreme Ways"-ével. Jó ötlet új verzióban tálalni az ötéves szerzeményt, hisz az eredeti dalt már ronggyá koptatták a Bourne-filmek, így ráfért egy kis ráncfelvarrás.

     Az albumon továbbra is egy zseni munkáját halljuk, de valljuk be, hiányzik belőle a remélt mennyiségű eredetiség. Ha mindezt elsőre hallanám, ugyanúgy kilenc pontot kapna, mint elődje, ha pedig objektív akarnék lenni, a másik két Bourne-műt is figyelembe véve hetet adnék rá. De lassan három hónapja hallgatom a zenét szakadatlanul, és csak nem tudom megunni, így kap végül tőlem nyolc pontot.

Berkes Zsolt
2007.10.27.

Tracklista:   1. Six Weeks Ago (4:31)   2. Tangiers (7:40)   3. Thinking of Marie (3:51)   4. Assets and Targets (7:18)   5. Faces without Names (3:31)   6. Waterloo (10:38)   7. Coming Home (3:19)   8. Man Verses Man (5:45)   9. Jason is Reborne (4:04) 10. "Extreme Ways (Bourne's Ultimatum)" - Moby (4:22)

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK: Bíró Zsolt Dobrosi Tamás           nem értékelte Emesz Csaba           nem értékelte Gregus Péter Kulics László Szabó Csaba Tihanyi Attila KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: Bad Boys The Bourne Identity The Bourne Supremacy United 93