FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - A Filmzene.net 2016-os összesítése

    Kulics László összesítése







        A 2016-os esztendő során valamivel kevesebb aktuális muzsikát hallgattam, mint az azt megelőző évben, ugyanakkor arra folyamatosan igyekeztem törekedni, hogy kedvenc szerzőim munkásságával éppúgy lépést tartsak, mint a várva várt mozik, illetőleg tévésorozatok kíséreteivel. Ez az év azonban nemcsak a színvonalasra sikerült újdonságok, valamint az olyan, régóta várt megjelenések révén vált emlékezetessé, mint a Beverly Hills-i zsaru vagy a Hetedik score-ja, hanem azért is, mert olyan komponisták adtak hazánkban koncertet, mint Ennio Morricone, Hans Zimmer, Michel Legrand, Terence Blanchard vagy éppen a Guido és Maurizio de Angelis páros. S amennyiben valaki a tőlünk nem oly távoli nagyvárosokat sem zárta ki egy-egy est erejéig, akkor Bécsben John Carpenterrel és Alexandre Desplat-val, Prágában pedig David Arnolddal találkozhatott.
        Listám összeállítása során az elmúlt években bevett szokásomat követtem, tehát ezúttal sem állítottam fel csoportosításokon belüli rangsort, hanem ábécésorrendbe rendeztem őket, ugyanis adott műfajukon belül mindegyiket remeknek tartom (esetleges hibáik ellenére is), s ha összességében nézzük, akkor is egy-két pontnyi különbség van csak köztük.






    Kedvenc albumok:


    Alan Silvestri: Szövetségesek


        Elismerem, hogy a Szövetségesek muzsikája nem tartogat újdonságot, engem azonban pont azzal sikerült Silvestrinek megfognia, hogy csokorba szedte az összes olyan, kifejezetten rá jellemző romantikus, illetve drámai elemet, amelyek miatt olyan bensőséges munkaként tekintek a Számkivetett kíséretére vagy éppen a Forrest Gump, a Kapcsolat és a Kötéltánc egyes tételeire. Sajnos hiába ült a rendezői székben Robert Zemeckis, valamint játszotta olyan páros a főszerepeket, mint a Brad Pitt-Marion Cotillard duó, a mozi hűvös fogadtatásban részesült, ami a komponista nevének sem tett jót egy olyan időszakban, amikor már meglehetősen ritkán van lehetősége hallatni magáról. Silvestri lényegesen többet érdemelne Hollywoodtól.



    Bear McCreary: Cloverfield Lane 10


        A Cloverfield Lane 10 kísérete kellemes meglepetéssel szolgált, nem mellesleg valóban érződik rajta, hogy szerzője rendkívül hálás volt az alkotóknak, amiért egy, a bakancslistáján régóta szereplő műfajban próbálhatta ki magát. A mély vonósfutamok, sejtelmességet sugalló textúrák és fenyegető hangok sokaságát remek témák, illetőleg olyan érdekes hangot adó instrumentumok emelték ki a hasonló zsánerű muzsikák sorából, mint a blaster beam vagy a yayli tanbur - ez utóbbi egy török vonós, míg előbbi egy több mint öt méter hosszú, fémes hangot kiadó húros hangszer. A Sparks & Shadows, azaz McCreary saját kiadója által összeállított album volt 2016 során az első olyan kiadvány, amely hangulatával, motívumaival és szerkezeti felépítésével az első perctől fogva képes volt magával ragadni.



    Blake Neely: Supergirl


        2016-ban újfent rengeteg szuperhős igyekezett a védelmünkre kelni, e kalandok muzsikái között azonban ezúttal meglehetősen kevés igényes darabot találtam. A prímet számomra Neely és John Ottman vitték: míg előbbi a Supergirl, utóbbi a soron következő X-Men epizód révén tudott meggyőzni arról, hogy igenis vannak még kiaknázatlan lehetőségek ebben a műfajban. S habár Neely igyekezett minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy a büdzsé korlátai a lehető legkisebb mértékben érződjenek a végeredményen, ha végig zenekarral dolgozhatott volna, akkor score-ja még több kört verne a Deadpool, a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala, az Amerika Kapitány: Polgárháború, valamint a Suicide Squad - Öngyilkos osztag aláfestésére.



    Brian Tyler: Szemfényvesztők 2.


        Tyler az első részből ismert összes főbb témát visszahozta - ráadásul bőségesen alkalmazta is azokat -, az illuzionisták második dobásánál emellett az új karakterekről sem feledkezett meg, mindezt pedig egy igen laza összképbe illesztette bele. Azzal, hogy a Varése adta ki a score-t, egy tisztán az instrumentális kíséretről szóló albumot kaptunk, nem pedig egy remixekkel és egyéb darabokkal tűzdeltet, ahogyan az a Négy Lovas első színrelépésekor történt. Az album a nyitány szerepét is betöltő "300 Seconds"-től kezdve ragadott magával, és a hetvenpercnyi játékidő alatt mindvégig képes volt fenntartani az érdeklődésemet, ugyanakkor attól tartok, hogy mindez a harmadik rész esetében - hasonlóan A feláldozhatók-trilógiához - már nem fog akkorát szólni.



    Christopher Young: The Monkey King 2


        Young annak ellenére él legtöbbünkben horrormágusként, hogy megannyi műfajban sikerült már jeleskednie, ezt azonban Hollywood mintha nem lenne hajlandó felismerni. De sebaj, hiszen jött pár ázsiai filmes, és felkérték a The Monkey Kingre, amelyből 2016-ra elkészült a második felvonás is. Már az első rész kapcsán le voltam nyűgözve a szerző teljesítményétől, s ez a folytatás esetében sem alakult másként - sőt, ezúttal egy leheletnyivel talán még jobban teljesített. Young nagyon ügyesen oldotta meg a feladatot, s úgy hozott új ötleteket, hogy műve közben hangulatában, stílusában hibátlanul illeszkedik az előző epizód kíséretéhez. Nem mellesleg pedig 2018-ban érkezik a harmadik kaland...



    James Horner, Simon Franglen: A hét mesterlövész


        Antoine Fuqua kérésére Franglen és csapata Horner témavázlataira támaszkodva készítették el a méltán klasszikussá vált A hét mesterlövész újragondolásának kíséretét, amely ha nem is lett olyan, amilyet a tragikus hirtelenséggel elhunyt komponista készített volna, egyfajta emléket állít munkásságának, nem utolsósorban pedig sajátos kézjegyének. "James Horner 2015 nyarán ellovagolt a naplementébe, életművének utolsó darabja pedig e kis csapat tettvágyának eredményeként nem a fiók aljára került, hanem továbbgondolva kerek egésszé fejlődött. Örökre hálás leszek nekik ezért" - zártam az albumról írt ismertetőmet. A mozi nem sikerült jól, a muzsikával kapcsolatos misszió révén azonban fontos része lett a filmzene történelmének.



    James Newton Howard: Legendás állatok és megfigyelésük


        A Legendás állatok és megfigyelésük zeneszerzői posztját Howard tölthette be, aki megannyi hasonló műfajú alkotás révén mutathatta már meg, hogy a fantasy vonalon is képes a helytállásra - a legjobb példa erre a Lány a vízben. A mozit nem láttam - ennek oka, hogy a Harry Potter-univerzum nagy mértékben messze áll tőlem -, s minthogy a muzsika nemcsak igényes, hanem kellően mozgalmas és összetett is, szükségem volt némi időre ahhoz, hogy teljesen összeálljon, megérjen. Rendkívül jó döntés volt az alkotóktól, hogy Howardot vonták be a munkálatokba, és nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a 2018-ban érkező folytatásnál milyen irányban viszi tovább ezeket a dallamokat.



    John Debney: A dzsungel könyve


        Nem sokkal a Cloverfield Lane 10 után érkezett egy újabb lehengerlő mű, amely stílusát tekintve merőben eltért McCreary munkájától. Amikor Jon Favreau aláírt A dzsungel könyvéhez, borítékolva volt, hogy a zeneszerzői posztot barátja, Debney tölti majd be, és afelől is biztos voltam, hogy ezáltal újfent sikerül majd a komponistának bizonyítania rátermettségét, s műve ki fog emelkedni megannyi vígjátékzenéjének sorából. Ez megtörtént, ráadásul A dzsungel könyve nemcsak filmként, hanem a score vonatkozásában is fölényes győzelmet aratott egy hasonló főhős, a két hónappal később debütált Tarzan felett. Debney formában van, és nagyon sajnálom, hogy Mel Gibson végül kitette őt A fegyvertelen katona stábjából.



    John Ottman: X-Men - Apokalipszis


        Az X-Men 2.-nél Ottman a jövőbeli folytatás reményében dolgozta ki művét, ám a sors úgy hozta, hogy nem bontogathatta tovább elképzeléseit. 2014-ben azonban visszatért a franchise-hoz, s az X-Men - Az eljövendő múlt napjaihoz egy olyan minőségi kíséretet szállított, amilyenre a mutánsok életében John Powell óta nem volt példa. Az X-Men - Apokalipszis esetében harmadszorra is megmutatta, hogy Xavier professzor csapatának kalandjai jó kezekben vannak. Apokalipszis fenyegető, gótikus hangvételű témája új színt vitt a szerző által életre keltett világba, s a megannyi remek muzsika mellett felcsendül a zseniális "Beethoven Havok" is, amelyben Ottman Beethoven 7. szimfóniájának "Allegretto"-ját ötvözte a gonosz motívumával.



    Justin Hurwitz: Kaliforniai álom


        Gyakorlatilag az Oscar-díj-kiosztó gáláig kerültem a Kaliforniai álom ünnepelt dallamainak megismerését. Mindezt kettős előítélet táplálta: egyfelől az addig hallott Hurwitz-munkák nem voltak rám olyan hatással, hogy kedvet érezzek a soron következő művének megismeréséhez, másfelől pedig nem akartam musicalt hallgatni. A film kíséretével először a score-t bemutató albumon keresztül kezdtem megismerkedni, de nem értettem, miért került ennyire rivaldafénybe ez a zene. Aztán következett a dalokkal tarkított korong, amely viszont rögtön levett a lábamról, s azóta is gyakorta jutnak eszembe az "Another Day of Sun", valamint a "Someone in the Crowd" dallamai. Az idei ötösből egyértelműen neki járt a szobor mindkét filmzenei kategóriában.



    Matthew Margeson: Eddie, a sas


        A Remote Control Production égisze alatt tevékenykedő Margeson eddig hallott muzsikái nem keltették fel igazán a figyelmemet - ez idáig elegendőnek tartottam belőlük az egyalkalmas hallgatásokat. A brit csodabogárról (akiről a Jég veled! jamaicai bobcsapata jut eszembe) szóló Eddie, a sashoz készített munkája azonban kellően igényesre, egyszersmind nosztalgikusra sikerült. A szintetizátorokra és elektromos gitárra épülő mű a nyolcvanas évek, illetve a kilencvenes évek elejének hasonló jellegű score-jait idézi fel remek témákkal és hangulattal megspékelve. Ezzel a szerethető darabbal Margeson kellően lehengerelt, köszönöm neki azt a közel egyórányi élményt, amelyet a Varése korongja révén nyújtott.



    Michael Giacchino: Star Trek: Mindenen túl


        Giacchino nagyon zsúfolt évet tudhat maga mögött, ezzel párhuzamosan pedig történelmet is csinált, hiszen ő lett az első olyan komponista, aki mindkét klasszikus univerzum mozifilmjeihez, a Star Wars- és a Star Trek-szériához is szállíthatott kíséretet. Utóbbiba 2009-ben csöppent bele barátja és állandó munkatársa, J.J. Abrams jóvoltából, s míg az azt követő Sötétségben - Star Trekkel csalódást okozott számomra, a Star Trek: Mindenen túllal meggyőzött arról, hogy bizony ő a legalkalmasabb művész erre a feladatra. A "Logo and Prosper", a "Thank Your Lucky Star Date", a "Night on the Yorktown", az "A Lesson in Vulcan Mineralogy" és a "MotorCycles of Relief" tökéletes kompozíciók.



    Theodore Shapiro: Ghostbusters


        2016 legnagyobb kontraszttal rendelkező alkotásai közé sorolható a nyáron mozikba érkezett Szellemirtók, a 144 millió dollárból készült reboot ugyanis filmként komoly mértékű hidegzuhanyban részesült, zenéjét tekintve azonban sok dicséretet kapott. Paul Feig mozijához Theodore Shapiro szállíthatta a kíséretet, melynek fő előnyét az adja, hogy a direktorral egyetértésben a szerző elzárkózott attól, hogy egy tipikus vígjátékzenével támassza alá a képsorokat. A kórussal és orgonával egyaránt tarkított, helyenként igen bombasztikus zenekari játékot a franchise-ból eredően nemcsak Shapiro saját elképzelései táplálják, hanem Ray Parker Jr. "Ghostbusters" című slágerének dallama is, ami egyfajta nosztalgikus érzést biztosít.






    Kedvelt tételek kevésbé hallgatott albumokról:


    Brian Tyler: "Drift and Fall Again" (Beépített tudat)


        A Beépített tudat korongját az első hallgatást követően parkolópályára tettem, a szerző londoni koncertjének repertoárjába azonban bekerült róla a "Drift and Fall Again", amely megfogott, s a Lakeshore lemezének újbóli meghallgatására ösztönzött. Azonban többszöri próbálkozásomat követően sem maradt meg bennem több ennél a számnál, melynek ereje a zenei alapnak és Yael Shoshana Cohen énekhangjának köszönhető, ráadásul egy kellően hangulatos videoklip is társul hozzá.



    Frederick Wiedmann: "United Again" (Batman: Az elfajzott)


        A Batman: Az elfajzott score-ja azért szolgált kellemes meglepetéssel, mert a Denevéremberhez kapcsolódó rajzfilmmuzsikák közül eddig kizárólag a Shirley Walker által jegyzettekben merültem el tüzetesebben. Wiedmann a szűk költségvetés biztosította lehetőségekhez mérten kellő ügyességgel oldotta meg a rá bízott feladatot, művére pedig a "United Again" második felével tette fel a koronát azzal, hogy lassan vezeti fel azt a csapattémát, amely bármely szuperhősmozi alatt helytállna.



    Jeff Russo: "The Night of (Main Title Screen Version Quartet)" (The Night of)


        Russótól először egy demó anyagot kértek be az alkotók, a kézhez kapott ízelítővel pedig annyira elégedettek voltak, hogy megkérték a szerzőt, alkalmazza azt főtéma gyanánt. Miután a komponista végzett az ennek szánt "The Night of (Main Title Screen Version Quartet)"-tel, a direktor azt az utasítást adta a stábnak, hogy a dallamokhoz igazodva készítsék el a főcímet. A végeredmény remek példája annak, hogy a képsorok milyen hibátlanul képesek együtt élni a dallamokkal.



    Marco Beltrami: "Ben-Hur Theme" (Ben Hur)


        Nagyon vártam, mit hoz össze Beltrami ehhez a szandálos filmhez, de végül éppoly szürke muzsikával "örvendeztetett" meg, mint amilyenre maga a film is sikerült. Az albumnyitó "Ben-Hur Theme" maradt az egyetlen, amely hosszú távon fent tudta tartani az érdeklődésemet, ezzel párhuzamosan azonban nem tudok szó nélkül elmenni azon tény mellett, hogy bármennyire is tetszik ez a téma, minden egyes alkalommal Roque Banos Alatriste kapitány ihlette művére emlékeztet.



    Rob Simonsen: "A Way Out" (Idegpálya)


        Simonsen 2015-ben élvezetes utazásra invitált az Adaline varázslatos életéhez készített munkájával, emiatt pedig kíváncsian vártam, mivel rukkol elő legközelebb. Az Idegpálya score-jával időutazásra invitál minket azzal, hogy a nyolcvanas évek szintetizátoros világát idézi meg. A Lakeshore albuma teljes egészében nem győzött meg, ugyanakkor az "A Way Out" tracket meglehetősen lenyűgözőnek tartom: remekül felépített ívvel, könnyen befogadható dallammal biztosít kikapcsolódást a hallgató számára.



    Steve Jablonsky: "Turtle Power" (Tini nindzsa teknőcök: Elő az árnyékból)


        Jablonsky mestere a panelekből történő építkezéseknek, amit ezúttal a Tini nindzsa teknőcök: Elő az árnyékból révén bizonyított. Bár ez a műve nem aratott olyan sikert, mint a Transformers muzsikája, hasonlóan gördülékeny és könnyen befogadható az átlag mozibajáró számára. A főtéma pedig tipikusan az a darab, amely a végletekig egyszerű és kiszámítható, mégis hallgattatja magát. A "Turtle Power" a magam részéről megérdemelné a 2016 során legtöbbször meghallgatott track címét is.






    Az év megjelenései:


    Brad Fiedel: Terminátor: A halálosztó


        Áprilisban egy érdekes kiadvánnyal lepte meg a Terminátor-filmek kedvelőit a Milan Records. Brad Fiedel Terminátor: A halálosztóhoz készült muzsikájának teljes anyagát adták ki újra úgy, hogy azt a komponista saját maga keverte újra, illetve masterelte az eredeti felvételekből - tartalmát tekintve ezen album megegyezik a Cinerama / Edel által kiadott 1994-es koronggal. "A Terminátor zenéjének elkészítése azért volt nehéz, mert különböző szintetizátorokat, illetve szekvencereket használtam, s mivel nem állt rendelkezésemre elegendő MIDI, sok mindent magam csináltam" - nyilatkozta korábban Fiedel, aki bevallása szerint most tudja olyan módon bemutatni művét a rajongóknak, ahogyan azt már hosszú évtizedek óta szerette volna.



    Elia Cmiral: Chamber Suites


        Cmiral 2014-ben elesett egy munkától, az így keletkezett szabadidejét pedig - egy barátja javaslatára - azzal töltötte ki, hogy négy, stílusukat tekintve egymástól merőben eltérő score-jából emelt ki tételeket, s ültette át kamarazenekarra: "Még sosem készítettem zenét ilyen formációra, ezért jó ötletnek és érdekes kihívásnak tartottam a dolgot" - mesélte. A The Chamber Suitesre keresztelt korongon a komponista olyan filmjei zenéinek adaptációi kaptak helyet, mint a Ronin, A nulladik lakosztály, a Habermann, valamint az Atlas Shrugged, a lemez további különlegessége pedig az, hogy ezáltal néhány részlet hivatalosan is megjelenhetett a Habermann című háborús mozi ihlette művéből.



    Ennio Morricone - Morricone 60


        "Hatalmas élmény, hogy műveimet fiatalok és idősebbek, a legkülönbözőbb anyagi és kulturális háttérrel rendelkező rétegek egyaránt örömmel meghallgatják. Munkásságom hatvan éve során több mint hatszáz művet komponáltam, ebből jó néhány vált generációkon átívelő ismert slágerré" - mesélte a veterán művész. Morricone a 60 év zene című világkörüli turnéja mellett a Decca közreműködésével novemberben megjelentette a Morricone 60-ra keresztelt albumát, melyen olyan népszerű munkáit gyűjtötte csokorba, mint például A misszió, a Volt egyszer egy Amerika, az Aljas nyolcas, a Dollár-trilógia, a Cinema Paradiso, az Aki legyőzte Al Caponét vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat score-ja. E korongra egyfajta koncertkivonatként is tekinthetünk.



    Harold Faltermeyer: Beverly Hills-i zsaru 1. & 2.


        A Beverly Hills-i zsaru nemcsak filmként népszerű, hanem a főtémája okán is, Faltermeyer legismertebb munkájáról azonban az elmúlt évtizedek során kizárólag az első részhez kapcsolódó, betétdalokból álló válogatásalbum "Axel F" trackje árulkodott. Mindez persze pont elegendő volt a világhírhez, a filmzenebarátok azonban nem érték be ennyivel, így a legjobban várt kiadások egyike ehhez a Martin Brest rendezte mozihoz kapcsolódott. Harminckét évvel az első rész premierje után a La-La Land Recordsnak sikerült valóra váltania ezt az álmot úgy, hogy a Faltermeyer által jegyzett score-ok mindegyikét megjelentette egy-egy lemezen. Úgy gondolom, ez a rajongók számára kötelező vétel.



    Howard Shore: Hetedik


        A Beverly Hills-i zsaru score-ja mellett az év legnagyobb dobása a Hetedik kíséretének megjelentetése volt. David Fincher kultikus alkotásával kapcsolatban a TVT Records annak idején kiadott egy lemezt, ám azon a megannyi dal mellett mindössze húszpercnyi muzsika árulkodott Howard Shore nyomasztó víziójáról. A rajongóknak két évtizeden keresztül kellett ennyivel beérniük - gyógyírként mindössze a nem hivatalos módon elérhető bootleg hatott -, a komponista saját kiadója, a Howe Records azonban szerencsére 2016 őszén változtatott ezen a helyzeten: a teljes zenei anyagot lemezre tette, amivel egy újabb, igen nagy űrt sikerült betömni a piacon. Ott a helye a polcon A bárányok hallgatnak CD-je mellett.



    James Horner: Hollywood in Vienna: The World of James Horner


        A Varése Sarabande - nagyon helyesen - azzal kívánt emléket állítani a szerzőnek, hogy Hollywood in Vienna: The World of James Horner címmel Blu-rayn tette elérhetővé a 2013-ban, Bécsben megrendezésre került Horner-hangverseny anyagát, amely mellett a Max Steiner Film Music Achievement Award díjkiosztó, valamint a komponistával folytatott kerekasztal-beszélgetés is helyet kapott a lemezen. "Nagyon örültem annak, hogy a Bécsben tartott koncert olyan különleges volt James számára, és szép dolog, hogy ezt a kivételes estét még több emberrel meg tudjuk osztani, hála ennek a Blu-ray kiadásnak" - nyilatkozta a Tomek Productions vezetője, aki a Varése tulajdonosával, Robert Townsonnal karöltve hozta tető alá a kiadványt.



    James Horner: Living in the Age of Airplanes


        A tengerentúlon, illetve IMAX-termekben tavaly áprilisban debütált, a National Geographic égisze alatt készült, Living in the Age of Airplanes című, hét kontinens tizennyolc országában forgatott dokumentumfilm azt mutatja be, hogy a repülés nyújtotta lehetőség milyen hatással van mindennapjainkra. A kommentátor szerepét Harrison Ford töltötte be, mellette pedig a zene elkészítését is olyan művészre bízták az alkotók, aki szakmája mellett a pilótáskodást is hivatásának érezte: James Hornerre. E korong - A hét mesterlövész aláfestésének gerincével, valamint a Collage című albummal egyetemben - nemcsak a művész utolsó műveinek egyike, hanem egy majdnem hibátlan, tökéletes munka.



    Jeff Beal: Jesse Stone - The Ultimate Collection


        Robert B. Parker népszerű regényhőse, Jesse Stone 2005-ben lépett először képernyőre, s a Gyilkos húzások olyan sikert aratott, hogy azóta a stúdió számtalan Stone-könyvadaptációnak adott zöld utat. Mindegyik alkotáshoz Jeff Beal szállította a kíséretet, 2016 nyarán pedig a Varése Sarabande elérkezettnek látta az időt arra, hogy egy olyan kiadványt jelentessen meg a folyam score-jaiból, amely - a Gyilkos húzások korábban már válogatáskorongként kiadott muzsikája kivételével - az összes eddigi történet kíséretét magában foglalja. A huszonhat fős Hollywood Studio Symphony, valamint két vokalista bevonásával életre keltett aláfestés meglehetősen lassú folyású, ugyanakkor rendkívül érzelemdús és bensőséges.



    Jerry Goldsmith: Rambo 2. (2 CD)


        A Rambo 2. kísérete volt az első az akkor még trilógiának számító szériából, melyet megvásároltam, így a mai napig ez a kedvenc korongom. Az első, a Varése Sarabande által megjelentetett albumot a Silva America fejelte meg először egy bővített kiadással, 2016-ban azonban az Intrada kijött egy olyan duplalemezes gyűjteménnyel, amelyen a film alatt felcsendülő összes tétel mellett demók, előzetes-zenék, végül fel nem használt alternatívák, illetőleg a Carolco stúdió logójának zenéje is helyet kapott. Nagyon örülök, hogy ez a muzsika az első rész aláfestéséhez hasonló köntösben került újfent a kínálatba, s úgy gondolom, ha valaki még csak fontolgatja a Rambo-zenék megvásárlását, mindenképpen az Intrada-változatokat válassza.



    John Williams: The John Williams Jurassic Park Collection (4 CD)


        A La-La Land Records egyre többször jelentkezik olyan nagyobb dobásokkal, melyekkel szépen lassan sikerült feltornáznia magát a filmzenei kiadók élvonalába. A klasszikusok vonatkozásában, 2016 folyamán a Beverly Hills-i zsaru első két részéhez kapcsolódó kiadványai mellett John Williams méltán klasszikus dínózenéinek gyűjteményével tudott tovább nőni a szememben a cég. A négylemezes, ötvenhat oldalas könyvecskével ellátott kollekció a Jurassic Park és Az elveszett világ - Jurassic Park 2. teljes zenei anyagát magában foglalja, s minthogy én Williamst nem a Star Wars-széria kapcsán tartom nagyra, hanem az első két Cápához, valamint a fentiekhez kapcsolódó munkássága okán, így ez a kiadvány kuriózum számomra.






    Csalódásba torkolló várakozás:


    Hans Zimmer: Batman Superman ellen - Az igazság hajnala


        2016 nem volt mentes az olyan nimbuszrombolástól, melyet vagy maga a komponista követett el, vagy egy nem logikusan meghozott rendezői döntés eredményeként következett be. Előbbi csoportba tartozik a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala aláfestése, mely az általam legjobban várt muzsikák egyike volt, az anyag hallatán azonban hamar konstatáltam, hogy a score-ra szánt pénzösszeget egy másik album beszerzésére fordítom majd. Zimmer a Batman-zenékkel egy különös színt vitt a szuperhősmozik világába, Az acélember esetében azonban már ez a fajta varázs számomra eltűnt, s a két hős összecsapásának kíséretével sem tért vissza. Sajnálom, hogy Zimmer így köszönt el a képregényvilágtól.



    Hans Zimmer: Inferno


        Tavasszal a szuperhősmozi, ősszel pedig Robert Langdon soron következő kalandja ihlette muzsikával okozott csalódást Zimmer, így 2016-ban egyetlen lemezére sem ruháztam be - a Kung Fu Panda 3. score-ja ugyan nem volt rossz, de kiemelkedőnek sem mondanám. Az egyetlen dolog, amivel képes volt bevésni magát az emlékezetembe, az a budapesti koncertje, nem mellesleg viszont jómagam is osztom azon rajongói véleményt, miszerint az ez évben nyújtott teljesítményére igencsak rányomta a bélyegét a koncertkörútja, illetve annak előkészületei. De félreértés ne essék: cseppet sem bánom, hiszen ha ez volt az ára annak, hogy az általam legjobban kedvelt komponisták egyikét színpadon láthassam, akkor legyen ez.



    Jeremy Zuckerman: Scream - TV Series


        Tény, hogy Zuckermannek nem volt könnyű dolga egy olyan franchise stafétabotjának átvételekor, mint a Sikoly, és bár számos olyan tételt komponált, amely elnyerte a tetszésemet, összességében véve a munkáját sem karakteresnek, sem pedig erősnek nem éreztem. Ha a score-t Marco Beltrami műveitől függetlenül vizsgálom, akkor is azt tudom mondani, hogy egy ilyen műfajú produkció nagyobb teret engedett volna meg a szerzőnek annál, mint amilyet kialakított. Ugyanakkor azon elképzelését díjazom, hogy nemcsak a dallamok tekintetében, hanem a hangzásvilág terén is igyekezett önálló útra lépni. Arra azonban jó volt a Sikoly-tévésorozat, hogy látómezőmbe tegye Zuckermant, mert látok benne potenciált.



    John Powell, David Buckley: Jason Bourne


        Powell A Bourne-rejtélynél remek hangulatot alapozott meg, A Bourne-csapda ihlette munkájával pedig mindezt tökélyre fejlesztette, és bár A Bourne-ultimátumnál már érezni lehetett, hogy nagyon magasra tette a mércét, még szintén élvezetes score-nak nevezhető. Soron következő Bourne-műve azonban már önmaga árnyéka lett: hiába térnek vissza az ismerős elemek, az összhatás korántsem olyan lenyűgöző. Hogy ebben pontosan mennyi szerepe volt a magánéletében bekövetkező eseménynek (elhunyt a felesége), illetve annak, hogy maga mellé vette Buckleyt, nem tudom, de az biztos, hogy a véleményváltozás hitében régen hallgattam meg annyiszor egy számomra nem bejövő muzsikát, mint a Jason Bourne korongját.



    Thomas Wander, Harald Kloser: A függetlenség napja: Feltámadás


        A függetlenség napja: Feltámadás készítésével kapcsolatos információk pontosan addig foglalkoztattak, amíg fény nem derült a zeneszerzők kilétére. Tudom, hogy Roland Emmerich hosszú évek óta Kloserrel és Wanderrel dolgozik, de reméltem, hogy egy ilyen népszerű mozi folytatásakor újfent David Arnold ajtaján kopogtat majd, aki ezt az első részhez születetthez hasonló színvonalú művel hálálja majd meg. De nem így történt, és hogy ez a rendezői döntés mennyire hibás volt, azt jól tükrözik azok az újra felvett dallamok, melyek A függetlenség napjából származnak, hisz éppoly erőtlenek, mint a score többi része. Csak azt nem értem, hogy ez a színvonal hogyan felelhet meg egy olyan direktornak, mint Emmerich?






    Érdekes törekvés:


    Jerry Goldsmith "akciófigura"


        Augusztusban olyan információ látott napvilágot, miszerint a semmiből egyszer csak előbukkanó Petrox Plastic egy hatvandolláros Jerry Goldsmith akciófigurát fog piacra dobni. A cég egy fotó mellett mindösszesen annyi információt közölt, hogy egy kézzel festett, limitált példányszámú báburól van szó, amely a komponistát a nyolcvanas évek vége felé járó időszakából ábrázolja majd. S hogy honnan jött ez az ötlet? Arról éppúgy nincs hír, ahogyan magáról a termékről sem, ugyanis a gyár hivatalos oldaláról még a prognosztizált megjelenési idő előtt lekerült.



    We Hear You Series


        2016 szeptemberében indult útjára a Varése Sarabande We Hear You Seriesre keresztelt szekciója, melynek keretén belül a kiadó igyekszik olyan muzsikákat megjelentetni CD-n, amelyekre ez idáig nem került sor, s a legtöbb rajongói kérés érkezik be hozzájuk ezek kapcsán. Ennek első lépéseként a Lalo Schifrin-féle Boulevard Nights score-ja látott napvilágot, mely album tartalmát tekintve megegyezik az annak idején kiadott Warner Bros.-os bakelitével: a félórányi instrumentális aláfestést a George Benson által előadott "Street Tattoo" című dal vezeti fel. A limitált albumokat magában foglaló szérián belül - a Varése ígérete szerint - néhány havonta fog felbukkanni egy-egy újabb várva várt muzsika.






    Érdekes zeneszerzőváltások, kollaborációk:


    Beépített tudat (Haim Mazar - Brian Tyler, Keith Power)


        Az izraeli származású direktor, Ariel Vromen a 2012-es The Iceman című kriminél is vele dolgozó Haim Mazart nevezte meg a Beépített tudat lehetséges komponistájaként, amit a stúdió első körben el is fogadott, s ezt annak rendje és módja szerint szerződésbe is foglalták. A 2014 decemberében köttetett megállapodás azonban fél évvel később felbomlott, s arról kezdtek szólni a hírek, hogy helyét Brian Tyler, valamint Keith Power foglalhatják el. A páros hasonlóan egyenrangú félként volt jelen a munkálatoknál, mint a Hawaii Five-0 sorozatnál, kollaborációjuk aktuális gyümölcse azonban finoman szólva sem érett be teljesen: az egyetlen kiemelkedő pontja a "Drift and Fall Again" című dal lett.



    A fegyvertelen katona (John Debney - Rupert Gregson-Williams)


        Mel Gibson első ízben nem a feltörekvők sorába tartozó Gregson-Williamst hívta a projekthez, hanem James Hornert, akivel rendezőként anno A rettenthetetlent, az Apocalyptót, illetőleg Az arc nélküli embert hozta tető alá. A zeneszerző szerencsétlen kimenetelű balesetét követően a direktor John Debneyhez fordult segítségért, akit A passió révén kedvelt meg, s bár 2015 szeptemberében alá is írták a szerződést, sőt, Debney el is készült a zenével, az alkotók azonban nem voltak elégedettek a hallottakkal, s ahelyett, hogy átíratták volna az anyagot, inkább új szerző után néztek. Így került a képbe a Remote Control táborát gyarapító Gregson-Williams, akire David Yates (Tarzan legendája) hívta fel Gibson figyelmét.



    Jason Bourne (John Powell, David Buckley)


        John Powell remek muzsikát szállított a Bourne-trilógiához, így a negyedik felvonásnak számító Jason Bourne (a 2012-es A Bourne-hagyatékot nem tartom a folyam szoros elemének) kapcsán jogosan dörzsölhettük előre a tenyerünket, s tehettük félre a lemez árát. Ám ahogyan Hans Zimmer az Inferno kapcsán, úgy Powell a Bourne-mozi esetében szerepelt le, ráadásul ehhez nem egyedül, hanem David Buckleyval közösen járult hozzá - hogy miként oszlottak meg a Powell és Buckley közti feladatok, arról nincs információ. A score legemlékezetesebb pillanatait a már jól ismert dallamok alkotják, a többi pedig szó szerint vett töltelékzeneként jellemezhető. Ilyen félresiklást pont Powelltől nem vártam volna.



    A kis kedvencek titkos élete (John Powell - Alexandre Desplat) / Zootropolis - Állati nagy balhé (John Powell - Michael Giacchino)


        A kis kedvencek titkos élete és a Zootropolis - Állati nagy balhé esetében annak idején egyaránt olyan információk láttak napvilágot, miszerint a talpalávalóról Powell fog gondoskodni. Ezen hírek azonban minden bizonnyal a stúdiók első körös elképzeléseiből, illetve egyeztetéseiből keltek szárnyra, a házi kedvencek kalandjához ugyanis végül Desplat, a hozzánk hasonlóan civilizált életet folytató állatokhoz pedig Giacchino írt muzsikát. Arról, hogy mi történt, semmilyen információt nem találni (sőt, igazából ma már arról sem nagyon lehet olvasni, hogy egykoron Powell került szóba), ráadásul az egykori Remote Control-tag az új Bourne-mozin kívül filmzenei vonatkozásban nem is hallatott magáról.



    Tarzan legendája (Mario Grigorov - Rupert Gregson-Williams)


        Míg A dzsungel könyve alatt remek muzsika hallható, a Mauglihoz hasonlóan ágyékkötős hős, Tarzan újabb mozis színrelépéséről ugyanez nem mondható el. A Tarzan legendájával kapcsolatos lehetőséget először a bolgár származású Mario Grigorov kapta meg, akinek zenéje a képsorok helyett a süllyesztőben találta magát - a magyarázat szokás szerint a filmesek által jokerként előhúzható "utómunkálati problémákban" merült ki. A premier közeledtével felröppent a hír, miszerint Hans Zimmer és Rupert Gregson-Williams szolgáltatják majd a dallamokat, végül azonban csak utóbbi művész maradt a stábban, lévén Zimmer ez idő alatt épp európai koncertkörútjával volt elfoglalva.



    Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet (Alexandre Desplat - Michael Giacchino)


        Bár az űreposz és John Williams neve örökre összefonódott, az egész estés mozikon felül született produkciókon kívül nem a veterán szerző szolgáltatta a kíséreteket. A nagy filmek tehát szentek és sérthetetlenek voltak, a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet azonban felborította ezt az íratlan szabályt, s a mozihoz először Alexandre Desplat-t szerződtették. A komponista szépen haladt a muzsikával, az újraforgatott jelenetekhez azonban a már elkészült anyagok nem illettek, s mivel a szerzőnek egyéb kötelezettségei okán nem volt ideje módosítani munkáján, Gareth Edwards direktornak és csapatának új ember után kellett néznie. Így került a képbe Giacchino, akinek szűk egy hónap alatt kellett előrukkolnia a score-ral.






    Akik zenéikben élnek tovább:


    Kenneth Hall


        A zenei pályán annak idején zongoristaként kezdő Hall, miután bekerült a 20th Century Fox stábjába Lionel Newman mellé, elhatározta, hogy ezen a téren fogja tovább egyengetni karrierjét. Ő azonban nem szerzőként volt jelen a hollywoodi forgatagban, hanem zenei rendezőként. Munkássága során olyan neves komponistákkal dolgozott együtt, mint Henry Mancini, Lalo Schifrin, John Williams, Stewart Copeland, John Barry, Harry Manfredini, John Debney, valamint Jerry Goldsmith. Az ő munkája is benne van azokban a nagy sikerű aláfestésekben, amelyek például az E.T. - A földönkívüli, a Mission: Impossible-sorozat, a Verseny a javából, az 1976-os King Kong, a Tőzsdecápák vagy az Elemi ösztön alatt hallhatók.



    Pethő Zsolt


        Mirr-Murr, a kandúr, Frakk, a macskák réme, Pom Pom meséi, Vízipók-csodapók, A nagy ho-ho-ho horgász vagy éppen Misi mókus kalandjai: csupán néhány példa arra, milyen klasszikus magyar mesék alatt hallhattuk Pethő Zsolt muzsikáit. A Balázs Béla-díjjal és Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel egyaránt jutalmazott művész 34 éven át töltött be a Pannónia Filmstúdióban zenei referens pozíciót, s pályája során nemegyszer dolgozott együtt Dargay Attilával is. Generációk nőttek fel azokon a rajz-, illetve bábfilmeken, melyeket ő töltött meg dallamokkal.



    Ray Colcord


        Az 1982-es Off Your Rocker című komédiával debütáló Colcord döntően a sorozatok, illetve a tévéfilmek világában mozgott, melyek közül kevés jutott el hazánkba, így neve itthon nem cseng annyira ismerősen, mint a tengerentúlon. Olyan produkciókhoz szállított kíséretet, mint például a BMI-díjjal jutalmazott 227, az Emmy-jelölésig jutott Singer & Sons, továbbá az Amityville 8: Ördögi játék, a Torkelsonék és A kis gézengúz folyamok vagy a Riley a nagyvilágban, mely utóbbi széria az ő hiányával folytatódik tovább. A filmzenei világhoz azonban nemcsak komponistaként, hanem a Society of Composers & Lyricists elnökeként, illetve a Television Academy vezetőjeként is hozzájárult.












    Vissza a többi értékeléshez

    További kritikáink
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers

  • Filmzenékről röviden
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam