FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Aliens  Alien  Godzilla: King of the Monsters  Outland  Children of Dune  Only the Brave  Under Siege 2: Dark Territory  Under Siege  Pet Sematary  Stepmom
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - A filmzene legendái: Michel Legrand
     







         Az idén 84 éves Michel Legrand igazi polihisztor, hiszen a zeneszerzés mellett karmesterként is ismert, zongorán is kiválóan játszik, de énekesként, producerként, sőt íróként is bemutatkozott már. 1932-ben született Párizsban. Családja körében a zene kiemelt szerepet kapott, apja, Raymond Legrand karmesterként, komponistaként és zeneszerzőként vált ismertté, többek között az Irma, te édes színpadi változatához is ő szolgáltatott muzsikát. A fiatal Legrand számára is egyértelmű volt, hogy zenész családja miatt milyen irányba halad majd az oktatása. Tízévesen került a Párizsi Konzervatóriumba, ettől saját bevallása szerint rögtön kinyílt előtte az élet, mivel addig csak otthon zenélgetett, a konzervatóriumban pedig már rengeteg inspiráló ember vette őt körül. Lucette Descaves zeneelmélet-osztályában érezte meg igazán, hogy mit is jelent számára a zene. Elmondása szerint itt végre megértették őt, és ő is értette, hogy mások mit gondolnak. A konzervatóriumban a zongora volt a fő tárgya, de képzett zeneszerzőként, számos elismeréssel a háta mögött hagyta el az iskolát. Rögtön az élvonalba került, miután Maurice Chevalier mellett kezdett el dolgozni. Eleinte leginkább dalszerzői munkásságával tűnt ki, Chevalier révén az USA-ban is koncertezett, néhány dala pedig a tengerentúli slágerlistákra is felkúszott. Pályafutása első éveinek legsikeresebb alkotása a "La Valse des Lilas" című dal volt, mely egyfajta hitvallásnak is értelmezhető. Legrand ugyanis a modern zenei elemek, ritmusok alkalmazása mellett a dallamot tartotta a zenéje legfőbb mozgatóerejének. 1954-ben jelent meg első lemeze, az instrumentális műveket tartalmazó I Love Paris, mely szintén nagyon kedvező fogadtatásban részesült. Gyakorlatilag egy csapásra az élvonalban találta magát, könnyed jazzes muzsikája utat talált az emberekhez.
         Huszonhárom évesen, 1955-ben fordult a figyelme a filmzene irányába, ekkor írta meg Henri Verneuil Les amants du Tage című filmjéhez élete első kísérőzenéjét. Ezt követően néhány kisebb mozihoz komponált, ám az igazi áttörésre sem kellett sokat várnia, mindössze 1959-ig. A francia újhullám fiatal rendezői fedezték fel őt ekkor maguknak, Jean-Luc Godard, Agnés Varda, Francois Reichenbach és Jacques Demy kezdett el vele dolgozni. Olyan alkotásokhoz komponált ekkoriban, mint az Amerika egy francia szemével, a Lola, A balek bosszúja, Az asszony az asszony, az Ilyen nagy szív, a Cléo 5-től 7-ig, az Éli az életét, az Angyal-öböl vagy a Maigret és a gengszterek.

         Legrand 1964-ben, Jacques Demyvel közösen alkotta meg a filmmusical műfaját, ugyanis a Cherbourgi esernyőkkel egy korábban nem létező irányzatot vezettek be a mozi történelmébe. A párbeszédek helyett csak éneket tartalmazó alkotás hatalmas világsiker lett, és három Oscar-jelölést hozott a komponistának. Eleinte mindenki biztos bukást várt a különc filmtől, melyben a szereplők mindennapos gondjaikat énekelve tolmácsolták, ám a közönség vevő volt a friss, fiatalos stílusra, melynek létjogosultságát azóta számos filmmusical bizonyította. A "Je ne pourrai jamais vivre sans toi" dal később angol nyelven, "I Will Wait for You" címmel is sikeressé vált Frank Sinatra, Tony Bennett, Louis Armstrong és Liza Minelli előadásában egyaránt. A musicalek, zenés mozik világába Demy többször is visszacsábította a szerzőt, így 1967-ben A rochefort-i kisasszonyokon, 1970-ben a Szamárbőrön, majd 1980-ban a Lady Oscaron dolgoztak közösen. A Cherbourgi esernyők nagy sikerét követően sem hagyta el a régi rendező barátait, így Godard-ral továbbra is rendszeresen dolgozott, például az 1964-es Külön banda esetében. Azonban a felkérések ekkortájt már rendkívül megszaporodtak, igaz, eme muzsikák többsége nem tartozik a szerző életművének csúcspontjai közé. Olyan filmek köthetők ebből az időszakból hozzá, mint az Élet a kastélyban, a Hamis pénz, a Kedves csirkefogó vagy az Elbűvölő szélhámos.
         Stílusában igényesen és ötletesen ötvözte a jazz, az easy listening és a komolyzenei irányzatokat. Ez pedig a hatvanas években rendkívül újszerű filmzenei stílusnak bizonyult, így brit, majd amerikai felkérései is lettek. Ezek közül az egyik legfontosabb az 1968-as A Thomas Crown-ügy volt, melynek aláfestéséért újfent Oscarra jelölték, a "The Windmills of Your Mind" című betétdalért pedig meg is kapta az Oscar- és a Golden Globe-díjat. Ezt követően Párizs és Hollywood között ingázott, mindkét filmes nagyváros bőven ellátta őt megbízásokkal. Külföldi felkérései közül kiemelhető az 1968-as Zebra kutatóbázis, majd következett az 1969-es The Picasso Summer, s utána a Piszkos játék, A medence és a Vártorony.

         A hetvenes évekre kifejezetten keresett komponista lett Hollywoodban is, bár az átütő erejű mozik mindig elkerülték, ez azonban elismertségén egyáltalán nem érződött. Sok amerikai és brit megbízását a francia újhullám másolása miatt kapta, de a francia kosztümös filmek vonala is hozott neki feladatokat. Írt zenét az Üvöltő szelek 1970-es adaptációjához, A hölgy az autóban szemüveggel és puskával című drámához, A közvetítőhöz, a Válás előtt, a Babaház, a Rendőrvicc, illetve a Clint Eastwood rendezte Szerelem korhatár nélkül című alkotáshoz. Francia munkái közül ebből a korszakból kiemelhető A vénlány, az Egy válás meglepetései, valamint az egyik legkiválóbb műve, A három testőr - A királyné nyaklánca score-ja. 1973-ban a Le temps de vivre, le temps d'aimer sorozat negyven részéhez is írt aláfestést, ám a tévés vonal igazából soha nem vonzotta. Oscar-jelölésekből is bőségesen jutott neki a hetvenes évek első felére, a The Happy Ending és az Álomtöredékek betétdaláért nominálták, az 1972-es Kamaszkorom legszebb nyara muzsikájával pedig a legjobb drámai score-ért járó Oscart is elhódította.
         A hetvenes évek második felétől már csökkent a felkérései száma, s egyre inkább a francia filmek lettek a dominánsak. 1975-ben a Vademberhez írt muzsikát, ő volt az 1978-as Hupikék törpikék mozi, a hazánkban ekkor A kis manók furulyája címet kapó film zeneszerzője, illetve ebben az évben az Egy lap a szerelemről muzsikáját is ő szállította. A rajzfilmes vonal ekkortól kezdett nagyobb hangsúllyal megjelenni az életművében, 1977-ben a Gulliver utazásai, majd 1978-ban a Münchausen báró csodálatos kalandjai animációs mozi következett. Ám a legfontosabb rajzfilmes munkája nem a mozi világához, hanem a televízióhoz köthető, ő volt ugyanis az Egyszer volt az ember című legendás tudományos mesesorozat zeneszerzője is, majd az 1982-ben indult Egyszer volt... a világűr 26 epizódjához is ő komponált. 1989-ben tért vissza a szériához az Egyszer volt, hol nem volt... az élethez, 1992-ben az Egyszer volt... Amerika következett, 1994-ben az Egyszer volt... az ötlet, 1996-ban az Egyszer volt, hol nem volt... a felfedezők, utolsó állomásként pedig 2009-ben a három epizódra tervezett Egyszer volt, hol nem volt... a Földdel fejezte be eme sorozatokban való közreműködését.

         A pályája filmzenei csúcsát követően a nyolcvanas évektől szinte minden műfajban kipróbálta magát, a könnyedebb vígjátékok, a kalandfilmek, a romantikus mozik, a thrillerek és az akciófilmek terén is bemutatkozott. Az évtized igen erősen indult nála, hiszen A prémvadász, A vadász és az Atlantic City című alkotásokkal indította a nyolcvanas éveket. Az 1983-as Házasodjunk, vagy tán mégse? című komédia daláért újból Oscar-díjra jelölték, az Ismét szerelemben elhangzó "Yesterday's Dreams" pedig sokadik Golden Globe-nominációját jelentette. A felkéréseinek mennyisége ugyan nem csökkent számottevően, de a minőséget tekintve a nagy munkák eltűntek. Olyan nem túl ismert alkotásokhoz adta ekkor a nevét, mint a Széplány ajándékba, a Börleszk, a Jesse Owens története, Az élet megy tovább és az Elmenni, visszajönni. Egy-két közepesen ismert film futott már csak be a nyolcvanas évek második felében, úgymint a Szemenszedett szenzáció vagy a Szerelem Németországban. Emellett ő volt a komponistája az 1983-as, nem hivatalos James Bond-filmnek, a Soha ne mondd, hogy sohának, melynek természetesen a betétdalát is szállította. Pályafutása egyik legnagyobb sikere is erre az évre tehető, a Yentl című Barbra Streisand-mozival ért el komoly sikereket, többek között három Oscar-jelölést is kapott, az egyik betétdalért pedig magát a díjat, immáron harmadjára, neki ítélték oda.
         A kilencvenes években - sok kortársához hasonlóan - ő is az alulfoglalkoztatott zeneszerzők táborát gyarapította. 1990-ben a Dingo című mozihoz Miles Davisszel alkotott meg egy trombitás, jazzalapú, közismert muzsikát, illetve 1995-ben ő írt zenét a Nyomorultak sokadik adaptációjához. Ám ezeken kívül alig találunk ebből az időszakból olyan alkotást, mely a minimális ismertséget elérné. Ilyen A kisasszonyok 25 évesek, a Divatdiktátorok vagy a Karácsonyi kavarodás. A kétezres években is még aktív volt Legrand, de csak pár mozit vállalt már el, utoljára 2014-ben A hírnév árát.
         A filmzenei munkássága mellett igen jelentős jazz-zeneszerzői, előadói karriert is magáénak tudhat, a huszadik század második felének legjelentősebb jazzikonjaival szinte kivétel nélkül dolgozott. Első ilyen jellegű albuma, a jazzsztenderdeket bemutató Legrand Jazz már 1959-ben megjelent, ezt pedig nem sokkal később követte a Paris Jazz Piano. Emellett zongoristaként is értékes karriert tudhat maga mögött, hiszen több, leginkább amerikai szerzők műveit tolmácsoló koncertje és felvétele van. A világ nevesebb zenekarai közül többet is dirigált, s ezek révén saját koncertzenei munkásságát is bemutathatta. Írt operákat, versenyműveket, baletteket is. Legutóbbi balettjét Molnár Ferenc Liliomja alapján komponálta 2011-ben. Ráadásul mindemellett könnyűzenében is maradandót tudott alkotni; olyan énekesekkel dolgozott, mint Barbra Streisand, Ray Charles, Neil Diamond, Ella Fitzgerald, Aretha Franklin, Diana Ross, Frank Sinatra vagy Charles Aznavour. Musicalek terén is aktív zeneszerző, mivel A rochefort-i kisasszonyok és a Cherbourgi esernyők színpadra állítása mellett további darabokat is komponált, így 1970-ben a Jarry sur la buttét, 1974-ben a Brainchildot, 1975-ben a Monte Cristót. 1981-ben mutatták be az USA-ban az A Christmas Carolt, 1997-ben írta meg a Le Passe-Muraille című musicaljét, melyet 2002-ben a Broadwayn Amour címmel vittek színpadra; ez több Tony-jelölést is kapott, egyet közülük maga a komponista. 2008-as zenés darabját, a Marguerite-t pedig Londonban mutatták be. Michel Legrand ma is aktív, évente több tucat koncertet is ad, ahol ismertebb filmzenéi mellett leginkább jazzkompozícióiból hallhatók darabok.

    Gregus Péter
    2016.06.05.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • Pet Sematary
  • Witness
  • Oscar
  • Captain Power and the Soldiers of the Future
  • Mary Shelley
  • Battlefield Earth
  • Krypton
  • Captain Marvel
  • Bless the Child
  • Cold Pursuit
  • Joe Versus the Volcano
  • Six Days Seven Nights
  • Bird Box
  • Dark City

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam