FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Battle Royale (Masamichi Amano)    BATTLE ROYALE   (2000)
       


      

       zene: Masamichi Amano
       vezényel: Masamichi Amano
       kiadás éve: 2001
       kiadó: Milan France
       játékidő: 70:54




         Koushun Takami 1997-ben írta meg a "Battle Royale" című nagy vihart kavaró regényét, mely csakhamar kultstátuszt vívott ki magának, a belőle készült képregény pedig tovább növelte nem érdemtelen népszerűségét. Az izgalmas témát provokatív módon tálaló irodalmi mű megfilmesítése sem váratott magára, azonban a film minősége, gyatra kivitelezése sok rajongót szomorított el. A regény sikeressége miatt azonban a mozi is népes rajongótábort tudhat magáénak, 2003-ban még egy folytatása is született. Az igen eredeti történet miatt abban bíztam, hogy egy jó filmet fogok majd látni, ám csalódottságom már az első perc után óriási méretet öltött, ugyanis a "mű" minden képzeletet felülmúlóan silány kivitelezésű. A műfajilag nehezen meghatározható alkotásban ugyan nincs humorosnak szánt momentum, én mégis végignevettem csaknem az egészet, hol kínomban, hol a megvalósítás minőségén, hol a gyilkolászáson (ebben normál esetben nem lelem örömömet), hol pedig a színészi alakításokon derültem nagyokat. Azon is lehet vitatkozni, hogy volt-e egyáltalán a filmben színész, vagy csak egy adag lelkes amatőrt béreltek fel a szöveg felmondására. Minden idők legszörnyűbb, legborzalmasabb filmjének a "Salo, avagy Sodoma 120 napjá"-t tartom. Nehéz lenne felülmúlni az ott felvonultatott kínzásokat és szadizmust, azonban a "Battle Royale"-nak mindez majdnem sikerült. Megjegyezném azonban, hogy nem vagyok érzékeny a filmen bemutatott erőszakra, mivel tudom, hogy mindez csak játék, és értelme is lehet a mozgóképen megjelenített agressziónak, ha más nem, hogy szórakoztasson. Kinji Fukasaku, a "Battle Royale" rendezője azonban az öncélú erőszakot akarta a film központi motívumává tenni, noha a regény alapjában véve nem csak erről szólt. Az erőszakoskodás és a terror efféle formában való alkalmazása belőlem inkább viszolygást váltott ki, mivel semmivel sem magyarázható és értelmezhető a film erőteljes brutalitása.

         De miről is szól a "Battle Royale"? Adva van Japán valamikor a közeli jövőben. Az iskolai erőszak olyan méreteket öltött, hogy a tizenéves gyerkőcök simán hátba szúrják tanárukat az iskola folyosóján. A kormány ezt igencsak nehezményezi (hát még a pedagógusok), így kitalálnak egy újfajta nevelési programot, melynek lényege, hogy a legrosszabb osztályok közül kisorsolnak egyet-egyet, és száműzik őket egy lakatlan szigetre. Nagy dolog, gondolhatnánk, azonban ha azt is hozzáteszem, hogy azzal a céllal viszik oda a gyerekeket, hogy irtsák ki egymást, akkor már érthető, hogy miért gondolják hatásosnak ezt a pedagógiai módszert. A szigetre kerülő nebulók sorsát nehezíti az is, hogy nyakukra egy kütyüt szerelnek, melynek aktivizálódása után, a továbbiakban már fejvesztve kell menekülniük (és ezt szó szerint értsük). A katonaság által felügyelt mészárlás a diákok nagy nyavalygása közepette kezdetét veszi, a tanulóknak három napjuk van arra, hogy az osztály létszámát egy főre csökkentsék, az utolsónak maradó ugyanis szabad lesz. Ha pedig nem akarnák kibelezni egymást, akkor a harmadik napon automatikusan repül a fejük - ezt egyébként volt osztályfőnökük az egyik fiún még a film elején gyorsan szemlélteti is. Mindenki kap egy fegyvert a túléléshez, illetve a gyilkoláshoz: van, akinek pisztoly, van, akinek géppuska és van, akinek egy fazékfedő jut; ebből kifolyólag elég sokféle változatban láthatjuk a tizenévesek jobblétre szenderülését. Fejsze, csákány, elektromos sokkoló, pisztoly, kard, gránát, kis kés, nagy kés, szembe, szájba, fejbe, hátba, hasba, még lejjebb, mindez egyszerre, külön-külön, egymás után, felváltva. Gyilkolás a lehető legvéresebb, legszadistább módon. Tarantino sem csinálhatná jobban, bár rajta legalább látszott, hogy sajnálja - de legalábbis fenntartásaI vannak -, amint a "Kill Bill"-ben a szintén tini Gogo Yubarit fejbenyomja a Menyasszony egy jókora buzogánnyal. A "Battle Royale"-ban nincs szemérmesség meg humánusság, az egyik jelenetében például féltucat tini leányzó lövi halomra egymást, a lehető legvéresebben. Viszont nem kifejezetten a tobzódó erőszaktól rossz a film, sokkal inkább a teljesen csapongó történetvezetés, a gyermeteg akciójelenetek, a már említett nem létező színészi alakítások és a minősíthetetlenül rossz rendezés miatt. Lehetne ugyan értelmet keresni a "Battle Royale"-ban, illetve bele lehet magyarázni sok mindent, de attól még egy bűnrossz mozi - a kivitelezést tekintve mindenképpen. A regény azonban merész sztorija miatt nagyon ajánlott olvasnivaló, a mozis adaptációja pedig teljességgel méltatlan hozzá.

         A film zenéjéről hasonló "jókat" lehet elmondani. A jelenetek alatt nagyrészt komolyzenei ihletésű eredeti score és klasszikus szerzők ismertebb darabjai szólnak. Ez persze nem lenne rossz dolog, hiszen a komolyzenében van valami tekintélyt parancsoló emelkedettség, és ez elméletben jól ellensúlyozná a képeken megjelenő erőszakot, de legalábbis megfelelő ellenpontot adna a terrornak. Azonban a klasszikus zenét tudni kell alkalmazni, nem elég csak úgy odavágni Verdit meg Strausst. Így hiába volt egy jó ötlet, hogy a muzsika majd művészetté változtatja a halált, a koncepciótlan zenefelhasználás a legcsekélyebb formában sem érte el a kívánt hatást. A haláltusák alatt felcsendülő áriák egy idő után legalább annyira kínosak lesznek, mint a húsz golyóval a testükben még mindig hadakozó diáklányok. A score Masamichi Amano műve, ami a látottaktól elvonatkoztatva remek nagyzenekari alkotás lenne, kórussal és hatalmas mennyiségű hangszerrel fűszerezve. A film alá azonban egyáltalán nem illik ez a komolyzenei stílus, és amíg a Verdi- és Bach-zenék alkalmazását meg lehet magyarázni, addig Amano elképzelésének nincs értelme. A szerző Wagnert utánzó, túlzóan klasszikus muzsikája teljesen idegen a filmtől, mi több, egyenesen ront az amúgy is alacsony színvonalon. Azonban hangsúlyozom, a score önállóan remek komolyzenei alkotás, de a film sokkal inkább olyan elektronikus zenét igényelt volna, mint amilyet például Kenji Kawai szokott írni.

         A mozi és az album is Verdi "Rekviem"-jének részletével indul, mely monumentális, erőteljes kezdés, a tétel második felébe pedig már beleszövődik Amano szerzeménye is. Felcsendül még a Strauss-família két jeles tagjának is egy-egy alkotása: a "Kék Duna keringő" és a "Radetzky induló", továbbá Bach-tól a "D-dúr szvit"-ben szereplő ária, valamint Franz Schubert egyik közismert műve, a "Hullámok hátán". A film alá ezek közül csak a reggeli ébresztőként felhasznált "Radetzky induló" illett. Az albumra felkerült többi track már mind Amano műve, többségükben lendületes, a zenekart jól megdolgoztató, nagyívű, néhol kórusos tételek. A gyilkolászás kezdetét aláfestő "Commencement du Jeu" monoton, katonai indulós jellege a további erőszakos jelenetek alatt is meghatározó stílus. Mivel semmiféle elektronikus zenei. megoldás nincs, ezért a lendületesebb részek alá is a szimfonikus zenekar szolgáltatja az aláfestést. Ez a filmben többnyire borzalmasan hangzik, külön hallgatva azonban ezekkel a tételekkel sincs gond. Ilyen például az egyik főgonosz gyerkőc támadása alatt hallható "L'Attaque de Kiriyama", vagy a "Les Tueurs" című track, mely morriconés hangzású kórusa miatt maradhat emlékezetes. A nagy aprítás közepette több gyönyörű lágy téma is felhangzik, ilyen az "Amitié - Écoute", a "Le Vainqueur de la Tristesse", a "Souvenirs de l'Orphelinat". Nekem különösen a "Yukie et Nanahara - Le Poison" tetszett, melyben zenekari kíséret mellett hallhatunk egy csodás csellószólót. A három utolsó trackben szintén a lírai dallamok dominálnak, és ezek legalább illenek is a képek alá. A tételek egy kicsiny részére pedig a kakofón, dallam nélküli zúgás-búgás, hangszeraprítás a jellemző ("Le Professeur du Frisson").
         A néhol a golden age-stílusra hajazó "Battle Royale" önállóan hallgatva remek komolyzenei alkotás, így megérdemli a nyolc pontot, de a filmtől teljesen elüt, ezért filmzenének nagyon gyenge, ha így értékelném, az öt pont is sok lenne. Amano alkotásának. elismertségét jelzi az is, hogy a japán kiadás mellett 2001-ben szélesebb körben is elérhetővé vált a mű, mivel a Milan France gondozásában megjelent az eredeti hanganyaggal azonos nemzetközi CD-változat.


    Gregus Péter
    2008.04.12.




    Tracklista:

      1. Requiem - Prologue - Giuseppe Verdi /
          Masamichi Amano (6:37)
      2. Loi de Réforme de l'Enseignement du
          Nouveau Siécle (Méthode BR) (3:01)
      3. Le Professeur du Frisson (3:28)
      4. Commencement du Jeu (4:27)
      5. Souvenirs de l'Orphelinat (2:45)
      6. Les Tueurs (3:32)
      7. Radetzky Marsch - Johann Strauss I. (1:43)
      8. Ceux qui ont pris gout au Jeu et ceux qui ont
          abandonné (4:35)
      9. An Der Schonen, Blauen Donau - Johann
          Strauss II. (1:21)
    10. Evasion de Nanahara et Noriko (1:47)
    11. Amitié - Écoute (Clandestine, Captage
          de Conversation) (2:15)
    12. Auf Dem Wasser zu Singen - Franz Schubert (2:36)
    13. Le Vainqueur de la Tristesse (2:18)
    14. L'Attaque de Kiriyama (4:33)
    15. La Résolution de Mimura (1:13)
    16. Yukie et Nanahara - Le Poison (5:30)
    17. La Guerre sans Foi ni Loi des Filles (4:28)
    18. Retrouvailles (2:10)
    19. Aria de la Suite pour Orchestre n°3 - Johann
          Sebastian Bach (2:33)
    20. Le Troisiéme Homme (3:33)
    21. Professeur et Eléves / Final Battle (1:57)
    22. Amére Victoire (2:17)
    23. Nouveau Départ en Voyage (2:15)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Demolition Man

    Kung Fu Hustle

    Naked Weapon

    Needful Things

    További kritikáink
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam