Filmzene.net - American Outlaws (Trevor Rabin)
Filmek alatt hallott zenék
AMERICAN OUTLAWS (2001) Törvényen kívül

zene: Trevor Rabin
vezényel: Don Harper
kiadás éve: 2001
kiadó: Varése Sarabande
játékidő: 37:47
Az 1800-as évek közepén élt Jesse James egyike volt a Vadnyugat leghíresebb banditáinak, kinek nevéhez számtalan legenda fűződik, melyek halálát követően megsokszorozódtak. Történetei eleinte balladák formájában terjedtek, majd regényeken, később pedig filmeken keresztül váltak ismertté. Ugyan a westernfilmek hőskorán már jócskán túl vagyunk, minden évben születik néhány poros, ördögszekeres alkotás Hollywood falai között, ám ezek nem mindegyike kerül rivaldafénybe - a legutóbbi, magának nagy sikert elkönyvelhető alkotás a "Börtönvonat Yumába" volt, nem véletlenül. Tárgyfilmünk, a "Törvényen kívül" Jesse Jamest (Colin Farrell) és Cole Youngert (Scott Caan), illetve csapatuk megalakulását mutatja be, akik szembeszállnak az erőszakosan terjeszkedő Northern Rock Vasúttársaság vezetőivel, bérenceivel - ez utóbbiak élén Timothy Daltonnal -, akik a Missouri és Liberty mentén élő farmerek földjére teszik rá kezüket a vasúthálózat nyomvonala miatt.
Trevor Rabin bevallása szerint mindig szeretett volna zenét komponálni egy vérbeli westernhez, amit többször jelzett is ügynökének. A kétezres évek elején úgy hozta a sors, hogy két, a Vadnyugaton játszódó produkcióhoz is készíthetett aláfestést: az egyik a Steve Miner rendezésében készült "Texas Rangers - Az igazi texasi kopók", ahol Marco Beltrami helyét vette át, aki azután került ki a projektből, miután már néhány tételt nagyzenekarral is feljátszatott, a másik pedig Les Mayfield filmje, a "Törvényen kívül" volt. A hirtelen jött dömping azonban ezzel véget is ért: komponistánk e kettőn túl a mai napig nem vett részt ilyen műfajú film elkészítésében.
"Az "American Outlaws" score félúton jár a régi westernzenék, illetve az "Armageddon" között." - olvasható az egyik ismert filmzenés oldal kritikájában, amit nagyjából osztok, de persze azért jobban közelít a Rabin-féle akciózenékhez, mint például a Bernstein- vagy Morricone-szerzeményekhez. A zene vadnyugati hangulatát az akusztikus és elektromos gitárok szolgáltatják, melyek elsősorban a lassabb trackek esetében nyernek maguknak teret, az összecsapások, rablások kísérői azonban akár egy modernkori akciófilmben is bármikor elférnének, ezek írása során ugyanis nem sok figyelmet fordított a korszakábrázolásra a szerző - ez persze nem jelenti azt, hogy rossz zenékről volna szó. A kompozíció egésze egy szép szerelmi-, valamint egy remek kalandtémára épül, hangzásvilágát tekintve azonban sok újdonsággal nem örvendeztet meg minket Rabin (ezúttal is jelen vannak az erősen játszó ütősök, az egyszerű, de hangzatos témák és a pátoszos hangulat). Aki azonban kedveli a szerző munkásságát, és szereti a könnyedebb kalandzenéket, annak minden bizonnyal remek vétel lesz a "Törvényen kívül" aláfestése, ami még abból az "üzembiztos időszakból" származik, mikor még olyan kiváló muzsikákat tett le az asztalra, mint az "Armageddon", "A közellenség", "A 6. napon", a "Háborgó mélység" vagy az "Emlékezz a titánokra!" aláfestése.
Kulics László
2008.11.09.
Tracklista:
1. Brief Reunion (4:28)
2. Farewell and Hello, Key West (2:21)
3. First Kiss (1:23)
4. Perfect Outlaws (1:37)
5. I Was Famous (5:50)
6. Acoustic Outlaws (1:58)
7. Long Spring, Better Posters (2:33)
8. This is War (1:41)
9. Life's a Beach (2:04)
10. Thaddeus Rains (0:34)
11. War is Over (0:59)
12. No Ma, No Mere (1:03)
13. Pinkerton's Idea (2:21)
14. You're All Dead Men (1:13)
15. Train Escape (1:32)
16. Do You Miss the War? (0:50)
17. Jesse's Ride (4:13)
18. Surprise Attack (0:58)
|
|
|
|
|