FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Under Siege 2: Dark Territory  Under Siege  Pet Sematary  Stepmom  Pet Sematary  Witness  Oscar  Captain Power and the Soldiers of the Future  Mary Shelley  Battlefield Earth
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - A Pókember-filmek zenéje
     







         A Marvel képregény-univerzum egyik legnépszerűbb tagja Peter Parker, azaz Pókember 1962-ben, az Amazing Fantasy augusztusi számában jelent meg először, ám ekkor még csak egy volt a sok szuperhős közül. Mint oly sok Marvel-karakternek, az ő megalkotói is Stan Lee és Steve Ditko voltak. Egy tini főhőst szerettek volna kreálni, egy olyan alakot, akit nem szorít a háttérbe egy jobban ismert név, mint Robin esetében Batman, vagy Buckynál Amerika kapitány. Egy tizenéves, középiskolás karaktert akartak alkotni, s így egy olyan szuperhőst, akinek civil énjén keresztül rengeteg új elemet tudtak felvonultatni, vagyis a tinilét kihívásait, úgymint önismereti problémákat, szerelmet, magányt, kirekesztést. Ráadásul azzal, hogy egy fiatal, idősebb mentor nélküli szereplő lett Pókember, azt is bemutathatták, hogy miként tanulja meg saját tapasztalatain keresztül a hős, hogy milyennek is kell lennie. Ez a koncepció pedig rendkívül sikeres lett, leginkább a fiatal képregényolvasók körében, akik könnyen tudtak azonosulni a velük egykorú Peter Parkerrel. 1963-tól már önálló sorozatot is szentelt a Marvel Pókembernek, s azóta töretlen sikerként futnak a folyamatosan megújuló szériái. Pókember világa természetesen kedvelt antihősöket is kinevelt, így olyan népszerű képregénykarakterek köthetők a sorozatokhoz, mint a Zöld Manó, a Homokember, Elektro, Rinó, Doktor Octopus, a Gyík, Venom, a Keselyű vagy Mysterio.
         A karakter népszerűsége okán a televízió és a filmvilág érdeklődését is felkeltette. 1967 és 1970 között egy rajzfilmsorozat formájában is hódított már Pókember, majd 1977 és 1979 között egy tizenhárom részes, élő szereplős tévésorozatot szenteltek a karakternek. A ma már megmosolyogtató vizualitással rendelkező széria annak idején igen kedvelt és nézett műsor volt, azonban a magas nézettség ellenére is lefújták a következő évadot, mivel a gyártási költségek túlságosan megugrottak, ráadásul a rajongók tetszését sem nyerte el a széria, lévén New York helyett Los Angelesben forgatták, ráadásul a szupergonoszok sem jelentek meg benne. A nyolcvanas és a kilencvenes években több kísérlet is volt arra, hogy felélesszék a karaktert egy élő szereplős sorozat formájában, ám ezen erőfeszítések folyamatosan kudarcot vallottak. Rajzolt formában azonban továbbra is hódított a tévében Pókember, a nyolcvanas években több különböző sorozat is készült elsősorban a fiatalabb korosztálynak.

         Azonban hiába volt Pókember képregény formájában az egyik legsikeresebb, legkelendőbb szuperhős, a film világába képtelen volt betörni, a nagyobb volumenű adaptáció előkészítései ugyanis sorra befuccsoltak. A jogokat végül huszonöt éves tervezgetés után, a kilencvenes évekre szinte teljesen takaréklángon égő MGM-től, a Sony Picturesnek sikerült megszereznie. Az évek óta tartó tervezgetésnek 2002-ben láthattuk az gyümölcsét, ekkor került bemutatásra a Sam Raimi rendezte Pókember, melyet a direktor közreműködésével további két rész követett 2004-ben és 2007-ben. A Sony ezután sem akarta elengedni a jól jövedelmező szuperhősét, ám a Raimi jegyezte szériát már nem tudták folytatni, így egy reboot mellett döntöttek. Az új film, A csodálatos Pókember címmel, 2012-ben került bemutatásra, az anyagi siker itt sem maradt el, így a folytatás sem volt kétséges. Zenei szempontból ezek a feldolgozások kevésbé nevezhetők sikertörténetnek, legalábbis a szerzők szempontjából, hiszen a muzsikájukkal semmi baj nincs, ám a score-ok körül annyi kavarás volt, hogy ezek a botrányok ismertebbek is, mint maguk az aláfestések.




    SPIDER-MAN  (2002)
    Pókember




    zene: Danny Elfman

         Több rendező megkeresése után 2000 januárjában landolt a nagy Pókember-rajongó hírében álló Sam Raiminél a mozi megrendezésének lehetősége. A nehezen megszült forgatókönyv elkészülte után a forgatás 2001-ben vette kezdetét New Yorkban. A szeptember 11-i terrortámadás azonban sok mindent átírt, mivel a filmben több helyen is szerepeltek az ikertornyok, sőt egy jelenetben kulcsszerepet is szántak a két épületnek. Akkoriban elég sok helyen lehetett találkozni a film eme sajnálatos eseményből fakadó problémait taglaló hírekkel. Végül a komplikációk megoldása az lett, hogy bizonyos jeleneteket újraforgattak, illetve digitálisan eltávolították a képekről a WTC tornyait. A főszerepre Raimi elsőre Tobey Maguire-t szemelte ki, aki akkoriban korosztálya egyik legnagyobb reménysége volt, színészi képességeit sokszorosan bizonyította már, ám egyáltalán nem volt sztáralkat, a stúdió emiatt nem is egyezett bele a szerződtetésébe. Végül Raimi és Maguire meggyőzte a fejeseket, hogy tökéletes választás lesz a szerepre. Ebben a részben Pókember az egyik legádázabb ellenfelével, a Zöld Manóval küzd meg. Raimi rendezői pályafutása során több zeneszerzővel dolgozott már együtt. A kezdet kezdetén Joseph LoDucával, majd Danny Elfmannel, később pedig Christopher Young volt filmjei komponistája. A Pókemberhez Elfmant választotta, ami érthető is, hiszen a trióból neki már volt tapasztalata szuperhősökkel, ráadásul a legismertebb is ő. Elfman természetesen nem nyúlhatott vissza a Batman zenei világához, hiszen egy jóval modernebb, fiatalosabb megközelítésre volt szükség Peter Parker kalandjaihoz, így a komponista az egy évvel korábbi A majmok bolygójában már belebegtetett új irányt alkalmazta, s ezzel írta tovább a karrierjében ott megnyitott fejezetet. Ez egy alapvetően szimfonikus zenei stílust takar, olyat, melybe az elektronikus részek ugyan harmonikusan simulnak bele, de úgy, hogy jelenlétük mégiscsak domináljon. A szerző az ezredforduló környékén hol elektronikus megoldásoktól burjánzó, hol pedig régi önmagát idéző nagyzenekari score-okkal jött elő. A Pókembernél azonban ezeket ötvözte, s ez lett igazán a legnagyobb, életművében azóta is jelen lévő újítás. A főtéma bizonyos tálalásban úgy hangzik, mintha egy gótikus horror muzsikáját hallanánk, de a rockos és elektronikus zenei környezete miatt mégiscsak egy fiatalos, újszerű hangulatú darab. A Batman zenéjének sötétségét csak a háttérben halljuk, hiszen a két mozi tónusa között ég és föld a különbség, de legalább jelen van a szerző régi énje, s ez igen jót is tesz az összhatásnak.    Tovább...




    SPIDER-MAN 2  (2004)
    Pókember 2.




    zene: Danny Elfman

         Az anyagi rekordokat döntögető első rész premierje után röviddel a Sony/Columbia stúdió számára egyértelművé vált, hogy megfogták az isten lábát a piros-kék gúnyába öltözött tini szuperhőssel, így a folytatás bejelentésével sem vártak sokat. A világ több országában még be sem mutatták a filmet, sőt még az USA-ban is javában műsoron volt, amikor hozzákezdtek a második epizód előkészítéséhez. A rendezői széket ismét Sam Raiminek ajánlották fel, aki egy személyesebb hangvételű, a hős belső civódását középpontba helyező sztorit dolgozott ki. Így a második rész leginkább Peter Parker jellemének elmélyítésével és belső vitáival, vagyis az egy testben megbúvó hős és átlagember ellentétével foglalkozik, ellenfelének pedig Doktor Octopust tették meg. A komponista természetesen maradt az első résznél is dolgozó Danny Elfman. Raimi régi alkotótársa azt a feladatot kapta, hogy írjon egy olyan muzsikát, mint az első részhez, csak több energiát vigyen bele. Ezt már a főtéma főcím alatti felbukkanása esetében is halljuk, hiszen a vezérdallamon nem sok változott, de érezhetően dinamikusabb lett, és némi haranggal, valamint susogó elektronikus effekttel egészült ki. Elfman azonban nemcsak dinamikusabbá, hanem sötétebbé is tette Pókember zenéjét. Több helyen is szinte már a Batman zenei mélységét és gótikus hangulatát megidéző muzsikát hallunk. A szerző jól ismert és kedvelt, helyenként már horrorba hajló, sötét zenei énjének felbukkanása azonban Raimi tetszését nem nyerte el, így 2004 tavaszán, nem sokkal a premier előtt, arra kérte Elfmant, hogy bizonyos jelenetekhez írjon új muzsikát. A komponista azonban ekkor már a Charlie és a csokigyár dalainak megírásával volt elfoglalva, és amúgy sem kívánt megfelelni, eleget tenni a rendező elvárásának, így helyettesítőről kellett gondoskodni. Végül két szerzőt, Christopher Youngot és John Debneyt kérték fel, hogy a problémás részek helyére írjanak új muzsikát, illetve néhány helyen alakítsák, rendezzék át a már kész score-t. Előbbi hozzájárulását konkrétan ismerjük is, hiszen egy negyedórás promó napvilágra került, utóbbi pedig a romantikus szcénák aláfestésével, illetve a nyitó-, pizzafutáros jelenet muzsikájával foglalatoskodott. Elfman Doc Ock-témája tökéletesen mutatja a szerző vonzódását a fekete humor felé, a nyolc végtagú őrült tudós ugyanis nyolc hangjegyből álló témát kapott. Pókember témája természetesen szintén gyakori összetevő, ráadásul bátran nyúlt hozzá Elfman, így dinamikusabbra, erősebbre hangolta.    Tovább...




    SPIDER-MAN 3   (2007)
    Pókember 3.




    zene: Christopher Young

         A harmadik rész esetében a bevett recepten nem változtatva, szinte minden maradt a régiben, legalábbis az alkotók összetételét tekintve, a minőség ugyanis elég rendesen megváltozott, és sajnos nem pozitív irányba. A folytatások íratlan szabályainak figyelembevételével - az alkotók nemcsak a látványvilágot igyekeztek továbbfokozni, hanem az ellenfelek és a megoldásra váró problémák számát is. Hősünk az előző történetből ismert ifjú Zöld Manó mellett a Homokemberrel és a szimbiótával, Venommal egyaránt megküzd, ám mindezeken túl Peter Parkerként a magánéletben és a munkahelyen szintén számos problémával kerül szembe. Bár a film rendkívül jól és ígéretesen indul, a játékidő előrehaladtával a produkció lassan szappanoperaszerű családi, illetve párkapcsolati drámába torkollik (ami nemcsak Parkerre, hanem a Zöld Manóra, a Homokemberre és a szimbióta áldozatául eső fotósra egyaránt igaz), s ez némely esetben bizony még az egyébként rendkívül igényes látványvilágra, illetve trükkökre is képes volt rányomni bélyegét. Miután Raimi és Elfman nem túl barátságos viszonyban váltak el a második rész utómunkálatai idején, egyértelmű volt, hogy a harmadik mozi aláfestését nem Elfman fogja írni. Raimi a második mozi esetében tett segítségnyújtást követően az újabb rész score-ját már teljes egészében Christopher Youngra bízta, aki ráadásul egy cameoszerep erejéig a színpadi próba során látható zongorista mellett tűnik fel. Young tisztelettel nyúlt a zenéhez, s megtartotta Elfman Pókember- és Zöld Manó-témáját, ám még így is maradt neki elég karakter ahhoz, hogy kibontakozhasson. Az új ellenfelek közül a komponista legjobban a Homokember szomorúsággal átjárt motívumát találta el (Venom zenei jellemzése során is remekül helytállt), amely az első színrelépésekor teljes pompájában csendül fel, a későbbiek során azonban már csak nyomokban hallható, s akkor is jobbára a többi szereplő dallamaival kavarodva. A stúdió vezetősége azonban több Elfman-témát szeretett volna hallani, ezért külsősöket hívtak, hogy beleillesszék azokat Young művébe, majd bejelentették, hogy a film score-ját sosem fogják megjelentetni, így sajnos Young első blockbuster-mozijához szerzett muzsikáját hivatalos kiadott formában nem ismerhetjük.     Tovább...




    THE AMAZING SPIDER-MAN   (2012)
    A csodálatos Pókember




    zene: James Horner

          A Sam Raimi rendező és Laura Ziskin producer által 2002-ben elindított Pókember-filmek (egészen A sötét lovag bemutatásáig) a pénztáraknál legjobban teljesítő képregényadaptációk voltak. A nagy sikerre és a rengeteg zöldhasúra tekintettel a folytatás természetes is volt, a Columbia Pictures bejelentése alapján pedig már 2011 tavaszán egy újabb kaland várt volna Pókemberre, ismét Raimi rendezésében és Tobey Maguire főszereplésével. Raimi további három részt is akart, a stúdió viszont nem kívánt ekkora elköteleződést felvállalni, ráadásul az új forgatókönyv-variációkkal senki sem volt megelégedve. A viták végül addig húzódtak, hogy Raimi bejelentette, a rendelkezésére álló idő végéig nem tudja elkészíteni a filmet, így kiszállt a projektből, őt pedig követte Maguire is, vagyis a trilógia ebben a formában folytathatatlanná vált. A stúdió vezetői végül egy reboot, azaz újraindítás mellett döntöttek, és egy új Peter Parkerrel, sőt egy alapjában véve új koncepcióval vágtak neki az előkészítésnek. Korábban, főleg Maguire kora miatt, gyorsan felnőttet varázsoltak Peter Parkerből, ami nem tette lehetővé, hogy a Pókember életében fontos gimis éveket feltárják, egy új szériával azonban erre is lehetőség mutatkozott, ráadásul ezzel a fiatalabb közönséget is jobban meg tudták fogni. A megfiatalított Pókember szerepére sok színész alkalmasnak tűnt, végül Andrew Garfield lett a befutó. A főellenségnek megtartották Raimi elképzelését, Dr. Curt Connorst, vagyis a Gyíkot. A rendezéssel pedig az 500 nap nyárral bizonyító Marc Webbet bízták meg, aki bevallottan tartott attól, hogy Sam Raimi helyébe lépjen. A csodálatos Pókember esetében fel sem merült, hogy a korábbi részeket tekintve zűrös előéletű zeneszerzők közül bárkit is visszahozzanak, így egy új nevet kerestek, végül az utóbbi években a nagy produkciókat kerülő James Hornerre esett a választás. Webb egy elég nehéz, megfoghatatlan kéréssel állt elő, ugyanis egyszerre szeretett volna nagy és masszív, valamint meghitt és csendes score-t. Ezt voltaképpen Horner jól meg is oldotta, hiszen ahol kell, ott az aláfestés dübörgő és elsöprő erejű, hősies a javából, ám ahol drámára és emócióra van szükség, akkor ott elhalkul, és érzelmes lesz, mindezt pedig nemcsak a körítéssel, hanem a főbb témákkal is meg tudta valósítani. Mindehhez hozzájárul az is, hogy egy témáit tekintve nagyon összetett muzsikát hallunk. A főmotívum a hős jellemével együtt fejlődik és alakul, apró változáson átesve lesz egy magára maradt kisfiú szomorú zenei kíséretéből egy hős diadalittas indulója, ráadásul hosszú idő után ismét egy nagy, klasszikus főtémát kaptunk, ami különösen megsüvegelendő, mivel az új motívum tényleg csak a legnagyobb szuperhőstémákkal említhető egy lapon.    Tovább...




    THE AMAZING SPIDER-MAN 2  (2014)
    A csodálatos Pókember 2.




    zene: Hans Zimmer & The Magnificent Six

         Sikerrecepten ne változtass! Nagyjából ezt tartották szem előtt a Sony fejesei A csodálatos Pókember 2. elkészítése során, ugyanis a 2012-ben újraindított Pókember-széria elég sok téren az elődeit másoló darab lett. Főként a Sam Raimi rendezte régi trilógia második epizódjával mutat rokonságot az új film, hiszen a főhős hasonló csapdahelyzetbe kerül, mint tíz évvel ezelőtt a Tobey Maguire alakította Pókember, vagyis döntenie kell, hogy hős vagy átlagember lesz-e. A szerelmi válságot, a baráti kapcsolat megromlását, a Ben bácsival kapcsolatos nyomasztó emlékeket, May néni anyagi gondjait éppúgy megtaláljuk mindkét széria második fejezetében, mint a kezdetben szimpatikus tudósból őrült, a város elpusztítását célul kitűző gonosz lény születését, és neki, valamint a Zöld Manónak a Pókember elpusztítására tett szövetségesi törekvését. A rendező maradt Marc Webb, és a szereplőgárda minden tagja visszatért. Andrew Garfield öltötte magára újra Pókember jelmezét, szerelme, Gwen Stacy ismét Emma Stone lett, Sally Field pedig a Peter Parker útjait egyengető May néni. Az új karakterek esetében is ismert színészeket szerződtettek, így lett Jamie Foxx az új szupergonosz, vagyis Elektro megformálója, Dane DeHaan Peter gyerekkori barátja, az OsCorp óriáscéget apjától megöröklő Harry Osborn, a későbbi Zöld Manó, illetve Paul Giamatti, azaz Rinó. Ebből a felsorolásból is látható, hogy Pókembernek most már nem egy, hanem három ellenfele is akad a filmben, a készítők ugyanakkor tanultak a harmadik mozi hibáiból, és szerencsére nem egyszerre zúdítják hősünkre a gonoszokat. A készítők nem indokolták meg, hogy miért nem tért vissza a zeneszerzői posztra az előző részhez aláfestést komponáló James Horner, mindenesetre sokakat meglepett a rendező bejelentése az új komponista személyét illetően, aki nem más volt, mint Hans Zimmer. 2013 nyarán Webb ugyanakkor már azt is belebegtette, hogy Zimmer valószínűleg nem egyedül fog dolgozni a score-on, s ez olyannyira igaz lett, hogy végül hat további zeneszerző is közreműködött az aláfestés elkészítésében. Hans Zimmer számára harmadszorra adatott meg az esély, hogy a legismertebb szuperhősök valamelyikének komponáljon aláfestést. A Batman: Kezdődik!-ben még a főhős témája kapta a legnagyobb hangsúlyt, A sötét lovag egyhangos Joker-motívuma óta azonban egy érdekes újítás figyelhető meg, hiszen Zimmernél a főgonosz témája sokkal erőteljesebb, karakteresebb lett, mint a főhősé, s így az aláfestést is inkább a rossznak a zenei megjelenése dominálja, ez pedig gyökeresen szemben áll a szuperhősös filmekben megszokott irányzattal. Ettől Pókember esetében sem tért el, hiszen hiába van a címszereplőnek egy nagy, fanfáros dallama, mivel Elektro motívuma lényegesen egyedibb, szokatlanabb, így meghatározóbb is a score-ban. A főgonosz összetett elektronikus témája zeneileg sokkal izgalmasabb, elektromos kisüléseket imitáló progresszívebb megoldás lett.    Tovább...




    Gregus Péter
    2014.05.18.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • Krypton
  • Captain Marvel
  • Bless the Child
  • Cold Pursuit
  • Joe Versus the Volcano
  • Six Days Seven Nights
  • Bird Box
  • Dark City
  • Species
  • Venom
  • Die Hard: With A Vengeance
  • Die Hard 2: Die Harder
  • Die Hard
  • The Grinch

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam