FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations  Jesse Stone - The Ultimate Collection
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - A Filmzene.net 2016-os összesítése

    Gregus Péter összesítése







        2015-ös évértékelőm bevezetőjében azt írtam, hogy 2016-ban több nagy zeneszerzőnek lesz alkalma javítani, hiszen biztató megbízásaik voltak kilátásban. Alexandre Desplat végül távozott a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet stábjából, de így is erős évet tudhat maga mögött, igaz, nagyon átütő művel nem állt elő. Hans Zimmer is tudott volna korrigálni 2015-ös teljesítményén, ám ez az Infernóval finoman szólva sem jött össze, ennek ellenére májusi koncertjével igencsak mély nyomot hagyott bennem. 2016 ismét a meglepetések éve lett, kezdve azzal, hogy James Newton Howardot választották a Legendás állatok és megfigyelésük komponistájának, s a szerző így végre megkapta a már évek óta kiérdemelt nagy franchise-t, amelyben kedvére lubickolhat. Justin Hurwitz zseniális munkája is igen nagy meglepetésnek hatott, hiszen a Kaliforniai álom score-ja és dalai évek múltán is hivatkozási alapnak fognak minősülni a filmmusicalek világában. Michael Giacchinótól is megszoktuk már, hogy évente több jó muzsikával is előáll, 2016-ban azonban három olyannal jelentkezett, mely néhány komponista esetében egy karrier alatt csak egyszer jön össze, nemhogy egy év alatt. Ezek mellett pedig sok olyan apró, nem várt aláfestésbe botlottam, melyek a szerző vagy a film ismeretlensége miatt jó eséllyel elkerülték a szélesebb közönség figyelmét, pedig az érdeklődést ezek is megérdemlik.
        2017 az eddig bejelentett film és zeneszerző párosítások alapján igen ígéretesnek tűnik. Giacchino nyárra egy kicsit teljesíthetetlennek tűnő feladattal kellene, hogy megbirkózzon, hiszen szinte pár hét eltéréssel jelentkezik majd három új munkával (The Book of Henry, Pókember: Hazatérés, A majmok bolygója: Háború). Desplat is több filmhez szerződött, ám ebből egyet, a Valerian és az ezer bolygó városát valószínűleg minden filmzenerajongó igencsak várt produkciónak tartja. John Williams Star Wars: Az utolsó jedije is finoman szólva az év legjobban várt aláfestései közé tartozik, emellett egy újabb Steven Spielberg-mozihoz is komponál majd (The Kidnapping of Edgardo Mortara), ez pedig mindig a minőség záloga. Hans Zimmer Christopher Nolan új filmjéhez (Dunkirk) szállít majd zenét, s csak remélni tudjuk, hogy a 2017-ben folytatódó koncertkörútja ezen alkotására nem nyomja majd rá a bélyegét. Brian Tyler A múmia kapcsán mutathatja majd be, hogy maradt még benne a szimfonikus muzsika terén ki nem aknázott tehetség, James Newton Howardtól pedig az év végén érkező Jumanjié is igencsak várt zene, tekintve, hogy a szerző a kalandfilmek terén milyen erős éveket tud maga mögött.






    Az év legjobb zenéi:


    1. James Newton Howard: Legendás állatok és megfigyelésük


        Amikor kiderült, hogy James Newton Howard lesz a Harry Potter-univerzumban játszódó alkotás zeneszerzője, már akkor sejteni lehetett, hogy zeneileg valami igen nagy dolog van készülőben. A komponista nem is cáfolta meg ezt, hiszen karrierje egyik legfontosabb muzsikáját alkotta meg a többrészes fantasysorozat első állomásához. Emlékezetes témák, feledhetetlen zenei pillanatok és tökéletes összhatás jellemzi 2016 általam legjobbnak vélt score-ját.



    2. Justin Hurwitz: Kaliforniai álom


        Igen kevés zeneszerzőnek adatik meg, hogy mindössze 32 évesen szinte minden létező filmes díjat besöpörjön egy zenével, ám ez a bravúr Justin Hurwitznek összejött. A Kaliforniai álom muzsikája nem egyszerűen jó zene, kicsit több annál, hiszen egy nem túl közönségkedvenc zenei műfajra úgy irányította rá a figyelmet, mint előtte csak kevés filmmuzsika. Noha nem szoktam dalokkal kevert albumot a legjobb tíz közé helyezni, ám most mégis ezt kell tegyem, hiszen Hurwitz aláfestése és az általa is jegyzett dalok együtt teszik naggyá a Kaliforniai álom zenei világát.



    3. Michael Giacchino: Star Trek: Mindenen túl


        A harmadik felvonásához érkező Star Trekkel Michael Giacchino feltette a koronát az általa jegyzett Star Trek-zenékre. A régi témákat a korábbiakhoz képest sokkal jobban kibontotta, a főtéma variálásával pedig egy új színt is vitt a széria zenéibe. Az új motívumok és az igencsak erősre sikerült szimfonikus stílus miatt kétségtelen, hogy 2016 egyik legerősebb aláfestése lett Giacchino alkotása.



    4. Dario Marianelli: Kubo és a varázshúrok


        A komponista korunk egyik legnagyobb filmzenei talánya, hiszen minden adottsága megvan ahhoz, hogy A kategóriás szerző legyen, és lehengerlő nagyzenekari munkákkal álljon elő, ám ez valahogy mindig elmarad. A Kubo és a varázshúrok score-ja lenyűgöző dinamikájú kalandzene, egyben lírai, az apróbb részleteit tekintve is élvezetes, helyenként kifejezetten epikus tónusú szimfonikus alkotás. A távol-keleti zenei fűszerezés olyan finom eleganciával jelenik meg benne, amihez hasonlóra példát mondani is nehéz.



    5. Michael Giacchino: Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet


        Az események fura, máig nem egészen tisztázott láncolata odáig vezetett, hogy az eredetileg beharangozott Alexandre Desplat helyett Michael Giacchino lett a film komponistája. Kétségtelen, hogy az idő rövidsége nem volt egy kedvező momentum, ám ennek ellenére a szerző mégis képes volt kifogástalanul megjeleníteni elődje, John Williams stílusát, témáit sajátos hangvétellel integrálni, s olyan új motívumokkal előállni, melyek tökéletesen passzolnak a Star Wars-univerzumba.



    6. Jóhann Jóhannsson: Érkezés


        A komponista az elmúlt évek egyik legbiztosabb pontja a filmzenéknek, hiszen bár nem vállal el sok muzsikát, ám amit alkot, annak minden bizonnyal helye lesz az év legjobbjai között. Az Érkezés score-ja az egyébként is különleges tónusú aláfestéseket szállító szerzőhöz képest is szokatlan zene, a minimalista elektroszimfonikus muzsikába a filmhez illő földöntúli zörejeket és hanghatásokat épített be. És ugyan elsőre nehezen megfogható momentumok, ám mégis ezek adják azt a pluszt, ami miatt az év legjobbjai közé került a score.



    7. Alexandre Desplat: A kis kedvencek titkos élete


        A filmhez meglehetősen nagyszerű zene született, az utóbbi évek egyik legjobb animációs score-ja, mely bizonyos mértékig betölti a John Powell eltűnése után kialakult űrt. Desplat ugyanis Powellhez hasonlóan szerteágazó, ötletes, sokféle megoldást és stílust bevető aláfestést komponált. Rengeteg stílust ötvöző alkotása úgy lett az év egyik legszínesebbje, hogy az összevisszaság látszatát is messziről elkerüli.



    8. John Ottman: X-Men - Apokalipszis


        A komponista harmadik X-Men-zenéjével mutatta meg, hogy a széria zenei világának megteremtéséhez ő ért a legjobban. Erőteljes kórusos zenéknek és az elsöprő erejű szimfonikus muzsikáknak eleve híján vagyunk, ráadásul Ottman nem akárhogy nyúl ezekhez, hiszen kreatív és újszerű megoldásokban bővelkedik a hatodik X-Men-kaland score-ja.



    9. Christopher Young: The Monkey King 2


        Hollywood legmostohábban kezelt zeneszerzőjét a Távol-Keletről találták meg egy olyan felkéréssel, mely illik tehetségéhez. A The Monkey King második részének aláfestése az elődjéhez hasonlóan nagyszabású kalandzene, ötleteit tekintve végtelennek tűnő muzsika.



    10. James Newton Howard: A Vadász és a Jégkirálynő


        Ezzel a zenével James Newton Howard folytatta az elmúlt pár évben tőle származó minőségi fantasymuzsikák sorát. A score főtémája az elmúlt évek egyik legszebb motívuma, megkapó erejű, szép dallam, mely többféle verzióban is jól teljesít. Az album ugyan nem minden pillanatában erős zene, de a film alatt az aláfestés annyira illeszkedik a képekhez, hogy a külön hallgatáskor felmerülő apróbb szépséghibáktól különösebb probléma nélkül el tudok vonatkoztatni.






    Az év meglepetései:


    Ennio Morricone: La Corrispondenza


        Minden idők egyik legnagyobb filmzeneszerzője közel a kilencven felé is képes még átütő erejű zenét alkotni. Ehhez azonban kellett az a Giuseppe Tornatore rendező is, akinek Morricone az elmúlt harminc évben született muzsikái közül a legjobbakat írta. A Cinema Paradiso, Az óceánjáró zongorista legendája, a Maléna, Az ismeretlen vagy a Senki többet zenéje mind Morricone utóbbi három évtizedének legjobbjai közé tartoznak. Ezekhez csatlakozott a La Corrispondenza aláfestése is, mely megható zongorás és szimfonikus részei mellett, a hetvenes évek progresszív rockzenéit idéző elektromosgitár-szólamaival érdemelte ki a listára kerülést és a külön kiemelést.



    Panu Aaltio: Tale of a Lake


        A fiatal finn komponista a 2012-es Tale of a Forest című természetfilm kapcsán hívta fel magára a figyelmet, most ennek egyfajta folytatása, a Tale of a Lake kapott tőle egy olyan aláfestést, melyet hallgatva kicsit azért leesett az állam. Az egy dolog, hogy nincs olyan tétele, amely kapcsán az albumot hallgatva úgy érezném, kihagyható lett volna, azonban zeneileg valami olyan csodálatos utazásban van része a hallgatónak, amilyet utoljára George Fenton természetfilm-zenéi esetében hallottam. Stílust tekintve is jelentős változatosságot mutat Aaltio munkája, a filmzene aranykorát megidéző momentumok mellett különféle világzenei ihletésű részek, kortárs szimfonikus megoldások, barokk zenei utalások és napjaink hatásvadász filmzenei jellegzetességei keverednek úgy, hogy egyik sem válik dominánssá, sőt egymás tökéletes kiegészítői lesznek.






    Az év legjobb tételei:


    John Williams: "Sophie and the BFG" (A barátságos óriás)


        Steven Spielberg visszatért John Williamshez, aki A barátságos óriáshoz komponált muzsikájával a nyolcvanas évek hangulatát idézte meg, mintha az E.T. - A földönkívüli óta nem is telt volna el közel három és fél évtized. A score témáit egyesítő szvit jellegű tétel Williams stílusának tökéletes prezentálója, önálló komolyzenei kompozíciónak is simán beillő, nagyszerű alkotás.



    Alexandre Desplat: "In God's Hands" (Fény az óceán felett)


        Abban nem vagyok biztos, hogy ennek a score-nak nem lett-e volna ott a helye az év legjobbjai között, hiszen Desplat egyik legprofibb, leglúdbőröztetőbb drámai muzsikájáról van szó. A szerzőtől már megannyi zseniális muzsikát hallottunk az elmúlt években, a Fény az óceán felett pedig teljes mértékben felveszi a versenyt ezekkel. Lehengerlő főtéma hiányában itt mással kell megelégedni, például az olyan szívbemarkoló zongorás tételekkel, mint a listámba került is.



    Theodore Shapiro: "Battle of Times Square" (Szellemirtók)


        A komponista eddigi legizgalmasabb muzsikájában végre megmutatta, hogy milyen tudás is rejlik benne. Az album sűrítménye ez a tétel, melyben a dinamikus akciózenei részek, az elsöprő erejű kórus, a horrorosabb részletek az eredeti főtéma zseniális interpretálásában csúcsosodnak ki. Az év talán legjobb akciótrackje ez.



    James Newton Howard: "Relieve Him of His Wand / Newt Releases the Thunderbird / Jacob's Farewell" (Legendás állatok és megfigyelésük)


        A kissé középszerű kezdést követő szárnyaló, himnikus földöntúli muzsika az a tipikus finálézene, amilyet sok-sok éve megszokhattunk már Howardtól. Minden olyan aláfestésében, ahol szükséges egy katartikus lezárás, ő képes újra és újra előállni egy ilyennel. A hatás itt is lúdbőröztető.



    Abel Korzeniowski: "Wayward Sisters" (Éjszakai ragadozók)


        A komponista jókora kiaknázatlan tehetség, ezt nem nagy merészség kijelenteni, hiszen évről évre nyújt igen kimagasló teljesítményt, ám méltó felkérése alig akad. Tom Ford biztos pont a karrierjében, hiszen a direktor második filmjéhez is őt kérte fel. Az összetett mozi score-ja is sokrétű, hiszen sötét pillanatok és megkapó szépségű kortárs komolyzenei részei nem egy egysíkú hallgatnivalót jelentenek. Mindebből a legszebben pedig az albumot megnyitó, helyenként minimalista, repetitív, keringőszerű tétel szól.



    Marco Beltrami: "Ben-Hur Theme" (Ben Hur)


        Ez a tétel tipikus példája egy jól sikerült kompozíciónak egy közepes score-ban. Az albumot is indító darab tulajdonképpen lehengerlő, a komponista egyik legszebb szerzeménye. Ben Hur témája gyakori visszatérője az aláfestésnek, de első felbukkanásához már egyik sem mérhető. Ebben az Ennio Morricone westernmuzsikáira jellemző stílust, és szintén a maestro sajátosságát, a téma lassú felépítését hallhatjuk. Nagy kár, hogy a folytatás már nem méltó ehhez a remek nyitányhoz.



    Michael Giacchino: "Jyn Erso & Hope Suite" (Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet)


        Giacchino Williamshez hasonlóan a film új főbb témáit külön szvitbe gyúrta át. Ilyenből három is található az albumon, ezek mindegyike kiváló kompozíció, ám a listámba került "Jyn Erso & Hope Suite" stílusában olyan jól hozza a nagy elődök zenei jellegzetességeit, hogy nem kétséges, ez a legjobb mind közül. A komponista ebben a tételben bizonyítja, hogy méltón tudta folytatni a sagát.



    Justin Hurwitz: "Epilogue" (Kaliforniai álom)


        A score témáit összefoglaló kompozíció valószínűleg minden idők legjobb filmzenei tételei közé fog beérni az évek alatt, bár valószínűleg már most is ott van. Nem pusztán egy szimplán jól sikerült kompozícióról van szó, hanem egy vérbeli filmmuzsikáról, mely olyan szorosan forr egybe a jelenettel, amilyen szorosan csak kép és zene teheti.



    Fernando Velázquez: "Gernika Under the Bombs" (Gernika)


        A spanyol filmzeneszerzők egyik legfényesebb csillagává nemesedett az elmúlt öt-hat év alatt Fernando Velázquez. Kidolgozott, tökéletes hangszerelésre törekedő munkái rendre felmerülnek, ha az év legjobbjait kell listázni. Munkásságából ezúttal a Gernika című háborús, romantikus mozi aláfestését emelném ki, abból is ezt az önálló szimfonikus műnek is beillő, közel 25 perces tételét.



    Brian Tyler: "Now You See Me 2 Main Titles" (Szemfényvesztők 2.)


        Bár az első epizód zenéje is meglepően jól sikerült, hangulatos zene volt, de a második részre még kiforrottabb lett a tolvaj bűvészcsapat muzsikája. A főtéma különböző interpretációi közül talán a főcím alatt felcsendülő verzió a leghatásosabb. A szárnyaló rézfúvós motívum ebben a tételben nyújtja a legjobb formáját.






    Az év legjobb tévés zenéi:


    Ramin Djawadi: Trónok harca: 6. évad


        Az utóbbi évtized legfontosabb tévés sorozatának zeneszerzője az elmúlt két évadra kissé belefáradni látszott Westeros krónikájának megzenésítésébe, ám a hatodik évadra ismét egy erős és nem kevés emlékezetes résszel szolgáló zenét produkált. A főtéma változatos adaptációi, variációi révén talán most szól a legjobban az első feltűnése óta, ami elég nagy szó, tekintve, hogy sokan csak ez alapján istenítik a széria muzsikáját. A hatodik évad azonban megmutatta, hogy a főtémán kívül is van mit szeretni Djawadi munkásságában.



    Alex Heffes: 11.22.63


        Sok szó esett már eddig is méltatlanul alulértékelt, alulfoglalkoztatott komponistákról, akik közé Alex Heffes is tartozik. A Stephen King regényéből készült minisorozat kiváló bizonyítási lehetőség volt számára, amivel maximálisan élt is. Csendes, könnyed, helyenként Thomas Newman vagy Mark Isham stílusát idéző score-ja ugyan nem váltja meg a világot, nem is hoz rengeteg újdonságot, egyszerűen csak harmonikus, egységes, kreatív hallgatnivaló. Bizonyos tételeknél a vonósokkal pedig olyan hangulatot teremt, mely horrorfilmben is bőven megállná a helyét.



    Nick Cave, Warren Ellis: Mars - Utunk a vörös bolygóra


        Nick Cave és Warren Ellis számomra a Mars - Utunk a vörös bolygóra esetében nyújtották eddigi filmzenés munkásságuk közül a legmagasabb szintet. A fikciós és tudományos részeket keverő, különleges tévés vállalkozáshoz Cave-ék tökéletes választásnak bizonyultak, hiszen egyedi, nyomasztó, huszonegyedik századi western stílusuk kiválóan passzol a kihalt marsi tájhoz, az elhagyatottsághoz, az űrhajósok klausztrofób helyzetéhez. A nyugtalansága ellenére is nyugtató hatású esti hallgatnivaló.



    Blake Neely


        A szerző 2016-os munkássága több mint figyelemre méltó volt, hiszen amit négy sorozat terén is művelt a tévés fronton, arra rajta kívül csak kevesen lennének képesek - ha egyáltalán akad ilyen. A zöld íjász, a Flash - A Villám, a Supergirl és A holnap legendái külön-külön is erős aláfestéssel rendelkeznek, de együtt kezelve jelentenek igazán nagy értéket. A négy széria egy univerzum része, így a markáns egyedi jegyek mellett egy átfogó közös stílus is megfigyelhető velük kapcsolatban. Mindez még az első Zöld íjászból ered, azonban Neely képes volt további három esetben az önismétlés elkerülésével megismételni ezt a jellegzetes, jól beazonosítható hangot. 2016-os négy munkája közül nehéz lenne bármelyiket is a másik elé sorolni, így inkább a szerzőt emelném ki, mint az év filmzeneterméséből megemlítendő momentumot.



    Bear McCreary: Outlander - A kívülálló: 2. évad


        A tévés zeneszerzői mezőny legbiztosabb pontja Bear McCreary, aki évről évre képes újabb és újabb élvezetes muzsikák megalkotására. Az Outlander - A kívülálló sorozat második évadjában a skót ihletésű népies jellegű zene mellé már barokk muzsika is társul, mellyel kifejezetten ügyesen játszik el McCreary, noha tény, nem ezen tételek miatt lett számomra ez 2016 egyik legjobb tévés aláfestése.






    Egyéb említésre érdemes zenék:


    Alexandre Desplat: Florence - A tökéletlen hang


        A magát kiváló operaénekesnek gondoló, ám a valóságban abszolút tehetségtelen Florence Foster Jenkinst alakító Meryl Streep áriáit kínszenvedés hallgatni a lemezen, de Alexandre Desplat score-ja feledteti ezt. Igazodván a húszas-harmincas évekhez, az aláfestést leginkább a jazz stílusjegyei járják át, abból is leginkább a korra jellemző elemek (big band, szving, blues), bár a hatvanas évek könnyed liftzenés, lounge világa is megidéződik.



    Alexandre Desplat: A mélység kalandora


        A szerző 2016-ban sok kisebb volumenű film esetében működött közre, így a rivaldafény ezúttal elkerülte, ám ettől függetlenül nagyon is minőségi muzsikákkal jelentkezett. A mélység kalandora score-ja kifejezetten erős alkotás lett tőle. Igazából semmiféle nagy újdonságot nem vonultat fel, hozza azokat a tipikus jegyeket, melyek miatt a komponista műveiért rajongani lehet. Azonban valami kis plusz mégiscsak volt, a tenger alatti gyönyörű képek és az erős történet Desplat legszebb drámai muzsikáival teszi egy lapra az alkotás aláfestését.



    Nicola Piovani: Assolo


        Az Oscar-díjas olasz mester a mediterrán zenei életérzés, hangulat legjelesebb képviselője már jó pár évtizede, Nino Rota halála után mindenképp. Ennek megkoronázása volt Az élet szépért kapott Oscar-díja is, melyhez hasonló muzsika ugyan azért akad még a repertoárjában, de a széles közönséghez ezek már nem igazán jutnak el. A rá jellemző édeskés, melankolikus hangulatot az olaszos zenei jegyekkel, a mediterrán térség egyéb muzikális finomságaival fűszerezte ebben a score-ban is.



    David Wingo: Loving


        Van a filmzenék terén egy jól behatárolható stílus, melyet a legjobban úgy lehet jellemezni, hogy esti hallgatnivaló. David Wingo score-jára hatványozottan igaz, hogy este, gyakorlatilag háttérzenének egyszerűen kiváló alkotás. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha odakoncentrál az ember, akkor nem lenne élvezetes a muzsika, hiszen ebben az esetben egy helyenként részleteiben is figyelemre méltó produkcióban merülhetünk el, egy különleges, borongós elektroszimfonikus sötét utazásban lehet részünk. Ebben a műfajban nagyon félre lehet nyúlni, szerencsére Wingo nem esett túlzásokba.



    Michael Giacchino: Doctor Strange


        A komponista igencsak termékeny éve volt 2016, hiszen a Star Trek- és a Star Wars-kalandok mellett egy szuperhősfilmhez is írt muzsikát. A Doctor Strange üdítően dinamikus, jellegzetes főtémával rendelkező score-ral mutatkozott be a mozikban, s bár nem ez a score lett a képregény-adaptációk aláfestéseinek non plus ultrája, de részleteit tekintve meglehetősen erős zene a zsáneren belül is.



    Carter Burwell: Ave, Cézár!


        A komponista az elmúlt pár évben végre megkapta az őt megillető figyelmet, ezt pedig többé-kevésbé jó zenékkel hálálja meg. Az Ave, Cézár! score-ja külön hallgatva talán nem tűnik akkora muzsikának, de a képekkel együtt nemcsak hogy szórakoztató, de jól megidézi egy letűnt korszak nagyszerű filmzenei világát is, ez a műfaji színesség teszi, ha nem is maradandó, de említésre méltó aláfestéssé.



    Thomas Newman: Utazók


        A szerzőre mindig jellemző volt, hogy saját, jól beazonosítható stílusát keverje és variálja, így tett az Utazók aláfestése esetében is, ahol a hetvenes évek szintetizátoros muzsikáinak stílusát vegyítette saját zenei világával. Összességében nem lett annyira átütő ez az Oscar-jelölt zene, de ahol belevitte az űrzenék stílusjegyeit, ott megtörténik a varázslat.



    Laurent Perez del Mar: A vörös teknős


        Az efféle filmzenéket különösen kedvelem, mivel sokféle stílust vegyítenek, s ezáltal valami újat alkotnak, valami olyat, amire az ember felkapja a fejét. A vörös teknős esetében pedig különösen sok különböző zenei megoldást hallunk, mégis egységes marad a score. Morricone westernzenéinek jellegét megidéző momentumok, különféle világzenei megoldások, szimfonikus kalandzenei részek keverednek benne, s alkotnak egy fülsimogató zenei utazást.



    Ilan Eshkeri: Swallows and Amazons


        A Fecskék és fruskák című ifjúsági regénysorozat újabb adaptációjához a szintén alulfoglalkoztatott Ilan Eshkeri produkált egy meglehetősen izgalmas szimfonikus kalandzenét. A score-ban a szerény lehetőségeket maximálisan kihasználja, s bár ebből nem alakult ki egy hivatkozási alapnak mondható zene, de jól jelzi, milyen remekül boldogulna a szerző egy bonyolultabb filmmel is.



    Gustavo Santaolalla: Qhapaq Nan


        A filmzenekedvelők által nem ok nélkül utált argentin zeneszerző mozis pályafutása szerencsére nem igazán folytatódott olyan mértékben, mint sejteni lehetett. Szólóalbumok terén azonban továbbra is aktív a szerző. Ezen munkái ráadásul többnyire igen érdekes alkotások, a pengetős hangszerek és a világzenei megoldások kedvelői pedig minden bizonnyal nagy lelkesedéssel fogadták Santaolalla ezen albumát is. Több tételben is meglehetősen hangulatos zenével van dolgunk, azonban az is tény, hogy kevesebb tétel most több lett volna.






    Az év csalódásai, legrosszabb muzsikái:


    Mica Levi: Jackie


        A zeneszerző két éve A felszín alatthoz megosztó muzsikát alkotott, melyet a korrektség elhagyásával azonban már közel sem megosztónak, hanem egyenesen taszító, művészieskedő, a huszonegyedik századi zenei sznobizmus megtestesülésének tartok. A Jackie-hez alkotott zenéje sem igazán érdemel sokkal szebb szavakat, ugyanis többnyire itt is taszító, céltalan, filmzeneileg értékelhetetlen a munkája. Dühítő, hogy egy zenei képességeit tekintve érezhetően korlátok között alkotó, láthatóan nem teljesen beszámítható művész azért lehet valaki, most éppen Oscar-jelölt is, mert néhány filmkritikus a jó filmzenét összetéveszti a pofátlanul arcba tolt különc, szokatlan muzsikával.



    Hans Zimmer: Inferno


        2016 talán legnagyobb filmzenei csalódása volt mindaz, amit Hans Zimmer művelt Robert Langdon professzor harmadik filmes kalandjához. A koncertkörútja alatt összetákolt score esetében minden bizonnyal nem teljesen az övé minden hangjegy, bár ez nála akkor is megszokott, ha nem koncertezik, de korábban legalább a minőséggel nem volt gond, még ha be is dolgoztak neki kiegészítő zeneszerzők. Itt azonban már van gond, nem is kicsi. Az elektronikus részek túlzó mértékű alkalmazásából ugyanis egy nem éppen hallgatóbarát, kicsit kusza munka született, mely egyáltalán nem méltó az első két rész néhol már hivatkozási alapnak is mondható zenéjéhez.



    Junkie XL: Deadpool


        Junkie XL-lel, azaz Tom Holkenborggal a probléma ott kezdődik, amikor kikerül a ritmusok világából, mivel ebben az esetben sajnos látványos a tudás nem léte. Ezzel pedig a szerző is tisztában lehet, ugyanis ha el is kalandozik más felé, a lehető legrövidebb időn belül visszatereli a dobok és dobeffektek világába a muzsikáit. Ez azonban nem mindig jön össze, így Deadpool kalandjainál nagy zenei fejre állások is vannak. Az aláfestésnek nincs igazán mélysége, a drámai részek nem átélhetők a zene nyelvén, s olykor még a feszültséget sem tükrözi a score. Sajnos a Deadpool zenéje is jól bizonyítja, hogy Holkenborg villámkarrierje és zenéinek színvonala egyáltalán nincs összhangban.



    Lesley Barber: A régi város


        Nehezen tudom elképzelni, hogy ez a zene miként is működhet a film alatt, az azonban biztos, hogy önmagában hallgatva nem egy élvezetes muzsika. A vokális részei kifejezetten taszítóak, ennyire idegesítő huhogó, hümmögő énekes betéteket tartalmazó score-ral még soha nem találkoztam. Az a cappella stílussal szemben eleve fenntartásaim vannak, és ezen A régi város muzsikája sem sokat segített, sőt. Az instrumentális részeinek zongorás megoldásait tekintve pedig olyan szintű Philip Glass-utánzást hallhatunk, mely finoman szólva is pofátlan másolás. A score félresikerültségét jól jelzi, hogy a díjközelbe kerülő filmek zenéje esetében gyakorta tapasztalható érdemtelen jelölés "veszélye" ezt az aláfestést nem fenyegette, hovatovább a zenei sznobságban tobzódó kritikusok is pont az ilyen muzsikák iránt szoktak lelkesedni - nos, ez itt elmaradt.









    Vissza a többi értékeléshez

    További kritikáink
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron
  • Scream: The TV Series

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam