FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Atonement (Dario Marianelli)    ATONEMENT   (2007)
       Vágy és vezeklés


      

       zene: Dario Marianelli
       közreműködik: Jean-Yves Thibaudet
       vezényel: Benjamin Wallfisch
       kiadás éve: 2007
       kiadó: Decca Records
       játékidő: 50:24



         Az Oscar-díj szellemébe vetett egyre erőtlenebb hitem miatt született picit később ez az írás, mert mindenképpen meg szerettem volna várni, hogy vajon Dario Marianelli kézbe veheti-e a legnagyobb elismerésnek számító aranyszobrocskát a "Vágy és vezeklés" című filmhez írt gyönyörű zenéjéért. Évek óta nagy dilemma a filmzenerajongók körében az Akadémia zenékhez való hozzáállása, és a logikátlan kizárásokon túl még kevésbé ésszerű jelölésekkel borzolják a kedélyeket - hogy legvégül aztán a díjazottakkal legyen teljes a fejetlenség. Szó sincs róla, hogy minden esetben teljesen érdemtelen döntés születik, de elég csak a tavalyi évben nyertes "Babel" körüli hercehurcát felidézni ahhoz, hogy a kellően görbe tükörről fogalmunk legyen. Idén nem csupán azért volt lényegesen kiegyensúlyozottabb a mezőny, mert a 2007-es évben nem bővelkedtünk igazán átütő filmzenékben, és emiatt a legjobb öt kiválasztása sem volt túl nehéz feladat, de valamilyen szempontból a jelöltek mindegyikével egyet is lehetett érteni; ha épp nem a zene minősége, akkor a zeneszerző személye volt a meghatározó tényező. Marianelli neve pár évvel ezelőtt került a köztudatba, akkor a "Büszkeség és balítélet" zenéjével szintén bekerült az Akadémia jelöltjei közé (mellesleg akárcsak idén, véletlenül épp akkor is Alberto Iglesias volt az egyik vetélytársa), és mindenki nagy jövőt jósolt neki. A magam részéről eleinte kétkedve fogadtam a túlzottan dícsérő szavakat, de apránként megismerve a komponista munkáit, legfőképp pedig a szóban forgó "Atonement"-et, már nem tudok nem úgy beszélni róla, mint a jövő nemzedék egyik legkiválóbb zeneszerzőjéről.

         Ami a film keletkezésének körülményeit illeti, szinte szóról szóra megegyezik a két évvel ezelőtti "Büszkeség és balítélet"-ével (a magyar megfelelő vélhetően szándékos fordítási párhuzama is ebből fakad: az atonement ugyanis vezeklést jelent, de ebből a hazai közönség még nem feltétlenül gondolhatta, hogy hasonló jellegű moziról van szó). Joe Wright rendező gyakorlatilag ugyanazzal a stábbal forgatta le Ian McEwan nagysikerű könyvéből ezt a második világháború környékén játszódó brit drámát. Keira Knightley ismét főszerepet játszik, még akkor is, ha egyébként a legifjabb Brionyt alakító Saoirse Ronan kiváló alakítása, vagy az ártatlanul meghurcolt hősszerelmes szerepében feltűnő James McAvoy mellett jócskán háttérbe húzódik. A szerelmi történet a tizenhárom éves Briony tántoríthatatlan fantáziájának egy újabb kitörésével kezdődik, amikor bosszút akar állni kislányos komolysággal kezelt imádottján (McAvoy), aki helyette inkább nővérét (Knightley) választotta. A koholt vád erősebb, mint gondolná, hiszen anélkül vall a férfira egy erőszak kapcsán, hogy a kérdéses helyszínen egyértelműen felismerte volna őt, a harmincas évek úri angoljainak pedig több se kell, azonnal börtönbe vetik a nem nemesi származású ártatlant. A két fiatal szerelmének e tragikus csíny sem tud véget vetni, még úgy sem, hogy a világháború hajnalán a fiú a börtön helyett inkább a katonai szolgálatot választja, s Franciaországba megy harcolni a németek ellen. Levelek sokasága tartja életben a lányhoz fűzödő érzelmeit (közvetve őt magát is), mialatt Briony - saját lelkiismeretével állandó küzdelemben - kórházi nővérnek áll, és hasztalan próbálja legalább őszinte bocsánatkérésével valamelyest enyhíteni a kialakult helyzetet. A háború lassan véget ér, a film pedig hirtelen átvált modern kori televíziós riportba, ahol egy megtört idős asszony (Vanessa Redgrave, mint Briony) vallomását láthatjuk, s e döbbenetes hatású finálé varázsolja kerek egésszé az utóbbi idők egyik leggyönyörűbb filmjét.

         Bármilyen komolyabb kritikát is olvasunk a filmmel kapcsolatosan, szinte kivétel nélkül mindenki megemlíti az írógép kattogását, mint zenei elemet, és ez a szokatlan hangszín valóban kiemelkedővé teszi az aláfestést. Marianelli keresve sem találhatott volna jobb megfelelőt a hiperaktív Briony zenei kifejezésére, mint annak legkedveltebb, s leggyakoribban használt eszközét. Ráadásul a klasszikus hangvételű, tempós muzsika remekül illeszkedik ehhez az ismétlődő ritmusképet kattogó hanghoz, és nem csupán a hétköznapitól eltérő összhatástól lesz emlékezetes, de a féktelen fantáziából kialakuló feszültséget is remekül fejezi ki. Mégis, amióta megismertem az albumot, nem tudok másra gondolni, mint a film legjelentősebb jelenetében a dunkirki parton rekedt számtalan katonára, akik a remény és megőrülés szűk mezsgyéjén éneklik a "Whittier Hymn"-t. Túl azon, hogy a briliáns operatőri munka (Seamus McGarvey nevét dicséri) folytán egy hosszú, vágás nélküli snittben csodálhatjuk meg az elkeseredett, fáradt harcosokat, Marianelli olyan zenei kíséretet írt erre a XIX. századi versre, hogy valahányszor meghallom, az agyam egyszerűen kikapcsol, és semmi másra nem tud koncentrálni, csak erre a zenei varázsra. A Decca által kiadott albumon a tizedik tételben hallható ez a mű, "Elegy for Dunkirk" címen, s már ezért az egyetlen muzsikáért odaadtam volna a szobrot a zeneszerzőnek. Az elsősorban vonósok által előadott szívbemarkoló harmóniákhoz a távolból közeleg a katonák reményteli éneke (akárcsak a kamera a pagodához, ahol állnak), hátborzongató gyönyörűségben csúcsosodik, s úgy tűnik apránként tova, ahogy mi is továbbállunk. Az ilyen csodák adják a filmzene műfajának igazi értékét, s tartják életben a kortárs klasszikus zenét.

         Az igen erős drámai hangulat egyetlen pillanatra sem hagy alább, ahogy haladunk végig az albumon. Az első tételben megismert Briony-téma többször is visszatér, aki például írógép nélkül szeretné meghallgatni a staccatós vonósjátékkal feszültté varázsolt repetitív zongorajátékot (a világszerte elismert híres zongoraművész, Jean-Yves Thibaudet előadásában), annak a "Two Figures by a Fountain" során, vagy egészen a "With My Own Eyes" legvégéig van erre lehetősége. A szerelmespár külön témát kapott ("Robbie's Note"), de az előbb csendes klarinétszólóval, később szenvedélyes csellójátékkal előadott kompozíció hangulatában már előre sejtet valami baljóslatú végkifejletet (ahogy az majd a "The Cottage on the Beach" zongorakoncerteket idéző előadásmódjával kellően hangsúlyossá is válik). Ez a melankólia jellemzi a búcsúzást aláfestő "Farewell"-t is, míg Thibaudet zsenialitása a "Love Letters" során érvényesül leginkább, ahol káprázatos csellóval játszik duettet (Caroline Dale előadásában), és ha nem tudnám, hogy nemsokára felcsendül az "Elegy for Dunkirk", mindenképpen ezt a tételt nevezném meg az album csúcspontjának (noha valamiért csak a stáblista során csendül fel). Addig azonban az eddigi megszólalástól eltérően a teljes szimfonikus zenekar is szerephez jut ("The Half Killed"), és egy kicsit a "V mint vendetta" tragikus hősiességét sejteti a rezesekkel kiegészülve létrejött félelmetes monumentalitás. Visszatér még a két ismert főtéma is, némileg variálódva, a hősi ének instrumentális változatából pedig a "Denouement" során kapunk némi szomorkás ízelítőt. A teljes műre a csodálatos "Atonement" teszi a koronát, ahol Briony zárómonológja alatt megszólal az ő karakteréhez írt téma, de írógép nélkül, jóval lelassultabb tempóban, befejezve egy izgága kislány tragikus történetét.

         Dario Marianelli utolsó hangjegyei után még egy klasszikust is végighallgathatunk, Claude Debussy jólismert "Clair De Lune" című szerzeményét, és kis túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy mellette az ezt megelőző negyven percnyi muzsika szinte egyenértékű partnernek is tekinthető. Évek után először végül igazságos eredmény született a Filmakadémia részéről (persze lehet savanyú a szőlő, hiszen semmilyen egyéb kategóriában nem diadalmaskodott a "Vágy és vezeklés", így pedig gondolhatnánk egyfajta vigaszdíjként is erre a szoborra), és talán a kései érkezésnek köszönhető, hogy nem sikerült a 2007-es évértékelőmben megemlíteni ezt a művet. Minél többet hallgatom, annál inkább az a meggyőződésem, hogy minden mást megelőzve ezt lehetne utólagosan a tavalyi év legjobb filmzenéjének kikiáltani, ami pontosan olyan aprólékossággal érik be a hallgatónál, ahogy a legnagyobb klasszikusok. Tökéletes aláfestése egy nem kevésbé tökéletes filmhez, és hosszú idő után úgy érzem, hogy a zeneszerzőt nem fogja verni az Oscar-díjas átok, és még nagyon sokszor, remélhetőleg nagyon sokáig hallani fogjuk műveit.


    Tihanyi Attila
    2008.03.06.




    Tracklista:

      1. Briony (1:45)
      2. Robbie's Note (3:06)
      3. Two Figures by a Fountain (1:17)
      4. Cee, You and Tea (2:27)
      5. With My Own Eyes (4:41)
      6. Farewell (3:32)
      7. Love Letters (3:12)
      8. The Half Killed (2:11)
      9. Rescue Me (3:21)
    10. Elegy for Dunkirk (4:15)
    11. Come Back (4:28)
    12. Denouement (2:29)
    13. The Cottage on the Beach (3:25)
    14. Atonement (5:23)
    15. Clair de Lune - Claude Debussy (4:52)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Legends of the Fall

    The Notebook

    V for Vendetta

    A Very Long Engagement

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam