FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Charlie's Angels  Dick Tracy  Rambo: Last Blood  Attila  The Beyond (L'Aldila)  Ready or Not  Gemini Man  Dora and the Lost City of Gold  Watchmen  Angel Has Fallen
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Mark Knopfler a Budapest Sportarénában
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Rendező-zeneszerző párosok: David Lean és Maurice Jarre
     










         A mozi történelme során sok rendező-zeneszerző kollaboráció alakult ki, de az igazán klasszikus együttműködések száma igen kevés. Ezek közé tartoznak az olyan ismert párosok, mint Bernard Herrmann és Alfred Hitchcock, John Williams és Steven Spielberg, Danny Elfman és Tim Burton, valamint a Maurice Jarre és David Lean duó. Bár az utóbbi kollaborációra mára már egyre kevesebben emlékeznek, hiszen az együttműködésükből született utolsó film is majdnem harminc éves, ráadásul mindössze négy közös munkájuk volt, azonban e filmek és zenék saját területükön a legjobbak közé tartoznak, így méltán nevezhetjük a kettőst az egyik legklasszikusabb rendező-zeneszerző munkakapcsolatnak.
         David Lean a huszadik század egyik legjelentősebb, legelismertebb brit direktora volt. A Brit Filmakadémia (BAFTA) alapítója és első elnöke pályafutását a harmincas évek elején, vágóként kezdte, majd egy évtizednyi ilyen irányú ténykedés után elkészítette a "Rendületlenül - In Which We Serve" című háborús mozit, mely rögtön meghozta számára az ismertséget. Az Oscar-jelöléseket és egyéb díjakat besöprő alkotást sikeres vígjáték ("Vidám kísértet - Blithe Spirit"), mesteri film noir ("Késői találkozások - Brief Encounter") és Dickens-adaptációk ("Twist Olivér", "Szép remények - Great Expectations") követték. A negyvenes évek végére Lean már négy Oscar-jelölést tudhatott magáénak, és alkotásai is rendre a Filmakadémia figyelmének középpontjában voltak. A direktor számára az igazi rendezőzsenivé válást azonban az ötvenes évek hozták meg. 1955-ben a "Velence, nyár, szerelem - Summertime" című romantikus mozival ért el szép sikereket, és az aranyszoborra történő újabb jelölés sem maradt el, majd két év múlva mozikba került újabb alkotása, minden idők egyik legjobb háborús filmje, a "Híd a Kwai folyón - The Bridge on the River Kwai", mely hét Oscart nyert, ebből egyet pedig maga a rendező. Ezzel a filmmel kezdetét vette Lean aranykora, mely további négy mozit eredményezett, olyanokat, melyek mára a filmművészet mesterművei közé tartoznak.
         A hatvanas évektől kezdődően Lean filmjeinek jellemzői az erős karakterek és a gyönyörűen fotografált, varázslatos tájak lettek. Nézőit elkalauzolta a kietlen és fagyos orosz tundrára, a tikkasztó sivatag dűnéi és sziklái közé, a bámulatos szépségű ír tengerpartra és India lélegzetelállító hegységeinek birodalmába. Olyan alkotásokat készített, melyekben a történetek és elsősorban a képek erős ihletforrásként szolgáltak a zeneszerzőnek, Jarre pedig a tálcán kínált lehetőséggel maximálisan élni tudott, hiszen munkásságának legjobbjait szállította a direktor filmjeihez, jelzi ezt, hogy mind a három megnyert Oscar-díját valamely Lean-film alá komponált muzsikájával érdemelte ki.


         Lean egyik filmes koncepciója az volt, hogy bemutassa, mennyire kicsi is az ember a roppant nagy természethez képest, és egy interjúban azt is elárulta, hogy nála a film története csak ürügy, hogy lenyűgöző helyeket és tájakat mutasson be. Mindennek az egyik legtökéletesebb példája az 1962-ben mozikba került "Arábiai Lawrence - Lawrence of Arabia" volt. Ez a filmklasszikus persze nem pusztán a bámulatos képi világa okán lett maradandó, hanem izgalmas epikus története, és a kiváló színészi alakítások miatt is. Lean filmjeinek vizuális megjelenése mellett a zenére is nagy figyelmet fordított. Alkotásaihoz rendszerint váltogatta a komponistákat, az "Arábiai Lawrence"-ig nem volt rá jellemző, hogy ugyanazon zeneszerzőhöz forduljon muzsikáért, azonban az itt megtapasztalt tortúra a későbbiekben már elriasztotta attól, hogy a zeneszerzőket cserélgesse. A "Híd a Kwai folyón" sikere és jellegzetes örökzöld főtémája arra ösztönözte Leant, hogy ismét annak zeneszerzőjét, Sir Malcolm Arnoldot alkalmazza, a producer, Sam Spiegel viszont Sir William Waltont szánta komponistának. Arnold és Walton azonban elfoglaltak voltak, így a direktor és a producer zeneszerző-keresgélésbe kezdett. Nem akartak egy ismert, nagynevű filmes komponistát, végül Spiegel figyelt fel - Serge Bourgignon "Sundays and Cybele" című mozija alapján - egy francia zeneszerzőre: Maurice Jarre-ra, aki akkoriban még hazájában sem számított nagyon ismertnek. Lean és a producer azt ötlötték ki, hogy Jarre írjon témákat, mivel abban nem bíztak, hogy a gigantikus hosszúságú mozihoz képes lesz score-t komponálni, a témák adaptálásával pedig a kor két legismertebb karmester-zeneszerzőjét, Aram Hacsaturjánt és Benjamin Brittent kívánták megbízni. A két művész azonban nem kért a lehetőségből, így ismét új felállás következett. Spiegel Richard Rodgershez, a kor ünnepelt Broadway-zeneszerzőjéhez fordult, hogy adaptálja Jarre dallamait. Rodgers tevékenysége viszont Leannek nem tetszett, így felkeresték Jarre-t, hogy ha éppen nincs más dolga, akkor dolgozzon még a film zenei anyagán. Jarre további dallamokat vázolt fel, amik annyira lenyűgözték a rendezőt, hogy végül a teljes score megírásával megbízta. A komponista kiválasztásának kálváriája azonban addig-addig halogatódott, hogy Jarre mindössze hat hetet kapott a zene megírására és felvételére. Ez napjaink feszített tempójában sem sok, a hatvanas években viszont ritkaságszámba ment, pláne egy ilyen epikus mozinál.
         A score készítésének tortúrája azonban itt még nem ért véget. Jarre saját maga akarta a hangszerelést is elvégezni, de erre nem maradt már ideje, így bevonta a munkálatokba Gerard Schurmannt, akivel ugyan nem volt zökkenőmentes az együttműködése, de a tempó vele már nem volt annyira feszített. Amikor viszont a producer meghallotta, hogy Jarre egy hangszerelőt is foglalkoztat, közölte, hogy ezt a plusz költséget nem fizeti ki (a dolgok változása miatt napjainkban egy, az "Arábiai Lawrence"-éhez hasonló zene elkészültekor nemhogy egy hangszerelő, de minimum öt dolgozik, szinte kötelező jelleggel), végül Schurmann maradhatott a projektben. A score körüli bonyodalmaknak azonban még ezzel sem lett vége, mivel a film a brit kormánytól kapott állami támogatást, melynek fejében ki voltak kötve bizonyos dolgok, például az, hogy a zenét csak Londonban lehetett felvenni és kizárólag brit karmester vezényelhetett. Erre Sir Adrian Boultot kérték fel, akivel hozzá is kezdtek a zene felvételéhez. Jarre megpróbálta elmagyarázni neki a film és a zene szinkronizálásának technikáját, vagyis azt, hogy milyen különleges módon kellene vezényelnie, Boult azonban elszörnyedt a feladat bonyolultságától, így végül Jarre vezényelte fel a score-t, de Boult neve volt feltüntetve a stáblistán, a soundtrack albumon viszont már Jarre neve szerepelt - a fura eltéréssel akkoriban senki sem foglalkozott.

         Jarre így emlékszik vissza a Leannel való munka kezdetére: "Amikor megláttam ezeket a gyönyörű képeket a sivatagról, annyira lenyűgöztek, hogy az ihlet automatikusan jött. Érezni lehetett a homokot és a meleget. Úgy véltem, hogy nem is egy sivatagban járok, hanem egyfajta álomvilágban. Ha olyan nagy rendezőkkel dolgozol, mint David Lean, John Huston vagy Luchino Visconti, akkor ritkán van probléma az inspirációval." Bár a film csábító volt, hogy a szerző egy hamisítatlan, régimódi epikus filmzenét írjon, azonban ő elvetette a kor ismert filmes komponistáinak (Erich Wolfgang Korngold, Bronislau Kaper) a tizenkilencedik századi romantikus zenékre hajazó stílusát, inkább autentikus hangszereket, például szitárt alkalmazott, elektronikus zenét használt, és az Ondes Martenot nevezetű különleges hangszert vetette be az "Arábiai Lawrence" score-jában. Emellett persze egy száztagú nagyzenekart is alkalmazott, és rengeteg különböző ütőhangszert. Az aláfestésben ezek mellett természetesen feltűnik a Jarre zenéire leginkább jellemző katonai indulók világa is.
         A rendező és a komponista azonos nézőponton volt a tekintetben, hogy a score-t nem pontszerűen egy-egy eseményhez alkalmazták, hanem a cselekmény során az érzelmek kifejezésére, a látottak zenei megjelenítésére használták - ez akkoriban még újszerű kifejezésmód volt. Jól illusztrálja ezt például az a jelenet, melyben Lawrence fiatal szolgálója várja, hogy gazdája visszatérjen, és a távolban meglát egy alakot közeledni, ami lassan, ahogyan közelebb ér, egyre nagyobb lesz. Itt Lean azt kérte, hogy Jarre fogalmazza meg a muzsika nyelvén, hogy a fiú mit érezhet, amikor ezt átéli. Így született meg a jelenet alá egy érzelmes, lélegzetelállító crescendo. Az "Arábiai Lawrence" szinte minden rangosabb díjátadón győzedelmeskedett, tíz Oscar-jelöléséből hetet megnyert, természetesen Jarre is gazdagodott egy szoborral. Alkotása az eltelt évtizedek alatt a filmzene-irodalom egyik legnagyobb klasszikusa lett, és nem utolsó sorban az a zene, mely megnyitotta Hollywood kapuját a huszadik század egyik legjobb filmzeneszerzője előtt.


         Következő munkájuk mind a film, mind a zene tekintetében szintén egy örök klasszikus lett. A "Doktor Zsivágó - Doctor Zhivago" Borisz Paszternak nagysikerű regényének mozis adaptációja 1965-ben került bemutatásra. A mozit készítő stúdió eleinte nehezteléssel fogadta, hogy Lean Jarre-ral akar dolgozni, nem bíztak abban, hogy a zeneszerző az arab világ zenéje után az orosz vidék muzsikájával is megbirkózik. Akkoriban ráadásul az volt a szokás az MGM-nél, hogy a zenei részlegükön elraktározott dalokból választ magának a rendező valamit, amit a filmjéhez illőnek vélt, ám Lean nem ezt az utat követte. Először egy orosz népdalt akart felhasználni, de jogdíjvita miatt végül inkább a főtéma megkomponálásával is Jarre-t bízta meg. Sok változat készült, viszont a direktor egyikkel sem volt elégedett. Majd azt mondta a zeneszerzőnek, hogy menjen haza, és írjon a szerelmének valami szépet. Jarre visszaemlékezése szerint ez így zajlott: "Egészen addig nyugodt voltam, míg tudtam, hogy David egy orosz népdalt akar főtémának. Majd kiderült, hogy ez nem egy régi dal volt, így az MGM nem is tudta megszerezni a jogokat. Ekkor már csak pár hét volt a zene felvételének megkezdéséig. Nekem kellett új főtémát komponálnom, viszont már annyiszor hallottam azt az orosz dalt, hogy teljesen belém ivódott. Írtam egy témát, és másnap reggel lejátszottam Davidnek zongorán. És azt mondta: 'Maurice, azt hiszem, jobbat is tudsz.' Nagyon csalódott voltam. Úgyhogy hazamentem, és írtam egy újabbat. Erre David azt mondta: 'Ez túl szomorú.' A harmadik darabot túl gyorsnak találta, és az idő pedig már fogytán volt. Én tényleg kezdtem kétségbeesni, hogy nem fogom megtalálni a megfelelő zenét. Végül azt mondta: 'Maurice, felejtsd el Zsivágót, és felejtsd el Oroszországot! Vidd el a barátnődet a hegyekbe vagy a tengerpartra, és írj egy romantikus dalt neki." Ez lett a Lara's Theme, az egyik legnagyobb, legimpozánsabb filmzenei téma. Jarre szerint "az egyetemes szerelem témája, aminek mellesleg tényleg semmi köze Oroszországhoz". A producernek végül olyannyira megtetszett, hogy szinte mindenhová be akarta építeni a score-ba, Jarre viszont nem hagyta egyéb témáinak kidobását, mivel a főtéma folytonos ismételgetésével alaposan elrontotta volna az aláfestést, de még így is sokszor felcsendül az ismerős dallam, s végül sok megírt és feljátszott részlet nem is került a film alá.
         A "Lara's Theme" végül hatalmas siker lett, ami amellett, hogy díjesőt hozott a komponistának (Oscart és Grammyt is nyert a score-ral), azon ritka filmzenék közé tartozik, mely szép eladási sikertörténet is lett, és ezáltal a toplistákra is felkerült. Sőt olyannyira felkerült, hogy a "Lara's Theme" hat hétig első helyen tanyázott a Billboardon, megelőzve a Beatlest is. A dallamot később számtalan feldolgozásban hallhattuk viszont - ezek közül a legismertebb Connie Francis és Paul Francis Webster nevéhez fűződik. Daluk főként Európában és Ázsiában lett toplistás, míg az USA-ban a Ray Conniff-féle verzió vált slágerré, Magyarországon pedig a Zárai Márta - Vámosi János duó vitte sikerre a dallamot "Álomvilág" című nótájukban.
         A "Lara's Theme" címe alapján azt gondolhatnánk, hogy ez Zsivágó szerelmének a motívuma, de a dallam valójában a karaktertől független, hiszen a címszereplő gondolatait éppúgy kíséri, mint az évszakok változását. A téma és ezáltal a score legfontosabb hangszere a balalajka, ami a felvétel elkészítésének legnagyobb nehézsége is lett, hiszen a hatvanas évek Los Angelesében igen kevés balalajkás volt megtalálható, a Szovjetuniótól pedig nem lehetett csak úgy kiutaztatni muzsikusokat. Végül egy ideiglenes balalajkazenekart állítottak össze a város ortodox templomainak köszönhetően. Ezek a zenészek viszont nem tudtak kottát olvasni, így Jarre rögtönzött zeneelméleti oktatást tartott, végül a balalajkások többsége hallás után játszotta fel a zenét. A score emellett további különleges hangszereket is tartalmaz. Olyanokat, mint a hárfa, a harmonika, a sonovox, az elektromos zongora, a csembaló, különböző gongok és két japán instrumentum: a koto és a shamisen (utóbbi egy bendzsóhoz hasonlító lantszerűség). Az aláfestésben felfedezhető a Moog szintetizátor is, amelyet filmzenében addig szinte senki sem használt még, ezzel adott Jarre egy kicsit furcsa hangulatot a mozi bizonyos részeinek. Negyvenfős kórus is részt vett a zenében, katonai indulóhoz vagy orosz ortodox liturgikus énekekhez használták őket. A hatalmas siker után a komponista csak hat hónappal a "Doktor Zsivágó" bemutatóját követően kapott újabb megbízást. Az eltelt időt a szerző kissé sokallta, végül kiderült, hogy egyszerűen nem merték felkérni egy újabb feladatra, mert nem gondolták, hogy kisebb volumenű filmekhez is leszerződne.


         Lean pályafutásában ötéves szünet következett. Eközben Jarre az egyik legfoglalkoztatottabb zeneszerzővé vált. 1970-ben érkezett el az idő egy újabb közös munkára. Lean - szokásához híven - egy hatalmas filmeposzt álmodott a vászonra, ez volt a "Ryan lánya - Ryan's Daughter". Az első világháború idején játszódó romantikus mozi középpontjában egy botrányos szerelem áll. A vidéken élő házas ír nő és egy brit katona szerelmét boncolgató film Gustave Flaubert "Bovaryné"-jének laza adaptációja volt. Jarre minden jelentősebb karakternek külön témát írt. A brit tiszt falubeli megérkezésekor egy ünnepélyes katonai indulót hallunk, ezzel az erős témával szemben áll Rosy dallama, mely nyitottságot sugárzó, vidám vonós megoldásokból épül fel. Az ír lázadók szintén katonai indulós témát kaptak, diadalittas megszólalása az egyik jellegzetessége a score-nak. A történetben kulcsszerepet betöltő Michael, a falu bolondja szintén saját zenei motívummal rendelkezik, ami egy groteszk, cirkuszi mutatványos muzsika, ám később feltűnik a szerelem örömteli dallama is. Jarre az egyes témákat bravúrosan gyúrta egybe, így a score-ban gyakoriak a hangulatváltások, de a zeneszerzőt dicséri, hogy mindezt olyan jól oldotta meg, hogy a kemény katonai indulóból és a burleszkes dallamokból egybekovácsolt tétel is egységes, nem csapongó muzsika.
         Lean kedvelt módszere volt, hogy filmjeiben a megfelelő atmoszféra kialakítását különböző hanghatásokkal érje el, úgy vélte, vannak olyan pillanatok a filmben, amikor a kívánt hatást semmilyen zene nem tudná elérni. Ilyen megoldás volt az "Arábiai Lawrence"-ben a dűnék között fúvó szél hangja, vagy a "Doktor Zsivágó"-ban a villamosok kattogása. Ebben segítségére volt Jarre is, aki sokszor olvasztotta össze ezeket a hanghatásokat a zenével. A "Ryan lánya" esetében is a szél volt a meghatározó hang, mely már-már zeneszerűen süvített bizonyos jelenetek alatt. Az ír tengerparthoz jól illeszkedő karakteres szélhangokhoz Jarre néhol egy hárfa hangjait kapcsolta. A zene és a természeti zajok ilyen mértékű összekapcsolása nem túl gyakori a filmművészetben, de néhány rendező igazi mestere ennek, mint például Victor Sjöström vagy Terrence Malick. Éppen ezen okok miatt lett Jarre ezen zenéje a legszerényebb muzsika, melyet Lean-filmhez írt. A rendező a látványra helyezte inkább a hangsúlyt, a zene és a dialógusok helyett a lélegzetelállítóan gyönyörű fényképezés (melyért Freddie Young Oscar-díjat is kapott) dominálja a mozit. Az ír tengerpartot ábrázoló képek esetében szinte alig van zene, mert a tenger morajlását, a szél süvítését és a közelgő vihar természetes hangjait alkalmasabbnak találta a rendező a film aláfestésére, mint a hangszeres zenét.
         A mozi igen vegyes fogadtatásban részesült, a grandiózus körítést kapó kis romantikus történet nem nyerte el a közönség tetszését. Bár Nagy-Britanniában szerették a nézők, de az USA-ban megbukott, és a kritikusok sem voltak akkoriban túl jó véleménnyel róla. Ennek ellenére két Oscar-szobrot is kapott a film, a már említett fényképezés mellett a falu bolondját megformáló John Mills érdemelte ki a díjat.


         Sokak szerint a "Ryan lánya" kedvezőtlen fogadtatása miatt maradt Lean tizenöt évig távol a filmezés világától. Elkezdte ugyan a "Bounty" című mozi előkészítését, de ennek rendezését végül Roger Donaldsonra bízták. Az idős mester azonban szeretett volna még egy filmet forgatni, az alapanyagot végül egy E.M. Forster-regényben találta meg, ez volt az 1985-ben bemutatott "Út Indiába - A Passage to India". A másfél évtizedes kihagyás utáni visszatérése parádésra sikeredett. A film tizenkét Oscar-jelölése ritkaságszámba megy, de emellett minden rangosabb díjátadóról sikerült elhoznia legalább egy szobrot. A score-ral kapcsolatban egyetlenegy kikötése volt a stúdiónak, miszerint a komponistának tartózkodnia kellett az indiai hangszerek túlzott használatától, és a zenének csak kismértékben lehetett indiai hatása. Persze ez nem volt különösen nagy kérés, hiszen Lean eddig is azt kérte zeneszerzőjétől, hogy tartózkodjon a túlzott autentikus megoldásoktól. A "Ryan lánya" esetében például ezért nincs szinte semmi íres hangzású zene a filmben. Az "Út Indiába" viszont annyira egzotikus helyszínen játszódott, hogy nem lehetett elvárni a score-tól, hogy a helyi zenei elemeket ne tartalmazza. Jarre és a rendező is úgy vélte, az aláfestés ilyen formájú fűszerezése segíti majd, hogy a földrajzi környezet minél jobban megelevenedjen a filmben. Így került a zenébe a tanpura és egyéb indiai pengetős hangszerek, de jelenlétüket a stúdió kérésének megfelelően nem vitte túlzásba Jarre. A zeneszerzőnek nem esett nehezére az indiai színezetű muzsika elkészítése, amiről akkoriban így nyilatkozott: "Én tanultam indiai zenét a párizsi Konzervatóriumban, így a közreműködő indiai zenészeknek megfelelően le tudtam írni a muzsikát, hiszen ők nem ugyanúgy zenélnek, mint a nyugati társaik. A Konzervatóriumban öt etnikai zenetípust kellett tanulnunk, én úgy döntöttem, hogy az arab, az orosz, az indiai, a japán és az Egyesült Államok déli részének zenéit tanulmányozom. Akkor még nem tudhattam, hogy évekkel később mindet használni is tudom."
         Lean ezen filmjében nem akart olyan mértékű muzsikát, mint előző alkotásaiban, így a zenének nem volt igazán kiemelt szerepe, Jarre ennek ellenére is emlékezetes score-t komponált. Munkájára leginkább az eklektikus jelző illik. Egymáshoz alig vagy egyáltalán nem is illő stílusok és hangszerek keverednek az aláfestésben. Nagyívű epikus dallamok, szlávos megoldások, indiai népzenei elemek éppúgy felcsendülnek, mint a Jarre-ra jellemző indulók, de a húszas évek tánczenéinek stílusa is felfedezhető. Az "Út Indiába" aláfestésében szintén felhasználta az Ondes Martenot-t, mellyel a főhős lelkivilágát próbálta a zene nyelvére lefordítani. A thereminen alapuló, billentyűs, földöntúli hatást keltő instrumentum a film zenéjének lényegi eleme lett.


         Lean és Jarre életműve jelentős nyomot hagyott a filmművészeten. Leant olyan nagy rendezők nevezték munkájukra jelentős hatást gyakorló direktornak, mint Steven Spielberg, Martin Scorsese, George Lucas vagy Sergio Leone. Napjainkban Joe Wright és Baz Luhrmann az, akiket bevallottan inspirál Lean munkássága. David Lean 1991-ben hunyt el, utolsó filmjének forgatását betegsége miatt már elkezdeni sem tudta, ez lett volna a "Nostromo". Tizenegy Oscar-jelöléséből hetet a rendezői kategóriában érdemelt ki, ennél többet pedig csak két direktor tudhat magáénak.
         Maurice Jarre a huszadik század egyik legjelentősebb filmzeneszerzője volt, pályafutása alatt másfél száz score-t komponált. Életművének legkiemelkedőbb darabjait Lean számára írta, viszont néha más rendezőknek is szállított olyasféle muzsikát, mint amilyeneket Leannek. Ezek egyike pont egy magyar filmhez, Szabó István "A napfény íze" című alkotásához köthető. Jarre rendező barátja halálakor egy nagyszabású koncerten mutatta be kollaborációjuk zenei eredményét, és erre az alkalomra komponálta a "Remembrance" és "Offering" című tételeit, így állítva emléket alkotótársának, David Leannek.





    Gregus Péter
    2011.11.27.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw
  • True Lies
  • Shaft (1971)
  • Shaft (2019)
  • Alien: Resurrection
  • Alien 3
  • Aliens
  • Alien
  • Godzilla: King of the Monsters
  • Outland
  • Children of Dune
  • Only the Brave
  • Under Siege 2: Dark Territory
  • Under Siege
  • Pet Sematary (2019)

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam