FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Angel Has Fallen  Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw  True Lies  Shaft (1971)  Shaft (2019)  Alien: Resurrection  Alien 3  Aliens  Alien  Godzilla: King of the Monsters
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Mark Knopfler a Budapest Sportarénában
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Rendező-zeneszerző párosok: Roland Emmerich és Harald Kloser
     







         A "Rendező-zeneszerző párosok" írásaink keretén belül korábban már foglalkoztunk a hihetetlen rombolási hajlamairól ismert német direktor, Roland Emmerich azon hollywoodi munkáival, melyekhez David Arnold készített zenei kíséreteket. A duó az 1994-es "Csillagkapu - Stargate" kapcsán robbant be a nemzetközi köztudatba, s ezt követően még további két alkotáson dolgoztak együtt. Bár kollaborációik remek score-okat eredményeztek, "A hazafi - The Patriot" során együttműködésük megtorpant, és John Williams került a függetlenségi háború idején játszódó alkotás zeneszerzői posztjára. A soron következő katasztrófafilm, a "Holnapután" esetében pedig újfent változás állt be ezen a fronton, aminek eredményeként Emmerich barátja, az akkor még feltörekvő Harald Kloser került képbe, aki mellett a direktor a mai napig kitart.
         "Los Angelesben a legtöbb német ajkú ismeri Rolandot és jó barátságban van vele. Itt ebből a szempontból nagy az összetartás közöttünk" - meséli Kloser, aki régóta barátságot ápol a direktorral, s bár mindig is szeretett volna együtt dolgozni vele, saját bevallása szerint csak "A függetlenség napja - Independence Day" sikerén buzdult fel annyira, hogy kollaborációjuk érdekében minden követ megmozgasson. Emmerichnek nem volt ellenére e gondolat, ám a stúdióknak igen, ők ugyanis - a komponista saját megfogalmazása szerint - mindig visszakérdeztek a rendezőnél, hogy "ki ez a fickó, és milyen ismert filmekhez készített zenét?", s mivel egyet sem tudott említeni, így elzárkóztak ettől a gondolattól. A "Godzilla" esetében még egyáltalán nem, "A hazafi"-val kapcsolatos munkálatok során azonban már sikerült Klosernek közelebb férkőznie a döntéshozókhoz, végső ámenükre azonban a "Holnapután"-ig kellett várnia, amihez nagyban hozzájárultak az Emmerich által producerelt "A 13. emelet - The Thirteenth Floor"-hoz készült muzsikájával kapcsolatos pozitív visszhangok is.


         Első közös munkájuk rendező-zeneszerző párosként tehát a 2004-es "Holnapután - The Day After Tomorrow" volt, amelyben a rendező már nem űrlényekkel igázta le a világot, hanem - a globális felmelegedésről szóló egyre riasztóbb tanulmányokat túlzóan kiaknázva - a természet közreműködésével. A Dennis Quaid és Jake Gyllenhaal főszereplésével készült katasztrófafilmben először elárasztja bolygónk északi féltekéjének egy részét, ráadásként pedig hóba-jégbe csomagolja azt. Bár a tudósok az időjárás ilyen mérvű változásának hiteltelensége okán kételkedtek abban, hogy ezt a mozit valaki is elhiszi, a közönség azonban némi fanyalgással ugyan, de kellően jól szórakozott, amit nemcsak az ezzel kapcsolatos bevételi adatok támasztottak alá, hanem az azóta eltelt évek is, hiszen a direktor további filmjei már korántsem váltak ennyire sikeressé.
         A zeneszerzői posztot Kloser tölthette be, s kiegészítő komponistaként hozta magával alkotótársát, Thomas Wandert is, aki Thomas Wankerként lett anyakönyvezve, melyet minden más esetben használ is, ám a Kloserrel közös kollaborációk alkalmával a k-t mindig d-re változtatja. A párosnak ez volt az első komolyabb költségvetésű alkotása, amellyel meglehetősen nagyot léptek előre, jelen esetben ugyanis az eddigi legdrágább filmjüknek is a többszöröséről volt szó. Kloser ebből eredően idáig nagyjából a húsz-harmincfős zenekarhoz szokott hozzá, ezúttal azonban egy teljes létszámú szimfonikus formáció állt rendelkezésére, és egy rendes, az ilyen volumenű alkotásokhoz illő stáb. Ezzel kapcsolatban Emmerich egy alkalommal viccesen azt kérdezte tőle, hogy: "Na, mindened megvan, amire szükség lehet?". Az alkotók elvárásaival kapcsolatos támpontok temp score-okkal kerültek meghatározásra (többek között Hans Zimmer "Az őrület határán - The Thin Red Line"-hoz írt muzsikáját is felhasználták), amely megoldásért a szerző nem lelkesedett túlzottan, mivel ő is pályatársainak azon csoportjába tartozik, akik szerint ez a megoldás megöli a kreativitást, és ezekre vezethető vissza az is, hogy egyre konzervatívabbá válnak a hollywoodi alkotások aláfestései. Az alkalmazott tempek hatása leginkább a főtémában mutatkozik meg, amely ettől függetlenül nemcsak a határtalan jégmezőt bemutató képsorok alatt működik remekül, hanem attól elkülönítve is kellemes darabnak mondható. Néhány esetben pedig egy trombitaszóló is helyet kap a hazafiasság érzékeltetése érdekében, hiszen bár Emmerich az egész világot sújtja e természeti csapással, a folyamat lezajlásának nagy részét új hazáján, Amerikán keresztül mutatja be. Kloserről e két pozitívumot figyelembe véve azonban mégsem mondható el, hogy sikeresen felnőtt a rá bízott feladathoz, mivel ezeken kívül nem készített emlékezetesebb darabokat - ugyanakkor az itt megfigyelhető, csapongó akciózenei stílus későbbi műveinél is jellemzővé válik -, ezáltal pedig nem beszélhetünk minőségi cseréről, Arnold ugyanis egykoron még a töltelékrészek esetében is köröket vert rá.
         A "Holnapután" premierjét követően Kloser egy csapásra ismertté vált, azonban ennek hatására nem nyíltak meg előtte tömegesen az ajtók: Emmerich további alkotásain, valamint "A Halál a Ragadozó ellen - Alien vs. Predator" című akció-sci-fin kívül döntően csak rövid-, illetve tévéfilmekhez volt módja komponálni.


         A rendező 2008-ban visszavett bolygónk elpusztítására való törekvéséből, és 12 000 évvel repített vissza bennünket az időben, amikor még a híres épületek helyén kopár tájak voltak ősemberekkel és olyan állatokkal, mint a mamutok vagy a kardfogú tigrisek. Az "I.e. 10 000 - 10,000 BC" egy jövendölést beteljesítő férfiról, D'Lehről (Steven Strait) szól, aki a nézőknek és a kritikusoknak egyaránt antipatikus volt, a bevételi adatokat és a kritikákat tekintve pedig elmondható, hogy az egykor kedvelt popcornmozi-gyáros a premiert követő időszakban majdhogynem közutálat tárgyát képezte.
         Kloser a "Holnapután" filmzenealbumának borítóján köszönetet mondott kiegészítő zeneszerzőjének, Wandernek, amihez az alábbi gondolatot fűzte: "Köszönöm, Thomas - mire mennék én nélküled?". Akármennyire is próbáljuk költőinek tulajdonítani ezen mondatot, az "I.e. 10 000"-t követően komoly változás történt a páros munkaviszonyát illetően: Wander neve már nem a háttérben, hanem Kloser mellett tűnt fel egyenrangú félként. Emögött minden bizonnyal az rejlik, hogy Kloser projektről projektre haladva egyre több mindenből igyekszik kivenni a részét - jelen esetben a társírói és a produceri szerepet is betöltötte -, következésképp pedig nem tud teljes mértékben odafigyelni a születendő score-ra, így többre van szüksége egy szimpla bedolgozásnál, helyenkénti kiigazításnál.
         Kloser már a forgatókönyvön való munkálatok során töprengett a megfelelő zenei hangulat megteremtésén, komponistatársával pedig ötletelésekbe kezdtek, melyek során különböző régi dobokat, ütősöket és csörgő hangszereket próbáltak ki, olyan hangzást keresve, amely megadhatta a score ősvilági hangulatát. A korai zenei felvételek elkészítésébe bevonták Joel Virgelt soulénekest is, aki különböző kántálásokat "énekelt" fel. Virgelt hangja és az abból áradó misztikum olyannyira elnyerte Emmerich tetszését, hogy ráosztotta a film egyik szerepét is. A forgatás idejére Kloser már végzett a zene első koncepciójával, így ezen gyártási szakasz során a produceri feladataira tudott koncentrálni. Bevallása szerint a díszletek, a helyszínek és az egyes jelenetek komoly inspiráló tényezőként hatottak rá, így amikor Londonba utazott, hogy elkészítse a teljes score-t, a szokásosnál nagyobb ihletforrással bírt. A film zenéjének megírásához és felvételéhez azonban Wander már hamarabb hozzákezdett, ezért tulajdonképpen Kloser volt az, aki csatlakozott hozzá. Muzsikájukon nemcsak az ősi világ megidézése, hanem a mai kor stilisztikai elvárásai is megfigyelhetőek, ám bármennyire is igyekeztek mindent beleadni születendő művükbe, utóbbi törekvésük okán e darab nem sok egyedi vonással büszkélkedhet.


         Az "I.e. 10 000"-t követően újfent a pusztítás iránti vágy erősödött fel Emmerichben, melynek eredményeként egy évvel a mamutos kaland után mozikba kerülhetett a "2012". A világvégéről szóló mozi már a trailerje révén előrevetítette azt, hogy rendezője ezúttal igyekezett még magasabbra tenni a mércét: a Mount Everest csúcsait is betakarta a szökőárral. A John Cusack főszereplésével készült alkotás premierjét követően Emmerich így nyilatkozott: "Részemről ez volt az utolsó katasztrófafilm. Nem tudok több ilyen alkotást elképzelni - kivétel ez alól talán 'A függetlenség napja' esetleges folytatása. Most már inkább olyan egyéb műfajok érdekelnek engem, mint például a sci-fi". Következő projektjeivel pedig csak alátámasztotta ezen elképzelését, és lehet, hogy jókor váltott, mert bár annak idején neve egyet jelentett a kiváló szórakozást biztosító popcornmozikkal, a "2012"-vel már elindult lefelé azon a csúszdán, amelyre a "Holnapután"-nal kezdett el felmászni.
         A "2012" esetében újfent a grandiózus totálokkal és gigászi rombolásokkal találták szembe magukat Kloserék, a projekt zenei megközelítése tehát a "Holnapután"-hoz hasonló vonalat igényelte, és ezt gyakorlatilag majdnem szó szerint is értelmezték. Ugyan nem kapott olyan remek főtémát, mint a jeges történet - cserébe azonban több kórusos résszel vérteződött fel -, az akció- és a thrilleres részek olyan hatást keltenek, mintha annak folytatásához íródtak volna. Mindez pedig azért érdekes, mert Kloser, bár nem szeret interjúalany szerepkörben tündökölni, azon néhány alkalom során, amikor megszólalt, mindig hangot adott azon véleményének, miszerint a filmzenék világában nem azt látja, hogy a művészi szabadság dominálna, hanem azt, hogy - kis túlzással - egy kaptafásodni látszanak a dolgok. És bár ő olyan helyzetben van, hogy ezen változtatni tudna - pláne egy olyan széles lehetőségeket biztosító alkotás kapcsán, amilyen a "2012" is -, úgy látszik, ő sem kíván kitűnni a sorból. Egy-két tételben ugyan megfigyelhetőek ígéretesnek ható részek, viszont sajnálatos módon ezúttal sem sikerült a duónak emlékezetes akciófilmzenét írnia, és újfent erősen szembetűnik az, hogy ilyen esetekben mennyire szükség lenne Emmerich mellé egy olyan kaliberű tehetségre, amilyen anno Arnold is volt.
         A filmhez használt betétdalok ezúttal már nemcsak a produkcióban, hanem az RCA Records gondozásában megjelent albumon is helyet kaptak. A score mellett Adam Lambert "Time for Miracles"-e került fel a korongra, illetve további két olyan szám, az "It Ain't the End of the World" és a "Fades Like a Photograph", melyeket Kloser és Wander írtak - igaz, előbbit Matt Charmannel, utóbbit pedig Richard Patrickkel karöltve követték el.


         Emmerich soron következő alkotásában, az "Anonymus - Anonymous"-ban minden idők egyik legnagyobb irodalmi alakjával, William Shakespeare-rel foglalkozik, pontosabban azon közkedvelt elmélettel, miszerint Shakespeare nem saját maga írta a drámáit. John Orloff forgatókönyvíró még a kilencvenes években állt elő ezen történettel, ám Hollywood majd' tíz évig jegelte a témát, a direktor pedig saját vagyonát bevetve vitte vászonra 2011 októberére eső bemutatóval.
         Bár Kloser ezúttal nem vállalt be plusz szerepköröket a komponálás mellett, mégis megfigyelhető egy olyan változás, miszerint eddig az ő neve szerepelt elsőként a stáblistán, immáron azonban Wander rangsorolódott előre - és ez a következő együttműködésük során sem fordult vissza. A páros ezúttal nem gigantikus látványelemekkel találta szemben magát, hanem egy visszafogottabb történettel, amely teljesen más zenei megközelítést igényelt. Az "Anonymus" kifejezetten téma- és dallamgazdag aláfestéssel lett ellátva, ráadásul ritkábban használt instrumentumok is szerepet kapnak a zenében, különféle elektronikus megoldásokkal egyetemben - azonban mindezek ellenére a muzsika egységes összképet mutat. A két komponista ehhez az elegáns mozihoz egy kifinomultabb score-t szállított, olyat, mely a korábbi muzsikáikat tekintve kifejezetten nagy meglepetésnek nevezhető. A titokzatos történethez ízlésesen keverték össze a különböző stílusokat, így a reneszánsz zenei elemek mellett a hatásvadász, mai vonós megoldások is tökéletesen elférnek. Mindezeken felül a főszereplő témáját sem bonyolították túl: mindössze négy hangból áll - amelyekből kettő ráadásul megegyező -, mégis rendkívül fülbemászó. Művük amellett, hogy jól illeszkedik a mozi hangulatához, arról is tanúbizonyságot ad, hogy ha nem világrombolós témához kell zenét szállítaniuk, hanem egy visszafogottabb tempójú alkotáshoz, akkor nem válnak elveszetté, hanem képesek emlékezetesebb szerzeménnyel előrukkolni.


         Emmerich 2013-ban a második olyan direktor volt, aki a Fehér Ház, illetve annak lakói ellen irányuló támadásra építette alkotását: a hazánkban a nyár elején bemutatott, Antoine Fuqua-féle "Támadás a Fehér Ház ellen - Olympus Has Fallen" után augusztus 29-étől a Jamie Foxx, Channing Tatum és Jason Clarke főszereplésével készült "Az elnök végveszélyben - White House Down" című akcióthrillerben egy másik aspektusból is megfigyelhető ezen incidens, illetve annak elhárítása.
         Az aláfestés stílusával kapcsolatban egy alkalommal így nyilatkozott Kloser: "A film a hazafiasságról is szól... de nemcsak szó szerint a hazafias érzelmekről, hanem a szabadságba, a demokráciába és a békébe vetett hitről is. Emellett van sok-sok futás, ugrándozás, lövöldözés, sikoltozás meg miegymás. Ezekből pedig egyenesen következett, hogy milyen zenét kellett készíteni alá". Bár ezen leírás nem annyira sokatmondó, mégis tulajdonképpen szó szerint igaz, annyi személyes kiegészítéssel azonban élnék ezzel kapcsolatban, hogy e történet végre egy összeszedettebb és kiforrottabb score elkészítésére sarkallta a párost. A korábbi katasztrófamozik során hallott zenekari csörték redukálódtak, letisztultak, illetve jobban felvérteződtek elektronikus elemekkel, aminek eredményeként más hatást keltenek, mint az eddigiek. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor el is klisésedtek, vagyis elindultak azon az úton, amely a Media Ventures-tanítványok stílusának aulájába vezet. A felhasznált motívumok meglehetősen egyszerűek, előre dúdolhatóak, így bármennyire is újat mutatnak önmagukhoz képest, a jelenlegi trendek vonásai majd' minden pillanatban megfigyelhetőek. Természetesen ezen megoldások alkalmazása érthető abból a szempontból, hogy ezúttal egy végletekig heroikus történetről van szó, hiszen meg kell védeni az Államok első számú emberét, aki szimbolikusan ugyan, de maga az állam, és ezt leghatásosabban a hősiességet tükröző rezes szólamok és katonai dobpergések közepette lehet megtenni úgy, hogy napjaink elvárásainak megfelelő köntösbe csomagoljuk. A főtéma ennek ellenére számomra éppoly hatásosra sikerült, mint a "Holnapután"-é, és egy-két akciótétel esetében is több fantáziát látok ezúttal a duóban eddigi szerzeményeikhez képest.
         Bár "Az elnök végveszélyben" a tengerentúlon nyár közepe felé került bemutatásra, a zenei felvételekre már tavasszal sort kerítettek, az utómunkálatok elhúzódása okán - ami nem mellesleg jól jött a másik fehér házas filmmel azonos premierpárhuzam elkerülése érdekében is - tehát a megjelenéshez képest negyed évvel korábban dobozban tudhatták a muzsikát. A scoring sessionre a Sony Pictures tulajdonában lévő MGM Scoring Stage-en került sor, ahol a 89 fős Hollywood Studio Symphony közreműködésével csendültek fel a dallamok.


         Emmerich és a Kloser-Wander duó projektről projektre egyre több aspektusból kerültek egymással munkakapcsolatba, aminek eredményeként nem kizárt, hogy ezen kollaboráció a jövőben is zökkenőmentesen folytatódik majd tovább. A kérdés csupán az, hogy amennyiben valóban ez történik, akkor minek lehetünk majd fültanúi 2015-ben, amikor is a direktor - az eddigi tervek szerint - "A függetlenség napja" folytatása, az "ID Forever" révén hallat majd magáról, melyet Dean Devlin író-producerrel közösen igyekszik tető alá hozni.



    Kulics László
    2013.08.25.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • Outland
  • Children of Dune
  • Only the Brave
  • Under Siege 2: Dark Territory
  • Under Siege
  • Pet Sematary (2019)
  • Stepmom
  • Pet Sematary
  • Witness
  • Oscar
  • Captain Power and the Soldiers of the Future
  • Mary Shelley
  • Battlefield Earth
  • Krypton
  • Captain Marvel

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam