FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Aliens vs. Predator: Requiem (Brian Tyler)    ALIENS VS. PREDATOR: REQUIEM   (2007)
       Aliens vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen 2.


      

       zene: Brian Tyler
       vezényel: Brian Tyler
       kiadási év: 2007
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 77:17




         Nehéz elfogultság nélkül hozzálátnom ehhez az ismertetőhöz, hiszen a kemény húsúakat (vagyis az alieneket) és a vadászokat (azaz a predatorokat) éppúgy kedvelem, mint a hozzájuk kapcsolódó filmek többségét és azok aláfestéseit, ezáltal jelen írásomban előfordulhat, hogy objektivitásomat helyenként rajongásom váltja majd fel - persze azért igyekszem a realitás talaján maradni.
         A két teremtmény első vászonra lépését megannyi folytatás követte, s mint a franchise-ok többségéből, lassan ebből is egyfajta üzletág jött létre (még ha nem is olyan mérvű, mint amekkorát a "Star Wars" vagy "A Gyűrűk Ura" esetében tapasztalhatunk), melynek keretén belül számítógépes játékok éppúgy készültek már, mint reklámok (az alien például anno egy üdítős reklámban szerepelt), figurák, könyvek, valamint képregények. Bár ezek a szériák térben és időben elkülönülnek egymástól, hamarosan regényekben (többek között David Bischoffnak, illetve Steve és Stephani Perrynek köszönhetően), majd PC-játékokban kerültek szembe egymással H. R. Giger és Stan Winston lényei. Az, hogy ezekre a "járulékos termékekre" mennyire van szükség, hasonlóan osztja meg a rajongókat, mint Paul W. S. Anderson 2004-ben készített "A Halál a Ragadozó ellen" című filmje, amelyben kedvenc űrlényeim először küzdöttek meg egymással a vásznon. Jómagam azok közé tartozom, akik az összes Aliens vs. Predator-könyvet elolvasták már (némelyik egészen jól sikerült, némelyik azonban nem), Anderson mozijáról pedig nem szívesen beszélnek, s ha mégis, akkor többnyire balul sikerült vállalkozásként jellemzik azt. Persze tisztában vagyok vele, hogy kritizálni könnyebb, mint az ilyen népszerűségnek örvendő karakterek összeeresztését úgy megoldani, hogy a végeredmény a rajongók igényeinek és az átlag mozinézőknek egyaránt megfeleljen, Anderson műve azonban számomra nem több egy korhatárkerülő, sablonos popcorn-akciófilmnél, amit a két idegen szerepeltetésével próbáltak eladni.

         A folytatást egy, az eredeti filmekért rajongó, rendezőként ezzel a művel debütáló, eddig a vizuális effektek világában mozgó testvérpár, Colin és Greg Strause forgatta le, akik Anderson történetét bontották tovább: a ragadozók űrhajójában elszabadul a predalien, majd a hajó a Földre, egy kisváros menti erdőbe zuhan. A roncsok közül előkerülő arctámadók hamar gazdatestekre találnak, így mire egy, az incidenst észlelő vadász a helyszínre ér, a predalien mellett néhány aliennel is szembetalálja magát...
         A rendezők szinte az első perctől kezdve előszeretettel nyilatkoztak készülő filmjükről, és olyan ígéreteket tettek, hogy bár az első rész történetét folytatják (mondjuk a hibrid predalien kihagyásáért hozzám hasonlóan sokan mások sem sértődtek volna meg), igyekeznek visszatérni a gyökerekhez. A végeredmény ismeretében azt tudom mondani, hogy bár mindkét faj kezd újra önmaga lenni (külső- belső tulajdonságaikban, s mozgásukban egyaránt), és számos apró utalást láthatunk (az egyik karaktert például Dallasnak hívják, és egy kislány Newthoz hasonló hanglejtéssel mondja ki, hogy "monster"), az emberek karaktereivel éppúgy nem tudtak mit kezdeni (a gazdatesten túl csupán hézagkitöltő szerep jut nekik), mint a dramaturgiával. Technikailag tehát fejlődést könyvelhetünk el, a többi téren azonban nem sok változás történt.

         Ahhoz, hogy az első AvP-nél a mostanit jobbnak tartsam, a teremtményekkel történő tiszteletteljesebb bánásmód (bár azért kötözködni most is lehetne) mellett nagyban hozzájárul a score is, amivel Brian Tyler úgy rója le tiszteletét Jerry Goldsmith, James Horner, Elliot Goldenthal, John Frizzell és Alan Silvestri ide vonatkozó szerzeményei előtt, hogy közben leiskolázza az első részt jegyző, a hagyományokkal teljes mértékben szakító Harald Klosert. Miután az eredeti szériákért és azok aláfestéseiért rajongó komponista meghallotta, hogy újabb AvP készül, saját maga kereste fel a stúdiót és az alkotókat, hogy megszerezze magának ezt a munkát. Az előzetes megbeszélések során a készítőkkel egyetértett abban, hogy olyan aláfestésre van szükség, amelyben a Silvestri Predator-zenéiben hallható törzsi dobok és fúvósok klasszikus hangszereléssel, valamint az Alien-filmek többnyire atonális, agresszív és avantgárd világával kerülnek ötvözésre. A szerződés aláírását követően Tyler nekilátott a munkának, ám mivel sok ideje volt rá (ugyanis a bemutató előtt egy évvel már a stábban volt) apránként készítette el szerzeményét, a zenei felvételekre pedig 2007 októberében került sor a Newman Scoring Stage-en, ahol a húsz különféle ütőshangszerrel kiegészülő nyolcvanfős Hollywood Studio Symphony közreműködésével kelt életre a score.

         S hogy ennek a rajongásból készült munkának mi lett a végeredménye? Feszültség, kakofónia, illetve rengeteg jellegzetes altéma és hangulati elem folyamatos váltakozása, amelyek önállóan hallgatva a korábbi Alien- és Predator-zenék részletes ismerete nélkül maximum a film megtekintését követően kerülnek helyükre. Ezt a tömény akcióhorror muzsikát mindössze a tinik jeleneteit ("Striptease"), a családi életképeket ("Kelly Returns Home"), valamint a zárójelenetet alátámasztó ("Requiem Epilogue") tételek szakítják meg, éppen ezért a részletes ismertetőbe történő belebonyolódás helyett inkább azokat a zenei momentumokat és tisztelgéseket emelném ki, amelyeknek köszönhetően már az első hallgatás után magával ragadott a korong.
         A kiadvány megismerése közben elsőként a csapongást észleljük, amely abból ered, hogy Tyler a tematikusságot háttérbe szorítva, aszerint változtatta zenéjét, hogy ki van éppen a középpontban (ebből adódóan nem zavaró, hogy a tételek sorrendje nem azonos a filmbéli kronológiával). Ez leginkább a végső összecsapás alatti "Decimation Proclamation"-ben figyelhető meg, ahol Silvestri predator-témája éppúgy felcsendül, mint Horner "Bishop's Countdown"-jának jellegzetes hatásfokozása, melyeket goldenthali zenekari kitörések fognak össze zseniálisan. Hasonló figyelhető meg a "National Guard - Part 1" - "National Guard - Part 2" kettősben is, ahol a katonák jelenlétét elsősorban a Horner-féle akciótémákat is uraló dobok jelzik, az alieneket, valamint az összecsapás hevét pedig a rézfúvósokkal erősen támogatott, kaotikus zenekari játék tükrözi. Akik pedig az idegenek jellegzetes motívumait nem az erőteljes zenekari játékokból szeretnék kihámozni, azoknak a "Skinned and Hanged"-et, a "Predator Arrival"-t és az "Alien Awakening"-et ajánlom figyelmébe. A vészjósló jeleneteket, illetőleg a mészárlások utáni életképeket kísérő részek leginkább Goldsmith "Alien"-jéből táplálkoznak, amit szerzőnk Horner és Silvestri hasonló stílusú zenerészeivel kombinál. Ettől válik remek hangulatúvá többek között az "Opening Titles" második fele, a "Corpocloakia", valamint az albumzáró "Gutless and Autosurgiosis" és az "Outnumbered".
         Bár minden, a Varése Sarabande kiadványán szereplő tétel remekül helytáll a filmben, a kép és a zene összjátékának egyik legjobb példája az, amikor az életüket menteni igyekvő emberek a páncélozott csapatszállítóval megindulnak a romos utcán, miközben Horner "Futile Escape"-ének átiratát halljuk ("Taking Sides"). A másik, amikor a predatorhoz közelítő képsorok alatt Silvestri jellegzetes dobpergése hallható, amely a filmben háromszor bukkan fel, a korongon azonban valamilyen oknál fogva egyszer sem.

         Brian Tyler erősen filmfüggő szerzeménye főként a korábbi zenék rajongói számára lesz nosztalgikus érzést keltő kiváló hallgatnivaló. Jómagam nagyon örülök annak, hogy egy olyan emberre bízták a zene elkészítését, aki tisztelettudóan emelt át, kötött össze részeket, s hozta vissza azt a zenei világot, amely a leginkább illik a két faj párviadalához, miközben igyekezett azokat bizonyos kereten belül a saját zenei világához (például a "Darkness Falls"-hoz) igazítani.


    Kulics László
    2008.01.30.




    Tracklista:

      1. Alien vs. Predator - Requiem (1:30)
      2. Opening Titles (3:04)
      3. Decimation Proclamation (7:40)
      4. Requiem Epilogue (3:12)
      5. National Guard - Part 1 (5:45)
      6. National Guard - Part 2 (2:56)
      7. Taking Sides (13:04)
      8. Predicide (1:31)
      9. Kelly Returns Home (1:19)
    10. Coprocloakia (5:32)
    11. Power Struggle (4:02)
    12. Skinned and Hanged (2:48)
    13. Down to Earth (2:36)
    14. Predator Arrival (3:37)
    15. Special Delivery (2:32)
    16. Alien Awakening (2:07)
    17. Striptease (1:31)
    18. Buddy's New Buddy (1:59)
    19. Searching for Poolhouse (3:11)
    20. Gutless and Autosurgiosis (2:43)
    21. Outnumbered (4:38)

    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Szabó Csaba

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Alien

    Alien vs. Predator

    Predator

    Rambo vs. Predator
    (interjú)


    További kritikáink
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam