FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Alien  Godzilla: King of the Monsters  Outland  Children of Dune  Only the Brave  Under Siege 2: Dark Territory  Under Siege  Pet Sematary  Stepmom  Pet Sematary
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - A Filmzene.net 2015-ös összesítése

    Kulics László összesítése







        2015-ről az első háromnegyed évet követően azt tartottam, hogy rendkívül hullámzó teljesítményt mutató filmzenékkel van megtűzdelve. Az utolsó hónapok során azonban elkezdtem jobban elmélyülni a felhozatalban, végső véleményem pedig az lett, hogy újfent egy korrekt, ám semmiképpen sem kiemelkedő esztendőn vagyunk túl. Az aktualitások mellett sokat jelentettek számomra a különféle érdekes és különleges kiadványok, gyűjtemények, valamint érdeklődéssel vártam az olyan nagyobb volumenű produkcióknál történt zeneszerzőcserék eredményét is, mint a Terminator: Genisys, A Hangya és a Chappie. Ezen mozgatórugók mellett azonban 2015 sajnálatos módon egy igen fájdalmas emléket is őriz: James Horner halálát.
        Listám összeállítása során a négy éve bevett szokásomnak tettem eleget, vagyis nem állítottam fel csoportosításokon belüli rangsort, hanem ábécésorrendbe rendeztem őket, ugyanis adott műfajukon belül mindegyiket remeknek tartom (esetleges hibáik ellenére), s ha összességében nézzük, akkor is egy-két pontnyi különbség van csak köztük - azokat pedig, melyeknél némileg kilóg a lóláb, azaz a bűnös élvezet kategóriáját érintik, kis megjegyzéssel illettem.






    Abszolút favorit:


    The Walk - Alan Silvestri


        2014-ben Marco Beltrami Az emlékek őréhez készült muzsikája került ebbe a kategóriába, mely első hallásra képes volt elvarázsolni. Ezúttal a Kötéltánc score-ja gyakorolta rám a legnagyobb hatást, az előző év favoritjához képesti különbség azonban annyi, hogy most szükségem volt a film megismeréséhez ahhoz, hogy a kompozíció lehengereljen. Silvestri hatásosan közelítette meg annak a mozinak a témáját, amely nemcsak az ikertornyok közötti életveszélyes mutatványról elhíresült Philippe Petit-ről szól, hanem egy olyan épületpárosról is, melyet New York lakói eleinte nehezen fogadtak el, napjainkban pedig két apropóból is szimbólumnak számít. Robert Zemeckis és komponista barátja ezzel az alkotással 2015 legjobb mozis élményét okozták nekem.






    További kedvencek:


    The Age of Adaline - Rob Simonsen


        A baleset következményeként tovább nem öregedő nő viszontagságaira épülő Adaline varázslatos élete a kritikusokat és a nézőket egyaránt megosztotta, Simonsen lassú folyású, érzelmekben rendkívül gazdag, kellemes dallamsorokkal operáló muzsikája azonban döntően pozitív visszhangokat generált. A kíséret a film története okán alapvetően a hagyományos kiosztású nagyzenekarra építkezik, ám az atmoszféra erősítése végett a szerző elektronikus elemekhez, illetve ambientes megoldásokhoz is nyúlt, melyeket a lehető legfinomabb módon illesztett bele az élő zenébe. Nagy előnye még e kompozíciónak, hogy a film ismerete nélkül is könnyedén képes magával ragadni hallgatóját.



    Agents of S.H.I.E.L.D. - Bear McCreary


        A képregények hősei nemcsak a mozivásznon képesek helytállni, hanem a tévécsatornákon is, amire remek példa az immáron harmadik évadánál járó A SHIELD ügynökei. A dallamokat az a McCreary szolgáltatja, aki finoman szólva is ontja magából a muzsikákat, hiszen ezzel párhuzamosan dolgozik még az Outlander - Az idegenen, a Fekete vitorlákon és a The Walking Deaden - ráadásul mindezek mellé érkezik 2016 márciusától a Damien. Leginkább arra lennék kíváncsi, hogy ennyi munka mellett hogyan képes olyan ügyes és stílusba vágó muzsikákkal előrukkolni, amilyennek itt is fültanúja lehetek. Remélem, e score-t valamelyik lemezkiadó a digitális változat mellett hamarosan CD-n is elérhetővé teszi majd.



    Ant-Man - Christophe Beck


        A Marvel nagy figyelmet fordít mostanában arra, hogy alkotásai ne csak a látvány és a forgatókönyv vonatkozásában legyenek hatásosak, hanem az alattuk felcsendülő kíséret révén is - ezen irány tökéletesen érthető, hiszen Superman és Batman első mozis színrelépései ékes bizonyítékai annak, hogy egy ütős muzsika mennyit dob a filmen. Éppen ezért találtam furcsának azt, hogy a döntően vígjátékokhoz szerződő Beck írhatta alá A Hangya score-jának elkészítéséről szóló szerződést, mert bár az Elektra révén korábban már belekóstolhatott ebbe a műfajba, emlékezeteset nem alkotott. 2015-ben azonban megmutatta, hogy többre képes, mint amire legtöbben gondoltunk, s a Jégvarázst követően újból sikerült lenyűgöznie.



    Fifty Shades of Grey - Danny Elfman


        Számomra éppúgy rejtély az, hogy a szerelmesek ünnepének tartott Valentin-nap alkalmával miként tudott minden nőt megbabonázni és moziba vonzani a cseppet sem szokványos szerelmi életet taglaló A szürke ötven árnyalata, mint az, hogy a történet miként volt képes ilyen remek muzsikát kihozni Elfmanből. E rendkívül érdekes és jó kikapcsolódást biztosító muzsika egyetlen hátránya az, ha olyan kocsiban hallgatjuk, melynek lejátszója kiírja a trackek címeit, ugyanis ha a mellettünk ülő nem tudja, mit hallgatunk, ellenben ért angolul, akkor "Az elfenekelés" és hasonlóan beszédes címek láttán esetleg furcsán nézhet ránk. A következő két évben érkeznek az E.L. James köteteire épülő folytatások, a Fifty Shades Freed, illetve a Fifty Shades Darker, reményeim szerint Elfmannel a fedélzeten.



    Jurassic World - Michael Giacchino


        A harmadik dínókalandhoz Don Davis szállított olyan muzsikát, melyben ugyan hangsúlyosan voltak jelen John Williams dallamai, az új és az ismert témák azonban nagyjából fele-fele arányban képviseltették magukat. Az újabb felvonás hosszú szünetet követően érkezett, s a direktornak, Colin Trevorrow-nak, valamint a score-ért felelős Giacchinónak a forgatókönyv okán nagyobb tér jutott az újításhoz, ám ennek ellenére ők is azt tisztázták először, hogy hol válik elengedhetetlenné a népszerű motívumok alkalmazása. Giacchino elkészítette a saját parktémáját ("As the Jurassic World Turns"), amely szerencsére kellően jellegzetesre sikerült, s néhány üresjárattól eltekintve a muzsika egészéről is ugyanez mondható el.



    Krampus - Douglas Pipes


        A karácsonyra hangolódás során legtöbbször John Williams Reszkessetek, betörők!-höz készült muzsikája kerül a lejátszókba, a méltán klasszikus darab melletti döntés pedig nem is kérdéses, hiszen a zene is jó, a filmet pedig - mint a legnépszerűbb karácsonyi alkotások egyikét - minden évben műsorra tűzi valamelyik csatorna. A horror műfaján belül mozgó alkotók idén két mozival is a megszokottól eltérően mutatták be a szeretet ünnepét: az egyik az A Christmas Horror Story volt, a másik pedig a Krampusz, melyhez egy rendkívül erős, kórussal támogatott nagyzenekari horrorscore íródott. Pipes saját elképzeléseit a legkedveltebb karácsonyi dallamokkal keverte össze, aminek eredményeként egy "igen speciális" muzsika kerülhetett a képsorok alá.



    Lost Themes - John Carpenter


        "A Lost Themes esetében minden a szórakozásról szólt. Itt nem volt rajtam nyomás, nem kérdezték tőlem a színészek, hogy mit csináljanak, nem várt rám a stáb, nem kellett vágószobába vonulni, és nem szorított határidő. A cél az volt, hogy zenéim kiteljesedettek legyenek, amihez korlátlan tér állt rendelkezésemre" - nyilatkozta Carpenter, aki a 2001-es A Mars szelleme óta nem jelentkezett új score-ral. Az olyan klasszikus főtémák megalkotója, amilyen például a Halloweené, a Menekülés New Yorkbólé, A 13-as rendőrőrs ostromáé vagy a Nagy zűr kis Kínábané, egy olyan albummal állt elő, melynek jó pár tétele igazi csemege: képes visszarepíteni bennünket a nyolcvanas évek carpenteri világába.



    The Martian - Harry Gregson-Williams


        James Horner Mélyütés-score-ja mellett ez a muzsika volt az, amelynél éreztem, hogy több van benne, mint amennyit elsőre észrevettem, ám így is jó néhány nekirugaszkodás szükségeltetett ahhoz, hogy e mű szépen beérjen. Ehhez elsősorban olyan tételek segítettek hozzá, mint a "Sprouting Potatoes", a "Hexadecimals", a "Crops Are Dead", a "Work the Problem", a "See You in a Few", illetve a "Build a Bomb". A szerző sokoldalúságának egyik újabb példáját figyelhetjük meg ezen az albumon, mely önállóan éppúgy napvilágot látott, mint a betétdalokat tartalmazó lemezt is magában foglaló, Deluxe Soundtrack alcímmel ellátott 2 CD-s gyűjteményként.



    Mission: Impossible - Rouge Nation - Joe Kraemer


        Öt film, öt direktor, tíz forgatókönyvíró, négy komponista: akár ilyen megközelítésből is összegezhetnénk Tom Cruise ügynökszériáját. Danny Elfmant, Hans Zimmert, illetve a duplázó Michael Giacchinót követően Kraemerre esett a választás, aki a mozis franchise első nem befutottnak tekinthető komponistája lett. Giacchino a negyedik felvonásnál kezdett ráérezni a Mission: Impossible-tévésorozatból ismert hangulatra, s emiatt rendkívül sajnáltam, hogy leváltották. Várakozásommal ellentétben az új muzsika azonban szerencsére nem okozott csalódást: az eleinte közepesnek ítélt munka egyre csak etette magát, s bár kimagaslóvá nem vált, magabiztos, nosztalgikus zenei elemekkel tarkított művé sikerült érnie.



    Southpaw - James Horner


        In Memory of Our Friend James Horner - A Mélyütés stáblistáján, sajnálatos módon, már nemcsak a Music Composed by felirat alatt tüntették fel a komponistát, hanem így is - hasonlóan állítottak emléket a score borítóján a Sony munkatársai is a premier előtt egy hónappal szerencsétlen kimenetelű balesetet szenvedő művésznek. E műve olyannyira nem szokványos, hogy fogódzkodót kellett találnom ahhoz, hogy fel tudjam venni Horner gondolatainak fonalát. Ehhez olyan tételek szolgáltak mankóként, mint az "A Long Road Back", a "Training", a "How Much They Miss Her", illetőleg a "Hope Vs Escobar", melyek nemcsak támaszt jelentettek, hanem egyúttal a korong legértékesebb darabjaivá is kinőtték magukat a szememben.



    Spectre - Thomas Newman


        A Bond-franchise-on belül abból a szempontból átütő tehetségű művészként tekintek David Arnoldra, hogy egymás után tudott olyan muzsikákat szállítani, melyek az első hallgatást követően megfogtak. Minden tiszteletem John Barryé, de az Aranyszem előtti éra kíséreteit a mai napig nem tudom annyiszor meghallgatni, mint Arnoldéit. Newman remekül vitte tovább a leghíresebb brit ügynök kalandjaihoz kapcsolódó Arnold-vonalat, a 007 Spectre - A Fantom visszatérrel pedig azt is bizonyította, hogy a számára nem mindennapos stíluson belül is képes figyelemre méltót alkotni. A albumnyitó "Los Muertos Vivos Estan" tétellel pedig az eddigi leghangulatosabb Bond-trackjét volt képes tető alá hozni.



    The SpongeBob Movie: Sponge Out of Water - John Debney


        A SpongyaBob-kalandok éppoly fogadtatásban részesülnek, mint a South Park-, A Simpson család- vagy a Family Guy-epizódok: vagy szeretik, vagy utálják őket. Bár a buggyant szivacsról szóló folyamot kedvelem, ez az élő szereplőkkel kombinált mozi már csupán a rendkívül színes palettán mozgó muzsika vonatkozásában keltette fel az érdeklődésemet: "Vannak olyan jelenetek, ahol karikatúraszerűen kellett megközelítenem az eseményeket, de voltak, ahol komoly hangnemre váltottam. Konkrét szabályokat azonban nem fektettünk le arról, milyen stílusok között kell mozognom, így a zene a maga útját járhatta" - mesélte Debney, aki 2015-ben ezzel, valamint a Texas Risinggal okozott nekem kellemes perceket.



    Star Wars: The Force Awakens - John Williams


        Hetedik alkalommal állhatott a karmesteri pódiumra Williams azért, hogy az aktuális Star Wars-űreposzhoz kapcsolódó muzsikáját felvezényelje. Bár a korábbi felvonások mindegyikénél találtam olyan tételt, amely megfogott, a Star Wars - Az ébredő Erő score-ja lett az első, melyet teljes terjedelmében többször is szívesen hallgattam meg. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy a szerző igényesen keverte az új szereplők karaktertémáit a klasszikus dallamokkal. Úgy vagyok vele, mint David Arnold Bond-zenéivel: nem a népszerű motívumok folyamatos előtérbe helyezésének köszönhetően érzem át az új kalandot, hanem a stílus révén. Amit sajnálok, az az, hogy a "March of the Resistance"-ből elmaradt a kórus, így nem lett olyan karakteres, mint lehetne.



    Texas Rising - Bruce Broughton, John Debney


        A texasi rangerökről (persze az igaziakról, nem a Chuck Norris-félékről), valamint a texasi függetlenségi háborúról szóló minifolyam, a Texas Rising score-jának elkészítése erejéig Debney az elmúlt tizenöt évben a nagyobb volumenű projektektől távol maradó veterán művésszel, Broughtonnal állt össze. A két komponista nemcsak kollégái egymásnak, hanem barátai is, együttműködésük végeredménye pedig az Emmy-díjak ítészeinek figyelmét is felkeltette, igaz, mindössze egy nominálás erejéig.



    Truth - Brian Tyler


        A Truth score-ja nem vonultat fel etnikus hangszereket, virtuóz megoldásokat vagy egyéb szembetűnő dolgokat, hanem azzal tudott levenni a lábamról, hogy bebizonyította: Tyler nem felejtette el régi önmagát, csak épp olyan projekteknél van lehetősége maradéktalanul alkalmazni saját stílusát, melyek elkerülik a rivaldafényt - nem mellesleg pedig a Thor: Sötét világ óta ez az első olyan munkája, melynek meghallgatásához többször is kedvet éreztem. "A zene arra törekszik, hogy bemutassa a szerkesztőségben uralkodó hangulatot, a politikai hatalmat és csatározásokat, valamint az ezekben részt vevő személyeket" - nyilatkozta Tyler, akitől 2015-ben a Halálos iramban 7. és a Bosszúállók: Ultron kora révén vártam magas színvonalat, ami mindkettőnél elmaradt.






    Kedvelt tételek kevésbé hallgatott albumokról:


    Alan Silvestri: "Xiangliu" (Night at the Museum: Secret of the Tomb)


        Silvestri 2006-ban merült el először a múzeumi rejtélyekben, s azóta kétszer repetázhatott. A trilógiából nálam továbbra is a második felvonás score-ja számít a legjobbnak, az Éjszaka a múzeumban - A fáraó titkához készült "Xiangliu" azonban 2015 első olyan tétele volt, melyet folyamatosan újraindítottam. E track maradéktalanul gondoskodik a tisztán szóló, erőtől duzzadó, vérbeli Silvestri-kalandzenei élményről.



    Alex Khaskin: "Opening Theme - It's Christmas Eve" (A Christmas Horror Story)


        Khaskin a karácsonyi időszakban játszódó horrortörténeteket bemutató A Christmas Horror Storyt egy igen erős nyitánnyal, az "Opening Theme - It's Christmas Eve"-vel vezeti fel, amely hasonlóan hátborzongató átirata a méltán népszerű "Carol of the Bells"-nek, mint Douglas Pipes "Krampus Karol of the Bells"-e a Krampuszból. Sajnos azonban a lendület ezt követően alábbhagy, a figyelemre méltó indulás pedig sablonosságba torkollik.



    Blake Neely: "The Fastest Man Alive /Always Late" (The Flash)


        A Bear McCrearyhez hasonlóan sorozatfüggővé vált Neely The Flashhez készült muzsikája a várva várt darabok egyike volt. A La-La Land Records rendesen ki is tett magáért, hiszen egy több mint kétórás játékidővel rendelkező album keretén belül engedett betekintést a szerző művébe, melynek legerősebb tétele a főhős témáját bemutató "The Fastest Man Alive /Always Late".



    Brian Tyler: "Rise Together" (Avengers: Age of Ultron)


        "Rise Together": ez az, amit egy Thor: Sötét világ után vártam Tylertől, és pontosan ez az a tétel, amely bizonyítja, hogy van érzéke a képregény-adaptációkhoz. A dallamok megelevenítik a hősöket, és előrevetítik, hogy bármi történjen is, kedvenc szereplőink helytállnak majd. A baj viszont az, hogy ezt leszámítva a társszerzőként közreműködő Danny Elfman és Tyler ugyanolyan csalódást okozott nekem, mint a Philip Glass-Marco Beltrami duó A Fantasztikus Négyessel.



    BT: "A Meaness Inside Me" (Dark Places)


        A Sötét helyek című thriller muzsikája azok közé tartozik, melyekről ha nem születik írás a honlapon, nem hallgattam volna végig. Hangulata minden bizonnyal illeszkedik a képsorokhoz, s remekül erősíti azokat, önállóan hallgatva azonban nehezen befogadhatónak találom. A BT-hez köthető "A Meaness Inside Me" viszont üdítő kivételnek számít: ez a hatperces darab egy érdekes világba kalauzolt el.



    Carter Burwell: "Mr. Holmes" (Mr. Holmes)


        A Mr. Holmes aláfestését hallgatva képzeletem hamar a híres detektív mellé repített: Burwell nagyon jól eltalálta a muzsikát. Az elegancia, a rejtélyesség és a kimértség keveredik egymással, mely már az albumnyitó "Mr. Holmes" című trackben magával ragadott, az ok viszont, ami miatt e művet végül ebben a kategóriában tüntettem fel, az, hogy a korong közel negyven perce túlzottan azonos vonalon mozog.



    Daniel Pemberton: "Change the World" (Steve Jobs)


        A 2013-as Jobs - Gondolkozz másképphez készült John Debney-muzsika jobban bejött nekem, mint Pembertoné. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy utóbbi szerző élt azzal a lehetőséggel, hogy munkájában megjelenítse a korszakra jellemző számítógépes zenei hangokat, ami rendkívül ötletes és díjazandó. Bár e mű hosszú távon nem tudott lekötni, a "Change the World"-öt kellően hatásosnak találom.



    Geoff Zanelli: "The Battle for the Urn of Kings" (Scorpion King 4: Quest of Power)


        A Skorpiókirály 4: Harc a hatalomért pontosan olyan lett, amilyet az ilyen típusú folytatásoktól várni lehet: ha az előzetest láttad, akkor mindent láttál. Zanelli viszont ennek ellenére igyekezett kitenni magáért, törekvésének veleje pedig benne foglaltatik a "The Battle for the Urn of Kings"-ben. Ugyan a score gerincét képező kaland- és akciódallamok egy része déjá vu érzést kelt, ez ebben az esetben nem borzolta a kedélyemet.



    Henry Jackman, Matthew Morgeson: "Skydiving" (Kingsman - The Secret Service)


        Jackman eddigi munkáival nem feltétlenül voltam megelégedve, ám azt, amit Morgesonnal az oldalán szállított le a titkos ügynökök világán alapuló Kingsman - A titkos szolgálathoz, már egészen érdekesnek találtam. A néhol Bond-szerűre formált muzsikából viszont pont nem a John Barry-vonalat megidéző darabok valamelyike fogott meg, hanem a Media Ventures-stílusjegyeket is magában foglaló "Skydiving".



    John Frizell: "Main Titles" (The Loft)


        Nagyon régen volt már 2007. Abban az évben keltette fel utoljára a figyelmemet Frizzell, s az akkor mozikba került A tíz csapás óta csak a Kéjlak című thriller esetében éreztem újfent azt, hogy további korongjával gyarapítom majd gyűjteményemet. Sajnos azonban lelkesedésem a kezdeteknél megrekedt, mivel a kemény vonósjátékra és erőteljes ütősökre támaszkodó "Main Title" után felütötte a fejét a sablonosság.



    Marco Beltrami, Philip Glass: "End Titles" (Fantastic Four)


        Nagyon sokat vártam ettől a párostól, de ahogyan a Tyler-Elfman formáció gyümölcse, úgy az övéké is kesernyés lett. A film színvonalán ugyan túlnő a muzsika, viszont nem lett annyira fanfáros és színes, mint John Ottman előző két részhez kapcsolódó műve. A zárótétel azonban kétségkívül lenyűgöző: egyszerre hazafias, heroikus és gyönyörű - minden benne van, ami egy vérbeli szuperhős-zenéhez szükségeltetik.



    Michael Giacchino: "I Hate My Life" (Jupiter Ascending)


        A Jupiter felemelkedése filmként hatalmas bukta volt, az aláfestés tekintetében azonban elképesztően sikeres: Giacchino munkáját fórumozóink is úgy jellemezték, mint a legjobb Star Wars-zene, amely nem Star Warshoz készült. A szerző munkája nekem is tetszett, ám annyira nem fogott meg, hogy többször végighallgassam, a hamisítatlan Giacchino-hangulatot árasztó "I Hate My Life" azonban gyakran terítékre került.



    Trevor Rabin: "I Am the Clock (12 Monkeys Suite)" (12 Monkeys)


        Rabin minden évben új zenével jelentkezik, ám azok minősége manapság már nem olyan, mint régen. 2015-ben a Max kapcsán vártam tőle egyfajta visszatérést, ami számomra végül elmaradt, a Terry Gilliam kultikussá vált 12 majomja ihlette azonos című folyamhoz kapcsolódó Varése Sarabande-album nyitányaként helyet kapó "I Am the Clock (12 Monkeys Suite)"-tel viszont végül mégis sikerült megfognia.






    Az év megjelenései:


    The Ghost and the Darkness (2 CD) - Jerry Goldsmith


        Bár az afrikai színezetű nagyzenekari darabokat és Jerry Goldsmith munkásságát egyaránt szeretem, a Ragadozók aláfestését sosem éreztem jobbnak egy erős közepesnél, s két-három alkalomnál többször nem is hallottam. 2015 áprilisának végén az Intrada megjelentette a teljes anyagot, aminek apropóján úgy döntöttem, ismét nekiveselkedem a score-nak, ezt követően pedig azon vettem észre magam, hogy újból és újból elindítom. Ez kellett ahhoz, hogy teljes egészében átlássam, mi volt a szerző koncepciója, és hogy átéljem Michael Douglas, illetve Val Kilmer Sötétség és Szellem névre keresztelt oroszlánokkal kapcsolatos kalandját. A kétlemezes gyűjtemény nemcsak a teljes muzsikát, hanem az 1996-as album tartalmát is magában foglalja.



    Judge Dredd (2 CD) - Alan Silvestri


        Csalóka, ugyanakkor érdekes. Leginkább így tudnám jellemezni a Dredd bíró kíséretéből összeállított Intrada-megjelenést, melyet régóta vártam, az Epic Records vegyes összeállítású albumának score részét ugyanis kevésnek találtam, ám ezen anyag ismeretében be kell látnom, hogy minden emlékezetesebb darab felkerült a régebbi korongra. Ami miatt viszont mégis érdekesnek, értékesnek találom ezt a kiadványt, az az, hogy hibátlanul bemutatja, mi történik egy muzsikával akkor, ha a módosításhoz nemcsak a meglévő felvételek vágása szükségeltetik, hanem az is, hogy egyes tételeket egy másik zenekarral újra rögzítsenek. Silvestri erős, de hányatott sorsú munkájához pedig - az informatív borítónak hála - részletes ismertető is tartozik.



    Legends of Chima - Volume 2 - Anthony Lledo


        A 2013-as összesítésemben is szerepelt a Lego újabb fantasyfolyamának, a Chima legendáinak kísérete. A két évadot megélt rajzfilmszériához készült muzsikából a MovieScore Media egy újabb anyagot állított össze, mely tartalmát tekintve csöppet elmarad az első score ütősségétől, a két korong azonban mélyebb betekintést enged és mutatja meg, hogy a dán komponista tényleg igyekezett odatenni magát ahhoz, hogy egy élvezetes, régi stílusú kalandzene születhessen meg. Szerzeményében az a legszimpatikusabb, hogy érződik belőle a munkája szeretete és tisztelete, stílusa pedig nem a mostanság divatos megoldásokat, sablonokra történő építkezések sokaságát vonultatja fel, hanem igyekszik kihasználni a zenekar adta lehetőségeket.



    Mission: Impossible - The Television Scores (6 CD) - különböző szerzők


        Az ötvenes és a hatvanas évek filmzenei világára az átalakulás volt jellemző: egyre többször került sor arra, hogy rockos, jazzes vagy éppen kortárs klasszikus zenei stílust képviselő, vagy azokkal vegyülő művek készültek a produkciók alá. E változás legikonikusabb eleme Lalo Schiffrin Mission: Impossible - Az akciócsoport című szériához kapcsolódó munkája. A hét évadot megélt folyam score-jába eddig csak a GNP Crescendo albumán keresztül nyílt lehetőségünk betekinteni, amin a La-La Land Records változtatott úgy, hogy a hatlemezes gyűjtemény keretén belül nemcsak Schifrin, hanem olyan további szerzők M:I-művei is megismerhetőek, mint Walter Scharf, Gerald Fried, Jerry Fielding, Don Ellis, Richard Hazard, Jack Urbont, Duane Tatro, Benny Golson, Richard Markowitz vagy Robert Drasnin.



    The Monkey King - Christopher Young


        2014 januárjában került bemutatásra a Wu Cheng'en kötetén alapuló The Monkey King, melyhez Christopher Young szállíthatott muzsikát. A szerző többször meglepte már a filmzenerajongókat, s ez most sincs másként: nagy ívű művet tett le az asztalra, amely számtalan Young-kézjegy mellett a vérbeli epikus elemeket éppúgy magában foglalja, mint a történet helyszínét szimbolizáló tradicionális instrumentumot, az erhut. Nagyon sokáig csak négy tételt ismertem ebből a muzsikából, de az alapján már tudtam, hogy amennyiben megjelenik, a kötelező vételek sorába fog tartozni. Erre jó pár hónapig várni kellett, mígnem az Intrada (mely társaság nem sokkal korábban a szintén Young jegyezte Gyilkos szezon kíséretét is kiadta) a tettek mezejére nem lépett.



    The Nightmare on Elm Street (8 CD) – különböző szerzők


        A harmincegy évvel ezelőtt útjára indított horrorszéria, a Rémálom az Elm utcában előtt a Varése Sarabande egy olyan gyűjteménnyel tiszteleg, melyben a hét Freddy-film, valamint a Freddy vs. Jason kíséretei találhatóak meg. A kétezres példányszámban készült A Nightmare on Elm Street - 8 CD Box Set az eddig ismert hanganyagok mellett fel nem használt darabokat éppúgy tartalmaz, mint vázlatokat, valamint tételalternatívákat. Freddy Krueger rémisztgetéseit az évek során olyan szerzők követték nyomon, mint Charles Bernstein, Christopher Young, Angelo Badalamenti, Craig Safan, Jay Ferguson, Brian May, J. Peter Robinson és Graeme Revell, kiknek művei ezúttal egy rendkívül átfogó, kellően impozáns összeállításban láttak napvilágot.



    The River Wild (2 CD) - Jerry Goldsmith, Maurice Jarre


        Az Intrada Records vállalta magára a Veszélyes vizeken teljes zenei anyagának megjelentetését úgy, hogy az egyik korongra Jerry Goldsmith műve került, a másikra pedig az elvetett munka Maurice Jarre-tól. Utóbbi művész a teljes score-t megírta és fel is vette 1994 nyarán úgy, hogy némely tételeken még változtatásokat is eszközölt, az utómunkálatok során azonban a rendező, Curtis Henson (Szigorúan bizalmas) új komponista után nézett. Az eredeti score így dobozba került, Goldsmith pedig három és fél hét alatt leszállította az új aláfestést. Mindkét változat esetében az összes, annak idején rögzített tétel felkerült a korongokra, így valóban teljes képet kaphatunk a művészek elképzeléséről.






    Érdekes törekvés:


    Varése LP to CD


        Míg számos kiadó bakeliten kezdett el filmzenéket megjelentetni, addig a Varése Sarabande májusban bejelentette, hogy egy speciális szériával rukkol elő, mely mögött olyan törekvés húzódik, miszerint a cég által eddig csupán bakeliten kiadott albumok CD-n is elérhetővé váljanak. Az LP to CD-széria különlegessége, hogy az újabb formátum ellenére a külcsín megegyezik majd a bakelitével, s mindehhez egy gyűjtődoboz is tartozik a tizenkét lemezből álló széria tárolása érdekében. A havonta újabb megjelenést garantáló szérián belül eddig olyan darabok jelentek meg, mint például az April Fool's Day (Charles Bernstein), a Meghívás utazásra (Gabriel Yared) vagy a Titkos világ (John Scott) aláfestése.






    Érdekes zeneszerzőváltások, párosítások:


    Ant-Man (Steven Price - Christophe Beck)


        2015 kellemes meglepetéseinek egyikével Christophe Beck szolgált, holott a projekt elején még fel sem merült a neve. Ennek oka, hogy A Hangya direktori székét Edgar Wright foglalta el először, aki a 2013-ban bemutatott Világvégénél vele dolgozó Steven Price-ra bízta a score-t, tavaly májusban azonban Wright kiszállt a projektből, három hónapra rá pedig Price is hasonló döntésre szánta el magát, s fél éven keresztül nem is lehetett hallani arról, kinek a kezében landol majd a staféta. A rendező ennél gyorsabban lett pótolva: Peyton Reed kezdte irányítani a felvételeket, 2016 januárjában pedig a Marvel bejelentette, hogy a kíséretről Christophe Beck gondoskodik, aki Reeddel korábban a Hajrá csajoknál, a stúdióval pedig az Elektránál működött együtt.



    The Avengers: Age of Ultron (Brian Tyler, Danny Elfman)


        A Bosszúállók: Ultron kora esetében nem a szó szoros értelemben vett zeneszerzőcsere történt, hanem egyfajta plusz komponistával történő kiegészítés. A score-t Brian Tyler kezdte el írni, aki egy korai interjú alkalmával azt nyilatkozta, hogy olyan John Williams-darabok hangulata előtt kíván majd tisztelegni, mint a Superman, a Star Wars vagy Az elveszett frigyláda fosztogatói score-ja, és úgy, hogy közben Thor, Amerika Kapitány és Vasember már ismert motívumait is felhasználja. A Marvel azonban minden bizonnyal nem volt teljes mértékben megelégedve a végeredménnyel, ezért bevonta a munkálatokba Danny Elfmant, aki állítólag egyórányi további zenét szállított a projekthez.



    Blackhat (Atticus Ross, Leopold Ross - Harry Gregson-Williams)


        Komponista legyen a talpán, aki hosszú távon együtt tud dolgozni Michael Mann-nel, aki úgy váltogatja a szerzőket, mint a hét a napokat. Ezen történetfolyam soron következő fejezete a Blackhat címet viseli, mely produkció muzsikáján 2014 elejétől kezdett dolgozni Atticus Ross testvérével, Leopolddal. Ugyanazon év szeptemberében azonban már Harry Gregson-Williams nyilatkozott arról, hogy mintegy nyolcvanpercnyi muzsikát szállított le Mann produkciójához, ami azért volt érdekes, mert egy hónappal korábban Rossék már felvették saját művüket. Ezt követően Gregson-Williams 2015 januárjában rögzített még pár percnyi anyagot, a stáblistán pedig Atticus Ross-szal együtt tüntették fel a nevét, emellett azonban Mann vett át tételeket az Elysium - Zárt világ (Ryan Amon) és A fülke szintén Gregson-Williams jegyezte score-jából is.



    The Boy Next Door (Randy Edelman, Nathan Barr)


        A sárkány - Bruce Lee élete, xXx, Sárkányszív, Daylight - Alagút a halálba, A múmia - A sárkánycsászár sírja: néhány ismertebb példa azon alkotások közül, melyeket Rob Cohen direktor Randy Edelmannel együttműködve hozott tető alá. A több mint húszéves együttműködés újabb állomása A szomszéd fiúra keresztelt thriller lett, melynek zeneszerzői posztján belül első körben csak Edelman neve díszelgett, a bejelentést követő második hónapban azonban már arról szóltak a hírek, hogy Nathan Barr is csatlakozott a projekthez. "Egy 2010-es spanyolországi filmfesztiválon találkoztunk Randyvel, és nagyon jó barátokká váltunk. Már régóta kerestünk olyan projektet, amelyen közösen dolgozhatnánk, majd amikor Rob megkereste őt ezzel a filmmel, Randy kérte, hogy hadd dolgozhasson velem" - mesélte Barr.



    Bridge of Spies (John Williams - Thomas Newman)


        Az 1974-ben bemutatott Sugarlandi hajtóvadászat óta mindössze két alkalommal nem dolgozott együtt John Williams és Steven Spielberg: a Bíborszínen és a Homályzónán. Ez a sor bővült 2015-ben a Kémek hídjával, melyhez Thomas Newman szolgáltatott kíséretet. Az eredeti elképzelés az volt, hogy Williams kerül a projektbe, a DreamWorks és a Fox hivatalos közleménye szerint azonban a veterán művész sajnálatos módon egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni a munkálatokban, s az ütemtervhez való ragaszkodás okán új ember után kellett néznie az alkotógárdának. A 2016 júliusában mozikba kerülő The BGF-re keresztelt fantasynél azonban Williams visszatér direktor barátja mellé.



    Chappie (Ryan Amon - Hans Zimmer)


        A Neill Blomkamp 2013-ban moziba került Elysium - Zárt világához kapcsolódó score számtalan pozitív kritikában részesült, így várható volt, hogy a direktor a következő projektje kíséretét is Amonnal fogja elkészíttetni. Egyik nyilatkozatában mesélt is arról, hogy a komponista mintegy nyolcvan tételt szállított le a filmhez, melyekben állítólag a nagyzenekari muzsika keveredett az elektronikus elemekkel, sőt, még állathangokat is felhasznált ezek fokozásához. A szerződéskötést követő harmadik hónapban azonban az alkotók már nem vele tárgyaltak, hanem Hans Zimmerrel. E változás még inkább feltüzelte a rajongókat, akiknek végül sajnos a Blomkamp-féle blockbusterek eddigi leggyengébb kíséretével kellett szembenézniük.



    Dark Places (Gregory Tripi - BT)


        A Gillian Flynn kötetén alapuló Sötét helyek zeneszerzői posztjára Gregory Tripit kérték fel, aki 2014 decemberében arról nyilatkozott, hogy milyen különleges hangzásvilágot igyekszik teremteni különféle, fémes hangot biztosító instrumentumok bevonásával. A készítők egy ideig titkolták Tripi elől azt, hogy zenéjét lecserélnék, ám miután sikerült amerikai forgalmazót találni, utóbbiak igényének megfelelően némi átalakításra volt szükség, ami az aláfestésre is rányomta bélyegét. Így került a képbe BT (teljes nevén Brian Wayne Transeau), ám mivel nem a teljes score-t kellett újraírnia, a meglévő régi muzsikák miatt végül mindkét szerző neve felkerült a plakátokra, a stáblistára és az album játékidején is osztoztak.



    The Forger (Stephen Warbeck - Robert Cairns)


        2014 szeptemberében, a Torontói Filmfesztiválon még úgy vetítették le Philip Martin krimijét, hogy az alatt Stephen Warbeck muzsikája szólt. A következő év áprilisában mozikba került, John Travolta, Christopher Plummer és Tye Sheridan főszereplésével forgatott alkotás azonban ekkorra már ebből a szempontból igen lényeges változáson esett át, alatta ugyanis már Robert Cairns (akinek ismertebb munkái közé A nagy házalakítás, A nagy ő és az új Dallas-folyam tartozik) művei voltak hallhatóak. Ennek oka vélhetőleg az, hogy amikor A hamisító disztribútoraként márciusban színre lépett a Saban Films, a cég illetékesei új zenét kértek a történet számára.



    Joy (Michael Giacchino - Danny Elfman - David Campbell, West Dylan Thordson)


        David O. Russell (Sivatagi cápák, Napos oldal) két Golden Globe-jelöléssel büszkélkedő alkotásához, a Joyhoz először Danny Elfmant szerződtették, nem megerősített információk szerint azonban nem ő, hanem Michael Giacchino volt az első komponista, akivel az alkotók terveztek. Végül azonban egyikőjük sem szállított dallamokat, hanem helyettük a többnyire karmesterként és hangszerelőként tevékenykedő David Campbell, valamint a hat éve a szakmában lévő, a Dixieland című drámán kívül eddig jobbára dokumentumfilmeket jegyző West Dylan Thordson léphettek a tettek mezejére, akik mellé kiegészítő komponistaként csatlakozott a még szintén szárnyait bontogató Blake Mills.



    Mad Max: Fury Road (John Powell - Marco Beltrami - Tom Holkenborg)


        Tom Holkenborg aka Junkie XL - így került feltüntetésre a Mad Max - A harag útja stáblistájára a művész, aki egy meglehetősen egyhangú muzsikát szállított a projekthez. A korábbi Mad Max-filmeket is jegyző George Miller azonban a szerző 300-hoz kapcsolódó munkája hallatán minden kétséget kizáróan azt érezte, hogy rátalált a számára legmegfelelőbb emberre, nem sokkal később pedig egy Sydneyben összehozott találkozó alkalmával meg is egyeztek. Holkenborg előtt olyan nevek hangzottak el e projekt kapcsán, mint John Powell és Marco Beltrami, további érdekesség pedig, hogy a komponista 2015-ben nemcsak ennél a mozinál, hanem az Éjszakai hajszánál is egy neves szerző után (akiről rögtön lesz szó) vehette át a stafétát.



    Pan (Dario Marianelli - John Powell)


        Joe Wright (Vágy és vezeklés) ezúttal Pán Péter kalandjaival igyekezett meghódítani a közönséget. A Pán című alkotással kapcsolatban eleinte arról szóltak a hírek, hogy a dallamokról Dario Marianelli gondoskodik, aki olyan mozikon dolgozott Wrighttal, mint a Büszkeség és balítélet, a Vágy és vezeklés, az Anna Karenina vagy A szólista - tehát kézenfekvőnek tűnt, hogy e páros újfent együtt készítsen filmet. Az első posztereken Marianelli neve szerepelt, és a szerző neki is látott a score elkészítésének, egyes információk szerint azonban a direktor egyáltalán nem volt elégedett az addig hallottakkal, ezért menesztette őt, helyét pedig Powell foglalhatta el, akiről az elmúlt öt évben csak animációs alkotások révén hallhattunk.



    Run All Night (Alan Silvestri - Tom Holkenborg)


        Hollywood az elmúlt évek során folyamatosan ontotta magából azokat a produkciókat, amelyekben Liam Neeson akcióhősként tündököl. 2015-ben az Éjszakai hajsza keretén belül láthattuk ebben a szerepben - nem sokkal az ezen lavinát elindító Elrabolva harmadik felvonása után -, s 2013 októberében jelentették be hivatalosan, hogy ehhez Alan Silvestri szolgáltatja majd a talpalávalót. Egy lehetséges vérbeli Silvestri-muzsika helyett azonban Holkenborg munkáját ismerhettük meg, akit a filmzenealbumon ezúttal Tom Holkenborg (Junkie XL)-ként tüntettek fel. A Remote Control Productions zászlaja alatt tevékenykedő komponistával két hónappal a Silvestrivel történt megállapodást követően egyezett meg a stáb.



    Terminator: Genisys (Christophe Beck - Lorne Balfe)


        Arnold Schwarzenegger negyedik Terminátor-kalandjának kíséretével kapcsolatban 2014 decemberében a Paramount Pictures illetékesei azt a bejelentést tették, miszerint a kíséretet Christophe Beckre bízták. Március végén azonban már mindenhol arról cikkeztek, hogy helyét a Remote Control Productions kötelékébe tartozó Lorne Balfe vette át (oldalán Andrew Kawczynskivel és Mel Wessonnal, a zenei producer szerepét pedig Hans Zimmer töltötte be), aki egy hónappal később már a londoni Air Studios falai között sertepertélt műve felvételein. E váltás eredménye az lett, hogy a Terminator: Genisys olyan zenei megoldásokkal és dallamkombinációkkal büszkélkedik, melyek mára már lerágott csontnak számítanak.



    The Whisperers (Conrad Pope - Robert Duncan)


        A Steven Spielberg nevével fémjelzett, hazánkban Suttogók címmel futó folyammal kapcsolatban 2014-ben még az a hír járta, hogy Conrad Pope (Egy hét Marilynnel) neve díszeleg majd a stáblistán, aki a pilot epizódhoz le is szállította a dallamokat, a széria műsorra tűzésekor azonban nevének és dallamainak már híre-hamva sem volt. Helyette Robert Duncan (Hazudj, ha tudsz!, Last Resort - A belső ellenség) készített muzsikát, de a forgatási munkálatok során nemcsak ezen a téren történt változás, hanem például a direktorok vonatkozásában is. Az eddig leforgatott tizenhárom epizód mindegyikének Duncan jegyzi a score-ját.






    Akik zenéikben élnek tovább:


    Edgar Froese


        Edgar Froese nemcsak az elektronikus zene egyik legismertebb és legnagyobb múltú képviselője, valamint a Tangerine Dream alapítója és frontembere, hanem számos filmzene készítője is volt. A hetvenévesen eltávozott, 2012-ben Magyarországon is koncertező művész zenekarával olyan mozikon dolgozott, mint Ridley Scott Legendája, a Roy Scheider főszereplésével, William Friedkin rendezésében forgatott A félelem ára, a Stephen King-adaptációként napvilágot látott Tűzgyújtó, a Kathryn Bigelow dirigálta Alkonytájt, illetve Tom Cruise vígjátéka, a Kockázatos üzlet. Nem mellesleg olyan, később filmzeneszerzőként dolgozó komponisták kerültek ki a csapat tagjai közül, mint Paul Haslinger vagy Christopher Franke.



    James Horner


        Az Oscar-díjas művész számára két szerelem létezett: a filmzeneszerzés és a repülés. 2015. június 22-én bekövetkezett tragikus halála sajnos utóbbinak köszönhető. A hír hallatán alig hittem a fülemnek: nem akartam hinni a tényeknek, de sajnos kénytelen vagyok elfogadni, hogy Jerry Goldsmith, Michael Kamen, John Barry, Basil Poledouris és Elmer Bernstein után egy újabb legendával lett kevesebb Hollywood. A magam részéről örökké hálás leszek neki, ugyanis munkáival nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elektronikus zenék világát erre a műfajra cseréljem. Megannyi moziban bukkantak fel örök érvényű dallamai, s nem egy művével járult hozzá ahhoz, hogy a filmzene műfaja szélesebb körben is nagyobb népszerűségnek örvendjen.



    Ray Charles


        96 éves korában távozott el Ray Charles, aki nemcsak zenei rendezőként, illetve komponistaként tevékenykedett az Álomgyárban, hanem a The Ray Charles Singersre keresztelt formáció vezetője is volt. Filmes szempontból népszerűségét részben a Muppet Show keretén belüli munkásságának is köszönheti, de például 1979-től kezdődően számos, az Egyesült Államok legmagasabb kitüntetésének, a The Kennedy Center Honors kiosztásáról szóló összeállítás (The Kennedy Center Honors: A Celebration of the Performing Arts) zenéinek elkészítéséből is kivette a részét, s ezzel két alkalommal Emmy-jelölést is sikerült kivívnia magának. A szakma a fél évszázadot átölelő munkásságát 2013-ban ismerte el egy ASCAP-életműdíj formájában.



    Robert Drasnin


        Alkonyzóna, Hawaii Five-O, Police Story, Mannix, Mission: Impossible, The Wild Wild West, The Alfred Hitchcock Hour, The Man from U.N.C.L.E.- csupán néhány példa a charlestoni születésű Robert Drasnin munkásságának tévésorozatokkal kapcsolatos szegmenséből. A szerző egész estés megbízásainak többsége is a tévés világhoz, illetve kisebb volumenű produkciókhoz köthető, ám ezen alkotások hazánkba csak néhány kivétellel jutottak el - ilyen például a Levél a Kremlbe, Az egyik kémünk hiányzik vagy az ekkor még igen fiatal Joaquin Phoenix főszereplésével forgatott A szemtanú -, így hazánkban neve nem igazán csengett ismerősen. Az 1977 és 1991 között a CBS zenei rendezőjeként is tevékenykedő művész 87 éves korában hunyt el.



    Van Alexander


        Zenész, karmester, komponista - ezek álltak Van Alexander névjegykártyáján. A művész pályafutását a saját maga által alapított zenekarban kezdte, majd Bob Crosby invitálására Hollywoodba tette át székhelyét, és a filmiparban tevékenykedett tovább. A háromszoros Emmy-jelölt szerzőnek köszönhető többek között a Tarzan és az inkák kincse, a Kényszerzubbonyban, valamint az Ádám és Éva magánélete kísérete, s olyan szériáknál is közreműködött, mint az öt évadot megélt Hazel vagy a Barbara Eden és Larry Hagman főszereplésével forgatott Jeannie, a háziszellem. Aktív évei 1954 és 1977 közé tehetőek, s Ray Charleshoz hasonlóan az ASCAP-bizottság őt is életműdíjban részesítette.












    Vissza a többi értékeléshez

    További kritikáink
  • Witness
  • Oscar
  • Captain Power and the Soldiers of the Future
  • Mary Shelley
  • Battlefield Earth
  • Krypton
  • Captain Marvel
  • Bless the Child
  • Cold Pursuit
  • Joe Versus the Volcano
  • Six Days Seven Nights
  • Bird Box
  • Dark City
  • Species

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam