FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Immortal Memories  Spirit: Stallion of the Cimarron  Scream: The TV Series  London Has Fallen  Don't Breathe  Doctor Strange  The Hobbit: The Battle of the Five Armies  Blair Witch  Aladdin  Love Actually
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Basic Instinct (Jerry Goldsmith)    BASIC INSTINCT   (1992)
       Elemi ösztön


      

       zene: Jerry Goldsmith
       vezényel: Jerry Goldsmith
       kiadás éve: 1992
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 44:24




         Marilyn Monroe, Jane Mansfield, Elizabeth Taylor, Gina Lollobrigida, Sophia Loren, Brigitte Bardot, Claudia Cardinale, Bo Derek, Sophie Marceau, Sylvia Kristel, Kim Basinger - az ember ilyen névsor összeállításakor nem győz hálálkodni, hogy férfinak született. Minden kornak megvan a maga női ideálja, aki testi tökéletességével és ellenállhatatlan vonzerejével elvarázsolja és bekebelezi a másik nemet. A kilencvenes években színre lépett egy olyan nő, aki ugyanezt nyíltan ördögi módon űzte, és az erkölcsösséget feldúlva olyan halálos játékot játszott, amelyet elsősorban a férfiak elemi ösztöneire hegyezett ki. A filmvilágban addig szinte ismeretlennek számító Sharon Stone ebben az erotikus thrillerben egycsapásra ellenállhatatlan szexszimbólummá vált, noha a producerek előzőleg az akkor sztárnak számító színésznők szinte mindegyikét szerették volna meggyőzni erre a szerepre - hasztalan. Paul Verhoeven rendező a "Total Recall - Az emlékmás" óta tisztában volt a szőkeség képességeivel, így lett Stone a számító írónő, Catherine Tramell tökéletes megtestesítője. Legendás alulöltözött rendőrségi kihallgatását még legendásabb ágyjelenetei tetézték, s bár partnerére, a Nick Currant játszó Michael Douglasre csupán eszközként tekintett, könyörtelen módon kihasználva, a világ férfiállományának nagy része szíves-örömest behódolt volna a gyönyörű nőnek, vállalva ezzel minden kockázatot - akár a halált is.
         Verhoeven és Joe Eszterhas (az elképesztő gázsijú forgatókönyvíró) jócskán szakított az addigi filmes normákkal, és a szexualitás meglepően nyílt ábrázolásán túl kellően véres, erőszakos és fordulatos produkciót hoztak létre. A premier azon nyomban betiltásokat, kivágott jeleneteket, és botrányok sorozatát idézte elő, ám mindez csak növelte a közönség érdeklődését, s vitathatatlanul a filmtörténelem egyik legfelkavaróbb filmje lett. Az alkohol és kábítószer fertőjéből feltápászkodó sztárnyomozó egy gyilkossági ügy során úgy gabalyodik bele a csábító írónő kivetette hálóba (később másba is), hogy csakhamar kínos közelségben találja magát a valóság és nő által megalkotott fiktív világ különös egybeeséseivel. Bár első számú gyanúsítottként próbál rá összpontosítani, végül megadja magát, s nem derül ki teljes bizonyossággal, ki is a bűnös. A film zárására marad a néző előtt egy nagy kérdőjel és egy nagy jégvágó, elvétve pedig esetleg nyulak és halak is.

         A holland rendező "Hús és vér", illetve "Robotzsaru" című filmjeihez Basil Poledouris komponálta a nagyzenekari aláfestést, a "Total Recall" esetében azonban már Jerry Goldsmith vette át a karmesteri pálcát, s e kollaboráció sikerén felbuzdulva Verhoeven ismét a copfos mestert kérte fel az "Elemi ösztön" erotikus fülledtségének zenei kifejezésére. A zeneszerző előzőleg főként az akció és az erőteljes kalandzenék területén alkotott maradandót, s épp a '90-es évek elején vett vissza a zenei lendületből, úgyhogy a "The Russia House" ("Oroszország ház") vagy a "Sleeping with the Enemy" ("Egy ágyban az ellenséggel") mellett tulajdonképpen a lehető legjobbkor érkezett a "Basic Instinct". Az eredményt tekintve Goldsmith egyik legeredetibb művéről beszélhetünk, mely nem csupán a zeneszerző életművében számít jelentős darabnak, de a '90-es évek egészének egyik legmaradandóbb produkciójának tekinthető.
         Pedig a munkafolyamat korántsem volt olyan egyszerű, mint amilyen egyszerűnek tűnik a zenéről szuperlatívuszokban beszélni. A mester elmondása alapján világéletében képtelen volt témák nélkül dolgozni, márpedig a "Basic Instinct" tételei eleinte úgy körvonalazódtak, hogy nem volt igazán kitalált főmotívum, amire lehetett volna építkezni. Verhoeven többször játszott jeleneteket neki Hitchcock "Szédülés" című filmjéből (mellyel egyébként is gyakran szeretik a kritikusok összevetni az "Elemi ösztön"-t), hogy érzékeltesse a komponistával, nagyjából milyen zenei hangulatot képzel a filmhez. A régi idők zongorás próbáit félrehajítva Goldsmith összeállította körülbelül tíz szintetizátorból álló zenekari makettjét, s a már felvett jelenetek mellé elkezdett variációkat kitalálni.

         Hamarosan előállt három olyan témával, amely félredobta a korábbi erotikus töltetű filmzenék sablonjait. Elmondása szerint egyébként sem szeretett mindig bevált sztereotípiák szerint dolgozni, valószínűleg így maradt ki a szaxofon is a műből (John Barry hasonló mestermunkája, a "Body Heat" jócskán erre épült). A főtéma ("Main Title - Theme from Basic Instinct") fuvola és klarinét duójának, valamint az arra válaszolgató vonósszekciónak egy hathangú sorokból álló motívuma, s végül tényleg alappillérévé válik az egész kompozíciónak, mi több, Goldsmith életművének egyik örökérvényű ékessége is egyben. A történet kétértelműségének megfelelően a zenének is egyszerre kellett erotikusnak és ördöginek hatnia, és a komponista kétségkívül tökéletesen oldotta meg a feladatot. A második tétel, a "Crossed Legs" egy olyan kígyó zenei megfelelője, amely nem visszataszító csúszó-mászó formájában jelenik meg előttünk, hanem elegáns táncával teljes mértékig elvarázsol, és a mámoros bűvöletben észre sem vesszük, hogy szép lassan körénkfonódik és összeroppant. Halk zenekari játék, finom bőgő-pizzicato, mély disszonáns harmóniákra válaszoló magas fuvola-, és hegedűjáték jellemzi az album szerintem leghangulatosabb tételét, a háttérben felcsendülő szintetizátor pedig ráteszi a komponista hamisítatlan névjegyét a produkcióra.

         Míg az elektronikus alapú, csendesebb pillanatok leginkább Goldsmith "Legend" című klasszikusára emlékeztetnek, addig a vérbeli akciótételek, mint például a "Night Life", a "Roxy Loses", vagy a "The Games Are Over" második fele visszaidézik a "Rambo" vagy a "Total Recall" dinamikusabb pillanatait. Szokásos tört ritmusra építkező nagyhatású és lendületes tételek ezek, és megmutatják a National Philharmonic Orchestra valódi erejét - mely tökéletes összeszokottság egyébként is különösen érződik, összehasonlítva a filmzenék felvételénél leggyakrabban alkalmazott, ám csak legritkább esetben azonos összetételű Hollywood Symphony Orchestrával. A "Basic Instinct" a filmzenék történelmében egyébként is jelentős érdemmel bír: szexuális orgazmust így szimfonikus zenekar még nem nagyon prezentált, mint a "Pillow Talk" című tételben. Noha több köze van az ördögiességhez, mint a negédes romantikához, a zenei csúcspontig való felívelése így is fület gyönyörködtető élmény, s ezzel némileg változtatott formában a záró "An Unfinished Story" alatt is találkozhatunk. A fináléban a szerelmi légyotton túl kirajzolódik a sötét történet kérdőjele is (erős fúvós közbeszólással, a zongora legmélyebb hangjain sejtelmes lépegetéssel, valamint zenekari tusokkal), mielőtt a főtéma ismétlésével keretbe foglalva lezáródna a Varése Sarabande majdnem háromnegyed órás kiadása.

         Tizenkét évvel a hivatalos megjelenést követően a Prometheus Records közel harminc percnyi extra muzsikával együtt piacra dobta a "Basic Instinct" komplett változatát, amely kétségkívül egy ritkán alkalmazott, épp ezért különösen ünnepelt módszere a régebbi mestermunkák teljes valójában történő bemutatásának. Véleményem szerint azonban a Varése eredeti verziója tökéletesen visszaadja azt, amit Jerry Goldsmith ehhez a filmhez megálmodott, az extra kiadás pedig a végére picit el is fárasztott, úgyhogy igazából csak a zeneszerző igazán fanatikus rajongói számára okozhat szerintem feledhetetlen élményt. Maga a mester bevallása szerint is a "Basic Instinct" 90%-ban dialógok aláfestéseként szolgál, a legjelentősebb pillanatokat pedig már a hivatalos verzión is megtalálhatjuk. Goldsmith már megmutatta az Ördög legfélelmetesebb zenei megformálását az "Omen"-trilógia kapcsán, és ugyanígy hallhattunk tőle gyönyörű szerelmi témákat is ("Chinatown", "Lionheart"), a kettőnek ezen különös keveredése pedig meghozta számára a tizenhatodik Oscar-jelölését. Bár mint tudjuk, az Akadémia véleménye nem számít mérvadónak, abban egész biztosak lehetünk, hogy a "Basic Instinct" elég gyakran forog a filmzenerajongók lemezjátszójában - bármelyik kiadásról is legyen szó.


    Tihanyi Attila
    2006.04.14.




    Tracklista:

      1. Main Title (Theme from Basic Instinct) (2:15)
      2. Crossed Legs (4:50)
      3. Night Life (6:03)
      4. Kitchen Help (3:59)
      5. Pillow Talk (5:00)
      6. Morning After (2:29)
      7. The Games Are Over (5:36)
      8. Catherine's Sorrow (2:41)
      9. Roxy Loses (3:17)
    10. An Unending Story (7:56)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Basic Instinct 2

    Executive Decision

    Robocop

    További kritikáink
  • L'Intégrale: Bandes Originales des Gendarmes
  • Sully
  • Fantastic Beasts and Where to Find Them
  • Frozen
  • Miss Pelegrine's Home for Peculiar Children
  • Allied
  • Cell
  • Inferno
  • Sleeping with the Enemy
  • Hacksaw Ridge
  • The Magnificent Seven
  • The Girl on the Train
  • The Monkey King 2
  • The Monkey King
  • Seven

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja
  • Edmund Choi: A kezdetektől az Apolló 11-ig
  • Tina Guo: Mindig változó egyensúly

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin
  • Alex North

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2015
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam