FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Shaft (2019)  Alien: Resurrection  Alien 3  Aliens  Alien  Godzilla: King of the Monsters  Outland  Children of Dune  Only the Brave  Under Siege 2: Dark Territory
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Egy korán eltávozott zseni: Michael Kamen
     










         2003. november 18-án sokakat ért váratlanul Michael Kamen halálhíre. Ezen összeállításunkban a tíz éve eltávozott komponista munkásságának fontosabb, kiemelkedőbb állomásaival elevenítjük fel a karrierjét.


         Kamen 1948 áprilisában született New Yorkban, négy fiútestvér közül a másodikként. Apja, Saul Kamen fogorvos, édesanyja, Helen pedig tanár volt. Már kétévesen zongorázott, később gitározni is megtanult, így a család számára egyértelmű volt, hogy zenei pályára küldjék. Tanulmányait a rengeteg híres zenészt, zeneszerzőt és egyéb művészt kinevelő New York-i The High School of Music & Artban végezte, itt kötött szoros, életre szóló barátságot Martin Fultermannel, aki később Mark Snow néven vált ismert zeneszerzővé - az iskolában egyébként oboázni tanult. Később a világ egyik legpatinásabb művészeti iskolájának, a Juilliard Schoolnak lett a tanulója. Itt Snow-val és még egy hallgatótársával, Dorian Rudnytskyval megalapították a New York Rock & Roll Ensemble nevű formációt, melybe később két rockzenészt is bevettek. A késő hatvanas és a kora hetvenes években komoly hírnévre tett szert a banda a klasszikus barokk rock stílust kifejlesztve. 1967-ben az Atlantic Records már egy lemezszerződést is ajánlott nekik, első, 1968-as albumuk pedig egy igazán forradalmi munka lett. Ebben áttörték a klasszikus zenei hangszerek, valamint a rockdalok és - instrumentumok közti határfalat, s klasszikus darabokat adtak elő olyan hangszereken, melyeken teljesen új köntösben szóltak e művek. A szakma is felfigyelt az ötösre, Leonard Bernstein pedig meghívta őket a New York Philharmonic Orchestra vendégének, ahol a neves zenekarral Bach V. D-dúr Brandenburgi versenyét adták elő közösen. Ezt a hetvenes évek elején sikeres lemezek és turnék követték, olyan zenekarokkal koncerteztek, mint a Boston Pops vagy a St. Louis Symphony Orchestra. Kamen zeneszerzői képességeit itt csiszolgatta tökéletesre, rengeteg dalt írt, és régebbi zeneműveket hangszerelt át a saját hangzásukra. Kiemelkedő képességeit a bandán kívül is meglátták. Más rockzenekarok és -zenészek figyelmét felkeltette, hogy milyen szinten képes kezelni és vegyíteni a rockot és a szimfonikus muzsikát, így a hetvenes évek végére a pályája csúcsán lévő Pink Floyddal dolgozhatott: az együttes műveinek nagyzenekari részeit kezelte, vezényelte, hangszerelte. A banda "The Wall" című kultikus albumán is munkálkodott 1979-ben, s mivel erre a lemezre óriási figyelem irányult, így a közreműködőkre is, az együttes tagjain kívül pedig leginkább a 31 éves, a szimfonikus és a rockzenében is járatos Kamenre. Később Eric Clapton is hasonló megbízásokkal látta el, vele, csakúgy mint a Pink Floyd tagjaival, szintén barátság is szövődött. A rockzenészekkel alkotott kollaborációjának legismertebb fejezete pedig a Metallicához köthető, melyre kicsit lentebb részletesebben is kitérünk. Emellett például Sting, Bob Dylan, Bryan Adams, Kate Bush, a Eurythmics, az Aerosmith, a Bon Jovi vagy David Bowie látta el őt hasonló megbízásokkal pályafutása során. Ezek között akadt dalszerzés, nagyzenekar vezénylése koncerteken vagy dalok szimfonikus áthangszerelése is.


         Noha a New York Rock & Roll Ensemble 1973-ban feloszlott, de Kamen sem a zenélést, sem a komponálást nem hagyta abba. Korai munkásságát balettzenék tették ki: összesen tizenhármat írt, igen neves társulatoknak is, például a milánói Scalának. A fiatal zeneszerzőre Hollywood is felfigyelt, első filmes megbízását 1976-ban kapta, amikor is Richard C. Sarafian "The Next Man" című filmjéhez kellett komponálnia. Ezt több kisebb, kevésbé ismert alkotás követte, olyanok, mint a "Kaszkadőrök - Stunts", a "Boardwalk", John Waters "Poliészter - Polyester"-e, vagy Tobe Hooper "Venom"-ja. A művészibb filmek és a B-mozik után az első komolyabb megbízást David Cronenbergtől kapta, aki "A holtsáv - The Dead Zone" score-ját íratta vele 1983-ban. A következő filmes megbízásra két évet kellett várni, ekkor egy másik kultrendező, Terry Gilliam fordult hozzá aláfestésért. A "Brazil" muzsikája igazán különleges lett, hiszen egy dal inspirálta, Geoff Muldaur azonos című felvétele, amit a rendező ajánlott a figyelmébe. Kamen első reakciója az volt, hogy "Ugye, nem gondolod komolyan, hogy egy egész filmet erre építesz?", sőt kifejezetten le is próbálta beszélni róla a direktort, szerinte jobb dalokat ajánlva figyelmébe, de végül annyira megkedvelte a kompozíciót, hogy már-már saját szerzeményként tekintett rá. Az itt lefektetett alapok tulajdonképpen pályafutása egészét végigkísérték, hiszen sok film esetében nyúlt dalhoz úgy, hogy annak dallamát beépítette a score-ba. Míg később saját számokat írhatott és azok motívumait építhette be a zenébe, addig a "Brazil" esetében még más művével kellett ugyanezt tennie, igaz, ezt olyan jól megoldotta, hogy a dal dallama önálló életre kel az aláfestésben, hiszen annyi felismerhető és felismerhetetlen variációban bukkan fel. A filmzeneszerzés terén még kezdőnek mondható szerző egyébként a rendezőnek szánt bemutatók alkalmával balettmuzsikáiból és "A holtsáv" aláfestéséből állított össze temp score-t.


         1985-ben még egy munka várt Kamenre, "A sötétség pereme - Edge of Darkness" című hatrészes miniszéria (2010-ben ez lett aztán az alapja Mel Gibson azonos eredeti című filmjének is). A producereknek először Eric Claptont sikerült megnyerniük ehhez a sötét politikai krimihez, Clapton pedig később javasolta, hogy vonják be Kament is. A nyomasztó muzsika végül olyan jól sikerült, hogy a két művész BAFTA-díjban is részesült érte, ám mint oly sok Kamen-muzsika, nem került kiadásra. Az 1986-os év hozta meg az igazi áttörést és repítette az élvonalba a komponistát. Russell Mulcahy halhatatlan harcosok összecsapásait bemutató, "Hegylakó - Highlander" című mozija egy egész franchise elindítója lett, ám Kamen csak az első részhez komponált. A film sikere és a körülötte kialakult mítosz napjainkra talán kissé érthetetlen is, ám néhány jól megválasztott összetevő nemcsak a főhőst, de magát a mozit is halhatatlanná tette. Ezen alkotóelemek közé sorolható az akkor szépreményűnek kikiáltott ifjú Christopher Lambert, a pályafutása sokadik csúcsán lévő Sean Connery, és természetesen a Queen, illetve Kamen felejthetetlen zenéje. A banda olyan dalokkal járult hozzá a mozihoz, mint a "Who Wants to Live Forever", melyből Kamen is kivette részét, vagy a "Princes of the Universe", a "Gimme the Prize (Kurgan's Theme)", illetve az "A Kind of Magic". 1991-ben pedig hivatalosan is megjelent a "Forever" című kompozíció, mely a "Who Wants to Live Forever" Kamen jegyezte instrumentális változata. Azonban nemcsak a dalok, de az aláfestés is felejthetetlen, fülbemászó témái a szerző egyik legjobbjává teszik. Noha a "Hegylakó" dalai és score-ja kifejezetten a legkedveltebb filmes muzsikák körébe tartoznak, azonban a kiadók ezt valahogy a mai napig nem fogták fel, hiszen sem a Queen-számok, sem pedig Kamen zenéje nem jelent meg hivatalos soundtrack formájában. A Queen 1986-os "A Kind of Magic" albumát sokan egy nem hivatalos filmzenealbumnak tekintik, hiszen kilenc dalából hat a filmben is elhangzik, igaz, némelyik más formában, eltérő hangszereléssel. A score azonban még ennyire sem volt szerencsés, mert válogatáslemezeken és bootleg kiadványokon érhető csak el.


         1986-ban eléggé leterhelt volt a szerző, hiszen a "Hegylakó" mellett a "Mona Lisa", a "Sanghaji meglepetés - Shanghai Surprise" és két tévés munka zenéjét is ő komponálta. Neil Jordan "Mona Lisá"-ja a komponista egyik kedvenc megbízása volt, így nem meglepő, hogy a Bob Hoskins lenyűgöző játékáról is híres mozi muzsikája igen emlékezetes lett. 1987-ben került bemutatásra a "Halálos fegyver - Lethal Weapon". Kamen egyik legnépszerűbb zenéjét szállította Riggs és Murtaugh, a két össze nem illő zsaru kalandjához. Richard Donner sikerszériája 1997-ig négy részt élt meg, mindegyik esetben Kamen aláfestésével. Kamen alighogy végzett a "Hegylakó" muzsikájának elkészítésével, máris a rendező, Donner oldalán találta magát. Ezúttal azonban nem egyedül dolgozott az aláfestésen, hanem két barátjával, Eric Claptonnal és David Sanbornnal működött együtt. Riggs gitáros témában jelenik meg a zenében, mely részek megírásában és megszólaltatásában Clapton működött közre, Murtaugh motívumait pedig szaxofonra komponálták, aminek tolmácsolására a hangszer mesterét, Sanbornt vonta be. Mindez elképesztően hangulatos, szaxofonos és gitáros instrumentális muzsikát eredményezett, melyben Clapton jól meg tudta jeleníteni Riggs fájdalmát és önpusztító jellemét, Sanborn játéka pedig remekül passzolt az érettebb, tapasztaltabb Murtaugh-hoz. "Ericnek számtalan melódia van a fejében, és jobban tud improvizálni bárkinél, akit ismerek. Daviddel szintén ez a helyezet. Amikor ilyen géniuszokkal dolgozol, hagyni kell őket érvényesülni. Én nem mondtam meg nekik, hogy mikor mit csináljanak, nem irányítottam őket, hanem csak annyit jeleztem, hogy 'Itt szükségem lenne gitár- vagy szaxofonjátékra'. A többit maguk találták ki, s csupán akkor szolgáltam útmutatóval számukra egy demonstrációval, illetve ötlettel, hogy mit próbáljanak ki, ha valahol megakadtak" - mesélte Kamen. A szerző egész életét végigkísérő feszített tempó itt óriási méreteket öltött, hiszen az utolsó előtti felvételi napon még hiányzott a következő napon rögzítendő tizenöt percnyi muzsika, amit Kamen kénytelen volt egy este alatt megírni (általában egy nap kétpercnyi muzsikát képesek komponálni a szerzők). A folytatás az instrumentális muzsika terén nem mutat túl sok újdonságot: szinte tökéletesen ugyanazon nyomvonalon haladt tovább a trió, amelyet az első rész esetében kijelölt magának. Lényegi eltérést abban találni, hogy az underscore jellegű tételek kicsit kiforrottabbá váltak, továbbá az akciórészek terén is gördülékenyebbé váltak a dallamok.
         Az aláfestő muzsika a harmadik rész esetében sem jött ki a medréből, a szerzők tehát ugyanazt hozták, amit korábbról már megszokhattunk, ám az addigiak közül ez sikerült a legjobbra - gyakorlatilag úgy nemesedtek a dallamok az évek során, mint egy jófajta bor. A széria útvonaltartásával kapcsolatban Kamen az alábbi megállapítást tette egy későbbi interjú alkalmával: "Nagyon fontos számomra, hogy a karakterek önálló témával rendelkezzenek. Ugyanakkor egy olyan széria esetében, mint ez, inkább teszi mechanikussá a dolgokat, mintsem kreatívvá. Ha például Gibson feltűnik a vásznon, tudom, hogy elő kell venni a gitártémáját, ha pedig mérges és agresszív lesz, akkor a zenekarhoz kell nyúlnom - ehhez azonban nem kell agy". A negyedik történet aláfestése is jobbára az előzőek muzsikáin alapszik - sőt, még a tempelés folyamatánál is az addigi trilógia tételeit használták fel az alkotók -, ugyanakkor Riggs, Roger és Leo karakterei mellett Lorna és Butters is önálló témát kaptak. A triádos szálnak köszönhetően azonban ezúttal kicsit egzotikusabbra sikerült az aláfestés, így nemcsak sikeresen fokozták tovább a hangulatot, hanem egy új színt is adtak neki. „A 'Halálos fegyver' filmeket úgy csináltam meg, mint amilyen a 'Péter és a farkas' zenéje, vagyis minden karakter kapott egy témát" - fedte fel módszerét a szerző.


         John McTiernan 1988-as filmjét eleinte fokozott figyelemmel kísérte a stúdió, ám amikor Arnold Schwarzenegger visszautasította a főszerepet, amelyet egy tévés komikus színész örökölt meg tőle, onnantól a vezetőséget teljesen hidegen hagyta a készülő akciómozi. A "Drágán add az életed - Die Hard" azonban nemhogy bukás nem lett, de egyenesen műfajának egyik legragyogóbb gyöngyszemévé vált, amelyet nemcsak a közönség szeretett, hanem a kritikusok is, s nem mellesleg Bruce Willis személyében egy új akciósztár született. Kamen úgy döntött, a német terroristák egyik jellemző témája az "Örömóda" lesz, Beethoven IX. szimfóniájából. Az ötlet bevált, és a mű egyes dallamai áthangszerelve ismerősen hatnak ugyan, de már korántsem örömöt fejeznek ki a score-ban. Egy másik karakter az "Ének az esőben" dallamát kapta meg, emellett a score-ban sok zenei utalás van a karácsonyra is. "Nem sokkal azután találkoztam először John McTiernannel, hogy végeztem a 'Halálos fegyver'-rel, melyben ugyan volt néhány akció, ám korántsem volt olyan jellegű mozi, mint ez. Itt kevesebb volt a párbeszéd, és több az izgalom" - emlékezett vissza később egy interjú során Kamen, aki eleinte némiképp idegenkedett a projekttől, ám a film hangulata, a terroristák jelleme, valamint Alan Rickman játéka egyaránt lenyűgözte őt. A szerző elsősorban ezekből merített ihletet munkája során, a végeredmény pedig egy olyan akcióthriller-score lett, melynek bár kimondottan főtémája nincsen, számos olyan jellegzetes motívummal rendelkezik, melyek ezt követően elengedhetetlen részévé váltak a szériának. A "Drágán add az életed"-sorozat további két fejezetének score-ját is Kamen írta, ezek zenéi is valódi klasszikusnak számítanak, igaz ugyanakkor az is, hogy a könnyen megfogható vezérmotívum híján, illetőleg a komponista sajátos zenei világa révén sokkal inkább a filmmel együtt váltak közkedveltté, mintsem önállóan.
         "A 'Még drágább az életed' már nem igényelt tőlem olyan erőfeszítéseket, mint az első rész. A rosszfiúk már nem voltak annyira tiszteletet parancsolóak, és a történet sem volt annyira különös. Mindemellett azonban telis-tele van akcióval" - összegezte a komponista, aki ezúttal egy lényegesen pörgősebb muzsikát tett le az asztalra, melynek alapjait az előző kalandból megismert témák szolgáltatták. A "Die Hard"-hoz képest könnyebben befogadható, ugyanakkor továbbra sem fülbemászó dallamokkal operáló akciómuzsika ezúttal is rendelkezik némi átfedéssel a komolyzene világával, igaz, Jean Sibelius "Finlandia" című kompozíciója csak a fináléban kap szerepet. A harmadik résznél már nemcsak a korábbi filmek motívumaira, hanem a New York-i forgatagra, illetve az utcazenészek által keltett hangulatra is támaszkodott. "A legjobb dolog ennél a projektnél az volt, hogy a mozi nagy része azokon az utcákon játszódik, ahol én is éltem. Amikor a parkokban vagy az utcákon sétálsz, folyamatosan bongósokat hallasz, illetve állandóan jönnek-mennek az emberek. Mindezek érzékeltetése céljából vontam be zenémbe a különféle ütősszólamokat" - fejtette ki Kamen, kinek kompozíciója az első részhez hasonló módon fonódott össze egy közismert darabbal McClane ellenfeleinek szimbolizálása céljából. Így került bele művébe a közismert katonai induló, a "When Johnny Comes Marching Home", melynek igen rendkívüli, nagyzenekari variációival szolgált a score-ban.


         A "Halálos fegyver"-széria első két része és a "Die Hard" jókorát dobott a szerző ismertségén, a nyolcvanas évek végén így igencsak megszaporodtak a felkérések, s már neves rendezők is hozzá fordultak aláfestésért. Komponált Ridley Scott "Testőrbőrben - Someone to Watch Over Me" című mozijához, Chris Columbus "Egy bébiszitter kalandjai - Adventures in Babysitting" című akciókomédiájához, Peter Yates "A gyanúsított - Suspect" című művéhez, Caleb Deschanel életrajzi alkotásához, a "Crusoe"-hoz, Mickey Rourke bokszolós mozijához, "A hallgatag bunyós - Homeboy"-hoz, illetve a korszak hazánkban meghatározó VHS-gyöngyszeméhez, az "Országúti diszkó - Road House"-hoz.
         1988-ban ismét Terry Gilliam kérte fel őt a "Münchausen báró kalandjai - The Adventures of Baron Munchausen" aláfestésének megalkotására. Kamen igen sokoldalú zeneszerző volt, a komolyzenével éppúgy elboldogult, mint a könnyűzenével, műfajok tucatjaiban mondhatta járatosnak magát, s talán ezen képessége miatt eshetett rá Gilliam választása is. A báró kalandozásai ugyanis nagyon különböző tájakon játszódnak, ehhez pedig az aláfestésnek is igazodnia kellett, így a keringőtől a gépzenéig, a kamaramuzsikákon át az ambientig mindent bevetett a szerző. Azonban a játékosság, a meseszerű hangulat egységessé tette a muzsikát, így igazából egyetlen tétel sem lóg ki az összhatásból. Kissé elfeledett ez a score, mint maga a film is, pedig mindkettő alkotója emlékezetes teljesítménye. A film Gilliam egyik legbefogadhatóbb, legpopulárisabb mozija, míg Kamen zenéje szerzőjének egyik legösszetettebb, legkigondoltabb, igazán nagyszabású műve. Nem annyira közismert, hogy 1998-ban harmadik alkalommal is dolgozott egy Gilliam-mozi zenéjén, a "Félelem és reszketés Las Vegasban - Fear and Loathing in Las Vegas"-ba segített be barátjának, Ray Coopernek.


         Ebből az időből még egy akciófilm, az 1989-es James Bond-mozi, "A magányos ügynök - Licence to Kill" emelkedik ki az életműből. Albert R. Broccoli, a Bond-filmek producere, amikor éppen nem John Barryt kérte fel score-t írni a 007-es legújabb kalandjához, akkor olyan zeneszerzőket húzott elő a kalapból, akikről senki sem gondolta volna, hogy Bond-zenét írhatnak (Marvin Hamlisch, George Martin), ám a 007-es tizenhatodik kalandjához korának legünnepeltebb akciófilmes zeneszerzőjéhez fordult. A végeredmény egy igen kellemes anyag a Kamen-rajongóknak, de sajnos az album kiadott változata túl sok kívánnivalót hagy maga után. Természetesen főcímdalt is vártak Kamentől, aki Claptonnal közösen szállított egy Bond-nótát, ám ez a producerek tetszését már nem nyerte el, így végül lecserélték azt Gladys Knight erősen a "Goldfinger"-t utánzó számára. Kamen természetesen eljátszott Barry klasszikus Bond-témáival is, némelyik variáció a mai napig megállja a helyét. Sajnos műve nem igazán tekinthető át, mivel az albumot teljesen feleslegesen sokadrangú dalokkal pakolták tele.
         Kamen egyik legsikeresebb munkája a Kevin Reynolds rendezte 1991-es "Robin Hood, a tolvajok fejedelme - Robin Hood: Prince of Thieves". A zene keletkezésének körülményeiből egyáltalán nem következett volna egy ennyire kiemelkedő muzsika, eleinte ugyan minden ideális volt: kellő időben született meg a döntés arra vonatkozólag, hogy ő jegyzi majd a mozi zenéjét, a szerződés is korrekt határidőt biztosított számára azzal, hogy a júniusban bemutatásra szánt film készre vágott változatát márciusra ígérték. Azonban a többi munkafázis csúszása okán a szerzőnek végül április első hetében nyújtották át az anyagot, az ekkorra már gőzerővel működő kampány pedig úton-útfélen a június eleji bemutatót hirdette, melytől a producerek nem voltak hajlandóak eltérni. Ezek eredményeként Kamen kénytelen volt előre dolgozni annak érdekében, hogy a közel két és fél órás alkotáshoz szánt aláfestéssel a hat hétre csökkent határidő alatt teljes mértékben (a felvételt és a keverést is beleértve) elkészüljön. Bár 1991 meglehetősen zsúfolt év volt számára, jutott ideje arra, hogy kidolgozza a zene hangzásvilágát és felvázolja a főbb témákat, így miután kézhez kapta a kópiát, már csak a vezérmotívumok időzítésével, illetve az átkötő és az akciórészek komponálásával kellett foglalkoznia. Kamen nemcsak egy szimpla underscore-t szeretett volna letenni az asztalra, hanem egy olyan művet, amely kiemeli az egyes cselekményeket, jeleneteket, s a lehető legjobb mértékben erősíti fel az érzelmeket, a szereplők jellemét. Ezen elgondolást sikerült is véghezvinnie, hiszen egy olyan vérbeli kalandzene került ki kezei közül, mely a kilencvenes évek egyik leggyönyörűbb szerelmi, illetve kalandtémájával büszkélkedhet, s a kiérdemelt Grammy-díj és Golden Globe-jelölés is teljesen jogosnak mondható. A Bryan Adams által előadott "(Everything I Do) I Do it for You" nem csupán a reklámkampány és a stáblista okán vált szerves részévé a filmnek, hanem zenei vonatkozásban is, hiszen alapjaként a score szerelmi témáját kapta meg. A dal kimagasló sikerét jól jelzi, hogy a mai napig sem kopott ki a rádiók játszási listáiról, fülbemászó dallama két évtized távlatából is sokak fülében él tovább. Az "(Everything I Do) I Do it for You" a score mellett egy második Grammy-díjat is hozott Kamennek, emellett Oscar- és Golden Globe-jelölést is ért.


         Kamen legtermékenyebb időszaka volt a kilencvenes évek első fele, ekkor négy év alatt közel húsz film aláfestésén dolgozott. Sikerfilmek és olcsó, már-már B-mozik váltották egymást. Ekkoriban rengeteg műfajban kipróbálhatta magát, hiszen írt zenét vígjátékhoz ("Eszelős szívatás - Nothing But Trouble", "Lökött örökösök - Splitting Heirs"), thrillerhez ("A cég érdekében - Company Business", "Kék jég - Blue Ice"), romantikus drámához ("Felhők közül a nap - Shining Through") és horrorhoz ("Mesék a kriptából"-széria). A "Halálos fegyver" harmadik része, valamint a "Die Hard" második felvonása mellett az akcióműfaj olyan ismertebb darabjaihoz írt ekkor muzsikát, mint "Az utolsó cserkész - The Last Boy Scout", a "Hudson Hawk - Egy mestertolvaj aranyat ér", illetve "Az utolsó akcióhős - Last Action Hero". Sajnos az ebben az időben született muzsikáinak jó része nem került kiadásra, vagy a dalos albumon csupán kiegészítő jelleggel jelent meg egy-két tétel.
         1993-ban újból egy történelmi kalandfilmhez hívták zenét szerezni. "A három testőr - The Three Musketeers" ugyan sem filmként, sem zeneként nem hozta azt a kiemelkedő sikert, amit a két évvel korábbi "Robin Hood", ám betétdala és ennek témája ezt az aláfestést is a szerző legnépszerűbb munkái közé emelte. Az "All For Love"-ban Kamen fokozta az epikusságot, hiszen balladáját Bryan Adams, Rod Stewart és Sting adta elő, így a számra óriási figyelem hárult. A napjainkig gyakran játszott dal ugyan legalább akkora sláger volt, mint Robin Hoodé, ám a mozi kedvezőtlen fogadtatása miatt a díjak itt elmaradtak. Kamen ügyesen ültette át a Robin Hood-filmben bevetett kalandzenés elemeket, ezeket pedig klasszikus zenékre való utalással is megtoldotta. Ehhez a megoldáshoz egyébként több zenéjében is fordult, vagyis szívesen épített be munkáiba komolyzenei részeket, természetesen variálva, áthangszerelve. Jelen esetben barokk muzsikákat idézett meg, visszanyúlt a hetvenes években ráragadt, barokk zenék átalakítása terén szerzett tapasztalataihoz, ám nem pusztán barokkos muzsikát írt, hanem elegánsan keverte saját lírai vagy éppen akciózenei stílusával.


         1994-ben ismét lehetősége nyílt, hogy Bryan Adamsszel dolgozzon. A Johnny Depp, Marlon Brando és Faye Dunaway főszereplésével forgatott "Don Juan DeMarco" valószínűleg az egyik legjobb mozi a keserédes romantikus filmek táborában. Ennek kapcsán Kamen ismét egy világslágert írt, a "Have You Ever Really Loved a Woman?"-t, mely szintén napjainkig gyakori szereplő a rádiókban. Előadója ismét Bryan Adams volt, akiről elmondhatjuk: nagyon sokat köszönhetett ezáltal a szerzőnek, hiszen kilencvenes évekbeli pályafutásának talán két legmeghatározóbb dalát írta Kamen. A szám sikere kicsit háttérbe szorította a London Metropolitan Orchestra által előadott score-t, így erre nem hárult akkora figyelem, mint amilyet megérdemelt volna, holott romantikus muzsikák terén igazán az élvonalba tartozik. A spanyolos ihletésű dal hangulata az aláfestésnek is a jellemzője, sőt a vezérdallama a score főtémája is egyben, így gyakran felbukkan a filmben. A habanéra, a flamenco, a tangó és más latinos stílusok keveredése Kamen dallamcentrikus, harmonikus zenei felfogásával egy nagyon szerethető muzsikát eredményezett. A "Have You Ever Really Loved a Woman?"-ért a komponistát ismét Oscar-ra jelölték, emellett a dalért és a score-ért Golden Globe-ra, valamint Grammy-díjra is.
         A dalok egy idő után meghatározóak lettek Kamen filmzenés pályafutásában, sokan szinte csak ezek kapcsán ismerik a nevét. Lássuk, hogy miként is vélekedett ő minderről: "Egy hollywoodi film dala, mint például a Robin Hood- vagy a Don Juan-mozihoz írt számaim, ha belépnek a köztudatba, akkor slágerek lehetnek. Egy jó dal segíti a filmet, hogy ismertebb legyen, a sikerfilm pedig segíti a dalát, hogy slágerként tekintsenek rá. A dal reklámozza a mozit, a mozi reklámozza a dalt és a művészt, egymást segítik oda-vissza. Nem mindig lesz egy film sikeres attól, hogy van egy emlékezetes betétdala. A 'Robin Hood' és a 'Don Juan' ebből a szempontból a két véglet, hiába volt jó dala a 'Don Juan'-nak is, ettől még anyagilag nem lett termékeny. Betétdalok esetében nekünk kettős feladatunk van, eladható és a filmhez illő dalt írni. A rádiók nagyon gyorsan felkapnak egy-egy slágert, és akkor ezt hallod mindenhol, ami nagyban segíti a mozit, igaz, nem egyszer előfordult régen, hogy egy, a filmben kedvelt dal végül nem került forgalmazásba. Azt viszont nem szeretem, ha egy dalt csak úgy odaragasztanak egy filmhez, ha semmi köze hozzá, és csupán odacsapják mellé. Az a jó megoldás, ha egy dal végigkíséri a teljes mozit, ilyen volt a 'Mona Lisa', a 'Robin Hood' vagy a 'Don Juan' slágere, de például ez hajtja a 'Titanic' score-ját is. A 'Brazil' esetében is így jártam el, csak ott másvalaki dalát dolgoztam fel, de úgy tettem, mintha én írtam volna, s végigvittem a dallamát a score-on. Ez egy zenei gondolkodásmód. Ahogy nézem a filmet, úgy jár a fejemben a dallam, és gyártok hozzá variációkat. Gyakorlatilag az összes filmzeném ilyen elgondolás alapján készült. Viszont néha nagyon nehezen megy egy dal megtalálása, de olykor könnyen ráérzek. A 'Have You Ever Really Loved A Woman?' például nagyon közel áll hozzám. Megpróbáltunk a 'Die Hard'-hoz is egy dalt passzítani, de ott például egyáltalán nem működött ez a dolog".


         A szerző egyik legjobb munkáját nem egy nagy figyelmet kapó, hanem egy igen személyes filmhez komponálta. Az 1995-ben, Richard Dreyfuss főszereplésével bemutatott "Csendszimfónia - Mr. Holland Opus" egy olyan zeneszerzőről szól, aki egy meghatározó művet szeretne írni, azonban az élet apró nehézségei és megélhetésének biztosítása miatt egy középiskolában kénytelen zenét tanítani. Mivel a történetben nagy szerep hárul a muzsikára, így természetesen Kamen a szokásostól is komolyabban állt hozzá a komponáláshoz. A filmbeli szerző által írt művet Kamennek kellett megalkotnia. Ez a tétel, mely az "An American Symphony" címet kapta, a score sarokköve, a mű megszületését pedig az aláfestés is szépen végigkíséri. Már csak ezen egy tételért érdemes meghallgatni az albumot, főleg a végét, a finálét, ahol a végig szimfonikus zenét egy elektromos gitár belépése teszi igazán egyedivé és felejthetetlenné. A film és a hozzá született muzsika révén Kamen és a rendező, Stephen Herek egy alapítványt hoztak létre, a mai napig működő Mr. Holland's Opus Foundationt, mely hátrányos helyzetű iskolákba juttat hangszereket olyan gyerekeknek, akik önerőből nem tudnák azokat beszerezni. Kamen élete végéig aktívan kampányolt a szervezetért, koncertezett és adományt gyűjtött.


         A kilencvenes évek második felében is egy nagy műfaji kavalkádban volt része. Az egészet a "Jack" és a "101 kiskutya - 101 Dalmatians" családi filmek indították (utóbbihoz egy varázslatos nagyzenekari score-t komponált), majd érkezett az Orbitallal közösen jegyzett 1997-es sci-fi-horror, a "Halálhajó - Event Horizon", illetve az Alan Rickman rendezte "Téli vendég - The Winter Guest" című dráma. Majd felkérték, hogy pótolja Ennio Morricone elutasított zenéjét Vincent Ward filmjében, a "Csodás álmok jönnek - What Dreams May Come"-ban. A zene elkészítésére csupán pár hetet kapott, és ebbe a felvételnek, valamint a keverésnek is bele kellett férnie. "A 'Csodás álmok jönnek'-é egy gyorsabb menetrenddel készült, mint a legtöbb muzsikám. Azonban én arról is híres vagyok, hogy gyorsan is tudok dolgozni, bár sohasem sietve. A 'Robin Hood'-nál több mint kétórányi zenét írtam meg csupán három hét alatt, igaz, készültem rá vagy 25 évet, szóval ott a témák már a fejemben voltak. Bizonyos értelemben, ha a film olyan sűrű, és bonyolultabb a története, valamint a szerkezete, mint a 'Csodás álmok jönnek' esetében, valójában előny egy zene megírásában, mert annak nem feltétlenül kell sűrűnek és bonyolultnak lennie. Az egyenes és letisztult zene könnyebbé teszi a filmet, így az időhiány kérdését próbáltam a közvetlenség és az egyszerűség megközelítésével megoldani" - mesélte a szerző a zene születéséről.
         "A főtéma egy dal, amelyet már 1970-ben megírtam a The New York Rock & Roll Ensemble keretei között. Ennek társszerzője az én legjobb barátom, Mark Snow volt. A dalt, a 'Beside You'-t egyébként a feleségem javasolta" - árulta el Kamen. Az élet úgy hozta, hogy ez a zene is egy igen személyes hangvételű művévé vált. Abban az időben diagnosztizálták nála a szklerózis multiplex nevű autoimmun betegséget, s bár állapota nem vált súlyossá, de lelkileg igen megviselte. "Rendkívül mély helyzetben volt a saját életem abban az időben, és a film nagyon erősen megérintett, sokat is adott. Az első megtekintés és a végső mix között alig több mint három hét telt el, ami azt jelentette, hogy ebben az időben a score-t is meg kellett írni, majd rögzíteni és keverni, végül a film alá igazítani. Az biztos, hogy nem ajánlom ezt a fajta menetrendet senkinek". A film kapcsán azt is elárulta, hogy hiába írt sok akciófilmhez zenét, leginkább a drámák terén érezte otthon magát: "Annak ellenére, hogy úgy tűnik, nagyon kedvelek akciófilmekhez komponálni, én tulajdonképpen egy nyugodt, passzív fickó vagyok. Sokkal jobban szeretem a dallamos, hangulatos romantikus muzsikát. A lányom egyszer azt mondta: 'Apa, miért írsz ennyire szomorú zenét? Hisz annyira boldog ember vagy.' Igazából minden filmre más és más módon reagálok, így a zeném is más lesz".


         1999-ben egy szépreményű, ám a közönség érdektelenségébe fulladó rajzfilm, a "Szuper haver - The Iron Giant" zenéjének megalkotásával bízták meg. A Brad Bird rendezte film kritikai elismertsége azonban igen jelentős volt, így Kamen nagyszabású, egyszerre gyermeki és akciódús, játékos zenéjére is nagyobb figyelem irányult. "A 'Szuper haver' kétségtelenül az egyik legcsodálatosabb film, amelyet valaha láttam és dolgoztam rajta. Brad Bird a temp score-ba Bernard Hermann ötvenes és hatvanas évekbeli sci-fi-filmzenéit gyűjtötte össze nekem, s hogy őszinte legyek, rettenetesen megijedtem ettől, mivel nem könnyű ezt jól megidézni. Majd saját magam is megpróbáltam kitalálni valamit, régi vágású zenekarokat akartam meghallgatni, így Kelet-Európába utaztam. Prágában a Cseh Filharmonikusokat hallgattam meg, Strauss 'Alpesi szimfóniá'-ját játszották. Vladimir Ashkenasy vezényelte őket, és valami hihetetlen volt. Végül úgy döntöttünk, a teljes zenét ők játsszák fel. Egy mesés hetet töltöttem a prágai Rodolphinumban, ahol ugyan nem volt lehetőség a filmet kivetíteni és időzíteni, de ez nem okozott problémát. A hang, amit a zenekar produkált, az az a hang volt, amire a szimfonikusokat kitalálták, lenyűgözött az egész. Szeretem a barátaimat Los Angelesben, szeretem a zenészeket Londonban, a San Francisco Orchestrával dolgozni hihetetlen élmény volt, de felvenni egy score-t anélkül, hogy a hagyományos szinkronizálási módszereket használjuk, az, hogy a zenekar csak úgy eljátssza a kompozíciót, mintha az a klasszikus repertoár egy darabja lenne, na, az egy fantasztikus élmény" - emlékezett vissza a munkafolyamatokra a szerző.


         Kamen az új évezredbe a "Frequency" és az "X-Men" zenéjének megírásával lépett át, majd 2001-ben következett pályafutása végének legkiemelkedőbb darabja, "Az elit alakulat - Band of Brothers" zenéje. Még a kilencvenes évek közepén dolgozott együtt a sorozatot készítő Tom Hanksszel és az HBO-val "A végtelen szerelmesei - Az Apolló-program - From the Earth to the Moon" muzsikáján, ám ott leterheltség okán csak a főcímre jutott ideje, "Az elit alakulat"-nál viszont tíz rész aláfestését kérték tőle. A projekt szintén személyes érintettség mentén született, mivel nagybátyja a világháborúban életét vesztette. "Én mindig is úgy éltem, hogy tudom, milyen egy családnak elveszíteni valakit a háborúban. Amikor Tomék felkértek a zene megírására, rögtön tudtam, hogy egy személyes művet szeretnék majd létrehozni, és az egyes katonák történeteire akarok majd összpontosítani, nem pedig a bombákra, golyókra és csatákra. Lehetőségem volt arra, hogy írjak egy rekviemet a nagybácsimnak, akivel valójában sohasem találkozhattam. A küldetésem az volt, hogy szépséget és hősiességet adjak a katonák történeteinek és a háború pusztításának. 'Az elit alakulat' nem egy háborús film, hanem emberekről szól, arról, hogy mit csináltak egy háborúban, s ezt végig a fejemben tartottam, míg komponáltam".
         A szerző utolsó jelentős zenéje Kevin Costner egyik jobb filmjéhez, a 2003-as "Fegyvertársak - Open Range"-hez íródott. A szerző jellegzetes akciózenei stílusát itt életében először western hangulattal színezhette, ami egy csodás akusztikus gitáros muzsikát eredményezett. Még két mozi zenéjét tudta befejezni a végzetes novemberi nap előtt, egy olcsó Meg Ryan-filmét ("Sarokba szorítva - Against the Ropes") és egy jelentéktelen animációs moziét ("Az elveszett kristály nyomában - Back to Gaya"), melynek muzsikáját lemezen idén ismerhette meg a nagyközönség.


         Kamen elismertsége okán gyakran dolgozhatott neves zenekarokkal, ő pedig, amerikai szerző lévén, rendre az USA legjobb szimfonikusait kérte fel művei tolmácsolására. Dolgozott a The Greater Los Angeles Orchestrával, gyakran a San Francisco Philharmonic Orchestrával, illetve a washingtoni székhelyű The National Philharmonic Orchestrával, emellett több nevesebb brit zenekart is dirigálhatott. Kamen azon kevés, filmzeneszerzéssel is foglalkozó komponisták táborába tartozott, akik score-okon kívül egyéb műveket is írtak. Ezek legismertebbje az 1990-es, szaxofonra írt concertója, melyet régi barátja, David Sanborn szólaltatott meg a The National Philharmonic Orchestrával, míg a doboknál Ray Cooper foglalt helyet, a gitáros részeket pedig a hangszer olyan nagymesterei szólaltatták meg, mint Eric Clapton, David Gilmour, illetve George Harrison. A szaxofonra írt háromtételes versenyművének megírására és kiadására a "Die Hard"- és a "Halálos fegyver"-filmek sikere teremtett lehetőséget, főleg utóbbi, amelynél a zene is jól fogyott. Az Abbey Roadon felvett albumon a concerto mellett öt rövidebb tétel is szerepel, melyeket családtagjairól nevezett el. Ezekben is nagy szerep hárul a szaxofonra, de a szimfonikus versenyművel szemben ezek már könnyedebb jazz- és rockdarabok. Ezekben főleg a "Halálos fegyver" muzsikáinak stílusa köszön vissza, valamint "A Kray fivérek - The Krays" ki nem adott, 1990-es zenéjének részletei, míg a "Waiting for Daddy" tételben pedig a "Brazil" témáit idézte meg.
         Kament az 1996-os atlantai olimpia záróünnepségének zenei munkálataival is megbízták, itt a gitáros részeket Tomoyasu Hoteire, Japán gitárzsenijére bízta, akivel már több filmen is dolgozott. Az esemény muzsikája pedig annyira inspirálólag hatott a szerzőre, hogy abból egy gitárra írt kéttételes versenymű született. A seattle-i szimfonikusokkal, dobokkal és egy elektromos gitárral előadott darab sok tekintetben hasonló stílust követ, mint a szaxofonra írt műve, ám egy kis bluesos hangzással bolondította meg. Mindkét muzsika a szerző legjobb alkotásai közé sorolható, igazi remekművek. Nem annyira közismert, de van egy harmadik versenyműve is, szintén gitárra. Az Eric Clapton és a The National Philharmonic Orchestra számára írt, 1990-es darabot az ismerői egy valódi mestermunkaként jellemzik, azonban soha nem került profi körülmények között rögzítésre, így megismerni nem igazán lehet. 2003-ban, közvetlenül a halála előtt vetette fel Claptonnak, hogy adják ki a háromtételes "Concerto for Electric Guitar"-t, ám már nem tudta összehozni ezt a felvételt. A komponista emellett egy "Quintet" című darabot is jegyez, a neves Canadian Brass megbízásából, illetve egy vokális szimfonikus darabot, az "On Wings of Victory"-t, melyet az atlantai olimpia apropója kapcsán komponált.


         Legnagyobb lélegzetvételű koncerttermi muzsikájának megírására a Leonard Slatkin vezette The National Symphony Orchestrától kapta a megbízást a 2000-es millennium kapcsán. A "The New Moon In The Old Moon's Arms" címre keresztelt négytételes szimfónia kétezer évet tekint át. A mű első felét az anaszázi indiánok története ihlette, az a momentum, amikor ezer évvel ezelőtt kénytelenek voltak elhagyni völgyeiket. A szimfónia második része pedig azt az időt idézi meg, amikor majd ezer év múlva a teljes emberiség elhagyja a Földet. A cím is az indiánoktól ered, egy olyasféle kifejezés ez, melyet arra az állapotra használtak, amikor a félhold utolsó szakaszában az újholdat már egy kicsit megvilágítja, így a jövő és a múlt egymásba fonódása, egymásból következősége is leírható ezzel, s az egész szimfóniát ilyesféle hatás lengi át. A művet a Decca kiadó még 2000-ben megjelentette. Erre a CD-re a "Csendszimfónia" zenéjét egy ötrészes szimfonikus sorozattá dolgozta át Kamen, melynek a "Mr. Holland Opus - An American Symphony" címet adta.


         Ennyi remek zenével a háta mögött karrierjének csúcsára tulajdonképpen a Metallicával ért fel. 1999-ben a banda a dalaik szimfonikus átirataiból kívánt egy koncertlemezt készíteni, a zenekari részek megírásával és a számok áthangszerelésével pedig a rock és a szimfonikus zene párosításának mesterét kérték fel. Kamen húsz dalt varázsolt át szimfonikussá, nyitánynak pedig Ennio Morricone "A Jó, a Rossz és a Csúf"-jából a "The Ecstasy of Gold" tételt szemelte ki. A felvétel rögzítésére a Berkeley Community Theatre-ben került sor, ahol Kamen a San Francisco Symphonyt dirigálta. Az "S&M" album komoly siker lett, emellett új életet lehelt a "Nothing Else Matters"-be, melynek szimfonikus verziója nemcsak a Metallica-rajongók nagy kedvence. A Morricone-szerzeményt magában foglaló "The Call of Ktulu" című nyitány egy újabb Grammy-díjat hozott Kamennek, mivel a legjobb instrumentális rock előadás kategóriában győzni tudott. 2001-ben egy hasonló munkában vett részt, ekkor az ex-Pink Floyd-os David Gilmour kérte fel, hogy a Royal Festival Hallban előadott koncertjén zongorázzon, illetve angolkürtön játsszon - e hangszer egyébként Kamen kedvence volt. 2002-ben a Salt Lake City-i téli olimpia nyitóünnepségére is komponált még egy darabot. 2003 őszén pedig még részt vett Bryan Adams "Room Service" című albumának felvételén, ahol az "I Was Only Dreamin"-ben oboán is játszott, emellett közvetlenül halála előtt fejezte be a Kate Bush új, ám csak 2005-ben megjelent albumán lévő két dalának felvételét. A csupán 55 éves zeneszerző 2003. november 18-án, Londonban hunyt el, szívinfarktus következtében. Halála után leginkább a könnyűzenei szakma emlékezett meg róla, például Annie Lennox a 2004-es Oscar-gálán elmondott köszönőbeszédébe szőtt bele egy rövid Kamen-megemlékezést, David Gilmour pedig a 2006-os "On an Island" albumát ajánlotta a tiszteletére, és természetesen az ilyenkor szokásos emlékkoncert sem maradt el, melyre még 2003-ban sort kerítettek.


         Michael Kament ugyan nem halmozták el Oscar-díjjal, nem az ő lemezeiből fogyott el a legtöbb példány, és nem tartozott korának legmeghatározóbb filmzeneszerzői közé sem, ám több volt a tisztességes iparos munkákat szállító zeneszerzőknél. Dallamos, harmonikus, slágeres, egyedi vagy éppen szívszorító muzsikái emlékét a mai napig életben tartják. Sokoldalú szerző volt, aki rengeteg stílussal elboldogult, és aki parádésan tudott összhangot teremteni a könnyű- és a komolyzene között. És hogy ő miként tekintett a változatos és színes karrierjére, azt egy interjúban így fogalmazta meg: "Én egy szokatlan zeneszerzőtípus vagyok, egy oboajátékos, aki rock & rollt játszik, és filmzenét, illetve dalokat ír, de én elsősorban egy egyszerű oboás vagyok".



    Gregus Péter
    2013.11.17.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • Under Siege
  • Pet Sematary (2019)
  • Stepmom
  • Pet Sematary
  • Witness
  • Oscar
  • Captain Power and the Soldiers of the Future
  • Mary Shelley
  • Battlefield Earth
  • Krypton
  • Captain Marvel
  • Bless the Child
  • Cold Pursuit
  • Joe Versus the Volcano

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam