FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations  Jesse Stone - The Ultimate Collection  The Boss Baby
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Zenék egy témára: Robin Hood
     







       Az angol folklór talán legismertebb kitalált alakja a hős rabló, a kiemelkedő íjász, azaz Robin Hood a mozi világának egyik legtöbbet megfilmesített alakja. Sorozatok, tévé- és mozifilmek tucatjaiban vette már fel a harcot Nottingham seriffjével és János herceggel, s e küzdelemben állandó társai is akadtak a sherwoodi erdő kalandorainak személyében. De hogy ki is volt ő, egyáltalán létezett-e, az régóta vitatott kérdése Anglia középkori történelmének. A róla szóló balladák a 14. században terjedtek el, a 15. század elejére pedig már a nyárköszöntő májusi mulatságok egyik jellegzetes karaktere lett. A róla született történetek a sherwoodi erdőbe és Nottinghamshire-be helyezik, holott a történészek szerint yorkshire-i lehetett. Balladáit és dalait először csak énekmondók terjesztették, s fokozatosan terjedt el a köznép körében. A legrégebbi fennmaradt ballada, a "Robin Hood és a szerzetes" Robin elfogatásáról szól és 1450 körül keletkezhetett, szereplői között pedig már megtalálhatjuk Robin Hood társait, azaz Little Johnt, Muchot és Will Scarletet is. Származását illetően van olyan történet, melyben közember, de ismeretes olyan rege is, ahol földbirtokait vesztett nemesként kerül említésre. Személyét illetően számos forrás létezik, ezek közül a legvalószínűbbnek az feltételezhető, hogy alakja megegyezik Fulk FitzWarinnal, egy normann nemesemberrel, akit miután kiforgattak javaiból, törvényen kívülivé és János király ellenségévé vált. A történet napjainkban ismert változataiban Robin Hood arról híres, hogy a gazdagoktól elvesz azért, hogy a szegényeknek adjon, és harcol az igazságtalanság, illetve a zsarnokság ellen. Ez a tulajdonsága azonban csak a 19. századi romantikus megközelítés eredményeként csapódott a karakterhez.



      Eredetinek tekinthető Robin Hood-történetről nem beszélhetünk, hiszen minden feldolgozása apróságokban eltér egymástól, s mivel nincs egy alapmű, így bármit bele lehet tenni a sherwoodi erdő kalandorának történetébe, ezzel a filmesek pedig éltek is. A húszas években Douglas Fairbanks is magára öltötte Robin tapadós zöld gúnyáját, ám Robin Hood történetének első jelentős, s a kalandfilmek műfajában mai napig meghatározó feldolgozása 1938-ban került bemutatásra. A "Robin Hood kalandjai - The Adventures of Robin Hood"-ban a kor talán legnagyobb férfi sztárja, Errol Flynn alakította a hős íjászt, szerelmét, Mariant pedig szintén egy neves művészre, Olivia de Havillandre bízták, és a mellékszerepekben is a a harmincas-negyvenes évek húzóneveit (Basil Rathbone, Claude Rains) láthatta a közönség. A William Keighley és Kertész Mihály rendezte film forgatókönyve apró finomságokkal tette a mozit egyedivé, azonban nagyrészt pontosan követte az alaptörténetet, így az egyik leghűbb adaptációról beszélhetünk a mű kapcsán. A "Robin Hood kalandjai" különlegessége, hogy színesben forgatták, vagyis a technicolor technika egyik első hírnöke volt, nagy sikerének egyik oka is ebben kereshető. A legjobb film Oscarjára is jelölt alkotással a gyártó Warner Bros. sikeresen újrapozícionálta magát, a jelentős bevétellel pedig újabb produkciókba foghatott, amire az akkor megtépázott hírnevű stúdiónak nagy szüksége volt. A nagy sikerre való tekintettel a folytatást is bejelentették, ám ez végül megrekedt az előkészítési fázisában, el sohasem készült. A film három Oscart is nyert, a legjobb vágás és a legjobb látványtervezés mellett a filmzenék között is győztes lett. Errol Flynn pedig ezt követően hiába játszott el nagy hősöket, karaktere összeolvadt Robin Hoodéval.

      A produkció aláfestését a filmzene egyik atyja, Erich Wolfgang Korngold komponálta. Az osztrák születésű, a második világháború elől az USA-ba menekült művész a harmincas évek közepétől Alfred Newman, Max Steiner, Franz Waxman mellett volt az a zeneszerző, aki lerakta a filmzenére nagyjából máig érvényes szabályokat. Közülük is Korngold volt az, aki egy ének nélküli operaként tekintett a filmre, s az operakomponálás alapelveit követve írta score-jait. A leitmotif, azaz vezértéma elvet is ő vezette be, vagyis azt a módszert, amikor minden fontosabb szereplő kap egy zenei témát, majd a vásznon való felbukkanásakor a zenében is hallhatjuk őt saját motívuma formájában. Korngold, a késő romantika egyik legjelesebb zeneszerzőjeként, a talán az átlagembernek is legkönnyebben fogyasztható komolyzenei stílus minden fontosabb jegyét beépítette a muzsikáiba. Olyan szerzőket tekintett példaként, mint Liszt, Csajkovszkij vagy Richard Strauss, s tőlük is leginkább a szimfonikus költemények műfajából vett át ötleteket. Zenéinek jó részét önálló műként értelmezte, s úgy alkotta meg ezeket, hogy külön, a filmtől leválasztva is megállják a helyüket, koncerteken játszható darabként értelmezte az aláfestést. Ez a módszere, elképzelése a mai napig meghatározza a filmmuzsikák egy jelentős részét, napjainkban olyan szerzők vitték tovább ezt a módszert, mint John Williams, Jerry Goldsmith, James Horner, Howard Shore, Basil Poledouris vagy Patrick Doyle. A "Robin Hood kalandjai"-val Korngold Oscar-díjat érdemelt ki, s bár nem ez volt a Filmakadémia e kategóriában kiosztott első szobra, ám Korngold lett az első, aki zeneszerzőként kaphatta meg az Oscart, korábban ugyanis a stúdiók zenei vezetőit díjazták.

      Mint oly sok filmmuzsika abból a korból, ez is szörnyű minőségben maradt fenn, így az eredeti zenével csak kuriózumként találkozhatunk. A világ különböző zenekarai olykor-olykor játsszák a muzsika bizonyos részeit, leginkább a szerelmi témát, melyet a késő romantikus zeneirodalom egyik gyöngyszemének tartanak. Szerencsére a teljes score is megismerhető, könnyen beszerezhető, hiszen William T. Stromberg és a Moszkvai Szimfonikus Zenekar egy élvezetes felvételt készítettek a műből a kétezres évek elején. Korngold a score különböző motívumain nem sokat dolgozhatott, a hősies trombitatémát egyenesen egy korábbi művéből, a "Sursum Cordá"-ból vette át. De hogy is kezdődött ennek a score-nak a kalandos létrejötte? A zeneszerzőt Bécsben érte a felkérés, azzal a kikötéssel, hogy tíz nap múlva legyen Hollywoodban, így a családdal rohamtempóban összepakoltak, majd egy merész út vette kezdetét. Februári hóviharok közepette elautóztak Le Havre-ig, majd innen hajóval New Yorkba mentek. A hajóút során Korngold már folyamatosan dolgozott, az étteremben lévő zongorán eljátszotta ötleteit, s így kész tervekkel érkezett meg a stúdió vezetőihez. Az első jelenetek láttán azonban a szerző totálisan kétségbeesett, mivel egy gyors tempójú kalandfilmet kapott, s ő nagyon másra készült. Ez pedig annyira zavarta, hogy pár nappal a komponálás megkezdése után, levélben lemondta a felkérést, miszerint képtelen átérezni a filmet, így nem tud hozzá jó muzsikát írni. A felmondás után haza is tértek Bécsbe, ám a Warner egyik fejese végül mégis rábeszélte, hogy legalább próbálja meg, s ha nem működik, akkor az addig ledolgozott hetek fizetése és a megírt mű is az övé lehet. A score komponálása közben azonban egy komoly személyes probléma is felmerült. Miután a náci Németország márciusban bevonult Ausztriába, az itt élő zsidóknak menekülniük kellett. Korngold családja pedig ekkor még Bécsben tartózkodott, így a komponálás mellett, amerikai ismerőseivel karöltve, a családja kimentésén is fáradozott. A nehéz körülmények ellenére a "Robin Hood kalandjai" az egyik legjobb munkája lett. Összesen 16 főtéma és hat azonosítható melléktéma található benne, ami igencsak rekord közeli szám. Gyakran egyesítette is a témákat, amikor több karakter jelent meg a mozivásznon.
       Korngold a koncertmuzsikák világából érkezett a filmezésbe, ám mindvégig vágyott vissza a klasszikus értelemben vett zeneszerzői pályára. Mindössze 18 filmzenét írt, majd amikor az ötvenes években a zenei körökben megindult a filmmuzsikákat szerző komponisták lenézése, ő inkább felhagyott a mozi világával. Ám az a zenei nyelvezet, amelyet a "Robin Hood kalandjai"-hoz létrehozott, a mai napig meghatározza a szimfonikus filmzenék körét.



      Noha az Errol Flynn-féle mozit nem folytatták, azonban sikere több stúdiót is Robin Hood-film forgatására ösztönzött. 1946-ban mutatták be a "The Bandit of Sherwood Forest" című feldolgozást, melyhez Hugo Friedhofer írt score-t. Ezt az 1948-ban készült "The Prince of Thieves" követte, melynél önálló score nem született. 1952-ben Walt Disney is úgy gondolta, le kell forgatnia egy Robin Hood-os filmet, ez lett a "The Story of Robin Hood and His Merrie Men". A stúdió második élő szereplős alkotása viszonylag sikeres mű lett, zenéjét Clifton Parker komponálta. Ezt követően mozis viszonylatban kisebb szünet következett, Robin sokáig inkább csak a tévében hódított. 1967-ben a horrorstúdióként ismert Hammer Film készítette el a saját verzióját "A Challenge for Robin Hood" címmel. Itt a zeneszerző Gary Hughes volt, ám a film sikertelensége okán az ő zenéjét sem ismerhetjük.



       Az 1967-es "A dzsungel könyve" komoly diadala után a Disneynél egyértelművé vált, hogy jól megcsinálva, bármelyik közismert meséből, regéből, amelyben győz a jó és elbukik a gonosz, közönségsikert lehet kreálni. Az egeres stúdiónál az azóta is alkalmazott eljárásuk szerint, vagyis „a bevett módszereken ne változtass” elv mentén alkották meg az 1973-ban bemutatott "Robin Hood"-ot. A direktor "A dzsungel könyvé"-t is levezénylő, a stúdió egyik legjobb, legrégebbi rendező-animátora, Wolfgang Reitherman volt, és a stáb többi tagján sem nagyon változtattak. Ráadásul nemcsak a készítők összetétele nem tért el a korábbi sikermozitól, hanem a két rajzfilm felépítése is nagyjából azonos lett. A népnyúzó János király egy Sir Kán-forma nagymacska lett, Sir Hiss pont úgy sziszegett, mint Ká, vagyis kígyóként jelent meg, Balu pedig Little Johnként, vagyis egy szerethető nagy maciként tért vissza (ráadásul mindkét karakternek Phil Harris kölcsönözte a hangját, tovább erősítve a hasonlóságot), a kiegészítő kis állatkák pedig ugyanolyan cuki rajzolatot kaptak, mint Maugli történetében. Mindemellett szinte konkrét jelenetek átemelését is láthatjuk, a táncos részek esetében ugyanis kifejezetten nagy a hasonlóság, sőt még korábbi mozik, így a "Hófehérke és a hét törpe", illetve a "Macskarisztokraták" jelenetei is alapul szolgáltak. Robin és Marian pedig rókaként jelent meg, ami az angolszász kultúrkörben népszerű 15. századi állatmesére, a "Reynard, a róká"-ra való utalás. A Disney egyébként először Reynard történetéhez kezdett hozzá, ám az előkészítés során nem érezték elég hősiesnek ezt a mesét, s végül így cserélték le a sok tekintetben rokon Robin Hoodra. Érdekesség, hogy az állatokhoz kapcsolódó sztereotípia elkerülését tűzték ki célul, így gonosz karaktereknek először olyan állatokat szemeltek ki, melyekről nem éppen a rossz jut először az ember eszébe, János király például kecskeként jelent volna meg. S ha már János király, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy a legismertebb Robin Hood-feldolgozások közül ez az egyetlen, ahol nem Nottingham seriffje a főgonosz, hanem János.

       A történetet egy narrátor, egy kakas elmesélésében hallhatjuk, aki ráadásul néha dalra is fakad. Őt eredeti nyelven egy countryénekes, Roger Miller szólaltatta meg, akit pedig egy furcsa választásnak tartottak, hiszen akcentusa miatt nem sok köze volt a középkori Angliához, de több szereplő esetében is hasonlóan fura az eredeti hangok terén az akcentusok keveredése. A zenét, csakúgy, mint "A dzsungel könyve" esetében, itt is George Burns komponálta, a dalokon azonban már nem a Sherman testvérek dolgoztak, hanem főként Burns és Roger Miller, akinek countrys számai nem éppen a korhűségre törekvést mutatják. A mozi kifejezetten dalcentrikus lett, ahogyan ez a Disneynél gyakorta előfordult, így a score szerepe szinte másodlagos. Ebből kifolyólag ki sem adták az aláfestést, így ezt bemutatni, megismerni sem lehet. A film alatt egy jelenetkövető, tipikus animációs muzsikát hallhatunk, melybe nagyobb volumenű kalandzenei elemek éppúgy beleszövődnek, mint hetvenes évekbeli könnyűzenei alapok. Bár egy lemez megjelent, ám ez egy gyerekalbum volt, sok dallal, és a filmből származó párbeszéddel, melyek alatt ugyan hallható némi score, de a dialógusok tömege miatt nem egy élvezetes hallgatnivaló. Olyan dalok is bekerültek még a filmbe, mint a University of Southern California és a University of Wisconsin indulói, amelyek nyilván eléggé idegennek hatnak. A "Robin Hood" zenéjéről annyit azonban még mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a George Burns és Floyd Huddleston szövegíró által jegyzett "Love" című szám Oscar-díjra lett jelölve.



      1976-ban egy sajátos Robin Hood-feldolgozás, a "Robin és Marian - Robin and Marian" került a mozikba. Itt a sztori húsz évvel a jól ismert történet után veszi fel a vezérfonalat. Richárd király a Szentföldön csatázik, s itt vele küzd Robin és Little John is. A megbomlott elméjű uralkodó azonban elesik, így a lovagok hazatérnek Angliába. A sherwoodi erdő viszont nagyon megváltozott az eltelt két évtizedben, a korábbi harcostársak szétszéledtek, Marian pedig apácazárdába vonult, ám egy dolog megmaradt: Nottingham seriffje továbbra is sanyargatja a népet, mindezt persze János király jóváhagyásával. A film történetének koncepcióját zseniálisnak is nevezhetjük, hiszen érdekes elgondolás volt, hogy továbbviszik a közismert regét, ám mivel a rendezőt Richard Lesternek hívják, a végeredmény egy bosszantóan bugyuta mozi lett. Lester rendezői hitvallása nagyjából az volt, hogy bármilyen történetet is kapott, azt alaposan feldúsította humorosnak szánt, ám az összhatást kínosan nevetségessé változtató ötletekkel. Olyan filmekben csiszolgatta e kétes módszerét, mint "A három testőr - A királyné nyaklánca", "A négy testőr", a "Butch és Sundance - A korai idők", illetve a "Superman" második és harmadik része, s ha ezek közül egyet is látott valaki, már képben lehet azzal, hogy Lester miként amortizált le jobb sorsra érdemes forgatókönyveket, karaktereket. A "Robin és Marian" sem kivétel ez alól, sőt olyannyira nem, hogy néhány jelenet láttán felmerülhet, hogy az egy évvel korábbi "Gyalog galopp" lehetett a rendező számára a követendő példakép. Minden túlzás nélkül állítható mindez, elég csak a kályhafejű lovagot, azaz Robin nagy ellenfelét megnézni, és máris egyértelmű lesz a két mozi közötti párhuzam. Csak míg a Monty Python-film szándékosan lett egy őrült paródia, addig Lester műve a rendező humorhajhászása miatt vált azzá.
       Pedig minden adott volt egy nagy filmhez. Robint Sean Connery, Mariant a nyolcévnyi visszavonulását e mozival megtörő Audrey Hepburn játszotta, vagyis két aktuális szupersztárt láthatott a vásznon a közönség, és a mellékszereplők között is akadtak húzónevek, például Richard Harris, Robert Shaw, illetve Ian Holm. A filmet a jó alapötlet és a szép fényképezés mellett tulajdonképpen az ő játékuk menti meg, mivel a dialógusok jól meg voltak írva, és a színészek alakításába sem nagyon folyt bele Lester, így e téren nincs is probléma.

      A mozi vakvágányra futását jelzi, hogy az eredetileg leszerződtetett Michel Legrand megírta ugyan az aláfestést, ám végül ezt kidobták, s a komponista helyére John Barryt szerződtették. Legrand volt Lester korábbi nagysikerű történelmi mozijának, a hasonlóan komikusra hangolt "A három testőr - A királyné nyaklánca" zeneszerzője, ám ami ott működött, az itt már sehogy sem, pláne úgy, hogy ezt a produkciót romantikus kalandfilmnek szánták, és nem vígjátéknak. A leforgatott anyagon persze már nem lehetett változtatni, de a score-ral azért megpróbálták a mozi tónusát drámaibbá tenni. Barry muzsikája így mellőzi a komédiás elemeket, sőt kifejezetten melankolikus, romantikus, helyenként a kalandzenék követelményeinek eleget téve mozgalmas is. Legrand muzsikájáról megoszlanak a vélemények, maga a komponista így emlékezett vissza a zene elutasítására: "Lester egy fura fickó, nem tudtam kijönni vele, állandóan aggódott minden miatt. A ’Robin és Marian’ alá írtam egy concertót szólóhegedűre és -csellóra, valamint vonósokra. Majd erre azt mondta nekem, hogy a zene annyira jó lett, hogy nem akarja használni, mert ez elvonná a figyelmet a filmről". A film producere viszont teljesen más véleményen volt, ő nemes egyszerűséggel azt mondta: "Egy darab szar volt az a zene". Az azóta már kiadott elutasított score-ról elmondható, hogy valóban kusza és követhetetlen, túlbonyolított és csapongó, túlságosan is művészi megközelítésű. Először egyébként Maurice Jarre-t kérték fel a pótlásra, ám ő visszautasította a lehetőséget, honfitársával szolidaritást vállalva.
       Végül így kötött ki a felkérés Barrynél, aki csupán három hetet kapott a score megírására. Ő egy klasszikus alapokon nyugvó, témaorientált, komolyzenei ihletésű aláfestést komponált, amely a stúdió elvárásait maximálisan kielégítette, de a rendező elképzeléseivel egyáltalán nem találkozott. Barry nagyobb hangsúlyt helyezett a fúvósokra, mivel a Richárd-kori Angliához ezt vélte alkalmasabbnak a Legrand által bevetett vonósoknál. A komponista sajátossága volt a mélabúsan csordogáló muzsika, életműve tekintélyes hányadában találkozhatunk is ezzel, így jelen muzsikában is. A kevés idő főleg a dinamikusabb részek esetében hagyott nyomot a score-on, mivel a mély tartományok és az ütősök terén vannak hiányosságok és elnagyolt megoldások. Ezeknél ugyan érezni a komponista koncepcióját, az irányt, amit szeretett volna, ám pár hét alatt nem lehetett csodát tenni. A romantikus részek azonban kifejezetten erősek, ízlésesen szentimentálisak, a fafúvósaik és a vonósok összhangzása pedig olyan később Oscar-nyertes zenék előképe, mint a "Távol Afrikától" és a "Farkasokkal táncoló" aláfestése. A score sok akkori társához hasonlóan nem jelent meg a bemutató idején. Nic Raine és a Prágai Filharmonikus Zenekar végül 2001-ben rögzítették normális verzió formájában.



       A Kevin Reynolds rendezte 1991-es, Kevin Costner, Morgan Freeman és Mary Elizabeth Mastrantonio főszereplésével forgatott "Robin Hood, a tolvajok fejedelme - Robin Hood: Prince of Thieves" a mai napig a legjobb és legsikeresebb feldolgozása Robin történetének. A bevételi mutatóját tekintve ez a legjövedelmezőbb Robin Hood-adaptáció, hiszen közel 400 millió dolláros bevételt ért el. A stáb Anglia-szerte foglalatoskodott, több régi várat és kastélyt kerestek fel a rengeteg helyszínen játszódó mozihoz. Costner ekkor volt karrierje csúcsán, így igen sok mindent megengedhetett magának, többek között azt is, hogy a filmből több Alan Rickman-es jelenetet kivágjanak, Costner ugyanis féltékeny volt kollégájára. Rickman e moziban is egy lehengerlő főgonoszt hozott létre alakításával, melyért egyébként a BAFTA-díjat is megkapta, Costner azonban tartott tőle, hogy ha nagyobb teret kapna a Rickman által játszott Nottingham seriffje, akkor annak az ő alakítása látná a kárát. A filmet emellett egy másik negatív esemény is kísérte, ugyanis a Freeman által alakított karakter és annak neve egy a nyolcvanas években futó Robin Hood-os sorozatból származott, ám az írók nem tudták, hogy ez a személy csupán fikció, és a tévés széria alkotói hozták létre, így hivatalosan névváltoztatásra került sor. És bár a közönség szerette, s talán a mai napig szereti is ezt a feldolgozást, a kritikusok akkoriban igyekeztek szétcincálni. Sőt, olyannyira negatív irányba ment el végül mindez, hogy az Arany Málna döntnökei úgy látták jónak, hogy a legrosszabb színésznek járó díjat Kevin Costnernek ítélik oda.

       A zene megkomponálását Michael Kamenre bízták, aki nem került könnyű helyzetbe, mivel csak későn kapta meg a filmet, így alig maradt ideje, hogy a közel két és fél órás mozihoz zenét komponáljon. A mű keletkezésének körülményeiből tehát nem következik, hogy egy ennyire kiemelkedő muzsika lett. A folyamatos csúszások miatt Kamen kénytelen volt előre dolgozni annak érdekében, hogy az aláfestéssel a hat hétre csökkent határidő alatt teljes mértékben (a felvételt és a keverést is beleértve) elkészüljön. Bár 1991 meglehetősen zsúfolt év volt számára, jutott ideje arra, hogy kidolgozza a zene hangzásvilágát és felvázolja a főbb témákat, így miután kézhez kapta a kópiát, már csak a vezérmotívumok időzítésével, illetve az átkötő és az akciórészek komponálásával kellett foglalkoznia. Kamen nemcsak egy szimpla underscore-t szeretett volna letenni az asztalra, hanem egy olyan művet, amely kiemeli az egyes cselekményeket, jeleneteket, s a lehető legjobb mértékben erősíti fel az érzelmeket, a szereplők jellemét. Ezen elgondolást sikerült is véghezvinnie, hiszen egy olyan vérbeli kalandzene került ki kezei közül, mely a kilencvenes évek egyik leggyönyörűbb szerelmi, illetve kalandtémájával büszkélkedhet, s a kiérdemelt Grammy-díj és Golden Globe-jelölés is teljesen jogosnak mondható. A Bryan Adams által előadott "(Everything I Do) I Do it for You" nem csupán a reklámkampány és a stáblista okán vált szerves részévé a filmnek, hanem zenei vonatkozásban is, hiszen alapjaként a score szerelmi témáját kapta meg. A dal kimagasló sikerét jól jelzi, hogy a mai napig sem kopott ki a rádiók játszási listáiról, fülbemászó dallama két évtized távlatából is sokak fülében él tovább. Az "(Everything I Do) I Do it for You" a score mellett egy második Grammy-díjat is hozott Kamennek, emellett Oscar- és Golden Globe-jelölést is ért.



       1991-ben azonban egy másik Robin Hood-film is készült, melyben Mariant Uma Thurman, Robin Hoodot pedig Patrick Bergin alakította. Az USA-ban csak tévében mutatták be, ám a világ számos pontján mozis premiert is megélt. Az alkotás az 1938-as "Robin Hood kalandjai"-nak egyfajta újragondolása volt, néhány új résszel és karakterrel. A klasszikus szereplők némelyikét is lecserélték, így a seriff és Gisbourne helyett más, de a két klasszikus karakterrel rokonítható gonoszokkal kellett felvennie a harcot Robinnak. Az alkotók célja itt az volt, hogy valós személyeket és eseményeket dolgozzanak fel, és egy korhű, a történelmi tényekhez nagyon közelítő alkotást kívántak készíteni. Az alkotás ebből a szempontból igen jól is teljesít, hiszen lerombolta a középkori Angliáról a hollywoodi filmek által kreált idilli, meseszerű képet. Ez a "Robin Hood" koszos, mocskos, sötét és egyáltalán nem az a romantikus mozi, amit évtizedeken keresztül a történetbe beleláttattak. A film zenéje is dicsérhető. Geoffrey Burgon egy erős szimfonikus művet álmodott a képek alá, talán a mozihoz képest kissé nagyobbat is, mint szükségeltetett volna. Burgon a zeneművészet számos területen munkálkodott. Koncertműveiről éppúgy ismert volt, mint színpadi kísérőzenéiről, illetve tévés alkotásokhoz, mozifilmekhez írt aláfestéseiről. Stílusára Benjamin Britten gyakorolt nagy hatást, emellett középkori zenék modern stílusban való tolmácsolása jellemezte még művészetét. Ez utóbbi jelent meg a "Robin Hood" aláfestésében is, ahol számos középkori elemet fedezhetünk fel, vagy legalábbis olyasmit, amiről napjainkban úgy gondoljuk, a középkorban az emberek zeneként játszották.



       1993-ban Robin Hood is „áldozatául esett” a filmparódia műfajának, ám mivel a zsáner talán legnagyobb alakja, Mel Brooks írta és rendezte a mozit, így az nem lett vállalhatatlanul ciki, mint a napjainkban készülő társai. A "Robin Hood, a fuszeklik fejedelme - Robin Hood: Men in Tights" humoros, az eredeti alapanyagot jól kifigurázó mozi lett, igaz, Brooks legjobbjainak ("Űrgolyhók", "Az ifjú Frankenstein", "Fényes nyergek") szintjét már nem érte el. Leginkább a két évvel korábbi "Robin Hood, a tolvajok fejedelmé"-t tekintették kifigurázási alapnak, a jelenetek többsége ennek paródiája, ám nem maradt ki a Disney rajzfilmje és az 1938-as "Robin Hood kalandjai" sem. A címszerepet Cary Elwes játszotta, rajta kívül ismert név csak a mellékszereplők között akadt, Patrick Stewart és Isaac Hayes személyében. A zeneszerzői posztra Hummie Mann került, akinek első komolyabb megbízása volt e mozi, korábban Marc Shaiman hangszerelőjeként alkotott, így igényes, ám könnyed zenékkel csiszolhatta tudását. A filmet dalos betétek színesítik, ami Brooks mozijaiban nem volt szokatlan. A rendező szövegíróként is alkotott, e téren legsikeresebb munkája a "Producerek” című musical.
       A "Robin Hood, a fuszeklik fejedelmé"-ben öt dal hallható, ebből négynek Brooks írta a szövegét. A "Men in Tights" című számnak a zenéje is Brookshoz kötődik, ám e dalnak a dallama a "Világtörténelem - 1. rész" című filmjéből származik, ahol még "Jews In Space" címmel szerepelt. Emellett a "The Night Is Young And You're So Beautiful" áthangszerelt verziója is hallható a moziban, a többi dal zenéjét viszont már Mann komponálta, melyek között rap éppúgy megtalálható, mint tipikus kilencvenes évekbeli romantikus ballada. Mann muzsikája a film jellegéhez mérve egy meglepően nagyszabású kalandmuzsika, ahol nyoma sincs olcsó vígjátékzenés elemeknek. Itt a szimfonikusoké, a hősies dallamoké, a szárnyaló dinamikus score-é a főszerep. A komponista a témák terén sem fukarkodott. Marion dallama - melyből a film fő betétdala is született - a Robin Hood-mozik egyik legszebb romantikus témája, ám valójában nem is szükséges csak erre az egy motívumra leszorítani ezt a jelzőt, hiszen az egész zenére nyugodtan mondhatjuk: az egyik legjobb muzsika, mely a sherwoodi hős kalandozásaihoz született, ami tekintve, hogy egy paródiáról van szó, igen meglepőnek nevezhető.



       2007 januárjában az ismert producer, Brian Grazer és a Universal stúdió egy új "Robin Hood" projekt előkészítésébe kezdett, azonban nem a jól bevett formulát kívánták követni, mivel náluk Nottingham seriffje lett volna a jó, míg Robin Hood jelleme nem lett volna egyértelműen sem jó, sem rossz, kettejüket pedig Lady Marion iránt táplált szerelmük kapcsolta volna össze. A rendezőnek kiszemelt Ridley Scott azonban ezt a felvetést elég merésznek érezte, ám a főszereplőnek szerződtetett Russell Crowe-t eredetileg mégis a seriff szerepére kérték fel. A szkripttel való elégedetlenség végül a forgatás eltolásában csúcsosodott ki, emlékezetes, hogy szinte kéthavonta jelentek meg információk, hogy akkor kiről és miről is fog szólni a készülő alkotás. Több forgatókönyvterv után már-már úgy tűnt, hogy tényleg a zsarnok király és az anarchista felkelők között őrlődő Nottinghamről fog szólni, de a direktor végül mégis a klasszikus Robin Hood-sztori mellett döntött, noha ez sohasem állt közel a szívéhez, a feldolgozások közül is a Mel Brooks rendezte "Robin Hood, a fuszeklik fejedelme" volt a kedvence. Végül 2009-ben hozzá tudtak kezdeni a forgatáshoz, bár az írók és a színészek sztrájkja okozott még problémát, a premierre pedig egy évvel később került sor. A fogadtatás megint csak nem lett egyértelmű, túlságosan nem rajongtak érte a kritikusok, de mivel egy korrektül összerakott moziról volt szó, így nagyon kritizálni sem volt mit. A boxoffice-mutatókat tekintve sem volt egyértelmű a kép, hiszen több mint háromszáz millió dolláros bevételt nem lehet negatívnak nevezni, de tény, hogy a stúdió sokkal több zöldhasút remélt.
       A zenéért természetesen itt is az akkoriban Scott állandó komponistájának számító Marc Streitenfeld felelt, aki együttműködésük és egész pályafutása legnehezebb megbízását kapta, hiszen nagyszabású szimfonikus kalandzenét kellett írnia. A filmzenerajongók ekkor már nagyon nehezen tudtak napirendre térni Scott és Streitenfeld munkakapcsolata felett, így előre borítékolható volt a negatív hozzáállás, ami végül be is következett, hiszen eléggé általános utálat fogadta az aláfestést. Az tény, hogy Streitenfeldnek van még hová fejlődnie, főleg a hangszerelés és az összhatás tekintetében, ám az is tény, hogy muzsikája egyáltalán nem lett rossz, sőt kifejezetten témagazdag, és helyenként nagyon hangulatos. A Remote Control-stílus nem tolakszik az előtérbe, de az elektronikus hangzásvilág ettől még eléggé érezhető. A szokásos osztinátók pedig többnyire azért nem tűnnek negatívnak, mivel a zene katonás jellege meg is követeli a pattogó, ismétlődő ritmust. A kórus és a szólóénekesek bevetése szintén pozitívum, mint ahogyan a népzenei motívumok beépítése is, illetve a vallási muzsikákra való utalás szintén dicsérendő. Sajnos a zenekar megszólalásából viszont többnyire hiányzik az érzelem, a líra és az epikusság, bár érezni, hogy ezen jegyeket beleszőni szándékozott a szerző. Mindezért viszont talán nem is ő, hanem a szerényebb hangszerelés (Benjamin Wallfisch munkája) és a rutinmunkának hangzó vezénylés (Ben Foster) tehető felelőssé, hiszen az említett két alkotó munkáiban egyébként rendre visszatér ez az érzelemmentes hangzás.



       Robin Hood nemcsak a mozivásznakon, hanem a televízióban is rendszeresen hódít, több népszerű sorozat és tévéfilmes feldolgozása készült már. Az ötvenes években is megpróbáltak már adaptációkat összehozni, az 1953-as, hatrészes széria mára azonban a feledés homályába merült. Nem úgy az 1955-től 1960-ig futó, négyévados "The Adventures of Robin Hood", mely a tévés feldolgozások egyik leismertebbje, ám mai szemmel már bájosan régies produkció. A 143 félórás epizódból álló sorozatnak két zeneszerzője volt, ám ők nem közösen dolgoztak. A sorozat első két évadjához Edwin Astley szállította a muzsikát, majd őt 75 részen keresztül Albert Elms követte. Az 1973-as "When Things Were Rotten", mely 13 részen keresztül futott, tulajdonképpen a "Robin Hood, a fuszeklik fejedelme" előfutára volt, hiszen hasonlóan komikus alkotásról van szó, ám ezt a kapcsot Mel Brooks személye sokkal jobban erősíti, aki ugyanis a széria kreátora volt, így aztán sejthető, honnan is vette későbbi filmjének ötletét. A hetvenes években volt talán a legnépszerűbb a zöld ruhás íjász karaktere, ami nyilván a Disney-rajzfilmnek is volt köszönhető. 1975-ben egy hatrészes miniszéria formájában adaptálták, a "The Legend of Robin Hood" pedig egy igen kedvelt feldolgozás lett.



       A karakter egyik legismertebb tévés felbukkanása a nyolcvanas évek közepén futott "Robin of Sherwood". Háromévados sorozat lévén az eredeti történetet alaposan átalakították, új karaktereket vezettek be, például a szaracén Nasir alakjában. Robint két évadon keresztül Robert Huntingdon alakította, őt a záró évadra, a történetből kifolyólag egy másik színész, Jason Connery váltotta. Ebben az évadban egy érdekes lezárást készítettek elő, amelyben Robin megtudta volna, hogy Gisburne valójában a testvére, ám a záró évadot az egyre növekvő költségek miatt már törölték, így ez a szál nem került kibontásra. A széria zeneileg is erős lett, mivel az aláfestés megkomponálását a Clannadra bízták. Az ír népzenés banda, a kelta és ír zenei hagyományok talán legjelentősebb tolmácsolója, noha igen népszerű volt, de a filmzenék világába csak nehezen lehetett elcsábítani őket. Az 1981-ig Enyát is tagjai között tudható Clannad sajátos zenét álmodott meg a sorozathoz. Sejtelmes, helyenként kísértetiesen merengős muzsikájukat íres zenei elemekkel díszítgették. A score-ban meghatározó szerep jut a szintetizátornak és a gitárnak, a népzenei hangszerek pedig ugyan nagy súllyal vannak jelen, de mégsem ezek dominálják a muzsikát.
       A score egy sajátos album formájában jelent meg "Legend" címmel. Ez tulajdonképpen az aláfestés jellegzetességeinek, témáinak felhasználásával született, szinte stúdióalbumnak értelmezhető kiadvány, ezért is kapott eltérő címet. Erről három kislemez is megjelent, a "Robin (The Hooded Man)", a "Now is Here" és a "Scarlet Inside" daloknak szentelve. A score nemcsak instrumentális részeket, hanem énekes kompozíciókat is magába foglalt, sőt kifejezetten hangsúlyos a dalok szerepe, melyek persze nem azok a slágeres számok. A második évad muzsikájából néhány rész jelent meg csupán egy 1986-os stúdiólemezen ("Macalla"), a harmadikhoz viszont már nem is született külön score, a korábbiakból válogatták össze az aláfestést. A sorozat természetesen a megjelent tételeknél több muzsikát kapott, ám ezek szalagjai mára már elvesztek, így hiába lenne igény a kibővített score-ra, az eddig megjelenteknél több, jó minőségben nem áll rendelkezésre. A kétezres években megjelent DVD-kiadványon azonban önálló hangsávja van a score-nak, így e módon meghallgatható a ki nem adott muzsika is. A csapat a "Robin of Sherwood" zenéjéért BAFTA-díjban részesült.



       A legutolsó széria 2006-tól futott, és összesen három évadot élt meg. A BBC által gyártott, hazánkban forgatott, nemes egyszerűséggel "Robin Hood" címre keresztelt sorozat a történelmi pontosságra nem nagyon adott, a főbb eseményeken azonban nem változtattak, de a modernnek ható fegyverek és egyéb anakronisztikus elemek, kortól idegen párbeszédek miatt a sorozat távol áll Robin Hood eredeti szellemiségétől. A készítők szándéka ugyanakkor egyértelműen egy modern sorozat volt. Olyannyira, hogy be is ismerték: az iraki háborúra való reflektálás nem a véletlen műve. "Robin egy ellentmondásos közel-keleti háborúból tér vissza hazájába, ahol a népszerűtlen kormány éppen adókat emel, és távolodik a néptől" - árulta el az egyik producer ezzel kapcsolatban. A magyarországi, konkrétan fóti forgatás nem volt zökkenőmentes, mivel a stúdióból két tolvaj, egyéb technikai eszközökkel együtt, véletlenül ellopta az 5-13 részek mesterszalagjait is. A lopás után a stáb rohamtempóban újra elkezdte leforgatni a hiányzó részeket, főleg azért, mert az első epizódot ekkor már be is mutatták, így a premier eltolására sem volt már lehetőség. A két férfi nem volt tudatában annak, hogy mit is tulajdonítottak el, s csak a sajtóból értesültek arról, hogy nagyobb értékre tettek szert, mint várták. Ám a rendőrség végül elfogta őket, és a kazetták is időben megkerültek.

       A széria a bosszantó hibák kiküszöbölése után évadról évadra lett egyre jobb, a kezdeti szétszórtságot felváltotta egy történeti ív. A második évadra már a színészek is belejöttek a szerepükbe, a rendezés és az egész sorozat szerkesztettsége is kifinomultabb lett, bár mindezek ellenére a Robin Hood-adaptációk között etalonnak sohasem fog számítani, még tévés viszonylatban sem. A zenét Andy Price szerezte, akinek a nevéhez leginkább angol tévés produkciók, dokumentumfilmek és sorozatok aláfestése fűződik. A score érdekessége, hogy ezt is hazánkban rögzítették a Danubia Szimfonikus Zenekar közreműködésével, a karmester pedig Malek Miklós volt, míg a muzsika felvételére az Operaházban került sor. Price is követte elődei megközelítését, így Robint egy hősies témával, míg Mariont egy romantikus motívummal jelenítette meg a zenében. A helyenként dinamikus szimfonikus muzsika, köszönhetőn a magyar zenekarnak is, jóval erősebb lett egy átlagos tévés zenénél. Price kihasználta azt a lehetőséget, amit kapott, hiszen egy kevésbé foglalkoztatott szerzőként megmutatta, hogy képes nagyszabású kalandzenék megírására, ráadásul mindezt az olcsóbbnak, szerényebbnek tartott tévés keretek között. "Azt kérdeztem magamtól, hogy tudnám megteremteni egy angol ikon zenéjét? A válasz egyszerű volt: vannak jófiúk és rosszfiúk, harcosok és üldözések, szerelem, de mindenekelőtt egy hős. Robin esetében olyan dallam kellett, mely jól kifejezi őt, vagyis bátor, merész, de arrogáns és humoros is. Emellett a gonosz karaktereknek is külön téma szükségeltetett. A seriff és Gisborne dallama különbözik, mert a rosszak is másként rosszak. A seriff ravaszabb zenét kapott, Gisborne pedig egyértelműen gonosz témával jelenik meg" - világított rá a szerző a zene alapjaira. A score tónusa egy kis nemességet, egy csipetnyi romantikát is kapott, mellyel a vidéki Angliát akarta zeneileg lefesteni Price. Robin témája a score vezérfonala, a fanfáros, hősies dallam rengeteg verzióban elkészült, sőt egy kis variálással az akciórészek alapja is ez lett.
       Marian témája a második leginkább azonosítható motívuma az aláfestésnek, ám ez nemcsak a női főhőst, hanem Robinnal való szerelmét is szimbolizálja. Price ezt is változatosan alkalmazta, hol akusztikus gitáron vetette be, hol pedig egy dinamikusabb rész levezetésére. Furcsa módon Gisborne dallamát a rosszak univerzális témájaként is hallhatjuk, olykor még a saját motívummal rendelkező seriff zenei megjelenítéseként is. A témák azonban ennél bővebbek: Little Johnnak is saját dallama van, létezik még egy második szerelmi téma is, Marion alteregója, vagyis az Éjjeliőr is saját témát kapott, s ezek mellett további kisebb motívumok is hallhatók még. A második évadra már fel volt vázolva nagyjából minden fontosabb összetevő, így Price kevesebbet kellett, hogy dolgozzon, ám sajnos az ismétlések száma is megugrott. Egyes epizódok esetében nem is kellett új score-t írnia, csupán át kellett szerkesztenie a már meglévő anyagokat, pár részhez pedig csak néhány perces új anyagok születtek. Ebből kifolyólag a tematikus fejlesztésre nem is volt lehetősége, mint ahogyan a harmadik évadra sem minden epizód kapott új aláfestést. Sajnos a score-ból csupán az első évad vált elérhetővé.



       Összeállításunkból természetesen több feldolgozás is kimaradt. Nem tértünk ki külön az Ivanhoe-adaptációkra, ahol Robin Hood egy másik, gyakran használt néven, Robin Locksleyként szerepel. Ezek közül zenei szempontból az ötvenes években készült "Ivanhoe" mindenképpen figyelemre méltó, Rózsa Miklós score-ja pedig alapmű az Aranykor kalandzenéi között. Sokak számára lehet kedves adaptáció az 1971-es, olasz "A tüzes íjász - L'arciere di fuoco", ám sajnos zeneileg erről sem lehet sokat elmondani, mivel Gianni Ferrio score-ját nem adták ki. Az ismertebb feldolgozások sorát gyarapítja még a 2001-es "A tolvajok hercegnője - Princess of Thieves", ahol a 16 éves Keira Knightley Robin Hood lányaként vette át apja szerepét, és küzdött meg a Malcolm McDowell alakította seriffel, a zeneszerző itt a szárnyait bontogató Rupert Gregson-Williams volt. 2009-ben a SyFy csatorna finanszírozta "A Sherwoodi erdő titka - Beyond Sherwood Forest" borzolta a kedélyeket, történt ugyanis, hogy sárkánnyal terhelt fantasy formájában tárták a nézők elé a sherwoodi erdő lovagjainak regéjét. Robin Hood egy halhatatlan hős, a filmes és a tévés világ egyik újra és újra kiaknázható Szent Grálja. Noha még élénken él a fejekben Ridley Scott és a BBC-s sorozat emléke, de a BBC America bejelentette, hogy elkészítenek egy új tévés szériát, méghozzá egy korábban már belebegtetett elgondolás alapján. Vagyis előveszik azt a teóriát, miszerint Nottingham seriffje és Robin ugyanaz a személy. Egyes hírek szerint a "Trónok harcát" irigyelték meg, s ennek megfelelően egy hasonló stílusú sorozatot szeretnének majd készíteni valamikor a közeljövőben.

    Gregus Péter
    2014.03.23.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron
  • Scream: The TV Series
  • London Has Fallen

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja
  • Edmund Choi: A kezdetektől az Apolló 11-ig

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam