Idén nyáron Jason Bourne hazatért. Igaz, nálunk érthetetlen módon csak az õsz második felében, de az biztos, hogy a külföldön kritikai- és közönségsikert elért bombasztikus harmadik, utolsó (?) epizód nálunk is sikeres fogadtatásban részesül. Paul Greengrass és Matt Damon ezúttal is mindent beleadtak, és még kevesebb cselekménnyel, de még több akcióval küldték a moziba a legújabb kalandot. A szakmának újabb leckét feladó angol direktor mûvét látva aligha sejtenénk, hogy a történelem megismételte önmagát, és az elsõ Bourne-filmhez hasonlóan az "Ultimátum" is sok-sok szenvedés és találgatás után nyerte el végsõ formáját. Elõször is nem volt történetileg hova indulni a második film után. Az interneten a forgatás közben hamar elterjedtek a pletykák, hogy a forgatókönyv pocsék, és a film várhatóan csalódás lesz. Hogy így volt-e, vagy sem, már nem is lényeges. Matt Damon viszont maga nyilatkozta, hogy hosszú jelenetsorokat forgattak le anélkül, hogy tudták volna, milyen helye lesz a végsõ vágásban. De egy ilyen gerillafilmesnek, mint Greengrass, úgy tûnik, ez sem akadály, sõt, sokszor nyomás alatt születnek a legjobb mûvek, így "A Bourne-ultimátum" a sorozat méltó lezárása lett.

     A film egy óriási akció-hullámvasút, a hektikus vágást végig a zene fogja össze. Számos 10-15 perc hosszúságú akciójelenet van a filmben, mely alatt végig ott szól John Powell score-ja. Ha pálcát akarnék törni a szerzõ felett, rögtön ráfognám, hogy kényelmességbõl mennyire spórolt az új szerzeményekkel ezúttal, de másról van szó. A film vágása szinte megkívánja, hogy valamiféle vezérelvet kövessen a hatalmas kavalkádban, és ennek nagyszerûen megfelelhetett vágás közben "A Bourne-csapda", és helyenként még "A Bourne-rejtély" score-ja is. "Semmi újat" - volt Paul Greengrass elsõ utasítása Powellnek. Szerencsére szerzõnk csak részben követte ezt a kérést, de így is néhol komplett átemelésekkel találkozhatunk a két korábbi epizód zenéjébõl, itt-ott apró változtatásokkal az idõzítésben, változtatásokkal a hangszerelésben, hogy a helyszínek atmoszféráját, kultúráját jobban kövessék.
     Két nagy akciójelenet és azok aláfestései szolgálnak ennek például. Az elsõ a "Tangiers", mely adrenalinpumpáló, embertelen tempót diktáló, közel-keleties és bourne-os hangzású vonósjátékkal kezdõdik, amit szinte csak a filmtõl, a hangeffektektõl különállóan élvezhetünk. A zene kétharmadánál az eredeti kompozíciókat felváltja a "Supremacy"-bõl ismert "Berlin Foot Chase" - azaz szinte hangjegyrõl hangjegyre megtartott, és csak minimálisan áthangszerelt változata - hogy aztán némiképp csonkán lekeverve kihagyják a tétel végét a filmben lezáró õrült ütõsfutamokat, melyek Bourne ablakokon való ki-be ugrálását festik alá. Bár aki ezt hiányolja, hallgassa meg a "The Bourne Identity" "At the Farmhouse" címû trackjének második felét.
     Ezen a ponton el is érkeztünk az album legjobb tételéhez, a "Waterloo"-hoz, mely a film monstre akciószekvenciájához íródott. Sajnos egy-két megoldást itt sem kapunk meg a film alatti hosszabb változatból, de ne legyünk telhetetlenek. A darab rögtön a "Supremacy" "Gathering Datá"-jával indít, majd két perc után következnek az eredeti dallamok, és az alapjáratot hamar megadják a már oly jól ismert és szeretett marimba- és az erõteljes tempót diktáló konga-, illetve vonóshangzások. Hogy mindez ne legyen elég, Powell a "United 93"-ben kifejlesztett pulzáló, propellerhangszerû elektronikus megoldásokat is hozzáfûzi a kompozícióhoz. A szerzõ Media Ventures-ös idõszakából néha beköszönõ rezeshangzások és "zimmeres dobok" sem rontanak az összképen. Vájtfülû Bourne-fanok pedig - mint jelen cikk írója - felfedezhetik továbbá, amint késõbb belép a pergõ eredeti szerzemények és összekötõ dallamok közé a "Moscow Wind Up" is, az elõzõ film zenéjébõl. Akárhogy is, nagyon sokat hallgatom a score-t, így elnézem ezeket. Ha a temp score másolására is volt késztetve a szerzõ, jól csinálta, amit csinált, és a "Waterloo" az év egyik akciózenéje.

     A "Supremacy" erényeit - akciótételei mellett - a változatosságot hozó nyugodtabb és/vagy szomorúbb szerzemények hozzák. Abból emlékszünk mindannyian a "Goa" címû számra, mely abban a filmben a kezdeti indiai, vágyakkal teli állapotokat festette alá, majd késõbb Franka Potente karaktere, Marie halála után Jason gyásztémája lett. Itt a "Thinking of Marie"-vel értelemszerûen ugyanezt a zenét kapjuk, ugyanebbõl a célból.
     Érdekes módon az "Assets and Targets" címû másik nagyívû tétel kimaradt a moziból, és feltehetõen egy kompletten kivágott jelenet alatt szerepelt. A CD-t viszont elõbb kiadták, minthogy a zenei munkálatok a filmen befejezõdtek volna. Végül a hagyományoknak megfelelõen Moby zárja ismét az albumot külön a film számára remixelt "Extreme Ways"-ével. Jó ötlet új verzióban tálalni az ötéves szerzeményt, hisz az eredeti dalt már ronggyá koptatták a Bourne-filmek, így ráfért egy kis ráncfelvarrás.

     Az albumon továbbra is egy zseni munkáját halljuk, de valljuk be, hiányzik belõle a remélt mennyiségû eredetiség. Ha mindezt elsõre hallanám, ugyanúgy kilenc pontot kapna, mint elõdje, ha pedig objektív akarnék lenni, a másik két Bourne-mût is figyelembe véve hetet adnék rá. De lassan három hónapja hallgatom a zenét szakadatlanul, és csak nem tudom megunni, így kap végül tõlem nyolc pontot.

Berkes Zsolt
2007.10.27.

Tracklista:   1. Six Weeks Ago (4:31)   2. Tangiers (7:40)   3. Thinking of Marie (3:51)   4. Assets and Targets (7:18)   5. Faces without Names (3:31)   6. Waterloo (10:38)   7. Coming Home (3:19)   8. Man Verses Man (5:45)   9. Jason is Reborne (4:04) 10. "Extreme Ways (Bourne's Ultimatum)" - Moby (4:22)

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK: Bíró Zsolt Dobrosi Tamás           nem értékelte Emesz Csaba           nem értékelte Gregus Péter Kulics László Szabó Csaba Tihanyi Attila KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: Bad Boys The Bourne Identity The Bourne Supremacy United 93