FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    The Crimson Rivers  Twister  xXx: Return of Xander Cage  The Lego Batman Movie  Shaft  Living in the Age of Airplanes  La La Land  Immortal Memories  Spirit: Stallion of the Cimarron  Scream: The TV Series
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - A filmzene legendái: alex_north
     







         Az 1910-ben, a pennsylvaniai Chester városában született Alex Northt nyugodtan nevezhetjük a világ legpechesebb filmzeneszerzőjének, hiszen tizenöt Oscar-jelölés sem volt elég ahhoz, hogy a szobrot egyszer is neki ítéljék. Végül egy életmű-Oscarral honorálta a Filmakadémia North úttörő munkásságát. Az orosz felmenőkkel rendelkező családjában édesapja korai halála komoly törést jelentett, s igen mostoha körülményeket hozott, ennek ellenére mégis lehetősége nyílott, hogy továbbtanulhasson. A zenére már gyermekkorában fogékony volt, első zongoraleckéit a philadelphiai Curtis Intézetben vette George Boyle-tól, majd New York híres művészeti iskolájában, a Juilliard Schoolban tanult tovább. Itt Bernard Wagenaar volt a mestere. Sok pályatársához hasonlóan, az iskolához szükséges pénzt ő is munkával kereste meg, távírászként dolgozott, az éjjeli munka viszont nagyon megviselte az egészségét. Származása miatt mindig is érdekelte az orosz zene, legfőképpen Prokofjev munkássága, s ennek okán végül lehetősége nyílt a Moszkvai Konzervatóriumban is zenét tanulni, mindezt első amerikai diákként tehette. Mivel a Szovjetunióban a távírói szakmát nem ismerték túl sokan, így North könnyen el tudott helyezkedni, később pedig a konzervatórium ösztöndíját is megkapta. 1932-től 1935-ig élt a Szovjetunióban, az utolsó esztendőben pedig a Lett Állami Színház zenei vezetőjének is kinevezték. A szovjet évei alatt azonban elszigetelődött a világ más részeinek zenei irányvonalától, legfőképpen a jazztől. Amikor meghallotta Duke Ellington "Mood Indigo" című szerzeményét, könnyekben tört ki, s felismerte, hogy mitől zárja el magát, így nem sokkal később visszatért New Yorkba, ahol már Aaron Copland és Ernst Toch tanítványaként tanult tovább.
         Lassan az USA-ban is megtalálták őt a megbízások, a New York-i Federal Theater darabjaihoz írt aláfestést, hírességeket kísért zongorán, és már saját tánc- és koncertművek alkotásába is belekóstolt. Martha Graham színésznővel pedig egy mexikói turnén is részt vett 1939-ben, mely során sok mindent elsajátított a híres mexikói zeneszerzőtől, Silvestre Revueltastól, aki maga is számos filmzenét jegyzett. North 1936-ban kötött barátságot a később híressé váló rendezővel, Elia Kazannal, aki ekkor még maga is fiatal kezdőként lézengett a filmipar határán. Jórészt dokumentumfilmeket készített, s az egyik ilyenhez, az 1937-es The People of the Cumberlandhez kérte fel Northt, hogy írjon kísérőzenét. A komponistát ezt követően több efféle dokumentum- és természetfilmhez hívták. A negyvenes évek elején pedig a hadsereg is felfigyelt rá, és a korszakra jellemző, háborús tudósító dokumentumfilmjeihez (Million Children, Library of Congress) szerződtették le. A nagy áttörés azonban még nem jött össze, így sok olyan megbízása is akadt, mely inkább volt különleges, mintsem emlékezetes. Ilyen volt a kor neves pszichológusával, Karl Menningerrel elkészített zenés pszichodrámája is. A háború után visszatért New Yorkba, ahol színházi kísérőzenék mellett koncertdarabokra fókuszált, ekkor született a "Revü klarinétra és zenekarra" című koncertműve, melyben Benny Goodman és Leonard Bernstein, illetve a City Symphony of New York voltak a partnerei. Ebben az időszakban tudta bemutatni az 1941-ben született "Rapszódia zongorára és zenekarra" című alkotását is. 1947-ben pedig a Guggenheim Alapítvány jóvoltából megírhatta első szimfóniáját.

         Először csak színházi darabokhoz írt aláfestést, majd ennek köszönhetően színdarabok filmes adaptációi következtek. Kazan ezek révén bizonyosodott meg végleg arról, hogy North kivételes tehetség, így felkérte, hogy írjon muzsikát az 1951-es A vágy villamosához. A score hatalmasat szólt, hiszen ebben alkalmaztak először drámai történethez tisztán jazzmuzsikát. Korábban csak zenés betétek formájában, vagy kiegészítő jelleggel tűnt fel a jazz a mozi világában, North azonban a filmdráma aláfestését csak erre alapozta, ezzel pedig egy teljesen új utat nyitott meg a filmzenében. A stílushoz való akkori hozzáállást jól jellemezte, hogy egy helyről a szerzővel kivetettek egy szaxofonszólót, mivel túl erotikusnak vélték a producerek. Ebben az évben a színházi feldolgozás után Az ügynök halála filmes adaptációjához is zenét írhatott, és szintén egyedi megoldásokat vetett be. Nem véletlen, hogy első két mozis munkájával rögtön Oscar-jelölt lett.
         A filmes karrierje ugyan később, csak negyvenéves korában indult be, de annál gyorsabban, hangosabban és sikeresebben. 1952-ben egy újabb Kazan-rendezés, a Viva Zapata! következett, mely esetében jól jöttek a Silvestre Revueltastól tanultak, hiszen mexikói ritmusokkal díszítette a formabontóra sikerült score-t, mely harmadik Oscar-nominációját jelentette. North a filmzenés karrierje előtt koncertdarabok írásával is foglalatoskodott, ám hollywoodi pályája beindulása után eme művek lassan kikoptak. A mozis felkérések megszaporodtak, 1952-ben dolgozott még a Nyomorultakon és a Pony Soldier című westernen is. Már ezek révén is megmutatta, hogy nem csak a jazz világában boldogul, az évtized közepétől pedig a korábbi progresszív vonalat szinte teljesen elhagyva igazodott a mainstream vonalhoz, bár a minőségből nem adott alább. Stílusára jellemző volt a modern klasszikus zene, a romantikus hangzásvilág, ugyanakkor a disszonanciával határos szokatlan harmóniák világa, a kreatív hangszerelés felhasználása, a hangszerek egyedi kombinálása is. Ezt csiszolgatta egész pályafutása alatt, szinte műfajtól függetlenül.

         Az ötvenes évek közepére robbant be igazán, ettől kezdve majd' egy évtizedig az egyik legmeghatározóbb komponistája volt Hollywoodnak. Ő lett az átmenet az aranykor nagyjai és a következő generáció kiválóságai (például Elmer Bernstein, Jerry Goldsmith) között. Valójában emiatt nem is lett igazán nagy sztárkomponista, noha a tehetsége és műveinek a színvonala alapján megérdemelte volna. Egyik nagy csoporthoz sem tartozott, és az Oscar-gálákon tapasztalható mellőzöttsége is talán ennek a számlájára írható. 1955-ben következett életműve egyik legfontosabb állomása, az Unchained című mozi, melynek betétdala, az "Unchained Melody" több feldolgozásban lett sláger az elmúlt évtizedekben (többek között a Ghostban), annak idején pedig Oscar-jelölt is volt. Ez az év igen termékenynek bizonyult, hiszen egy sportfilmhez, a The Racershez is írt zenét, illetve A pisztolyos férfihez, a Tetovált rózsához, valamint a Holnap sírni fogok című drámához.
         Sajátos, újszerű stílusa biztosította számára eme felkéréseket. Több zsánerben is kipróbálhatta magát, történelmi filmek mellett sötét krimik, könnyed vígjátékok, romantikus mozik esetében is keresett zeneszerzővé vált. Az ötvenes évek második felében pedig főleg ez a stíluskavalkád uralta pályáját. Az évtized hátralévő részében olyan mozikhoz írt muzsikát, mint Az esőcsináló, az Egy király és négy királynő, a Hosszú, forró nyár, a South Seas Adventure vagy A csodálatos vidék. Azonban, mint a címekből is látható, az igazán fontos filmek elkerülték.

         North stílusának jellemzője a nagyfokú, rejtett komplexitás, többek között ezzel és újító szellemiségével hívta fel magára a kor egyik neves rendezőjének is a figyelmét. Stanley Kubrick az 1960-as Spartacus zenéjét bízta rá, a végeredmény pedig egy újabb Oscar-jelölt, nagyszerű epikus muzsika lett. A Spartacus szerelmi témája minden idők egyik legmeghatározóbb filmzenei momentuma, igazi hivatkozási alap, s North melankolikus- romantikus zenei világának legtökéletesebb interpretálója. Ugyanakkor a szerző özvegye szerint férje egyáltalán nem volt oda az epikus munkákért, mivel itt kevéssé találta meg a lehetőséget kedvenc módszeréhez, ami nem más volt, mint hogy a karakterekhez csatolja a zenét. A Spartacus sikere még magasabbra lökte North elismertségét. A kortárs, avantgárd és jazz irányba hajló muzsikán alapuló filmzene egyik legfontosabb személyisége lett. Mindemellett a klasszikus hangszerelést, a témaorientált megközelítést sem vetette el. Ennek egyik legszebb példája a hatvanas évek legnagyobb szuperprodukciójában, az 1963-ban bemutatott Kleopátrában hallható. A filmeposzok betetőzése lett e mozi, s ehhez fogható volt a zenei megközelítés is. Természetesen mindkét ókori alkotás Oscar-jelölést ért, a Spartacus emellett Golden Globe-, a Kleopátra pedig Grammy-nominációt is.
         A hatvanas években a fiatalabb rendezőgeneráció előszeretettel fordult Northhoz. John Frankenheimerrel a Mindenki elesett esetében munkálkodott, Mike Nichols a Nem félünk a farkastól muzsikájának megírását kérte tőle, Michael Anderson pedig A halász cipője score-ját bízta rá. A neves direktorok sem mellőzték őt. John Forddal a Cheyenne őszön dolgozott 1964-ben, Tony Richardsonnal a Szentélyen, Martin Ritt-tel Az erőszakon, Carol Reed pedig az Agónia és extázis zenéjét bízta rá. Ezek az évek jelentették a pályafutása csúcsát, ekkor már igazán minőségi felkérései voltak, melyeket rendre kimagasló muzsikával hálált meg. 1968-ban fejezte be második, "Africa - Symphony to a New Continent" című szimfóniáját is, ám ez az év sokkal inkább a híres visszautasításról szólt. Stanley Kubrick ugyanis rábízta a 2001: Űrodüsszeia score-jának megírását, ám végül a rendező klasszikus muzsikára, illetve kortárs komolyzenére cserélte North alkotását. Az egyébként szintén kortárs jegyeket viselő score-t közel három évtizeddel később Jerry Goldsmith vezényletével ismerhette meg a nagyvilág, s rögtön zajos sikert is aratott, sokan pedig annak is hangot adtak, hogy mekkora baklövést követett el Kubrick azzal, hogy lecserélte North művét.

         A hetvenes évektől North egyre mellőzöttebb lett, az egész évtizedben csupán kilenc mozihoz komponált, ezek közül kiemelésre érdemes a Lóverseny winchesterre és musztángokra, az Aki halt, aki nem, illetve a Wise Blood - Csalhatatlan vér. Ezek mellett több televíziós megbízása akadt, tévéfilmek és sorozatok, melyek közül a Gazdag ember, szegény ember és a The World emelhető ki. Az idős mesterre végül a nyolcvanas években talált rá újra a szakma olyan mozikkal, mint A Prizzik becsülete, A vulkán alatt, Az ügynök halála tévés változata, vagy a Jó reggelt, Vietnam!, illetve John Huston utolsó filmje, A holtak. Utolsó munkái közül a legbüszkébb az 1980-as Sárkányölő muzsikájára volt, sőt egész életművét tekintve is az egyik legjobbjának ezt a zenét tartotta. Sajnálatos azonban, hogy a rendező nagyon megvágta a score-t, amely így a film alatt alig érvényesült.
         1986-ban North kapta az Oscar-életműdíjat. Először fordult elő a díj történelmében, hogy egy zeneszerzőnek ítélték oda, az Akadémia tulajdonképpen elismerte ezzel hibáját, hogy az amerikai filmművészet egyik legjelentősebb zenei alakjának nem adtak rendes Oscart. A komponista számos díjat azonban elnyert élete során, sőt állami kitüntetéseiből is akad pár. 1991-ben még egy csehszlovák filmhez (Az utolsó pillangó) visszatért a mozi világába, ám nem sokkal a munkálatok befejezése után, szeptember 8-án, 80 éves korában elhunyt.

    Gregus Péter
    2016.06.17.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • London Has Fallen
  • Don't Breathe
  • Doctor Strange
  • The Hobbit: The Battle of the Five Armies
  • Blair Witch
  • Aladdin
  • Love Actually
  • L'Intégrale: Bandes Originales des Gendarmes
  • Sully
  • Fantastic Beasts and Where to Find Them
  • Frozen
  • Miss Pelegrine's Home for Peculiar Children
  • Allied
  • Cell
  • Inferno

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja
  • Edmund Choi: A kezdetektől az Apolló 11-ig

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam