FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    True Lies  Shaft (1971)  Shaft (2019)  Alien: Resurrection  Alien 3  Aliens  Alien  Godzilla: King of the Monsters  Outland  Children of Dune
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - A filmzene legendái: Maurice Jarre
     







         Maurice Jarre, az egyik legmeghatározóbb európai filmzeneszerző 1924-ben született Lyonban. Eredetileg mérnöknek tanult a Sorbonne-on, de ezen tanulmányait félbehagyva úgy döntött, a művészetek, ezen belül is a zene sokkal jobban érdekli, így beiratkozott a Conservatoire de Paris-ra, ahol többek között Arthur Honegger is tanította. Zenei elhivatottságára akkor ébredt rá, amikor meghallgatta Liszt Ferenc II. Magyar Rapszódiáját Leopold Stokowski vezényletével. Ugyanakkor családi hagyományok is vezették a zenei pályára, nagyapja ugyanis a Lyoni Opera karmestere volt, és gyerekkorában elhatározta, hogy az ő nyomdokaiba akar lépni. Édesapja pedig zenei igazgatóként tevékenykedett, később ez vezette őt is, hogy hasonló területen alkosson. A konzervatóriumban a fő szakja az ütőhangszerek lettek, ezen ismeretei pedig későbbi műveiben is megjelentek. Tanulmányai végeztével eleinte főként színházi produkciókhoz komponált, Jean-Louis Barrault társulatával foglalkozott, méghozzá a vele együtt odaszerződő, később szintén óriási karriert befutó Pierre Boulezzel. Majd az alig harmincéves szerzőt a Théatre National Populaire zenei igazgatójává nevezték ki, ahol harmincnál is több előadás zenéjén dolgozott. Itt a kor legnagyobb művészeivel működhetett együtt, úgymint: Jean Cocteau, Pablo Picasso, Luchino Visconti, Jean Marais, Jeanne Moreau vagy Philippe Noiret. Később balettzenéket is szerzett a párizsi opera számára, köztük A párizsi Notre-Dame-ot. Az ötvenes években csupán kisebb dokumentumfilmek aláfestése fűződik a nevéhez, ebbéli képességeit Georges Franju rendező fedezte fel, amikor megbízta az 1952-es, félórás Hotel des Invalides dokumentumfilm zenéjével. Az évtized végén beindult filmzeneszerzői karrierje is, Georges Franju rendező kereste meg egy Napóleonról szóló film ötletével. Aztán Jacques Demy és Alain Resnais rövidfilmjeinél dolgozott, végül megrekedt a duónál, s rajtuk keresztül úgy ötven francia televíziós és nagyjátékfilmhez írt kísérőzenét. Az igazi lehetőségeket, fantáziát mégis Hollywoodban látta, így mindent megtett azért, hogy odakerüljön, ehhez azonban hosszú út vezetett.

         Franju sokáig ellátta őt munkákkal, legelőször az 1959-es Fejjel a falnakhoz, majd a rákövetkező évben a Szemek arc nélkül című horrorhoz komponált, ezt 1965-ig pedig további három megbízás követte. 1959 és 1961 között húsz mozi score-ját komponálta meg, ekkoriban főként európai megbízásai akadtak. A nemzetközi hírnevet meghozó első alkotása az 1962-es, a korszak nagy férfi sztárjait felvonultató, partraszállásos A leghosszabb nap volt, melyet rögtön abban az évben követett David Lean eposza, az Arábiai Lawrence, mellyel kezdetét vette a mozi történelmének egyik leghíresebb rendező-zeneszerző kollaborációja. Lean ugyan nem volt egy termékeny rendező, de az Arábiai Lawrence után csak Jarre-ral dolgozott, s e kapcsolat során jöhettek létre olyan jelentős filmzenék, mint a Doktor Zsivágó, a Ryan lánya és az Út Indiába aláfestése. Együttműködésük a komponista számára igen gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen mindhárom Oscar-díját Lean-filmekkel érdemelte ki. Az Arábiai Lawrence, a Doktor Zsivágó és az Út Indiába zenéje hozott neki Oscart, utóbbi kettő Golden Globe-ot is, és a hat Grammy-jelöléséből magát a díjat is egy Lean-filmmel érdemelte ki, konkrétan a Doktor Zsivágóval, mely azon ritka esetek egyike, ahol művészileg, szakmailag és kereskedelmileg egyaránt szerencsés szituáció állt elő. 1962-ben még egy jelentősebb mozihoz komponált, ez volt a zenéért szintén Oscar-jelölt Vasárnapok Ville d'Avray-ban.
         A hatvanas években a fiatal John Frankenheimer is felfedezte magának Jarre-t, és több filmjéhez őt hívta komponálni, például az 1964-es A vonathoz és az 1966-os A nagy versenyhez. E korszakból érdemes még kiemelni a szintén 1966-os Párizs ég?, továbbá a Gyalogáldozat című mozikat. A komponista ekkoriban döntött úgy, hogy Franciaországból Hollywoodba teszi át lakhelyét, amiben válása és az új kihívások keresése is közrejátszott, s szülőföldje később sem okozott hiányérzetet neki. Haláláig Malibuban élt, emellett Svájcban is volt egy lakása, Párizsba pedig csak akkor utazott, ha koncertekre, lemezfelvételekre hívták, s honfitársait unalmasnak és boldogtalannak tartotta. Amerikai állampolgárságát 1964-ben kapta meg.

         A hatvanas évek kiemelkedő rendezői közül szinte mind igyekezett ekkor vele dolgozni, így például William Wyler (A lepkegyűjtő), Alfred Hitchcock (Topáz), Arthur Hiller (Hotel Pláza) vagy George Stevens (The Only Game in Town). A hatvanas és a hetvenes évekre Jarre az egyik legnépszerűbb, legkeresettebb filmzeneszerző lett, s immáron nemcsak európai filmekhez, hanem hollywoodi produkciókhoz is hívták, ám ő mindeközben igyekezett megtartani európai gyökereit, s ezt zenéiben is megjeleníteni. Ez idő tájt komponált több westernhez is, mint a Szerencsevadászok vagy A pókerkirály. A hetvenes években már több könnyedebb mozi, így kalandfilmek stáblistáján is feltűnt a neve, ám az Arábiai Lawrence sikere miatt a felkérések között gyakori volt a történelmi mozi. Kalandfilmek területéről kiemelhető az 1974-es Sziget a világ végén vagy az 1976-os Kiáltás az ördögre. A történelmi drámák közül pedig megemlíthető az 1972-es Johanna nőpápa, illetve az 1977-es Koldus és királyfi.
         A hetvenes években szintén több neves rendező alkalmazta Jarre-t, mint például Elia Kazan, aki az 1976-os Az utolsó filmcézár aláfestését íratta vele, és megemlítendő még Volker Schlöndorff neve is, aki híres mozijának, A bádogdobnak zenéjét íratta vele. John Hustonnal pedig szintén egy jelentősebb kollaborációja alakult ki, mely olyan filmek muzsikáiban mutatkozott meg, mint az 1972-es Roy Bean bíró élete és kora, az 1973-ban bemutatott Mackintosh embere vagy az 1975-ös Aki király akart lenni. 1977-ben előbb Az üzenet kapcsán nyílt lehetősége ismét egy nagyszabású filmeposzhoz komponálni, és az Oscar-jelölés itt sem maradt el, majd a közel ötórás hosszúságú, Franco Zeffirelli rendezte A Názáreti Jézus című tévés minisorozat muzsikáját alkotta meg. Az évtized végéről még egy fontosabb alkotása emelhető ki, a The Magician of Lublin, melynek zenéjét később koncertmuzsikává is átírta - egyébként pályafutása során több nem filmzenei jellegű, komolyzenei munkája is volt, ám ezek kevésbé maradtak fenn. Közülük érdemes megemlíteni az 1961-es Karaj de Rueil musicalt, a Winter War, a The Murdered Poet és a Maldroror című baletteket, illetve a Mouvements en relief, a Polyphoniesconcertantes és a Passacaille a la memoired'honegger című koncertműveket.

         A nyolcvanas évektől kezdődően egyre több könnyedebb felkérést vállalt el, akciófilmek és vígjátékok váltották egymást. Itt fontos megemlíteni az 1980-as Sógun című sorozatot és tévéfilmet, illetve a Clint Eastwood rendezte, 1982-es Tűzrókát, valamint a Top Secret című komédiát. 1981-ben harmadszorra dolgozott Az üzenetet is rendező Moustapha Akkaddal, A sivatag oroszlánja pedig a korábbi munkáikhoz hasonló sikert ért el. A sci-fi műfajában is kipróbálta magát, és a nyolcvanas évek közepén három alkalommal komponált a zsánerhez. Az álomküzdők és a Kedves ellenségem után 1985-ben George Miller rendező kérte fel, hogy írjon zenét a Mad Max 3. - Az igazság csarnokán innen és túlhoz. Szintén ebből az évből származik a Sting és Jennifer Beals főszereplésével készült, kevésbé ismert, ám remek muzsikával rendelkező Frankenstein menyasszonya.
         A nyolcvanas években kezdett a szerző stílusán eluralkodni a szintetizátor, mely ugyanakkor nem volt számára újdonság, hiszen már az Arábiai Lawrence-nél is bevetett kezdetleges elektronikus megoldásokat. A nyolcvanas években azonban már olyan score-okat is alkotott, ahol kizárólag szintetizátorokat használt fel, és bár logikus lenne, hogy ebben közrejátszott, hogy fia, Jean Michael Jarre a hangszer egyik legnagyobb mestere, ám nem tőle vette át az elektronikus zenei megoldásokat. Apa és fia ugyanis sokáig nagyon rossz kapcsolatot ápolt egymással, az idősebbik Jarre fia zenéjével sem igazán volt kibékülve, nem érzett azonosságot kettejük zenei világa között, ugyanakkor utóda sikereinek örült. Jarre úgy vélte, hogy szintetizátoros score-jainak többségét sokkal nehezebb volt megírni, mint egy nagyzenekari muzsikát. Bár napjainkra e munkáinak zöme idejétmúlt hangzású, ám akkoriban kifejezetten népszerűek voltak ezen művei is. Az évtized közepére visszatértek megbízásai közé a drámák is, főleg Peter Weir rendezőnek köszönhetően, akivel olyan filmeken dolgozott együtt, mint az 1982-es A veszélyes élet éve, az 1985-ös, zenéjéért is Oscar-jelölt A kis szemtanú, az 1986-ban bemutatott A Moszkító-part, vagy az 1989-es Holt költők társasága. Ekkoriban Adrian Lyne rendező is több alkalommal dolgozott a zeneszerzővel, olyan ismert mozik esetében, mint az 1987-es Végzetes vonzerő, majd 1990-ben a Jákob lajtorjája. Ebből az időszakból származik a Gorillák a ködben zenéje is, mely egy újabb Oscar-jelölést hozott, illetve a szerző harmadik Golden Globe-díját jelentette.

         A kilencvenes évek első felében még számos felkérést vállalt el az idősödő mester, írt zenét többek között az 1990-es Ghosthoz (melyért utolsó Oscar-jelölését érdemelte ki), a Sötétség után, kedvesem alá, valamint olyan komédiákhoz, mint a Mama pici fia vagy a Botcsinálta angyal. Újból dolgozott Peter Weirrel is az 1993-as Félelem nélkül esetében, és szintén Golden Globe-díjas zenét komponált az 1994-ben mozikba került Pár lépés a mennyországhoz. Ugyanakkor az évtized közepén elég sok munkáját visszautasították, többek között Az első lovaghoz, a Jennifer 8-hoz, a Veszélyes vizekenhez, A suttogóhoz és a Tomboló szélhez írt score-jai lettek elvetve, és ez valószínűleg közrejátszott abban, hogy felkérései egyre inkább megcsappantak. Utolsó műveiben fokozatosan visszatért a szimfonikus stílushoz, s ennek egyik tetőzése, egyben pályafutása koronája az utolsó előtti filmzenéje, melyet A napfény ízéhez írt. Kijelenthető, hogy Szabó István nagyszabású történelmi mozijához életműve egyik legszebb zenéjét írta meg. Ezt követően már csak két film aláfestését vállalta el: 2000-ben az Álom Afrikáról, majd utoljára Jon Avnet 2001-es Lázadás című tévéfilmjének muzsikáján dolgozott. Jarre kifejezetten díjazott, a szakma részéről a figyelem középpontjában álló komponistának számított, jól jelzi ezt kilenc Oscar-jelölése, tizenegy Golden Globe-nominációja, BAFTA-t pedig kétszer nyert, Grammyt viszont - öt jelölés mellett - csupán egyszer. Számos életműdíjat kapott, s azon kevés zeneszerző közé tartozott, akinek csillaga van a Hollywood Boulevard-on. 2009-ben a Berlini Filmfesztiválon életműdíjat kapott, halála előtt nem sokkal pedig a Francia Becsületrendet is átadták neki.

         Jarre négyszer házasodott, az első három házassága válással végződött. Első feleségétől született fia, Jean Michel Jarre az elektronikus zene egyik nagy úttörője lett. 1965-ben feleségül vette Dany Saval francia színésznőt, akitől egy lánya, Stephanie született. E házasság sem tartott sokáig, nem úgy a következő kettő. 1967-ben vette el Laura Devon színésznőt. Közös gyermekük Kevin Jarre forgatókönyvíró, aki többek között a Tombstone - A halott várost is jegyzi. 1984-ben házasodott negyedszerre, Fong F. Khongot vette el, aki élete hátralévő részében végig a párja maradt. Maurice Jarre a rákkal vívott hosszú harc után 2009. március 29-én, Los Angelesben, malibui otthonában, 85 évesen hunyt el.

    Gregus Péter
    2016.03.20.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • Only the Brave
  • Under Siege 2: Dark Territory
  • Under Siege
  • Pet Sematary (2019)
  • Stepmom
  • Pet Sematary
  • Witness
  • Oscar
  • Captain Power and the Soldiers of the Future
  • Mary Shelley
  • Battlefield Earth
  • Krypton
  • Captain Marvel
  • Bless the Child
  • Cold Pursuit

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam