FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    The Mummy  Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Book of Shadows: Blair Witch 2 (Carter Burwell)    BOOK OF SHADOWS: BLAIR WITCH 2   (2000)
       Blair Witch: Ideglelés 2.


      

       zene: Carter Burwell
       kiadás éve: 2000
       kiadó: Milan
       játékidő: 40:35





         1998-ban óriási sikert aratott a "Blair Witch Project - Ideglelés", mely hosszú idő után első volt a mostanában új erőre kapó, "talált videós" sztorik között. A három, teljes valódi nevén szereplő színész köré kreált háttér, valamint az internet akkori elterjedtsége (ezáltal a gyors leellenőrizhetőség hiánya) megágyazott annak, hogy Amerikában sokan valós dokumentumként tekintsenek a blairi boszorkány legendája nyomában loholó, majd titokzatos módon eltűnő amatőrfilmes trió történetére. Daniel Myrick és Eduardo Sánchez rendezők egy nem teljesen eredeti ötletet (hiszen például már az 1979-es "Cannibal Holocaust" is élt vele) hozott újra vissza a köztudatba, az alig másfél órás séta és kétségbeesett rohanás pedig világszerte közel 250 millió értékű zöldhasút hozott a konyhára, miközben a ráfordított összeg hatvanezer dollárra rúgott.
         Mire hozzánk eljutott, már sokan tisztában voltak azzal: egyedül annyi igaz a sztoriból, hogy a helyszínül szolgáló erdő valóban fákból áll. Így viszont hatása már korlátozott volt, és alaposan meg is osztotta a nézőket. Sokan félelmetesnek, de legalább annyian felfújt lufinak tartották. Mivel én moziban, csupán néhány néző társaságában, késő éjszaka láttam (aminek a sötét utcákon hazafelé bandukolás miatt van jelentősége), sőt bringáztam már át szélviharban recsegő-ropogó erdőn majdnem vaksötétben, ezáltal jobban átéltem, mint azok, akik például baráti társaságban házimozizva vigyorogták vagy aludták végig. E produkció hatásossága tekintetében tehát a megtekintés helye és ideje (valamint erdei eltévedés személyes megtapasztalása) sokat nyom a latban, hiszen bizonyos körülmények közt valóban unalmas lehet.

         Normális esetben az első rész kapcsán nem is beszélhetnénk aláfestésről, elvégre állítólagosan eltűnt alkotók vágatlanul megtalált felvételeiről van szó. A marketingosztag azonban itt is kreatívan munkálkodott, és előálltak egy olyan soundtrackkel, ami az egyik szereplő, Josh által kedvelt és az autójában kazettán megtalált dalokból állt össze. Az albumon az ipari és/vagy alternatív muzsikák olyan bandái zúztak, mint a Front Line Assembly, a Skinny Puppy vagy a Laibach, a válogatás pedig a "Josh's Blair Witch Mix" címet kapta.
         Némileg megbicsaklik a fedősztori azon tény ismeretében, hogy állítólag akadt felvétel, ami az ezek szerint időutazó Josh eltűnése után született, így talán kissé körülményesen hallgathatta a kocsiban, de ezen ugorjunk is át jóindulatúan. A dalok mellett nyilván instrumentális zene sem volt hallható a moziban, bár a stáblista alá Antonio Cora összezörgött valami olyan frenetikusat "The Cellar" címen, ami leginkább úgy hangzott, mintha valaki egy huzatos pincében időnként vasajtókat csukogatna fahasábok pakolgatása közben.

         A dokumentumfilmes Joe Berlinger rendezte folytatásban (aminél Myrickék már csupán producerek voltak) lemondtak a talált felvételes újrafeldolgozásról, és amolyan film a filmben megoldásra váltottak. Így most pár elképesztően ellenszenves fiatal ered az általuk az "Ideglelés"-ben látott sztori nyomába, és a Burkettsville közeli rengetegbe vetik magukat. Azonban megmagyarázhatatlan véres események veszik kezdetüket, és amit végül a csapat a kamerával folyamatosan rögzített felvételeken utólag lát, az messze nem egyezik azzal, mint amire emlékeznek.
         Filmünk kifejezetten a DVD-re készült folytatások mintapéldája, amikor egy nagy sikert még látványosan kierőszakoltnak tűnően is folytatnak. 2001-ben elvergődött nálunk is a mozikig a produkció, ami már csak azért is érdekes, mert az egyetlen értékelhető pontja egy légifelvétel az erdőről, Marilyn Manson zenéjére ("Disposable Teens"), ez pedig mindössze azért probléma, mert még csak a főcímnél járunk. Ami utána következik, szimplán nézhetetlen, Berlingernek fogalma sincs arról, milyennek kéne lennie egy filmnek, ha azt nem az élet rendezi, mint pályája többi produkcióját. Zavaros, bután házivideós a látványvilág, ész nélküliek a vágások, és persze ott vannak még a ripacskodó főszereplők (filmbeli keresztnevük egyébként megegyezik a sajátjukkal, aminek itt már az égvilágon semmi értelme nincs), akik szenvedését szerencsére alig másfél órán át kell elviselni. Közülük kettő érdemel említést: az egyik az "Elcserélt életek" nyomozója, Jeffrey Donovan, mert hogy kevés alkalmasabb van nála, ha irritáló arcú színészre van szükség, míg a másik a természetellenesen átható szemekkel nyomuló (kontaktlencse lehet a megoldás), dominaszerű Kim Director, aki nem tehetségével, hanem főszereplőként szokatlan, goth királynős imidzzsel lesz a maga módján emlékezetes.

         Antonio Cora stáblistás szerzeménye alapján a második rész komponistája előtt nem állt olyan veszély, hogy fel kellett volna nőnie a nagy elődhöz. Ez az áldozat a Coen fivérek házi zeneszerzőjeként ismert Carter Burwell lett, aki hosszú karrierje során számos jól sikerült aláfestést komponált a legkülönfélébb stílusban mozgó filmekhez ("Összeesküvés-elmélet", "Fargo", "Lovagregény"), ugyanakkor némelyikhez ("Kinsey", "Adaptáció") olyat írt, hogy az ember albumként hallgatva könnyen elaludt a végére. Az újabb "Blair Witch"-hez egy különös megközelítést választott, ez pedig a kísérleti zeneszerzés egy olyan példája lett, ami sokak rosszullétét kiválthatta, míg mások (nagyon-nagyon kevesen...) a filmzeneszerzés új utakra lépéseként ünnepelhették. A score-t hárman adják elő, Burwell mellett gman és SPLaTTeRCeLL, aki a művészneve kitalálása idején valamiért nagyon vonzódhatott a SHIFT billentyű indokolatlan használatához (valójában Geoffrey Gordon dobosról, illetve David Torn gitárosról van szó, aki a Ryan Gosling-féle "Plasztik szerelem" zeneszerzője).
         A lemez nyitánya, a minimalista "Rock Water Wind" (és társdarabja, a "Hanging") egyfajta természeti drum and bass, hiszen a "hangszerek" javát a címben is megtaláljuk: az alapot kavicsok morzsolgatása és egymáshoz kocogtatása adja, miközben víz csobog a háttérben. Ezen nem is lepődünk meg, ha tudjuk, hogy mielőtt Burwell a komponáláshoz fogott volna, kirucccant egy erdőbe, ahol rögzítette a természet zajait (többek közt szélfúvást és különféle recsegéseket), majd ezeket beleillesztette szerzeményeibe, de előfordult olyan is, hogy beült egy kádba, majd felvette annak hangját, ahogy a kezével csapkodja a vizet. Körülményes módszerek ezek, ugyanakkor magas fokú elhivatottságot is jeleznek.
         Ez a kísérletezés tetten érhető a teljes játékidő alatt. A trackek jellemzően különféle dobokkal, gitárokkal és rengeteg zörgéssel lettek létrehozva, esetenként excentrikus ambient köntösébe bújtatva. Néha olyat hallunk, ami mintha valamilyen sátánista szekta beavatási szertartásának kísérője lenne (a vélhetően letompított nagybőgőt pengető, vészjósló "Funny Farm", a "Still in the Hills" és a "Shadow Dance"), néha mintha egy bizarr "ébren vagyok vagy álmodom?" világot akarna megjeleníteni Burwell ("Stream Dream", "Rain" és a predatorok jellegzetes hangjához hasonlót is bevető "Marked"), és van, amikor mindössze horrorisztikus neszekből és ész nélkül püfölt törzsi dobokból keveredik ki valami húzós ("Beasts"). A bekategorizálhatatlan "Barely" már-már hagyományos szerzeménynek tekinthető, hiszen végre van megfogható dallam benne, és az egyetlen, ami szinte békésnek hat a többi mellett. A záró "The Truth?" szanaszét torzított elektromos gitárra épül, így próbál kivezetni bennünket a zörejek birodalmából.

         Carter Burwell kialakított egy sajátos stílust magának, és ettől csak néha kalandozik el. Ez is egy ilyen eset, de az biztos, hogy ennél eredetibb munkája még nem született. Valahol zseniális darab, hiszen egy teljesen egyedülálló, rengeteg helyen egyszerűen beazonosíthatatlan eszközzel hatást elérő műről van szó, amit kifejezetten speciális módon, időt nem kímélve hozott létre alkotója, ráadásul a film alatt is kiválóan működik (még ha segíteni nem is bír rajta). Ugyanakkor biztos, hogy nagyon kevesek tetszését nyerheti el, mert enyhén szólva sem melódiacentrikus. Leginkább szabályos és szabálytalan ritmusokból, effektekből, kopogásokból, elektronikus kiegészítésekből és egy-két valódi ütős, illetve húros hangszer hangjából áll össze, s ezek sem hagyományos módon vannak használva. Azonban annyira el lett találva a hangulata, hogy elvontsága nem feltétlenül taszítja az embert, hanem ellenkezőleg: kíváncsivá teszi, hogy vajon miféle sokk érhette a zeneszerzőt, amit ily módon írt ki magából.


    Bíró Zsolt
    2011.07.14.




    Tracklista:

      1. Rock Water Wind (7:08)
      2. Funny Farm (1:49)
      3. Stream Dream (0:57)
      4. Red Snow (4:23)
      5. Wrong (1:00)
      6. Still In The Hills (1:06)
      7. Marked (2:57)
      8. Barely (2:44)
      9. Beasts (2:32)
    10. Rain (1:35)
    11. Hanging (3:25)
    12. Shadow Dance (2:59)
    13. The Truth? (7:59)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Forgotten

    The Vagrant

    The Skeleton Key

    Twilight

    További kritikáink
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam