FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    The Beyond (L'Aldila)  Ready or Not  Gemini Man  Dora and the Lost City of Gold  Watchmen  Angel Has Fallen  Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw  True Lies  Shaft (1971)  Shaft (2019)
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Mark Knopfler a Budapest Sportarénában
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Rendező-zeneszerző párosok: John Milius és Basil Poledouris
     










         A görög származású Basil Poledouris az A-listás komponisták közé tartozott ugyan, akivel számos interjú készült (sőt, a kilencvenes évek második felében egy dokumentumfilmet is forgattak "Basil Poledouris: His Life and Music" címmel), újabb zenéiről pedig szinte mindig cikkeztek, ám a köztudatban elsősorban mint a rivaldafényből háttérbe húzódó, a szakmájának, valamint a vitorlázásnak hódoló komponistaként élt. A művész munkássága főként a Paul Verhoeven-filmek, illetve John Milius mozijai révén vált halhatatlanná, melyek mellett természetesen számos egyéb emlékezetes szerzeményt köszönhetünk neki - gondoljunk csak a "Szabadítsátok ki Willyt! - Free Willy", a "Lessie", a "Vadászat a Vörös Októberre - The Hunt for Red October" aláfestéseire, vagy a "Texasi krónikák - Lonesome Dove" című tévésorozat kifogástalan főtémájára.
         A két imént említett direktor közül Poledouris életében és karrierjében a legmeghatározóbb személy Milius volt, akivel az 1978-as "Nagy szerda - Big Wednesday" című dráma révén egyszerre debütáltak Hollywood színpadán. Kapcsolatuk azonban ennél jóval régebbre mutat vissza, kettejük barátsága ugyanis még a USC-n (University of Southern California) folytatott tanulmányaik során köttetett meg. A páros nemcsak a filmek világa, illetve az iskola kapcsán kötődött egymáshoz, hanem hobbijuk miatt is: mindketten a hullámok rabjai voltak, így amikor nem az iskolapadban ültek, akkor a parton voltak, és szörföztek.


         Tanulmányai végeztével Milius egy olyan szkriptnek ült neki, melyből mindenképpen filmet szeretett volna készíteni. Ez volt az 1978-ban bemutatott "Nagy szerda" című dráma (főszerepben: Jan-Michael Vincent, William Katt, Gary Busey), amely végül a Warner Bros. égisze alatt valósulhatott meg. A produkció történetének szálai természetesen némiképp közel álltak Milius szívéhez: a mozi hullámlovas fiatalok barátságáról szól, akiket egykoron összekötött a szörfözés élménye. A vietnami háború azonban egy időre szétválasztotta őket, s újbóli találkozásuk csak azt követően kezd visszatérni régi medrébe, mikor egy szerdai napon ismét kimennek a partra. A produkció költségvetése meglehetősen szerény volt, ám ez cseppet sem zavarta a direktort, hiszen ő ezt a témát nagyrészt a hobbijának köszönhető hivatástudatból szerette volna vászonra vinni: azt akarta bemutatni, hogy a szörfösök világa csupán részleteiben mutat hasonlóságot ahhoz képest, ahogyan azt Hollywood sugallja a bulizós, csajozós, piázós deszkásokkal.
         Amint Milius zöld utat kapott a stúdiótól, rögtön szólt Poledourisnak, s mivel ezt megelőzően már néhány rövidfilmet készítettek együtt, így tökéletesen tisztában voltak azzal, kinek milyen gondolatai, rigolyái vannak egy munka során. A direktor alapinstrukciója az volt, hogy az instrumentális részek ne a popkultúrás irányzatot közelítsék meg (arra ott voltak a betétdalok), ahogyan azt a többi, ehhez hasonló témájú produkció tette, hanem nagyzenekari művel támassza alá az egyes jeleneteket a szerző. Miliusszal már azelőtt elkezdtek a zenén gondolkodni, dolgozni, hogy a film elkészült volna: "Akkoriban nem álltak rendelkezésünkre jó minőségű szintetizátorok, így nem készültek mock-upok, mindent zongorán játszottam el" - meséli a szerző. Poledourisnak nemcsak hogy ez volt az első nagyjátékfilmje, hanem az első olyan munkája is, ahol nem kisebb formációkat, hanem egy rendes nagyzenekart alkalmazott, mely hangzását gitárszólóval színesítette, annak érdekében, hogy a szereplők viszonyát és belső világát még hangsúlyosabbá tegye. A közel hatvanfőnyi zenészt igénylő mű elkészítésére így emlékezett vissza: "A film befejezése előtti tesztvetítés során a hagyományos eljárást szokás követni. A 'Nagy szerda' esetében azonban mi előbb vágtuk készre a filmet, s csak utána tartottuk meg a tesztvetítést. Ezt követően visszavonultunk, és a reakciókból kiindulva újravágtuk a produkciót. Én pedig változtatni szerettem volna az addigi zenén, amit aztán meg is tettünk". A végeredményt hallgatva nyomát sem lelni annak, hogy készítője először állt elő ilyen volumenű szerzeménnyel: remek debütálás volt ez Poledouris számára.


         Négy évvel később a duó egy olyan alkotással állt elő, mellyel mindketten beírták magukat a filmvilág történelmébe. Ez volt a Robert E. Howard művén alapuló "Conan, a barbár - Conan the Barbarian" (fsz.: Arnold Schwarzenegger, James Earl Jones, Max von Sydow) című kalandfilm, amely hibái ellenére is örökzöld klasszikussá nőtte ki magát, élén az izomkolosszus Schwarzeneggerrel, aki talán ebben a szerepben tündökölve mondta el színészként a legkevesebb szöveget. A Howard által megálmodott, rabszolgából harcossá váló Conan emberfeletti ereje és teljesítménye rengeteg embert nyűgözött le könyvben és képregényben egyaránt, így Milius biztos témához nyúlt, s szerencsére az eredeti történet felé tisztelettel adózó megvalósítás okán elkerülte az ilyenkor levegőben lógó kudarcot.
         A mozi sikerében és hangulatában vitathatatlan érdeme van Poledourisnak is, aki már a forgatások megkezdése előtt azon dolgozott, hogy a filmhez leginkább illő zenei aláfestés szülessen meg: "A leghosszabb munkaidő a 'Conan, a barbár' kapcsán állt rendelkezésemre. Tizenkét hónapot dolgoztam rajta" - meséli. Az alkotást ezúttal temp zenékkel tűzdelték meg, hogy segítsen a kellő hangulat megtalálásában. A film egy olyan világban játszódik, melynek hivatalosan nincs saját zenei megközelítése, így ahogyan annak idején Rózsa Miklós megteremtette a rómaiak hangzását, így Poledourisék is igyekeztek rátalálni a barbár korszak tónusára. Azt már a kezdetektől fogva biztosan tudták, hogy a score-nak nyersnek, ugyanakkor dinamikusnak kell lennie, előadásához pedig egy jelentős létszámú, kórussal támogatott zenekar szükségeltetik majd: "A zenekarnak nagynak kellett lennie a mozi jellege miatt" - idézi vissza a kezdeti elgondolásokat a szerző, majd hozzáteszi: "John azt szerette volna, ha a kórus németül énekel, amit én elleneztem, mivel ez modern nyelvnek számít. Az én koncepcióm az volt, hogy a saját anyanyelvemen írom meg és énekeltetem fel, a kórustagok azonban nem ismerték ezt a nyelvet, így végül latinul íródtak, mert azt tudták, hogyan kell énekelni". A megfelelő hangzásvilág mellett két további célt támasztott komponista barátja számára Milius: a zenének el kellett tudnia mesélni a történetet, és olyan jellegűnek kellett lennie, mintha egy operadarabot hallana a közönség. A hosszú munka meghozta gyümölcsét: amellett, hogy Poledouris Saturn-jelöléssel gazdagodott, világraszóló ismertségre tett szert, s oly mértékben fonódott össze neve a produkcióval, melyhez fogható semmilyen más későbbi alkotása kapcsán nem tapasztalható.


         A kalandorok és hősök világából a modern kori háborúk idejébe kalauzol minket Milius a "Vörös hajnal - Red Dawn"-nal (fsz.: Charlie Sheen, Patrick Swayze, Lea Thompson), melyben egy coloradói kisvároson keresztül mutatja be nekünk azon fikcióját, hogy a harmadik világháború küszöbén állva miként rohanják le az Amerika-ellenes oroszok az Egyesült Államokat. A rendező ügyesen operál a történettel: az először pörgő sztori szépen lelassul, miután a támadás elől a hegyekbe menekülő fiatalokból álló csapat a maga módján kezdi meg a küzdelmet a megszállókkal, majd átfordul egy politikai kérdéseket és felállásokat boncolgató mozivá. A mondanivalója, valamint az ebből adódó sokszínűsége révén több kritikus is úgy tartja, hogy a "Vörös hajnal" lett a direktor legjobban sikerült munkája.
         Az első PG-13-as besorolással mozikba került alkotás zeneszerzői posztja természetesen ezúttal is Poledourisnak volt fenntartva, aki a nyolcvanas évekre jellemző kombináción alapulva készítette el az aláfestő muzsikát: a kilencvenfős zenekar játékát hangsúlyosabb szintetizátoros dallamokkal, illetve effektekkel támasztotta alá. "A 'Vörös hajnal' egy politikai fantazmagória sok szívvel" - kezdi a szerző, majd hozzáteszi: "A szembenálló feleket egyfajta párbeszéddel tükröztem". Utóbbi kijelentése mögött azon szerkezeti megoldás rejlik, miszerint az orosz felet főként szintetizátoron előállított idegen, nyers hangokkal szimbolizálta művében, a tinédzsereket pedig az akusztikus hangszerek mélyebb érzelmeket közvetítő játékával követte nyomon. Ez a fajta megoldás érdekes színezetet ad a műnek (ugyanakkor a keverés okán kissé hihetetlennek tűnik, hogy közel százan dolgoztak annak életre keltésén), amely hangzását tekintve olyan kortársak szerzeményeivel rokonítható, mint például Jerry Goldsmith vagy James Horner.


         A direktor következő, megvalósítás előtt álló filmterve a Pierre Schondoffer tollából származó "L'Adieu au Roi" című köteten alapuló "Isten veled, király! - Farewell to the King" (fsz.: Nick Nolte, Nigel Havers) volt, melynek idősíkja ismét a borzalmak idejére vezet minket. A második világháborúban járunk, ahol a szörnyűségeket ezúttal a corregidói vereséget követően a borneói dzsungelbe menekülő Learoyd őrmester (Nolte) történetén keresztül mutatja be nekünk, aki végül egy bennszülött törzs, a dayakok királyává válik. Milius, aki többek között az "Apokalipszis most - Apocalypse Now"-nál is közreműködött, ezúttal nemcsak a kegyetlen harcokra fókuszál, hanem arra is, hogy egy fehér ember miként tud beilleszkedni egy ismeretlen civilizációba, melyet egy szerelmi vonallal tetéz tovább.
         A helyszín, illetve a cselekményszál egy olyan kompozíció megszületését vetítette előre, ahol a dráma, az érzelem és az etnikai elemek egyenlő felekként vannak jelen. A születendő szerzeménnyel kapcsolatos instrukciókra ily módon emlékezik vissza Poledouris: "John kérése az volt, hogy a megszokottnál gyakrabban alkalmazzam a főtémát, akár olyan esetben is, ahol az egyébiránt elidegenülne a jelenettől. Azt szerette volna, hogy a néző mindig szem előtt tartsa a szerelmi kapcsolatot. Ez elsőre szokatlan kérésnek tűnt, ám azt hiszem, hogy végül jól működött az elgondolás. Természetesen vannak olyan részek, ahol meglátszik, hogy ez nem volt jó döntés - azokhoz én inkább akciódúsabb aláfestést írtam volna". A score (melynek érdekessége, hogy a "Cherry 2000" mellett ez volt a másik olyan kompozíciója, melyet hazánkban rögzített) egy rendkívül kellemes dallamokból álló, egzotikus muzsika lett, ahol helyenként fafúvósok és fémes hangú, lassú dobütemek idézik fel a tájakat és a helyiek kultúráját. A szerző a "Vörös hajnal"-hoz hasonlóan ezúttal is belevonta a szintetizátoros elemeket, ám ezúttal azok lényegesen visszahúzódottabban vannak jelen, s finoman kísérik a zenészeket. Az "Isten veled, király!" a legértékesebb Poledouris-művek közé tartozik, mely napjainkban is tökéletesen megállná a helyét bármely hasonló jellegű alkotás alatt.


         A páros utoljára az "Intruderek támadása - Flight of the Intruder" (fsz.: Danny Glover, Willem Dafoe) című háborús filmen dolgozott együtt. A film története a vietnami harcok idején játszódik, s egy maréknyi Intruder-pilótáról szól, akik társuk elvesztését követően személyes ügyként élik meg a háborút. Miliusnál tehát ismét előtérbe került a harc, illetve az, hogy az ott megélt események mennyire képesek megváltoztatni az emberek érzéseit, gondolatait. Bár egy ilyen jellegű repülősfilm sikere a "Top Gun"-t követően szinte borítékolható volt (pláne egy olyan direktor irányítása alatt, mint Milius) a produkció meglehetősen nagyot hasalt.
         Esetünkben azonban nem is a szerény bevételi adat, vagy a forgatókönyv a legérdekesebb, hanem azon tény, miszerint ha Milius nem kezd bele az "Intruderek támadásá"-nak forgatásába, akkor Poledouris filmográfiája a kilencvenes évek egyik nagy klasszikusaként emlegetett produkciójával, a "Farkasokkal táncoló - Dances with Wolves"-szal bővült volna. A film főszereplője, Kevin Costner azt követően bólintott rá a szerző személyére, miután a Kraft-Engel Management tulajdonosa, Richard Kraft közbenjárására meghallgatta a "Texasi krónikák" aláfestését. A komponista le is szerződött a filmhez, ám mikor Milius megkereste legújabb tervével, a két alkotás munkálatainak részbeni átfedése okán végül visszautasította a Costner-mozit. Kraft ugyan mindent megtett annak érdekében, hogy Poledouris visszavonja döntését, ám ő hajthatatlan volt: "John Milius sok munkát adott nekem a kezdetek során, és jó barátok is vagyunk, lojálisnak kell lennem hozzá" - mondta. A sors iróniája, hogy az "Intruderek támadásá"-nak munkálatai hat hónapot csúsztak, így Poledourisnak mindkét alkotásra lett volna elég ideje.
         Ezt csak tovább színezi a tény, miszerint a film (melyért egy nagy lehetőséget dobott el magától Poledouris) finoman szólva sem lett kasszasiker, s még zenéjét is támadták a kritikusok, mondván, túl sok hasonlóságot mutat az egy évvel korábban készített "Vadászat a Vörös Októberre" muzsikájával. Az egyéb iránt rendkívül heroikus főtémával bíró, s a szerzőre jellemző zenei megoldások tömkelegével operáló kompozíció a mai napig nem élte meg a hivatalos kiadást, annak ellenére sem, hogy készítésének idején a komponista népszerűnek és foglalkoztatottnak számított.


         John Milius ezt követően már csak a tévécsatornák számára dolgozott, ahol rendezőként, producerként és íróként egyaránt jelen volt, a "Róma - Rome" című sikersorozat óta azonban szinte teljes mértékben eltűnt Hollywood palettájáról. Barátja és alkotótársa, Basil Poledouris pedig utolsó együttműködésüket követően még olyan emlékezetes muzsikákat tett le az asztalra, mint a "Szelek szárnyán - Wind", a "Szabadítsátok ki Willyt!", a "Búcsúmulatság - It's My Party", "A nyomorultak - Les Misérables" vagy a "Csillagközi invázió - Starship Troopers" aláfestései. A szerző 2004-től kezdve nem vállalt több projektet, mert megunta, hogy állandóan ugyanolyan felkérésekkel bombázzák, és nem akart többet részt venni abban az őrületben sem, amelyben napjaink komponistái is dolgoznak. 2006 novemberében bekövetkezett haláláig családjának és a vitorlázásnak szentelte életét.



    Kulics László
    2011.12.11.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • Alien: Resurrection
  • Alien 3
  • Aliens
  • Alien
  • Godzilla: King of the Monsters
  • Outland
  • Children of Dune
  • Only the Brave
  • Under Siege 2: Dark Territory
  • Under Siege
  • Pet Sematary (2019)
  • Stepmom
  • Pet Sematary
  • Witness
  • Oscar

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam