FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - A Bourne-filmek zenéje
     







         Jason Bourne alakját Robert Ludlum amerikai író teremtette meg az 1980-ban megjelent, "A Bourne-rejtély" című regényében. A karakter és a könyv gyors népszerűségre tett szert, így a folytatásai sem maradtak el. Ludlum összesen további két részt írt még meg, majd az ő stílusát felhasználva Eric Van Lustbader folytatta tovább a Bourne-történeteket. A filmvilág is hamarosan felfigyelt az izgalmas művekre, első adaptációjuk már 1988-ban el is készült Richard Chamberlain főszereplésével, ám ekkor még csak tévés verzió formájában. A nagy mozifilm elkészülte viszont sokáig húzódott, s végül csak 2002-ben került mozikba az első könyv adaptációja. Doug Liman rendező az akkor divatos látványos akciófilmek helyett egy európai krimik ihlette újszerű és friss mozit rakott le az asztalra. A főszerepre Matt Damont szemelték ki, aki igen jó választásnak bizonyult, hiszen személye lett a széria motorja. A második és a harmadik Ludlum-regényt már Paul Greengrass vitte vászonra, az ő érkezésével pedig egy új szintre is emelkedett az amnéziás titkos ügynök kálváriáját bemutató történetfolyam. A harmadik részt követően úgy tűnt, a Bourne-széria véget ér, de a hatalmas összegeket hozó főhőst a stúdió nem akarta futni hagyni, még úgy sem, hogy Matt Damon és Paul Greengrass egyaránt jelezte: nem kívánnak több Bourne-filmben részt venni. A negyedik, "A Bourne-hagyaték" című epizód esetében így a főszerepet már Jeremy Renner játssza, rendezőnek pedig a korábbi részek forgatókönyvíróját, Tony Gilroyt tették meg.
         Az eddig négy részen keresztülívelő történet egy a Földközi-tengerben hánykolódó, eszméletlen, meglőtt férfi megmentésével veszi kezdetét. A múltjára nem emlékező idegennek a csípőjébe elrejtett svájci bankszéfszámon kívül semmije sincs, majd hogy kiderítse, mit rejt ez, Svájcba utazik. Sokat itt sem tud tisztázni a múltjáról, de néhány zavarba ejtő tárgyon kívül a nevét megtalálja: Jason Bourne. Illetve arra is ráébred lassan, hogy túlontúl is jól ismeri a keleti harcművészetet és a lőfegyverek kezelésében is komoly jártasságot mutat, ez pedig elég sötét és erőszakos múltat sejtet. Útja Franciaországba vezet, de egy újonnan megismert társa, Marie (Franka Potente) is vele tart már. Bourne az apró információmorzsák alapján hozzálát, hogy kiderítse, ki is ő valójában, és hogyan sodródott ilyen veszélybe, ám ebben rengeteg ellenfele akad, és ahogy egyre mélyebbre ássa magát a rejtélyben, úgy törnek egyre többen az életére, így nem is csoda, hogy fokozódó paranoia uralkodik el hősünkön. S ugyan megleli az igazságot, de ehhez hatalmas áldozatok sorát kell meghoznia neki és az őt segítő embereknek is.
         Az első rész esetében, miután a szimfonikus megközelítés nem jött be, valami új zenei irányt akart a rendező hallani, a beajánlott John Powell pedig tökéletesen tudta teljesíteni ezt az elvárást. Az első, de még inkább a második rész aláfestésével olyan zenét produkált, mely évekre meghatározta az akcióműfajt, mivel tucatnyian másolták Powell vonósosztinátóit, ritmusait és feszültségfokozó megoldásait.




    THE BOURNE IDENTITY  (2002)
    A Bourne-rejtély




    zene: John Powell

         "A Bourne-rejtély" felvétele nem volt zökkenőmentes, az újraforgatások és az utolsó pillanatban kitalált befejezés miatt sokan hitték, hogy bukás vár a produkcióra. Frank Marshall producert aztán annyira felzaklatták ezek a történések, hogy végül útilaput is kötött a rendező talpára a forgatás végeztével. Mint később az kiderült, jól döntött. A mozi zenéjét eredetileg Carter Burwellre bízták, aki azonban egy túl szimfonikus score-t produkált, ami nem nyerte el a producerek tetszését, így helyére John Powellt szerződtették, aki kifejezetten szeretett volna Doug Limannel dolgozni. A komponista úgy döntött, hogy azon egyszerű vezérelvet követi, miszerint ha a szimfonikus hangzás nem volt nyerő, akkor ő majd megpróbálkozik egy elektronikusabb hangvétellel. A négy hétnyi alkotómunka során a film képi világától elütő hangzásokkal állt elő, lerakva ezzel a Bourne-széria zenei alapjait. Ez némi közel-keleti ízt éppúgy magában foglalt, mint egészen szokatlan elektronikus hangzásvilágot, marimbás vagy éppen elektromos gitáros megoldásokat. A score legjellemzőbb része azonban egy vonósosztinátó, mely már olyannyira egybeépült Bourne figurájával, hogy elképzelni sem tudnánk másképp a vásznon. A különböző durva ütőshangzások az akciójelenetek prominens részeit képezik. Zaklatott tételek mellett kellemes megnyugvást hoz néhány track, titokzatos ambient hangzásvilágot és távolból hümmögő női hangokat illesztve az aláfestésbe. A későbbi filmekben kevesebb nyugalmas pillanatot találunk, így ezek a könnyed, elektronikus, atmoszférikus hangzások is szép lassan kikoptak a folytatásokban. A CD utolsó négy száma a szerző demóit tartalmazza, melyek nem szerepeltek a filmben, tegyük hozzá, mindenki szerencséjére. Powell muzsikája mellett felbukkan még két nagyobb hangsúlyt kapott kompozíció is, melyek Liman és zenei szerkesztője jó érzékét dicsérik. Az egyik Paul Oakenfold "Ready, Steady, Go" című pörgős, elektronikus és gitáros felvétele a párizsi autós üldözéses jelenet, a másik pedig Moby "Extreme Ways"-e a stáblista alól, ez utóbbi pedig a quadrológia állandó zenei szereplője is lett.    Tovább...




    THE BOURNE SUPREMACY  (2004)
    A Bourne-csapda




    zene: John Powell

         A folytatás eleve elrendeltetett lett, főleg, hogy a történet könyv alakban is trilógia. Liman az első rész forgatásának zűrös történései miatt aztán elvált a produkciótól, és a rendezői székbe - Frank Marshall producer és Matt Damon közös megegyezésével - Paul Greengrass, angol rendező ülhetett, akinek vezénylete alatt a trilógia második része sötétebb hangulatú, intenzívebb, drámaibb és akciódúsabb lett. Jason Bourne egyre szenved az amnéziától, esténként rémálmok gyötrik, és múltjának apró szeletkéi csak lassan sejlenek fel előtte. Megtudjuk róla a történet folyamán, hogy előző életében, melyet szeretne végleg maga mögött hagyni, egy megátalkodott bérgyilkos volt, és a CIA egyik legprofibb végrehajtója. John Powell nagyjából az előző rész muzsikáját gondolta tovább, nagyszerűen fejlesztve a meglévő témákat. Az elektronika is tökéletesedett, de ami igazán jelentős, az a vonósok szerepének növelése. Sokszor régi vágású zenei megoldásokat is bevetett, amint felhangoznak ezek a vonósok, olyan, mintha egy régi francia krimi zenéjét hallgatnánk, mondjuk Ennio Morricone vezényletében. A filmben is egymást váltják a gyors vágások, a kapkodó kameramozgások, a zoomolások, és a zene sikerrel veszi fel a ritmust a vászon történéseivel. Powell egybeszövi bennük a vonós hangzást egy sor szokatlan ütőhangszer, és mindenféle akusztikus, illetve elektronikus gitár hangzásával. Ettől a nyerő kombinációtól kap az egész mű egyedi, különleges jelleget. Ez az album is a már korábbról ismert fagottszólóval indít, mely keserűséget, magányt, és Bourne ebben a filmben is végig jelen lévő belső harcát illusztrálja. Powell a folytatásra sokkal magasabb fokozatba állította a score tempóját, az előzmény zenéjének elemei itt dinamikusabbak és ütősebbek. Az elektronikus hangzás helyenként valósággal organikus jellegű, mintha a természet valamely nem létező hangját próbálná utánozni, helyenként mintha dance hangzást kapna, máshol pedig mindent elsöprő erőre kap, például az elektronikus gitár támogatásával a film végi hatalmas autós üldözés alatt.    Tovább...




    THE BOURNE ULTIMATUM   (2007)
    A Bourne-ultimátum




    zene: John Powell

         Paul Greengrass és Matt Damon ezúttal is mindent beleadtak, és még kevesebb cselekménnyel, de még több akcióval küldték a moziba a harmadik epizódot. A szakmának újabb leckét feladó angol direktor művét látva aligha sejtenénk, hogy a történelem megismételte önmagát, és az első Bourne-filmhez hasonlóan az "Ultimátum" is sok-sok szenvedés és találgatás után nyerte el végső formáját. A film egy óriási akció-hullámvasút, a hektikus vágást végig a zene fogja össze. Számos 10-15 perc hosszúságú akciójelenet van a filmben, mely alatt végig ott szól John Powell score-ja. Ha pálcát akarnánk törni a szerző felett, rögtön ráfoghatnánk, hogy kényelmességből mennyire spórolt az új szerzeményekkel ezúttal, de másról van szó. A film vágása szinte megkívánja, hogy valamiféle vezérelvet kövessen a hatalmas kavalkádban, és ennek nagyszerűen megfelelhetett vágás közben "A Bourne-csapda", és helyenként még "A Bourne-rejtély" score-ja is. "Semmi újat" - volt Paul Greengrass első utasítása Powellnek. Szerencsére szerzőnk csak részben követte ezt a kérést, de így is néhol komplett átemelésekkel találkozhatunk a két korábbi epizód zenéjéből, itt-ott apró változtatásokkal az időzítésben, a hangszerelésben, hogy a helyszínek atmoszféráját, kultúráját jobban kövessék. A harmadik rész zenéjének erényeit - akciótételei mellett - a változatosságot hozó nyugodtabb és/vagy szomorúbb szerzemények hozzák. Ráadásul a szerző Media Ventures-ös időszakából néha beköszönő rezeshangok és "zimmeres dobok" sem rontanak az összképen.    Tovább...




    THE BOURNE LEGACY   (2012)
    A Bourne-hagyaték




    zene: James Newton Howard

         Ahogy azt fent már említettük, a harmadik résszel úgy tűnt, befejeződik a Bourne-széria, ám az óriási bevételt hozó karakterét a stúdió nem akarta elengedni, annak ellenére sem, hogy Matt Damon és Paul Greengrass is kijelentette, nem kívánnak több Bourne-mozin dolgozni. Mivel Damon ki akart maradni a folytatásból, így a producereknek két lehetőségük volt: vagy pótolják őt és mással játszatják el Jason karakterét, vagy teljesen kihagyják a múltját kereső kémet. Végül az utóbbi mellett döntöttek, így hiába volt a regény főszereplője Bourne, a forgatókönyvbe ő már nem került bele. A rendező, Tony Gilroy a negyedik részt Aaron Cross ügynökre (Renner) építette fel, aki ha nem is egy Bourne, de azért elég érdekes karakter lett. Mivel a harmadik epizódban sok mindenről fellibbent a fátyol, így felmerült a kérdés, hogy mivel fokozzák a rejtélyt, végül a rendező úgy döntött, hogy egy még nagyobb összeesküvést épít fel, és sokkal mélyebbre hatol az elit gyilkosokat mozgató szervezet működésében. A zeneszerzői posztra a direktor két korábbi filmjén is dolgozó James Newton Howard került, aki azt a feladatot kapta, hogy John Powell stílusát, és az első három részben lerakott zenei alapokat felhasználva alkossa meg az új rész aláfestését. Noha Howard napjaink egyik legjobb zeneszerzője, de ebben a feladatban érezhetően nem talált fogódzót, mivel sem a Powelltől átvett elemek, sem pedig a saját koncepciója nem eredményezett az első három epizód remek akciózenéjéhez hasonló muzsikát. Howard gyakorlatilag tartózkodott bárminemű téma alkalmazásától, így a score-ban semmi kapaszkodó nincs, ami minimálisan segítené a hallgatót a hallottak értelmezésében. Howard - elődjéhez hasonlóan - az elektronikát a szimfonikusokkal vegyítő koncepciót követte, és bár már megmutatta más műveiben, hogy e téren sem utolsó az, amire képes, ám ebben a score-ban sajnos kisebbfajta katasztrófa lett a két stílus keverése. Míg Powell munkáinak volt egyedisége, addig Howard muzsikájának egyik legnagyobb hátránya, hogy a szerző egy jellegtelen hangfolyamot hozott létre, aminek sem karaktere, sem sajátossága nincs.    Tovább...




    Gregus Péter
    2014.03.09.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers

  • Filmzenékről röviden
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam