FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Bad Boys for Life  The Final Countdown  Mandy  The Aeronauts  Star Wars: Episode IX - The Rise of Skywalker  Star Wars - Episode VIII: The Last Jedi  Bosch  Jerry's Recall  Home Alone  The Dark Crystal: Age of Resistance - Vol. 1
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Mark Knopfler a Budapest Sportarénában
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Rendező-zeneszerző párosok: Jon Amiel és Christopher Young
     










         A rendező-zeneszerző párosok felsorolásakor nem feltétlenül kerül sor első körben arra, hogy Christopher Young nevét bárkivel is összekössük. Ennek oka főként az, hogy a szerző döntően inkább a horror- és thrillerzenék kapcsán kerül előtérbe, mely beidegződés érthető, hiszen legtöbb kompozíciója az ilyen, sötétebb tónusú alkotásokhoz íródott. Ugyanakkor Young olyan rendezőkkel dolgozott már együtt több alkalommal is, mint például Dwight Little ("Getting Even", "Mint a tűz - Rapid Fire", "Gyilkosság a Fehér Házban - Murder at 1600") vagy Sam Raimi ("Rossz álmok - The Gift", "Pókember 3 - Spider-Man 3", "Pokolba taszítva - Drag Me to Hell"). A legrégebben tartó, és műfaji tekintetben legváltozatosabb kollaborációja pedig a brit származású Jon Amiellel alakult ki, akivel az elmúlt tizenhat év alatt öt produkciót készített. Együttműködésük különlegessége, hogy a rendező mozijai révén Youngnak lehetősége nyílott arra, hogy horrorzeneszerzői mivoltán túlmutatva, a vígjáték, az akció, valamint az életrajzi dráma műfajában öregbítse tovább hírnevét.


         Közvetve ugyan, de Young és Amiel találkozásához James Newton Howard járult hozzá azzal, hogy visszalépett a "Tökéletes másolat - Copycat" című krimi-thriller (főszerepben: Sigourney Weaver, Holly Hunter) munkálataitól. A rendező először Howardot bízta meg a zene elkészítésével, akivel szerződést is kötöttek, ám amikor a komponistát megkeresték a "Vízivilág - Waterworld"-del kapcsolatban, ő elállt e projekttől, mivel a Kevin Costner főszereplésével készült moziban több lehetőséget és nagyobb kihívást látott – érdekessége ennek a váltásnak, hogy ott Howard Mark Isham helyét vette át, akit azért cseréltek le, mert művének hangzásvilágát túl etnikusnak találták. Amielnek tehát újból zeneszerző után kellett néznie, s ekkor került képbe Young, akit a direktor már első közös kollaborációjuk létrejötte előtt ismert munkái révén, ugyanis filmjeinek tempelése során Young kompozícióit használta fel: a "Sommersby"-hez a "Bat 21" tételei közül válogatott, míg a "Tökéletes másolat"-hoz a "Jennifer 8" score-jából szemezgetett. Young ekkor már a horrorok vonatkozásában közismert komponistának számított, s bár a thriller műfajában még nem sok művet jegyzett, az 1992-es "Jennifer 8"-nak köszönhetően már ezen irányzatban is letette névjegyét.
         A filmben egy hírhedt gyilkosságokat másoló pszichopata utáni nyomozást követhetünk figyelemmel, amelyben közreműködik a világtól hermetikusan elzártan élő kriminálpszichológus, Dr. Helen Hudson (Weaver alakításában), aki egyszer maga is majdnem áldozattá vált. Az alaptörténet egy szorongást és rettegést érzékeltető aláfestést igényelt, melynek atmoszférájával a rendező tökéletesen tisztában volt, így részletes útmutatást tudott adni elképzeléseiről a komponista számára. Young ezeket figyelembe véve látott neki a munkálatoknak, és készítette el a végül Saturn-jelöléssel is elismert muzsikát. A gyönyörű főtémával rendelkező kompozíció ízig-vérig Young-mű, és vélhetőleg pontosan ebből adódóan kerülhetett kicsit háttérbe az olyan művei mellett, mint "A lény - Species", "A légy 2. - The Fly II" vagy a "Halálos árnyék - The Dark Half" score-ja, melyek szintén ezen a vonalon mozognak. Az érzékelhető hasonlóságok mellett azonban jó néhány olyan tétel készült ehhez a filmhez, amely okán a "Tökéletes másolat" aláfestésével mindenképp érdemes megismerkedni.
         Young aláfestése mellett az operabetéteknek (melyek Puccini "Toscá"-jából, valamint Rossini "A sevillai borbély"-ából kerültek ki) is teret engedett Amiel, melyek a filmben source musicként vannak jelen, ugyanakkor nemcsak háttérzeneként funkcionálnak, hanem bizonyos mértékben a karakterek jellemének érzékeltetéséhez is hozzájárulnak.


         Még javában folytak a "Tökéletes másolat" zenéjével kapcsolatos utómunkálatok, amikor Amiel a következő mondattal fordult a komponistához: "Apropó, Chris, a következő film, amit készítek, egy vígjáték lesz, és azt szeretném, ha te írnád hozzá a zenét". Ezzel a kijelentéssel egyfelől lezárult a rendező azon szokása, miszerint minden filmjéhez mást szerződtet (korábban Michael Convertinóval, Wynton Marsailsszal, valamint Danny Elfmannel is dolgozott egy-egy alkalommal), másfelől pedig kezdetét vette a máig tartó, barátsággal átszőtt munkakapcsolatuk, melynek eredményeként Amiel valahányszor mozifilmet készít, Youngot kéri fel hozzá zeneszerzőnek.
         "Az ember, aki túl keveset tudott - The Man Who Knew Too Little" című vígjátékkal (fsz.: Bill Murray, Peter Gallagher) kapcsolatos felkérés megtisztelő volt Young számára, hiszen ezzel Amiel a tőle telhető legjobb módon ismerte el a "Tökéletes másolat"-hoz készített munkáját. Ugyanakkor mindez nem kis kihívást jelentett számára, hiszen ilyen produkcióban még nem vett részt: "Készítettem már néhány komikusabb hangvételű részletet, de még sohasem működtem közre kimondottan vígjátéknál" - meséli Young. "Mikor először láttam a filmet, akkor az az 'In Like Flint'-ből, 'A Rózsaszín Párduc'-ból és sok más ezekhez hasonló, a hatvanas-hetvenes évekből származó zenével volt tempelve" - emlékszik vissza a szerző - "A stúdiótól mindenki odajött hozzám és azt mondta, hogy 'A Rózsaszín Párduc'-ot akarjuk. Így hát adtam nekik egy vicces, játékos score-t". Young magánemberként nagy rajongója a jazznek (fiatal korában jazzdobolt is), így ez egyfajta könnyebbséget jelentett számára ahhoz, hogy olyan művet komponáljon, amilyet a megrendelői vártak tőle. A végeredmény nemcsak a film alatt vált hatásossá, hanem attól elkülönülve is remekül felidézi, milyen csetlés-botlások révén éli túl a kalandokat a magát krimijátékban képzelő, ám a valóságban egy balszerencsés telefonhívás okán igazi bűnténybe keveredő, s minderről mit sem sejtő Wallace (Murray). Bár néhány tételben felfedezni egy-két jellegzetes Young-féle zenei megoldást, ezen muzsikával egy tőle szokatlan irányt jelölt meg repertoárjában, s ezen bemutatkozása olyan rendkívül jól sikerült, hogy később számos más projekt kapcsán nyílott lehetősége arra, hogy visszatérjen a jazz világába.


         "Tartottunk egy kis szünetet e két alkotás után, aztán újból elkezdtünk együtt dolgozni Jon Amiellel a "Briliáns csapda" révén" - emlékezik vissza a szerző, aki ily módon írta le röviden a filmet: "Sean Connery szerepel benne mint tolvaj. Egy fekete ruhában kúszik az épületek körül különféle kütyüket használva, ugyanakkor öltönyt is visel - talán ez a szerep állt a legközelebb ahhoz, hogy újra eljátszhatta James Bondot. A film egyébként egy romantikus thriller". A "Briliáns csapda - Entrapment" (fsz.: Sean Connery, Catherine Zeta-Jones) egy kellemes kikapcsolódást nyújtó rablós filmre sikerült, melynek egészére ha nem is emlékszünk, a Zeta-Jones által alakított Virginia kifeszített fonalak közötti felkészítő gyakorlatai minden bizonnyal megmaradtak bennünk - ezen jelenetsor vélhetőleg Youngot sem hagyta hidegen, hiszen ez alatt csendül fel a score legcsodálatosabb tétele is.
         Szerzőnk ezzel a produkcióval kicsit visszatérhetett az akciók világába, ahol az ezt megelőző évben bemutatott "Vízözön - Hard Rain" kapcsán már megmutatta, hogy képes az ilyen jellegű felkérések megoldására is. Ám az iménti példához képest egy kicsit visszafogottabb tempójú score-ral állt elő, melynek életre keltéséhez a zenekar mellett egy könnyed szintetizátoros ritmusalapot is alkalmazott, a skóciai, valamint malajziai helyszínek kellő szintű alátámasztása érdekében pedig tradicionális hangszereket (többek között ónsípot, kelta dobokat, valamint gamelán gongot) sorakoztatott fel. Mindezeken túl, a filmhez hasonlóan, az aláfestésnél is fontos szerepet kapott a két szereplő közötti vonzalom, a könnyű románc, s részben ezen kellemesebb hangvételű trackek, illetve motívumok járulnak hozzá ahhoz, hogy a zenéről nem lehet úgy beszélni, mint egy szimpla, faltól-falig akcióscore.
         Amiel és Young ennél a produkciónál jutottak el addig az összhangig, amely a továbbiakban oly jellemző lett rájuk. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy mielőtt a rendező filmforgatásba vágta volna fejszéjét, maga is zenélt szitáron, s az ez idő alatt szerzett zenei ismereteit, tapasztalatait direktorként is hasznosította: "Képes átlátni a zenét, és olyan konkrét instrukciókat is tud adni, mint például: Chris, kicserélnéd nekem a csellót d-mollra?" - meséli a komponista.


         Ahogyan az eddigiek, úgy a soron következő projektjük is mutatott némi eltérést az addig készítettekhez képest: a thriller, a vígjáték és a tolvajfilm után Amielen volt a sor, hogy megmentse a Földet. Míg az "Armageddon"-ban és a "Deep Impact"-ben a bolygó lakóinak meteor becsapódásától kellett tartania, addig "A mag - The Core" című katasztrófafilmben (fsz.: Aaron Eckhart, Hilary Swank, Tchéky Karyo) a Föld magjának végleges leállásától kellett félnie. Az alapfelállás természetesen nem kevés párhuzamot mutat a hasonló jellegű filmekkel: sorsunk ismételten egy maréknyi amerikaiból álló legénységen múlik.
         Amint a rendező zöld utat kapott a produkció megvalósítására, szólt Youngnak is, akit a forgatás néhány napjára is meginvitált annak érdekében, hogy némi képet kapjon arról, milyen filmmel kapcsolatban kereste meg őt barátja - napjainkig bezárólag ez volt az egyetlen olyan közös munkájuk, amikor a komponistát magával hívta a forgatásra. "Nem szeretném, ha olyan pátoszos zene kerülne alá, mint amilyen a hasonló jellegű katasztrófafilmek esetében lenni szokott" - mondta Amiel, aki bízott a szerzőben, ugyanakkor némileg attól tartott, hogy a zene túllő majd azon a célon, amit ő elképzelt. Young százfős zenekart és negyvenfős kórust állított fel, s előbbi összetételéből rögtön kitűnik a komponista rezesek iránti szeretete: míg kilenc kürtöt használt például a "Hellbound: Hellraiser II"-höz, valamint a "Vízözön"-höz, addig "A mag" zenéjének előadásához kilenc franciakürtöt, három trombitát, három harsonát, egy basszustrombitát és egy tubát sorakoztatott fel. Mindezt helyenként elektromos gitárral és szintetizátoros dobalappal színesítette. Aki már túl van jó pár Young-albumon, az elsőre észreveszi azt, hogy a szerző miként kamatoztatta eme témaközpontú muzsikájának akciótételeinél azokat a megoldásokat, melyekkel eddig a horrorok világában operált. Ennek az adoptációnak köszönhetően (más ilyen jellegű szerzeményéhez hasonlóan) egy sajátos hangvételű akciómuzsika került ki a kezei közül. Bár a végeredmény nem teljesen olyan lett, amilyet Amiel szeretett volna, az alapvető elképzelésnek eleget tett: nem lett túlontúl hősies, a filmmel összevetve pedig egyáltalán nincs miért szégyenkeznie Youngnak, mivel jobb munkát végzett, mint rendező barátja.
         Ez volt az egyetlen olyan muzsika a páros kollaborációi közül, mely nem jelent meg a mozipremierrel egy időben. A rajongók azonban - ahogyan az ilyenkor lenni szokott - gyorsan a tettek mezejére léptek, és még abban az évben felbukkant egy bootleg, 2004-ben pedig Young kezdeményezésére az Intrada Records egy kétlemezes, a teljes zenei anyagot magában foglaló hivatalos promót biztosított azok számára, akik a szintén Younghoz köthető "The Tower" filmzenealbumot megrendelték. Minthogy ezen változat korlátolt példányszámban volt elérhető, az aukciós oldalakon csakhamar igen magas - nemegyszer kétszáz-kétszázötven dolláros - áron cserélt gazdát, s egészen 2011 novemberéig töretlenül tartotta ezen értékét. A változás azután következett be, hogy a korábban csak híresztelt hivatalos megjelenés valósággá vált, így "A mag" zenéje nyolc év után lekerült a kiadatlan albumok listájáról.


         A páros eddigi utolsó kollaborációja egy különleges és érdekes témájú alkotás volt, mely a kezdetektől fogva ígéretesnek tűnt, ám a stúdió eléggé félvállról vette a produkciót - a torontói filmfesztivál nyitófilmjeként volt látható először, majd néhány hónapnyi parlagon heverést követően alig osztottak szét pár kópiát a moziknak -, így az csakhamar a feledés homályába merült. Ez egyfelől azért érthetetlen, mert bár Amiel nem számít élvonalbeli rendezőnek, filmjeinek forgalmazását mindig megfelelően kezelték, másrészt ezen életrajzi dráma az egyik legjobb alkotás, melyet valaha készített, középpontjában pedig egy olyan ember története áll, kinek megfigyelései és tanulmányai felforgatták korának világnézetét és tanait. Ez volt a "Creation" (fsz.: Paul Bettany, Jennifer Conelly), ami Charles Darvin "A fajok eredete" című kötetének megszületését mutatja be a tanulmány fontosabb szakaszainak érintésével, valamint Darwin önmagával vívott lelki tusájának (amely a mű megjelentetésével párosuló elítélésből, az addigi tanításokkal és az egyházzal való szembeszállásból eredt) bemutatásával.
         "Kevés alkalommal kérnek fel drámához, így azokra mennyei áldásként tekintek" - meséli a közel harminc éve pályán lévő komponista, akinek eddigi, drámához készült aláfestő muzsikái ("Az őrület fészke - Murder in the First", a "Kikötői hírek - Shipping News", valamint "A kék baba műtétek - Something the Lord Made" című tévéfilm kapcsán) tökéletes bizonyítékai annak, hogy Young ebben a műfajban is képes maradandót alkotni. Bár a komponista ekkorra már egy bizalmon alapuló, töretlen együttműködést tudhatott magáénak Amiellel, ez volt az első olyan kollaborációjuk, amikor komoly küzdelmet kellett folytatnia annak érdekében, hogy szerzeményével túlmutathasson a tempeléskor használt zenék hangulatán, illetve hogy eltérhessen azoktól. Végül sikerült érvényesítenie saját elképzeléseit, melyre inspirálóan hatott Ralph Vaughan Williams brit komponista és a francia Eric Satie munkássága is. A gyönyörű ívű, elsősorban zongorára és kamarazenekari méretű vonósszekcióra íródott, egy csipetnyi tradicionális utalással fűszerezett kompozíció melankolikussága mellett gyönyörű, szinte kifogástalannak tekinthető mű, amely a képektől elvonatkoztatva is maradéktalanul megállja a helyét.
         A "Creation" volt az első olyan mű, amely révén Young szélesebb körű elismerést várt: "Amíg felkéréseket kapok, nem panaszkodhatom. És mindaddig, amíg filmekhez hívnak, nem pedig pornóhoz, úgy vélem, jó formában vagyok. Azonban engem is hajt az Oscar-díj, vagy legalább egy jelölés elérése. Reméltem, hogy a "Creation"-nel kiérdemlem, de ez mégsem történt meg" - meséli a komponista, akit ezzel kapcsolatban nemcsak az Oscar, hanem minden más rangosabb díj elkerült. Ebből adódóan pedig levonható az a tény, miszerint a "Creation" ékes példája annak, hogy bármennyire is legyen jó egy aláfestés, ha a filmet nem karolja fel a gyártó, akkor az - néhány kivétellel - úgy, ahogy van, a süllyesztőbe kerül...


         "Ha a zene a kommunikáció egyik formája, akkor Chris szenzációs kommunikátor" - vélekedett a szerzőről a "Creation" torontói premierén Amiel, majd hozzátette: "Nem kertel, nem teketóriázik: fáradhatatlan és könyörtelen". Kettejük munkakapcsolatát Young eképpen összegezte: "Úgy gondolom, kicsit olyanok vagyunk, mint Herrmann és Hitchcock. Még soha nem dolgoztam olyan rendezővel, aki ilyen szinten képes megfogalmazni elképzeléseit". Amiel 1995 óta minden esetben Christopher Youngot fogadta fel komponistaként, azt leszámítva, amikor tévésorozatok egy-egy részének felvételeit bízzák rá, mivel akkor a szériák zeneszerzői gondoskodtak a szükséges muzsikáról. A rendező következő alkotása a jövőre bemutatásra kerülő "Masterwork" című, a "Briliáns csapdá"-hoz hasonlóan rablásról szóló film lesz, melynek alaptörténetén kívül még nem sokat tudni, ám az már most biztosra vehető, hogy zenéjéről barátja, Young gondoskodik majd.



    Kulics László
    2011.11.13.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • Robocop
  • Charlies Angels
  • Dick Tracy
  • Rambo: Last Blood
  • Attila
  • The Beyond (L'Aldila)
  • Ready or Not
  • Gemini Man
  • Dora and the Lost City of Gold
  • Watchmen
  • Angel Has Fallen
  • Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw
  • True Lies
  • Shaft (1971)
  • Shaft (2019)

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam